Pulai összehozta minden idők egyik legérdektelenebb közvélemény-kutatását

De legalább ki tudta hozni belőle, hogy az emberek nem szeretik a Fideszt és a bombákat.

Sok mindent tanulhatunk az antik civilizációktól, egyes módszereket pedig akár egy az egyben érdemes lenne visszahozni. Mint például

a madarak röptéből, az áldozati állatok beleiből vagy a csirkék takarmányfogyasztási módjából való jóslást. Persze csak akkor, ha belátjuk, hogy az ellenzéki érdekeket szolgáló közvélemény-kutatások helyett még egy régen kihalt politeista vallás ihlette kuruzslás is pontosabb képet ad a valóságról.

A Publicus a Népszava megrendelésére készített egy felmérést, amelynek témája a szankciókkal kapcsolatos Nemzeti Konzultáció témájú plakátkampány társadalmi támogatottsága. Pontosabban az, hogy a válaszadók mennyire tartják azt hitelesnek.

Facebook

A kutatás végeredményében nincs sok meglepetés: a plakátok a lakosság közel háromnegyede szerint nem hitelesek, de még a fideszesek 23 százaléka szerint sem vázolnak pontos képet a helyzetről.

Facebook

Pulai András a Népszavának bebizonyította, hogy az emberek szerint a szankciók nem úgy működnek, mint egy bomba. Ebből az ellenzéki logikát követve egyenes úton következik, hogy az emberek tulajdonképpen nem is akarnak konzultálni, tehát támogatják a szankciókat. Ha nem ezen kiábrándítóan naiv illúzió körülbástyázásának céljából született ez a felmérés, akkor nem tudjuk, miért…

Forrás: YouTube

Nem ez az első és mostanában sem az egyetlen, teljesen öncélú erőfeszítésük.

A 2006 óta működő, Pulai András által üzemeltetett Publicus Intézet folyamatosan bedolgozik ellenzéki pártoknak, médiumoknak. A kutatások témaválasztása és azok eredményei folytán felmerül a kérdés: vajon a baloldal milyen alapon kritizálja a Nemzeti Konzultációk kérdéssorait, ha közben ilyeneket rendel?

  • „Tízből heten nem bíznak a kormány új korrupcióellenes intézményeiben.”
  • „Tízből heten a sztrájkoló tanárok mellett vannak.”
  • „Hónapról hónapra egyre több embernek jelent súlyos gondot az infláció.”
  • „Növekszik az elégedetlenség a Fidesszel szemben, de az ellenzék mégsem szárnyal – miért?”
  • „Egyre többen elégedetlenek a kormány háborúra adott válaszaival.”      
  • „A többség a gáz további drágulásától tart.”

(Forrás: publicus.hu)

 

A kutatások eredményét bemutató blogposztokból pedig általában azt a kellemesen megnyugtató, akolmeleg optimizmus árad, hogy a mindenkori Orbán-kormánynak már csak hetei, de inkább percei vannak hátra.

Az emberek félnek, fáznak, éheznek, dühösek és enerváltak, egyre rosszabbra számítanak, gyűlölik a Fideszt és a miniszterelnököt.
Csak éppen az a fránya választási eredmény nem úgy alakul, ahogy azt a baloldalon szeretnék, valamiért mindig kétharmados kormánytöbbség lesz a vége.

A Publicus továbbá az egyik – ha nem is az egyetlen – legfontosabb, baloldalhoz köthető intézet, amely idén tavasszal sorozatosan félremérte a választás várható eredményét és a két, egymással szembenálló oldal támogatottságát. Hogy ezt tudatos hamisítás vagy dilettantizmus okán tették-e, arra valószínűleg sosem tudjuk meg a választ.

 

Ezenkívül joggal merül fel a kérdés, hogy mennyire lehet hiteles egy ilyen kutatás. Elég nehéz ugyanis komolyan venni egy olyan közvélemény-kutató céget, amelynek vezetője és tulajdonosa időnként öblöseket hazudik – akár élő adásban is. Ilyen volt például egy Hír TV-s beszélgetés 2020 szeptemberében, ahol Pulai Lánczi Tamással vitatkozva azt találta füllenteni, hogy a tetűhintázós, judapestezős (azóta már megváltozott) exnáci Bíró László csak régen, már a múltba veszve tett antiszemita megjegyzéseket. A valóság ellenben – ahogy Lánczi is rávilágított – az volt, hogy alig egy évvel a szerencsi időközi parlamenti választások előtt kommentben nevezte Judapestnek a fővárost.

Mi sem szimbolizálhatná a baloldal szekerét toló értelmiséget jobban, mint egy felfuvalkodott közvéleménykutató, aki azért hazudik, hogy egy nácit hatalomba segítsen!

Döntse el tehát az Olvasó: elhiszi-e, hogy a magyarok többségének nem tetszenek a szanciókkal kapcsolatos plakátok?

Ha igen, az biztosan nem azért van, mert a Publicus Intézet ezt mérte…