A románok borzasztóan egyszerű emberek. Nem bonyolítják túl a történelmi kérdések tisztázását sem. Ahol egyszer sikerült betont önteniük, azt a földdarabot a magukénak érzik. Ez az ő kultúrájuk.
A sima szürke beton a védjegyük, azzal románozták össze Erdély nagyvárosait Temesvártól kezdve Nagyváradon és Kolozsváron át Brassóig. Amit lehetett, lebontottak Erdélyből, ahol azonban nem tudták a magyarok és a németek nyomait eltüntetni, oda betont öntöttek.
Gyakorlatilag betonszarkofágot építettek a valóban értékes történelmi örökségünk köré, éppen úgy, mint ahogy a csernobili reaktort elszeparálták a világtól.
Igen, a magyar épített örökség is sugárzó.
A dákó–román kontinuitásra pedig egyenesen halálos. Mert az nem lehet, hogy a románok több mint ezer éve Erdélyben élnek, és sehol nincs egy hozzájuk köthető kőépület! Néhány fatemplom Máramaros vidékén, és azzal kifújt a román őstörténet.
A beton azonban jótékonyan elfedi azt, hogy Erdélyben minden, ami értékes, az magyar. Körbe is kerítettek mindent betonblokkokkal, amibe aztán embereket költöztettek.
Szóval nincs a világon semmi románabb a szürke betonkockánál. Kifejezi mindazt a kulturális értéket és sokszínűséget, amellyel a románok Európát megajándékozták.
Aztán egy a román géniusz újabb magasságokat jelölt ki a maga számára. Betonból öntött kőkereszt, soha nem létező román katonahősöknek!
Ezzel egyszerre két legyet is agyonütött: román hősöket és múltat kreált, illetve újabb betonsúlyokat önthetett magyar területre, hogy szőrös kis topogóikat közelebb tegyék Európa kapujához.
Mert az évek óta húzódó úzvölgyi cirkusz nem szól másról, csak a jelképes területfoglalásról. Románia egyre közelebb hömpölyög Székelyföldhöz, hogy újabb és újabb darabokat nyeljen el a mélység Szent István örökségéből. Annak pedig külön örülnek, ha egy kevéske történelmet emészthetnek el.
Így került 2019-ben az úzvölgyi katonatemetőbe 52 betonkereszt és egy emlékmű, amelyekkel a román soviniszták a világ tudtára adták, hogy ők megharcoltak Erdélyért. Nem ingyen kapták a győztesektől, nem a Magyar Királyi Államvasutak szerelvényei szállították őket Magyarország területén egyik városból a másikba katonáikat, hogy végül harc nélkül az ölükbe hulljon egy darab Európa.
Az most mindegy, hogy mi, magyarok közben a kommunistákkal küzdöttünk, így nem volt alkalmunk még időben gátat vetni a románok garázdálkodásának. Gyengék voltunk, a románok kihasználták, azóta pedig az erdőt is lebetonozzák Erdélyben.
Nemrég egy bírósági döntés vetett véget időlegesen a román kultúrfölény terjedésének. Egy nem jogerős ítélet szerint a román betonkereszteket el kell bontani, mivel a temető Székelyföldhöz tartozik, nem pedig a Bákó megyei Dormánfalvához. A román emlékművek felállítását törvénytelennek ítélték.
A románok azonban borzalmasan tudnak ragaszkodni a kulturális sajátosságaikat kifejező betonhoz. Nem is a kereszt a lényeg, hanem az értékes matéria, amiből azok összeállnak.
A beton megmentése érdekében sok román összefogott, hogy megalapítsák a „keresztek testvériségét”. Az eseményre most vasárnap került sor. Több tucat román hazafi gyűlt össze az országuk minden szegletéből, hogy hitet tegyenek a történelemhamisítás és a beton felbecsülhetetlen kulturális értéke mellett.
Milyen nemes emberek ezek a románok! Egy pofon is sok, annyit sem osztottak le senkinek csatában az elmúlt 100 év alatt, most a hőseiket siratják.
Van valami vonzó az arcátlan tompaságukban. Valami megkapóan komikus. Mintha a Macskajaj forgatókönyvéből nem filmet, hanem országot forgattak volna.
