Baranyi Krisztina szoborállítási akciója kapcsán az jutott eszembe, hogy közmondás még soha nem írta le olyan pontosan a valóságot, mint ebben az esetben: rút rútnak örvend!
Tudniillik, április elsején a IX. kerületi önkormányzat megbízásából emlékművet kapott a BLM mozgalom Budapesten: egy szivárvány színű, fröccsöntött térdelő Szabadság-szobrot helyeztek el a Ferenc téren.
Nekik ez a művészet, és ezzel a választékos ízléssel egyáltalán nincsenek egyedül a világon.
Akik részesei lehettek bármikor annak a varázslatos kalandnak, hogy a Kárpátokon túli Romániában vagy a dél-erdélyi román tengeren kirándulhattak keresztül, azoknak ismerős lehet a Baranyiék által emelt szobor látványvilága. Igen, pontosan
ilyen kerti törpéket állítanak a kertjükben azok a román vendégmunkások, akik sok évnyi spanyolországi eperföldeken eltöltött rabszolgamunka után megengedhetik maguknak, hogy színpompás kerti díszekkel hergeljék az irigyeiket. Ez amolyan státusszimbólum. Kertitörpeszabadságszobor és húszéves BMW, ez a nagyromán álom!
Kicsit persze hiányolom azoknak a finom ízlésű kritikusoknak a megszólalását, akik nem olyan régen még habzó szájjal estek neki a Trianon-emlékműnek, és minden olyan köztéri szobornak amelyeket a jobboldali kormány emelt az elmúlt évek alatt. Hiányolom a szép emlékű Sixx, vagy bármelyik magasan művelt 444-es esztéta elemzéseit, akik pártszimpátia és világnézet alapján bármikor, bármiről pontosan meg tudják mondani, hogy az adott alkotás értékes-e vagy hitvány szemét. Ezek a független kritikusok valószínűleg azért hallgatnak, mert az ellenzéki összefogás rendszerében még nehezen tudják elhelyezni Baranyit. Mint a "diktatúra ellenségét" természetesen támogatják cikkeikkel, mentőövet dobnak neki kínos szituációkban, azonban amíg nem derül ki, hogy kivel fog össze, addig nem költenek dicshimnuszokat a műanyagszoborról. Az nem része az alapszolgáltatásnak.
A szoborállítással azonban nem az a fő gond, hogy a kerületi vezetés fő tevékenységként rongálja a ferencvárosi lakók szépérzékét, hanem az, hogy az egészet rosszindulatú provokációnak szánták, botrányt akartak kelteni.
A szobor egy esztétikai bűncselekmény, a polgármesternek nem is művészi céljai voltak a kihelyezésével, hanem abban reményben tették közszemlére, hogy egy jó ízléssel megáldott polgár majd megrongálja a román ízlésvilágot idéző kerti törpe szobrot, vagy valami olyasmi történik ott a helyszínen, amivel Baranyai és Döme az ellenzéki sajtó elé állhatott volna.
Telebömbölhettek volna mindent azzal, hogy az orbáni gyűlöletpolitika erőszakhoz vezetett. Ez egy tökélyre fejlesztett módszer a baloldalon, valamilyen válogatott szemétséggel provokálják az embereket, majd a társadalom irányából érkező válaszreakciókat arra használják, hogy áldozattá avassa őket a sajtójuk. A német sajtó már aznap a polgármester irodájában topogott volna, hogy a kibírhatatlan magyarországi közállapotokról tudósítsanak. Baranyiban pedig minden képesség megvan ahhoz, hogy megismételje azt a hazugsághalmazt, amit V. Naszályi hordott össze legutóbb.
Baranyi és társai gátlás nélkül hazudoztak volna, pontosan úgy, ahogy harminc éve megállás nélkül ontják magukból a diktatúráról szőtt meséiket. A sajtójuk pedig nagy terjedelemben foglalkozott volna az „üggyel” - érzelmektől sem mentes beszámolók tucatjai születhettek volna arról, hogy méltánytalan támadás érte az önkormányzat kezdeményezését, ez az ország meg sem érdemel egy ilyen szép szobrot, bezzeg Berlinben és Bukarestben!
Baranyiék terve végül egy napos késéssel hozta a várt eredményt. A szoboravató alkalmával ugyan nem történt balhé, a Légió Hungária és a Mi Hazánk tagjai mindössze préselt falemezzel körbekerítették a csúf műanyag giccset, hogy ne sértse a jobbra és szebbre érdemes kerületi lakosok szemét a látvány. A tiltakozó akció sikerrel zárult, két hetet pedig megbírt volna a társadalmi türelem abban a tudatban, hogy a falapok mögött ott lapul egy 100 centis műanyaghulladék.
Akkor úgy tűnt, hogy a lelkes sajtómunkások fölöslegesen tolakodtak a polgármester-asszony körül, nem az történt, amit vártak. Férfiak, kéziszerszámok, ügyes és szervezett munka. Teljesen idegen dolgok Baranyiék világától. Sem a polgármester-asszony, sem a sajtója nem tudott mit kezdeni a helyzettel.
Péntek reggelre azonban bejött Baranyiék számítása, a Légió tagjai mégis ledöntötték a szobrot. Baranyiék és a velük szimpatizáló sajtó pedig végre teli torokból ordíthatta világgá az előre megírt szöveget. Végre áldozattá váltak, végre támadás érte a szabad művészetet.
Azonban ha racionálisan belegondolunk, teljesen indokolatlan a szobordöntés körül kialakult hisztéria.
Minden a BLM mozgalom szellemiségének megfelelően történt Budapesten is. Ledöntöttek egy szobrot, amely sértette a bennszülöttek érzékenységét. Ha ezt az eljárást Baranyiék Amerikában támogatták, akkor mi a kifogásuk az ellen, hogy Budapesten is megtörténik?
És végül némi jóslásba bocsátkozom: a román kerti dísz előbb vagy utóbb valamilyen elismerésben részesül, például a fröccsöntő mester sajtódíjat kap. Ellenben ugyan azok, akik ezt a díjat kiosztják majd, ízekre szedik a vadászati világkiállításra készülő agancskompozíciót és annak alkotóját egyaránt. Mindezt a világnézeti semlegesség és függetlenség jegyében. Pont úgy, ahogy általában kitüntetik egymást különféle díjakkal.