- A DK-s László Imre által vezetett Újbudai Önkormányzat azonnal szabadulni akar a Takarékbanktól, így az OTP bank veszi át a kerület 1 milliárd forintos fejlesztési hitelét. Erről a múlt héten már döntött is a balos többségű képviselő-testület.
- Helyi információink szerint Lászlóék kifejezetten a „fideszes” Takarékbanktól akarnak minden áron megszabadulni. A döntés mögött semmilyen racionális indok nincs, a kerületnek nem származik pénzügyi haszna belőle. A birtokunkba jutott információk szerint az OTP semmivel sem adott kedvezőbb ajánlatot, mint amilyet a Takarékbank biztosított volna az önkormányzat számára.
- Ráadásul a „tisztakezűség élharcosai” úgy golyózták ki a Takarékbankot, hogy egy olyan, az OTP által biztosított kamatkedvezményre hivatkoztak, amit kizárólag a számlavezető tud biztosítani az önkormányzat számára.
- Helyi információink szerint az OTP pozíciójának megerősítésében közrejátszik Újbuda momentumos képviselője, Erhardt Attila sokéves, magas beosztásban töltött OTP-s múltja. És bár vagyonnyilatkozata szerint jelenleg szünetelteti foglalkozását, információink szerint szerepe lehetett a Takarékbank kerületből történő kiebrudalásában és ezzel együtt az OTP helyzetbe hozásában.
- A „tisztakezű” momentumos politikus egyébként a botrányt botrányra halmozó BKV felügyelőbizottsági tagságát is ellátja, láthatóan nem túl nagy sikerrel. Hiszen a fővárosi cég a sokadik Közbeszerzési Döntőbizottság által kiszabott bírságát kénytelen kifizetni, nem beszélve a busztenderről vagy a hajózás körül kialakult visszásságokról
Újbuda baloldali önkormányzatának valamiért nagyon sürgőssé vált a bankváltás. A múlt heti képviselő-testületi ülésen már meg is szavazták, hogy az OTP átveszi az önkormányzat Takarékbanknál lévő 1 milliárd forintos fejlesztési hitelét, és előtörleszti azt az önkormányzat helyett.
A bonyolult és többlépcsős művelet kézzelfogható következménye lesz, hogy a továbbiakban az évi 30 milliárd forintból gazdálkodó Újbudai Önkormányzat immár valamennyi hitel- és pénzügyletét az OTP bank kezeli majd.
László Imre a fentebb említett képviselő-testületi ülésen az egyszerűsítéssel magyarázta a derült égből jövő hitelkiváltást. A magyarázat azért is ébreszt gyanút, mert a Takarékbank hitelének kiváltása komoly adminisztrációs teherrel és akár többletköltségekkel is járhat a kerület számára.

Kerületi forrásaink szerint nem is érdemes racionális, pénzügyi indokot keresni a Takarékbankkal történő szakítás mögött, hiszen a képviselő-testületi vitán gyenge indokként felhozott kamatkedvezmény, illetve az 1 millió forintos szponzorálás – ami a számlavezetésért cserébe jár – egy 30 milliárd forintnyi költségvetéssel rendelkező önkormányzatnál szinte elenyésző. Ráadásul helyi információink szerint az OTP által biztosított kedvezményeket a Takarékbank is megadta volna az önkormányzat számára.
Az átláthatóság bajnokai a valódi indokok feltárása nélkül, kész tények elé állították a képviselő-testületet, és már múlt héten keresztülverték a döntést.
A képviselő-testületi üléséről készült videón is jól látszott, hogy Újbuda Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóságának igazgatójaként funkcionáló dr. Lantos Ottó zavarodottan próbálja magyarázni a döntés indokoltságát, ám nem túl meggyőző, amit előad.

Érvei szerint jobb ajánlatot kaptak az OTP-től, mint a Takarékbanktól, ami egész egyszerűen nem igaz.
A kerületi Fidesz frakcióvezetőjének, Csernus Lászlónak a kérdésére sem érkezett kielégítő válasz. Csernus azt firtatta az ülésen, hogy egyáltalán megkeresték-e a Takarékbankot az ügyben, mielőtt erre az elhatározásra jutottak, és miért nem versenyeztették nyilvánosan, valamennyi szempontra kiterjedően a két bankot.

Lantos válaszában mindössze egy e-mail-váltásról beszélt. De információink szerint ennél jóval több történt.
Szabadulni a Takaréktól bármi áron
Nem véletlenül érezhetjük úgy, hogy valami nem kóser a hirtelen jött döntés körül, hiszen kerületi információink szerint nem is volt semmilyen racionális indoka a hirtelen váltásnak és az azzal járó hercehurcának. Kizárólag politikai okok húzódhatnak meg a háttérben.
A helyi informátoraink szerint Lászlóék célja láthatóan az volt, hogy bármi áron elhozzák a kerület pénzügyeit a Takarékbanktól, hiszen azt a helyi baloldaliak „fideszes banknak” tartják. És nem szeretnék, hogy mint ilyen intézmény, rálásson a kerület pénzügyeire.
Kérdés, hogy vajon mit akarnak így eltitkolni? – tette fel a költői kérdést informátorunk.
Tény, hogy az OTP vezetője, Csányi Sándor az elmúlt időszakban többször kinyilvánította szimpátiáját a balliberális pártok irányába, így érthető a szimpátia. Emlékezetes, amikor a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökeként nyilvánosan meghívta Karácsony Gergelyt és Fekete-Győr Andrást a Magyar Labdarúgó Válogatott meccsére. De a Magyar Nemzet is cikkezett arról, hogy több más nagyhatalmú pénzügyi vezetővel együtt besorolhatott – az akkor még – Karácsony Gergely vezetett ellenzék mögé. Szeptemberben lehetett olvasni arról, hogy Csányi tagja lett a Budapest Global nevű szervezetnek, és közös képen is szerepelt az OTP-vezér a főpolgármesterrel.

Bennfentes kapcsolatok
Információink szerint az OTP-vel kötendő újabb szerződést szintén előmozdította, hogy az újbudai momentumos képviselő, Erhardt Attila magas beosztásban dolgozott a banknál.

Erhardt ugyanis az Újbudai Gazdasági Bizottság elnöke. Így még ha a képviselő-testület előtt Lantos Ottó kényszerült is arra, hogy esetlenül védje a mundér becsületét, a háttérben Erhardt járhatott közben a Takarékbank kiszorításában.
Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a bankváltásra vonatkozó javaslat az Erhardt által vezetett Gazdasági Bizottság jóváhagyásával kerülhetett a képviselő-testület elé.
Bár Erhardt az idei évi beszámolójában azt vallotta, hogy felfüggesztette az OTP-nél végzett tevékenységét, ez csak a hivatalos munkavégzés megszüntetésre vonatkozik. Hiszen a bankon belüli erős kapcsolatrendszere vélhetően továbbra is megmaradt, és a Pénzügyi Bizottság elnökeként nem kevés érdeme lehetett az OTP-vel összehozott megállapodásban.
Ezért történhetett meg az, hogy a képviselő-testületet is kész tények elé állították, melyeket gyenge magyarázatokkal támasztottak alá. Kérdésként merülhet fel, hogy mit akarnak rejtegetni, ami miatt ennyire fontos volt az azonnali és minden racionális érvet nélkülöző váltás. Amennyiben tudomásunkra jut a válasz, azonnal megírjuk.