Puzsér - magyar szótár

Ha netán a Kazinczy utcába tévednél, és nem értenél néhány alapfogalmat. Folyton visszatekernéd az Aput, hogy a szart jelent ez a cápaorros hülyeség meg a por. Vagy csak úgy általában mostani Vona Gábort hallgatsz, és dereng, hogy pont ezeket hallottad már kicsit másképp Puzsérnál 4-5 éve. Mi segítünk eligazodni abban, hogy mi mit jelenthet!

A Fidesz képtelen a konszolidációra: A Fidesz sose fogja azt csinálni, amit Róberték diktálnának neki, ezért Róberték kurvára utálják a Fideszt.

Antikrisztus TV: Ez volt az a televízió, ahol kezdetben Róbert még keveset szerepelt. Majd állandó vendég lett, sőt, műsort is kapott. Azóta akár meg is patkolná Őszentségét, a Gonosz földi megtestesülését, ha nem idegenkedne a kétkezi munkától..

Családos embertől bármi kitelik: A Talleyrand-nak tulajdonított mondást Róbert hasbeszélőbabája, FAM idézgette úton-útfélen, majd Róbert megállapodott, családot alapított, és a mondás beteljesedett.

Genderkurzus: Papíron elvileg nagyon utálják Róberték, valójában nagyjából olyasmi szerepet játszik náluk, mint amikor a magyar válogatott selejtezőcsoprtjába megkapja a sok kemény ellenfél mellé Andorrát is (csak nehogy egyszer velük is baleset történjen!). Róberték a sok jogos kritika mellé még nem bírtak addig eljutni, hogy jó, akkor most már tényleg annyira utálják ezt az egész genderlófaszt, hogy bátran és büszkén felvállalva megy az iksz dr Orbán Viktor Miniszterelnök Úr neve mellé, és általában csak meddő fanyalgásig jutnak a kurzus kitárgyalásában. (Lásd még: Papp Réka Kinga)

Hamvas Béla: Róbert egyfajta mestere és szellemi apafigurája. 

Hideg polgárháború: Róberték időnként joggal nevetnek ki olyan naiv idióta faszokat, akik teljesen megvalósíthatatlan, infantilis ábrándokat szőnek egy olyan tökéletes világról, ahol békében egymás mellett legelnek bárányok és oroszlánok. Időnként azonban Róbertéknek is van késztetésük ilyen világok szövésére, ezért a normális állapot démonizálására szokták használni a fent idézett kifejezést.

Függetlenség: Olyan fideszgyalázó tevékenység, amelynek végén az MSZP egy kisebb készpénzösszeget fizet az ezt elvégző értelmiséginek.

Finn oktatási modell: Róbert életében állandó hivatkozási alap. Különös ötvözete Meseországnak és a Nirvánának, melyben a mindenkori muciológust 47 évesen is a szülei tartják el, és még mindig nem kellett megtanulnia a szorzótáblát, nehogy közben maradandó sérüléseket szenvedjen érzékeny lelke. Gonosz ellenpontja a poroszos, ahol Róbertnek tanulnia kellett, ezért szorongott. 

Kritika: Hatalmas íveket bejáró egyedi gondolatfolyam, melynek kiindulópontjához nincs szükség tárgyi tudásra, így az ebből következő végkövetkeztetés teljességgel használhatatlan.

Lehet Más a Politika: Az öngyűlölő baloldali értelmiség kétségbeesett kísérlete, hogy a többi öngyűlölő baloldali értelmiségi ne nézze őt MSZP-snek. A kísérlet kudarcaként végül az ambiciózus értelmiségi MSZP-s plakátra kerül, az MSZP miniszterelnök-jelöltje lesz, vagy fideszszidalmazó írásai után az MSZP folyósít tiszteletdíjat.

Papp Réka Kinga: Róbert nagy történelmi vitapartnere. Az ő állandó legyőzése után érezheti mindig azt Róbert, hogy egyrészt végre kicsit okos, és képes valakit legyőzni, másrészt csak nem egy csicska ballibsi, ha végre megint összeveszett az értelmiségi nők Töftingjével.

Polgári működés: Róbert ügyesen sosem mondja meg, hogy sok nem mellett kire vagy mire mondana igent. Amikor mégis majdnem ilyesmire merészkedik, akkor valami homályos és rég letűnt polgári társadalom iránt vágyakozik, amiről Ady is csak úgy verselt 120 éve, hogy talán ilyen van a Nyugat azon részein, melyeket még ő sem ismer. Róbert rendszerint csak a Fidesz ellen való érveléskor támaszkodik erre a ködös világra, mert előadásai többi részében előszeretettel szapulja a nyugati polgári működésmódot, illetve azt, ami maradt belőle.

Reklám: Ez kurva gáz dolog, kivéve, ha Puzsér Róbert Forrás című kötetét reklámozzuk.

Sosem cenzúrázott még Németh Péter: Róbert mindig tudott annyira emeszpésen írni, hogy ne kelljen nekik odabent szerkesztgetni, és egyből ki tudják rakni oda az MSZP.hu-ra.

Sétáló Budapest: Róbert összecsipgetett ezt-azt nyugatról, de azért annyira nem hitt bennük, hogy ezekről tartott előadásaira hivatkozva ne dízelgépjárművel járja Belpestet.

Szolga (avagy Nyalonc, netán Propagandista): Népszerű belpesti átkok azon személyekre, akik 2021-ben is merészelnek még fideszesek lenni, és ezt nem is titkolják. Róbert ezekkel az apró gesztusokkal szolgálja ki rozéfröccsöző közönségét, egyúttal nagyobb fogyasztásra is ösztönözve őket.

Trollkurzus: Gonosz jobboldaliak, akik csak nevetnek egy olyan csodálatos kis lényen, mint egy független értelmiségi.

Vona Gábor: Neki olyasmi Róbert, mint Róbertnek Hamvas Béla.