Azt követően, hogy idén február végén Moszkva egy „különleges katonai művelet” keretében megszállta Ukrajna egy részét, Európa bevándorláspárti zöld, valamint baloldali politikusai szinte egyként hangszerelték át politikai szólamaikat azzal kapcsolatban, hogy az Európa patriótái által gyakran veszélyként említett, 2015-ben kicsúcsosodó migrációs krízis mostanra már végleg lezárult.
Így – meglátásuk szerint – azok a „marginális” és „elszigetelt” politikusok, akik még a jelenlegi krízis közepette is az Európába áramló illegális migránsok kérdésével foglalkoznak, egész egyszerűen megrögzött idegengyűlölők, akik egy képzeletbeli ellenséggel küzdenek.
E progresszív narratíva társadalomba való beágyazását a világsajtó is feladatának érezte. Így nem meglepő módon, amikor idén nyáron Orbán Viktor magyar kormányfő a tusnádfürdői beszédében óva intette Nyugat-Európát attól, hogy a háborús válság közepette szemet hunyjon az elmúlt évek alatt kibontakozott bevándorlási hullám következményei felett, tengernyi publicisztika és sajtóbeszámoló jelent meg azzal kapcsolatban, hogy Orbán és a víziói felett végleg eljárt az idő, és a migráció mint kihívás, ha egyáltalán létezett is, mostanra már teljes mértékben megoldódott.
Ám a tíz nappal ezelőtti, bestiális kegyetlenséggel meggyilkolt párizsi kislány, Lola esete ismét rámutatott arra, hogy az európai baloldal, illetve a progresszív média álláspontja ebben a kérdésben is félelmetesen távol áll a valóságtól.
Mint ismert, másfél héttel ezelőtt egy bőröndben találták meg annak a 12 éves párizsi kislánynak, Lolának a holttestét, akit a gyanú szerint egy algériai származású nő brutális kegyetlenséggel szexuálisan bántalmazott, majd meggyilkolt.
A több mint négy éve illegálisan Franciaországban tartózkodó feltételezett elkövetőhöz köthető gyilkosság érthető módon teljes mértékben felkavarta nemcsak Párizsban, hanem országszerte az elmúlt években mesterségesen elnyomott társadalmi, illetve politikai vitát arról, hogy az illegális migráció és az azzal összefüggő szörnyű bűncselekmények előfordulása okvetlen velejárói-e a modern francia létnek.
De ahogyan az szinte várható volt, a politikai elit baloldali szárnya a francia nemzetgyűlésben is érzelmektől fűtött vitát generáló tragikus gyilkosság kapcsán sem volt képes a probléma méretével és átfogó hatásaival arányos módon felelősségteljes hozzáállást mutatni.
Példának okáért, miután a Marine Le Pen, az ellenzéki jobboldali Nemzeti Tömörülés frakcióvezetője a miniszterelnökhöz fordulva kijelentette, hogy ennek a barbár cselekmény gyanúsítottjának nem lett volna szabad a hazájukban tartózkodnia, Élisabeth Borne válaszában a gyászoló család fájdalmának tiszteletére kérte az ellenzéki politikust, valamint arra, hogy hagyja, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás végezze a munkáját.
Ám Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter még tovább ment, amikor reakciójában kifejtette, hogy „szégyen”, hogy Marine Le Pen „egy 12 éves kislány koporsóját” politikai célokra kívánja felhasználni.
Mondani sem kell, hogy a jobboldali Eric Pauget, a jobbközép Köztársaságiak képviselőjének azon megállapítására sem érkezett érdemi válasz, miszerint „Lola azért vesztette életét, mert az állam nem vitte végbe a hivatalos kiutasítás folyamatát”.
Érdemes leszögezni ugyanakkor azt is, hogy a migránsok által elkövetett bűncselekmények kapcsán nem csak a nemzetgyűlésben hallani erkölcsileg igencsak megkérdőjelezhető reakciókat. Johanna Rolland, Nantes városának progresszív polgármesterének egy hónappal ezelőtti nyilatkozata kollektív felháborodást váltott ki a francia közéletben, miután egy szintén migráns által elkövetett erőszaktevés kapcsán azt találta mondani, hogy
a rendőrség soha sem fogja tudni megakadályozni, hogy egy nőt megerőszakoljanak a nyílt utcán, mert amennyire sajnálatos kimondani, ez nem a feladatuk.
Pedig szemügyre véve Párizs, Nantes, illetve számos más francia város, mint például Marseille bűnüldözéssel kapcsolatos statisztikáit, túlzás nélkül kijelenthető, hogy a helyzet kifejezetten súlyos.
A Le Figaro francia napilap közlése szerint az állam által hivatalosan is kitoloncolásra ítélt bevándorlók mindössze 6 százalékát sikerült Franciaország határain túlra küldeni.
Ez a 2017-es statisztikához képest – ami szintén nem alakult a kívánalmak szerint – egy masszív, 7 százalékpontos visszaesést jelez.
Mi több, egy nyugalmazott párizsi rendőrfőkapitány által nemrég kiadott könyv szerint Párizsban minden második bűncselekmény elkövetője „külföldi” állampolgárságú, akinek helyzete „irreguláris”, magyarán a franciaországi tartózkodása nem jogszerű. Ezen kiábrándító adatokhoz sorolandó az ország második legnagyobb városának példája is, miszerint Marseille-ben csak idén 28 embert lőttek le kábítószer-kereskedelemmel összefüggésben, az ott letartóztatottak 55 százaléka – a párizsi adatokhoz hasonlóan –, szintén „külföldi”. A bevándorláspárti Rolland által vezetett Nantes-ban a helyzet még tragikusabb: amíg 2016-ban 283 erőszaktevést regisztráltak a hatóságok, addig ez a szám 2021-re 562-re nőtt.
A migráció kettéválasztotta Európát. Azt is mondhatnám, hogy a Nyugat kettévált. Egyik fele egy olyan világ, ahol európai és Európán kívüli népek élnek együtt. Ezek az országok többé nem nemzetek. Ezek az országok nem mások, mint népek konglomerátumai. […] Ugyan most kevesebb szó van a migrációról, de higgyék el, hogy semmi sem változott
– összegezte Orbán Viktor a korábban már említett tusnádfürdői beszédének migrációról szóló intelmeit Európára nézve, amelyeket ha bárki alaposan megfontol, beláthatja, hogy e meglátások tűpontos diagnózisai a jelenlegi nyugati világ társadalmi rendetlenségéből fakadó állapotának.
