Nem szeretem a Trianon témájú filmeket, dokumentumfilmeket, könyveket, cikkeket. Semmit, ami Trianonról szól. Elég alaposan ismerem a témát ahhoz, hogy ne akarjam újra és újra átélni azt az elementáris indulathullámot, amit kivált belőlem a történek taglalása.
Nem tesz jobb emberré, hogy minden esetben, amikor újra elmerülök a témában, kedvem támad mindenért bosszút állni. Előbb a magyar nemzet belső, majd külső ellenségeivel számolnék el.
Ha Trianonra gondolok, akkor kedvem támad minden cinkos nemzeten elégtételt venni, számonkérni azokat, akik a határon túli magyarok ellen uszítják az anyaországiakat.
Igazából nem jó érzés ezeket érezni és gondolni, jobban örülök annak, ha arra gondolhatok, hogy Isten úgyis a gondunkat viseli, és a rosszat jóvá teszi.
Jobb nekem a szépirodalommal, a politikatudományi könyvekkel, lelki olvasmányokkal. Jobban érzem magam békében.
Szóval a Béke – A nemzetek felett című film – amely minden békés érzést felszárított bennem – kritikáját úgy vegyék és fogyasszák, hogy nagyon meg kellett küzdenem a gyöngeségeimmel. Tudniillik, túlontúl hajlamos vagyok indulatba jönni a saját igazságaimon esett csorba miatt – a megtekintés érdekében.
A Béke – A nemzetek felett című film mindezekkel együtt is nagyszerű alkotás, még akkor is, ha semmi újat nem tudhatunk meg a száz évvel ezelőtt történtekről. Pontosabban fogalmazva semmi új nem hangzik el azok számára, akiket részleteiben érdekel az első és második világháború időszaka.
Szóval a film végére nem derül ki, hogy Erdély mégsem került át a románokhoz, és az egész csak egy rémálom, valójában igazságot – legalább etnikai tekintetben – tettek a nagyhatalmak. Trianon megtörtént, katasztrofális hatással volt a magyar nemzet sorsának alakulására, egyéni tragédiából is megkaptuk a részünket. Pont. Ez a valóság, amelyhez száz év alatt hozzá szoktattuk magunkat. Keseregni kár, tanulni kell a történtekből, és gyarapítani kell a nemzetet. Minden más hiábavaló.
Hogy miért érdemes mégis megnézni a Béke – A nemzetek felett című filmet?
Mert felkészült történészek szólalnak meg benne, akik tömören, de érthető formában magyarázzák el azt, hogy Trianonra hogyan kerülhetett sor, mik voltak a közvetlen kiváltó okai, milyen körülmények játszottak közre ellenünk.
Elfogultság nélkül beszélnek a szakértők a történeti környezetről, arról a világról, amiben mi olyan gyöngén és felkészületlenül álltunk az egész világgal szemben.
Rájöhetünk, hogy az igazán nagy bajban egyetlen ország sem számíthat segítségre, az államok közötti kapcsolatot csakis az érdekek befolyásolják, semmi más. Érdekeltté kell tenni saját jólétünkben egy-egy erős országot.
Apponyi Albert gróf kifogástalan úriember volt, egy rendkívüli személyiség, a régi rend embere. Nos, ezekkel az erényekkel mennyországba lehet jutni, de semmit nem ér, amikor a világot zsebtolvajok irányítják. Dörzsölt politikusokra van szükség, a morális kérdéseket tartsuk meg a belpolitikai életre.
A filmből megtudhatjuk, hogy Magyarország végtelenül legyöngült az első világháború végére, így az is csoda, hogy megmaradtunk Európa közepén nemzetként, és létezik az országunk. Nem túlzás, csoda történt, a nemzet Isten segítségével csodát élt meg. Mintha a halálból tértünk volna vissza napok után.
A kommunisták és az antant sírba löktek minket, de Isten életet adott nekünk, hogy újrakezdhessük. Ne siránkozzunk, legyünk hálásak,és éljünk az eséllyel!
Szóval újabb remekmű keletkezett a magyar filmgyártásban, a Blokád és a Magasságok és mélységek után a Béke – A nemzetek felett. Történeteket mesélő filmek, a mi történeteink mondják el. Ezek mind olyan alkotások, amelyeket bátran fel lehet mutatni a progresszívok szellemi termékeivel szemben.
Éppen ez az oka, azaz a film kifogástalan minősége, hogy úgy jár majd, mint a Blokád. A balliberális média részben elhallgatja, részben elhazudja, elkeni. Ha a Béke – A nemzetek felett rossz lenne, már minden csatornán gúnyolódnának rajta.
