Kicsivel több mint fél év múlva újra irányt választ az ország. Az ellenzéki pártok összefogásával viszonylag világos döntési helyzet áll az emberek előtt: Orbán vagy nem Orbán? (Valójában Orbán vagy Gyurcsány, de ez egy másik téma…)
Rendszeresen foglalkozunk a „nem Orbán” irány részleteivel és az ellenzéki szivárványszövetség politikusaival.
Arra azonban kevesebb figyelem irányult, hogy milyen a hangulat a kormánnyal szemben ilyen-olyan okok miatt kritikus, nagyon heterogén választói közösségben, mik az elvárások, az érvek, és milyen az érzelmi viszonyrendszer a nagypolitika szereplőivel kapcsolatban.
Az ellenzéki érzelmű választók legfontosabb motivációi:
- Az „ennél bármi jobb lenne” alapján álló kritika
- Megszépült, kifakult emlékeken alapuló, „Kádár (Horn, Medgyessy, Gyurcsány stb.) alatt minden jobb volt” nosztalgia, amivel 12 évvel ezelőtt véget ért balliberális kormányzás vélt vagy valós jobb világát kívánják vissza
- A „talán jobb lesz, remélem hogy jobb lesz, muszáj, hogy jobb legyen” hurráoptimista reménykedés: az ellenzéki vezetők tisztességesek, normálisak, hozzáértők
Orbán Viktort és rendszerét lehet utálni, fideszes politikusokhoz, üzleti körökhöz köthető vélt vagy valós disznóságokra lehet haragudni, de vajon hány kormánykritikus választó tudja (és akarja) megítélni, valóban jobb lenne-e neki (gazdasági, jogi, közérzeti stb.) értelemben, ha Gyurcsány vezényletével a kisnyilastól a posztkommunista utódpártig nyújtózó moslékkoalíció kerülne hatalomra?
Mitől lenne jobb?
És mikor?
Gyurcsányék készséggel megígérnek bármit (kemény elszámoltatás, felzárkózás a Rendes Emberek Európai Klubjához, alapjövedelem, varázsütésre megjavuló egészségügy, országos méhlegelő-hálózat stb.), amit tanácsadóik javasolnak nekik. De miért hinnénk el nekik ilyen könnyen?
Milyen gondolati konstrukciókból áll össze a 2022 tavasza utáni világról alkotott délibábos álomvilág?
- A világ jók és rosszak küzdelméről szól. El tudom dönteni, ki a jó, és ki a rossz, mert nemcsak 168 órát, de időnként index.hu-t és 24.hu-t is olvasok. Arra kell szavazni, aki szimpatikus, mert ő biztos záloga az ország felemelkedésének és a saját jólétemnek!
- Az ellenzéki összefogás pártjai félre tudták tenni az egymással szemben táplált gyűlöletüket és bizalmatlanságukat. Miután Orbánt legyőzték, közös akarattal új irányba viszik Magyarországot. Egyéni ambícióikat, korábbi elveiket háttérbe tolják a közös jó érdekében. Valódi garanciát adtak egymásnak és választóiknak, hogy nem lesznek disznóságok, és nem bénítják meg belharcokkal az országot. Akárki is lesz ennek a szövetségnek a vezetője, azt a többiek tisztelni és követni fogják.
- A Nyugat jó, minden más kultúra pedig ugyanannak a fejlődésnek valamelyik korábbi fázisában jár, vagy azt ördögien gonosz emberek sokasága alkotja. Az Egyesült Államok, az Európai Unió és úgy általában a fejlett nyugati civilizáció azért aggódik értünk, büntet és fegyelmez minket, hogy nekünk jó legyen, hiszen mindenkinek úgy kéne élni, ahogy ők. A migráció és a transzneműek egyenjogúsága alapvető emberi jog, Magyarország a világ egyik legelnyomóbb helye, a párhuzamos társadalmak Nyugat-Európája pedig a követendő példa. Ha megjön az új, demokratikus kormány, hirtelen mindenki szeretni fog minket, jobban is járunk majd, hiszen az új kabinet sokkal tisztelettudóbban fog beszélni a nagyhatalmakkal, a jólétnek és megbecsülésnek pedig ez a záloga.
- Az ellenzék tényleg kigyomlálta soraiból a szélsőséges, korrupt elemeket. Sem nácik, sem gengszterek nem férnek fel a listára. Sőt, Gyurcsány Ferenc is megígérte, hogy semmilyen aktív kormányzati pozíciót nem fog betölteni, ez tulajdonképpen garancia arra, hogy ez a baloldal már nem ugyanaz, mint a 2010 előtt kormányzó társaság.
- Az előválasztás a demokrácia ünnepe. A pártok nem mutyiznak, nem csalnak, végre a valódi választói akarat érvényesülhet. Az ellenzéki pártok és vezetőik makulátlan múltja, erkölcsi tartása és a közös jóra való elkötelezettsége jelenti a garanciát arra, hogy ez a versengés tisztességes, transzparens és sportszerű. Ennek eredményeképpen mindenhol az a jelölt fogja képviselni a kormányváltó szövetséget, aki egyszerre a legnépszerűbb és a Fidesszel szemben a legesélyesebb.
Nem végeztünk reprezentatív felmérésen alapuló kutatást annak érdekében, hogy kiderüljön: mennyire gondolkodnak a fentiek szerint ellenzéki honfitársaink. A sok százezer ember, aki asszisztál a baloldal mozgósító színjátékához, valószínűleg tényleg reménykedik abban, hogy a problémákat meg lehet oldani egy kormányváltással, ehhez pedig az a legjobb módszer, ha a Nép választja ki a kihívót.
Ugyanis az előválasztás tisztaságáról, a szavazatok gyűjtésének, számlálásának, az online információbiztonság feltételeinek garanciájaként soha, senki nem adott biztosítékot a naiv bizalommal kormányváltásban reménykedő választóknak, így az vagy hiteles, vagy nem. A moslékkoalíció soraiból még az előválasztás utolsó napjaiban is sorra kerülnek elő a korrupciógyanúba keveredett alakok, szélsőséges elemek, és ki tudja, hány ilyen marad versenyben.
Kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy a szivárványkoalíció támogatóinak többsége nem szívesen néz szembe a valósággal:
az úgynevezett összefogás egy zárt ajtók mögött összetákolt Frankeinstein Gyucseinstein-szörny, melynek egyedüli funkciója, hogy az ellenzék bukott vezére a sokszínű kavalkádba kaméleonként olvadva, a nála vállalhatóbb jelöltek hátára kapaszkodva visszamásszon a hatalomba.
Azzal pedig még gondolatban sem szívesen foglalkozik senki, hogy az Orbán-kormány leváltása után milyen törékeny, ezer felé húzó, kicsinyes ambíciók által megbénított kényszerszövetség markaiba kerül az ország.
Abban a pillanatban, hogy ez megtörténik, külföldi befektetők és politikai hatalmasságok csicskájává válunk, akik talicskaszám fogják kihordani az itthon megtermelt GDP-t, amit majd IMF-hitelekkel próbálunk pótolni.
Pragmatikus ellenzéki szemszögből vizsgálva: attól még, hogy nem tetszik Orbán Viktor és pártja, nem biztos, hogy van ennél jobb megoldás.
Saját véleményünk szerint
