Nemrég többen felhívták rá a figyelmemet, hogy a port.hu egy igazán gyomorforgató filmről írt egy valóban gyomorforgató ajánlót. Egy belga (flamand vagy vallon, mert olyan, hogy belga nincs!) filmről van szó, amely a húszas éveiben járó fiatal küzdelméről szól, aki igyekszik elfojtani magában a pedofil vágyait.
A filmet nem tudom, hogy valaha meg fogom-e nézni, attól félek, hogy a gátlás nélküli pedofil propagandát nehezen tudná befogadni a gyomrom és valami csúfat írnék vagy tennék. A gyermekbántalmazással szemben én nulla toleranciával viseltetek ugyanis. Az ajánlót azonban elolvastam:
Álértelmiségi ömlengés, a szerző borzalmasan nyitottnak és empatikusnak akar mutatkozni. Ettől azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy nincsenek önálló gondolatai, viszont elismerést érdemel, hogy professzionális pontossággal böfögte vissza azokat a szavakat, amelyeknek kötelezően szerepelniük kell egy ilyen típusú ajánlóban.
Tehát a liberális mainstream szempontjából egy remek cikkről van szó. A normalitáséból tekintve nettó bűnpártolás.
Kalandvágyból megnéztem a port.hu szerzőjének a Facebook profilját. Egyáltalán nem okozott csalódást, a profilképe természetesen szivárványszínben pompázott.
Összenő, amit összetartozik? Szivárványos kampány a pedofilok elfogadásáért? Igen, ezek ugyan azok.
De lássuk az ajánlócikket! A hölgy azzal indítja az írást, hogy az irodalom és a filmművészet világában nem ismeretlen téma a pedofília, példaként említi az orosz-amerikai író, Nabokov Lolita című regényét, és a magyar mozikban is vetített osztrák Michael című filmet, mindkettőben olyan felnőttek állnak a középpontban, akik beteges vágyakozással viszonyulnak a gyerekekhez.
A port.hu újságírója azonban felhívja a figyelmet az említett két mű hiányosságaira:
Ezekben az alkotásokban azonban nem azonosultunk a központi karakterekkel, Toye így ebben mégiscsak úttörőnek számít.”
És még:
A rendezőnő ugyanis nemcsak főhőséül választott pedofil figurát, hanem szenvtelen, kívülálló ábrázolás helyett érzékenyen és empátiával áll a karakterhez, akinek gyakran a nézőpontja is hangsúlyosan megjelenik.
„És a rendezőnek hála annyira belehelyezkedünk a főhős, a húsz év körüli Jonathan szemszögébe, hogy például, amikor a börtönben megverik a társai, azt szubjektív kamerán keresztül látjuk, azaz szó szerint az ő szemszögéből.”
„Govaerts olyan érzékenyen és hitelesen mutatja be Jonathan szenvedését, hogy lehetetlen nem együttérezni vele – és csodák csodájára közben még csak rosszul sem érezzük magunkat. Csak nagyon szomorúak.”
És itt álljunk meg egy pillanatra!
Nem, nem lehetetlen. Higgye el kedves macskáját egyedül nevelő újságíróhölgy! A normális többség képes együttérzés nélkül tekinteni egy pedofilra.
Egyáltalán mért kellene azonosulni egy pedofil karakterrel? Miért örvendetes vagy úttörő az, ha egy rendező hazug módon úgy alakítja a film cselekményét, hogy egy súlyos és veszélyes mentális betegséggel élő emberrel azonosulnak a nézők?
A szadistákkal, beteges állatkínzókkal, kéjgyilkosokkal sem akarunk azonosulni. A nekrofilok motivációja, érzelmi élete, megpróbáltatásai sem érdekelnek senkit. Egyetlen egészséges ember sem akarja beleélni magát egyik mentális betegségtől gyötört, perverz életébe.
Apropó állatkínzás, állatok jogai. Biztosak lehetünk abban, hogy amennyiben egy állatkínzóról készülne játékfilm azzal a céllal, hogy empátiát ébresszen a nézőkben a vágyaival küzdő karakter irányába, akkor az állatvédők darabokra szednék a rendezőt, a színészeket, és azokat is, akik kedvező kritikát fogalmaznak meg a filmről.
Ilyen esetben a port.hu egyetlen dicsérő sort sem merne leírni a filmről. A finomlelkű liberális értelmiség azonnal lekapná mind a tíz körméről azt, aki egy cicákat kínzó szörnyeteget mentegetne.
Na, nem így a pedofilok esetében. A gyerekek iránti szexuális vonzalom elfogadtatása már gőz erővel zajlik az egész világon, Magyarországon is.
A pedofilok egyértelmű elítélése már egy ideje nem comme il faut a nyitott és felvilágosult körökben. A gyerekeket nem valami európai dolog megvédeni, inkább a pederasztákat kell megérteni és elfogadni.
A port.hu újságírója pedig remekül ráérzett a nyugati korszellemre, tudja, hogy mit lehet és mit nem. Ezért lett ilyen ez a cikk.
De ne tegyünk úgy, mintha meg lennénk lepve, éppen erről a jelenségről szól a magyar pedofil-ellenes törvény, erről fogunk hamarosan népszavazni.
- Akarsz pedofil és LMBTQ propagandát az iskolába és a médiába vagy nem?
A kérdések és az álláspontok is egyértelműek. Senki előtt nem titok, hogy ki melyik oldalon áll.
A port.hu cikke pedig csak egy szem a láncban, óvatos araszolgatás az elfogadtatás irányába. Ne feledjük el, hogy a HVG, a Népszabadság (jaj, de kár ezért a remek lapért!), a Magyar Narancs már évekkel ezelőtt is hozott le olyan cikkeket, amelyek a pedofilok iránti megértés erősítését célozták.
Igen, az ellenzéki lapok már 10 éve azon dolgoznak, hogy a pedofilok társadalmi megítélése kevésbé legyen szigorú.
Pedig a magyar társadalom többségének világos álláspontja van: Nincs szükség a pedofilok iránti érzékenyítésre, nem akarjuk megérteni a pedofilok helyzetét, nem akarunk velük szemben empatikusok lenni!
A pedofília betegség, olyan, mint a halálos fertőzések. Aki megbetegedett, annak elővigyázatosnak kell lennie, és orvosi segítséget igényel. Aki szexuálisan vonzódik a gyerekekhez, annak nem megértésre, hanem gyógykezelésre van szüksége.
Aki hajlandó kezeltetni magát, annak biztosítani kell a gyógyulás feltételeit, aki azonban nem kezelteti magát, ellenben enged természetellenes vágyainak, annak pedig biztosítani kell a hosszú és gyötrelmes börtönbüntetés lehetőségét.
Nem zárom ki, hogy egy nap a jobbikos pedofil politikus küzdelmeiről és botlásairól is készül majd egy megrázó magyar alkotás. A nagyszerű Alföldi Róbert rendezhetné, a főszerepben is ő alakíthatná a leghitelesebben a gyötrődő pederasztát. Az ellenzéki sajtó, a 444-től a telexen át a Népszaváig garantáltan ódákat zengene a filmről.
Erre mérget vehet minden pedofil!