“Aki tudja, csinálja, aki nem, az tanítja, aki pedig tanítani se tudja, abból lesz a független értelmiségi” - tartja az ismert mondás. Igen, ennyiből már kitalálhattátok, hogy ismét Puzsér Róbertről lesz szó, aki - hogy ne egyedül ő legyen az egy leckével a hallgatói előtt járó orosztanár - ezúttal maga mellé fogadta leghűségesebb kis tanítványát, Vona Gábort, aki talán még nála is bénábban igyekszik kikecmeregni 5-10 évvel ezelőtti múltjából.
Róbert ezúttal is 10-es listára építi ATV-n futó műsorát, amit korrektül már az elején terápiás ülésnek titulál. A koncepció valami olyasmi lenne, hogy ezáltal szembesít bennünket, átlagmagyar nézőket a saját gyengeségeinkkel, élethazugságainkkal, önbecsapó butaságainkkal, ennek keretében pedig a 10 legpusztítóbb magyar mítosz kerül terítékre. Egészen pontosan csak az alkotók képzelték volna így, mert ami terítékre kerül, az leginkább az alkotók által képzelt mítoszok, amit elsősorban saját egykori támogatóiktól, és jelenlegi eltartóiktól feltételeznek.
Adva van egy tökéletesen magyaros antihős, akinek Torrente-szerű alakja foltos atlétában böfög a tévére, amin valami közpénzből feldoppingolt magyar sportoló a himnuszt hallgatja a dobogó tetején, valami senkit sem érdeklő olimpiai számban, ettől az egész ceremóniától a magyarok esszenciáját, príma matériáját jelentő antihősünk egyből nemzeti büszkeséget érez, ami hamis, rossz és elfojtandó dolog. Legalábbis ahogy azt Róbert és Gábor újdonsült oldalán a fontos emberek képzelhetik Róbert és Gábor szerint.
Az antihős nyilván még számos rémes tulajdonsággal is bír. Bár elképesztően büszke a magyarok vélt szellemi fölényére, maga nyilvánvalóan borzasztóan műveletlen és buta.
Elhízott, dohányzik, néha lekever egyet az asszonynak, ha persze az el nem hagyta még őt. A zsidózás sem idegen tőle, de amint a zsidó tudósok bármelyike Nobel-díjat nyer, szemrebbenés nélkül a magyar ész és szellem diadalának megtestesítőjévé válik a szemében.
Bár önmagát dolgosnak tartja, de a szomszédai szemében az ő a munka frontján, ami saját magának a cigány. Ravasz, de leginkább önmagát csapja be. Magát kereszténynek definiálja, de személyesen abortálná Jézust, ha arról volna szó. Magyarországot kompországnak hazudja, pedig kőkeményen és mélyen nyugatiak vagyunk! Saját vendégszeretetéről áradozik, pedig a szerencsétlen menekültekkel szemben xenofób és kirekesztő.
Kizárólag az erdélyieket tekinti magyaroknak, pedig maga is román. Mindenféle buta összeesküvés-elméletben hisz, pedig ezek nem is léteznek.
Róbert és Gábor tehát összegyúrják mindazt, amit odabent a Rottenbiller utcától kifelé élő gyanús népekről gondolnak a Csurka-dolgozat óta, a műsort azonban sokkal izgalmasabbá teszik azzal, hogy a belpesti értelmiség hülyeségein és rossz lelkiismeretén túl a sajátjaikat is kedvesen elénk tárják.
Gáborban például láthatóan kavarognak az érzelmek, amikor a mítoszok sora az Attila unokái vagyunkhoz ér.
Most egyszerre felszakadhat belőle az összes volt jobbikos emlék. Új barátai nem nagyon szeretik ezt a fajta magyarkodást, így ő is igyekszik megszolgálni a balliberális oldal gyorsan jött, ám illékony megbecsülését.
Gyakorlatilag minden butaság, amivel a buta magyar önmagát áltatja. Ezt már Gábor szájából hallhatjuk. Nem igaz az a sok szittya-magyar szkíta-sumer eredetmítosz, amit elhiszünk mi, buta magyarok.
Ráadásul a közvélekedéssel ellentétben Jézus sem volt magyar.
A butaságot pedig érdekes módon dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr egyik rövid gondolatával próbálják reprezentálni, holott érdekes módon mintha maga Gábor mondott volna pontosan ilyesmit néhány éve, ráadásul az állítólagos unokatestvér törökök nyelvén.
Mintha az sem lenne teljesen igaz, hogy ezzel a mítosszal a magyar nép áltatná magát. Sokkal inkább Gábor egykori pártjának szavazói, akik annak idején 20%-ig repítették Gábort és barátait, akiknek ekkoriban még nem volt a turulkodással semmi bajuk. Emlékezetes, hogy a vesztes választás utáni első nyilvános tévés szeánszon Gábor nagy-nagy cimborája, Pörzse Sándor is a turul ellen fordult, bátran gúnyolódva és leszólva az egy héttel korábban még körbehordozott ősmagyar madárkát.
Róbert természetesen a terápia páros jellegéből nem maradhat le Gábor mellett. Ő azt a veretes ténymegállapítást teszi, hogy a munkából nem eredeztethető az erkölcs.
Ez is afféle hamis mítosz, amivel az emberek, egészen pontosan az önbecsapó magyar emberek saját magukat áltatják. Önmagában még egész jogosnak tűnő felvetés ez, hiszen létezhetnek lusta, de becsületes, valamint dolgos, de gonosz emberek is. Képtelenség azonban másra koncentrálni, amikor Róbert csillogó szemekkel és önmagával egyetértő bólogatással fogadja azt a saját felvetését, hogy hát a munkából képtelenség levezetni bármit.
Naivan azt hihetnénk, hogy saját két kezével húzott fel falakat, esetleg gyógyított meg betegeket, de nem. Róbert munkafogalma nagyjából abban nyilvánul meg, hogy himbilimbi bölcsészvégzettséggel a saját szakunkhoz se nagyon, de igazából semmihez sem értve mindenről legyen véleményünk, hiszen ezt majd ügyesen elhelyezett orbánozásokkal fűszerezve jópénzért megveszi majd egy általunk nem nagyon szeretett, de azért igen jól fizető ballib orgánum.
Nem annyira érthetetlen, ha az RTL Klubnak, Simicska Lajosnak, vagy újabban Németh Péternek és Németh Sándornak pénzért végzett tevékenységből tényleg nem következik semmiféle erkölcs.
Az önmarcangolást pedig mi mással oldhatnák fel, mint Róbert mélységes mély gondolatával a harmadik útról. Legyünk azért olyanok, akik nem hisznek ezekben a hülye mélymagyar baromságokban, de azért hígmagyarok se legyünk, mert az gáz. Alapíthatna egy pártot, lehetne a neve mondjuk Lehet Más a Politika. Végigjárhatnák ketten újra azt a harmadik utat, aminek a végén ismét valami balliberális médium van, ahol valami baloldali oligarcha pénzén egy ismét egy jót orbánozhatnak.
Mi, Normális Emberek boldogan nézzük majd azt is, és remekül fogunk szórakozni.
