Repült a mamuszos, ki tudja hol áll meg...? Mi tudjuk: Jakab Péternél!

Lapátra tették az egykori Jobbik elnök kabinetfőnökét, Molnár Enikőt, most karriertanácsokkal segítünk neki.

 

Méltatlanul keveset foglalkoztunk eddig Jakab Péter legújabb gazdájával,

aki a közéletbe egy „éjszakába nyúló, ottalvós munkamegbeszélést” követő lebukásról készült, nehezen félremagyarázható fotósorozattal robbant be még tavaly.

Az azóta csak Mamuszosként ismert Molnár Enikő hivatalosan Jakab Péter mellett töltött (tölt?) be kabinetfőnöki beosztást, azonban a Jobbikban évek óta rebesgetik, hogy az egykori szélsőjobboldali politikust gyengéd szálak is fűzik a rendkívül titokzatos, finoman fogalmazva is megosztó személyiségnek tartott "tanácsadó" kishölgyhöz.

 

Egykori pártjához fűződő kapcsolatának koporsójába az utolsó szöget minden bizonnyal Gyöngyösi Márton jelenlegi pártelnök nyílt levele verte bele, aki egy féltőn barátságosnak álcázott, megsemmisítő állítással lökte ki végleg maguk közül a hónapok óta belharcokat vívó Jakabot.

Állítása szerint ugyanis a levélben meg nem nevezett tanácsadó és a Jakab felé tanúsított, naivan együgyű bizalma felel azért, hogy a párt Gyurcsányék farvizére lavírozva a katasztrofális választási szerepléssel végződő irányt vett fel, melyhez még az áprilisi bukta után is makacsul ragaszkodott.

Ezt a néppártosodásnak nevezett koncepciót annyira megszerette, hogy láthatóan az ő személyes "karizmája" köré szerveződő politikai formáció nevének is ezt választotta. Tette ezt annak ellenére, hogy láthatóan nem érti, mit is jelent a néppárt kifejezés.

Forrás: Facebook/Jakab Péter

Nagyon úgy fest, hogy Peti bohóc nem csak a politikában, de a magánéletben is különösen szerencsétlenül választ stratégiát. 

Nem tudjuk pontosan, mi történt a négy fal között, de a tények azt mutatják, éjszakába nyúló munkamegbeszélések során olyan elsőrangú tanácsok születtek, melyekre a miskolci csődörnek otthonra is igénye lett. 

Sajtóhírek szerint három gyönyörű gyermeke és felesége mellől egy, az általa is képviselt baloldal által rengeteget kritizált CSOK hitel felvételét követően váltott agglegény életre, ezt követően már nem is nagyon csinált titkot abból, milyen mély, bizalmas, szinte intim szakmai kapcsolat fűzi kabinetfőnökéhez.

YouTube

Természetesen ahogy a hasmenésnél, úgy a politikában is érvényes: ha menni kell, akkor menni kell. Molnár Enikőt kirúgta a Jobbik, bár a Telex kérdésére válaszolva szerinte ez pusztán annyit jelent, hogy a három hónapos ciklusokra szóló megbízási jogviszonyát nem hosszabbítják meg. Mivel a Jakab-párt még csak (és talán örökké így is marad) csak Peti bohóc álmaiban létezik, úgy döntöttünk, karrier tanácsadással segítjük az egyébként háromgyerekes édesanyaként most munka nélkül maradó Molnárt:

  • Házvezető nő: Korábbi főnöke rengeteget van úton, kávézgat, traktort vezet, bejárja a vidéket és sokszor egyszerre akár 5-10 ember is kíváncsi rá! Nem lennénk meglepődve, ha ez idő alatt az agglegény-szolgálati lakás rendetlen maradna, a szennyeskupac érintetlenül állna a hálószoba sarkában. A bejárónők ma aranyáron dolgoznak, Jakab pedig képviselői fizetéséből egész biztosan megengedheti magának, hogy egykori kabinetfőnöke háztartásbeli legyen.
  • Házassági tanácsadó: egy család- és néppárti politikus első számú bizalmasa bizonyára rengeteget tud a hűség, állhatatosság és kitartás fortélyairól. Gazdag és értékes tapasztalatait megoszthatná olyan, kapuzárási pánikkal és önértékelési problémákkal küzdő, negyvenes felső vezetőkkel, akik gondolkodnak rajta, hogy itt az ideje mindent újrakezdeni.
  • Szabadúszó politikai elemző/tanácsadó: Ha hihetünk Gyöngyösi Márton állításának (márpedig óvatosnak kell lenni, mert a jobbikos politikusok ritkán híresek az igazmondásukról)  Enikő egy személyben felelős azért a döbbenetesen hatékony stratégiáért, mely egy viszonylag jelentős és következetes radikális nemzeti pártból Gyurcsányék hűbéres populista fiókszervezetévé züllesztette a Jobbikot Jakab Péter elnöksége alatt. Szinte mintha direkt csinálták volna. Bizonyára Olvasóink is egyetértenek abban, hogy ezt tanítani kéne!
  • Stylist - szépségápolási szakértő: miután az internetet bejárta a legendás mamuszos kép, rajongók ezrei próbálják utánozni azt a lehengerlő, de mégis visszafogottan elegáns stílust, mely minden bizonnyal hozzájárult Péter szívének elhódításához.
    YouTube
    ​Az igazán nagy divatmogulok nem követik, hanem diktálják a trendeket.

2022 a mamusz éve!