Progresszív szja: ma ennyit venne el tőled Gyurcsány és csapata

Gyurcsány és csatlósai havi 50 ezret simán kivennének a zsebedből

Az egykulcsos szja nagyon hálás téma volt 2010 után pár évvel az ellenzéki térfélen, évekig ugrálva a vélt igazságtalanságokon, aránytalanságokon - és hogy milyen mértékben tettek szert többletvagyonra a hipergazdagok, akik ebből és a rezsicsökkentésből is még forróbbra tudták fűteni a medencéjüket.

Mivel én nem ismerek hipergazdagokat (pedig azok állítólag mind fideszesek, sose MSZP-sek), ellenben bérből és fizetésből élő multis alkalmazott vagyok, önző módon inkább a saját általam ismert buborékban élő és kereső ismerőseimet venném mintának - különösen, hogy a 25 éven alattiak szja-mentességére megint rárepült az ellenzék, és Ungár Péter máris progresszív adórendszert követel.

Persze ne vitassuk el a többiek alantas szándékait sem:

Jelenleg az ÖSSZES parlamenti ellenzéki párt bevallottan eltörölné az egykulcsos szja-t.

Sose tanulnak - de a Fideszt szeretik kommunistázni, ha olyan kedvük van (megj.: a Mi Hazánk tudtommal nem nyilatkozott még az ügyben, de vagyonadót azt mindenképpen szeretnének).

  • Vegyünk alapul akkor egy egész jó multis beosztotti fizetést: mondjuk 2007-ben br. 300 ezret. Ehhez általában kellett egy főiskolai diploma, legalább középfokú, aktív idegennyelv-tudás - és persze hajlandóság meg idegrendszer a céges hülyeségek elviselésére.
  • Beírogatjuk a nettober.com-ra az adott év fizetését, és jegyzetelünk. Pontatlanságok adódhatnak persze, de aki ezt élőben végigcsinálta, az tudja, hogy a számok nagyságrendileg stimmelnek.
  • Tegyük fel, hogy emberünket azóta se léptették elő, nem váltott céget több pénzért, csak mindig az átlagos bérnövekménnyel (KSH, reálkereset-index) növeljük a bruttóbérét (ami amúgy szinte kizárt, laboratóriumi szcenárió), illetve jó munkáltatóként 2009-ben nem csökkentünk a fizetésén (az átlaggal ellentétben) - ezzel 2019-re br. 465 ezer Ft-ra jutunk el.
  • Tegyük fel, hogy alanyunk nem házasodott meg, gyereke se született azóta - tehát további kedvezményekre nem jogosult.
  • Nagyvonalú számításunk szerint egy ilyen fizetéssel a 2008-as, MSZP-s adótábla havi nettó 51 ezer forinttal rövidítené meg szegény alkalmazottunkat.

  • ...és még jófej lenne, mert nem vonatkozna rá a 4%-os különadó, csak  évi br. 7 137 000 Ft fölött).
  • 2008-ban a bruttóbéred 55,8%-át kaptad kézhez, ma a 66,5%-át. Szimbolikus: alig több, mint a feléről a kétharmadára!
  • 2008-ban a munkáltatód teljes költsége a nettód 242%-a (tehát közel a 2,5-szerese!), 2019-re az 1,8-szerese. 

Az ellenérveket ismerjük: a CSOK felnyomta az ingatlan- és albérletárakat, a banki tranzakciós illeték és a világbajnok áfa duplán elviszi a növekményt, és ha bármikor is jobban élek, az Orbán ellenére van, és csakis a saját tehetségemnek és szorgalmamnak köszönhető. Minden mást Jakab Andor okosan megírt (kár, hogy pont nem pár évvel korábban jutott eszébe).

kapcsolódó

Persze támogatnék egy olyan világot, ahol az ellenzékiek által megtermelt adómentes alapjövedelemből éldegélnék tisztesen, mert az Eszme maga nemes, és biztos megérdemelne egy újabb emberkísérletet, talán most nem hibázzák el. 2002-2010 között is tök jól működött volna minden, csak a Fidesz ellenzékből mindent elgáncsolt. És persze soha, senki nem látott olyat - főleg nem 2010 előtt -, hogy minimálbérre lett volna bejelentve a teljes kollektíva, szóval itt csakis a szegényekkel lett kitolva, nulla fehérítő hatása volt.

És Miniszterelnök Úr drága! Addig is - szorgos, törvénytisztelő alkalmazottként - várjuk megkülönböztetett tisztelettel az egyszámjegyű szja-t! ;))