Bizonyára önök is találkoztak már azzal a durcás kisgyerekkel, aki dacból utánozza a felnőtteket. Ha az apukája iszik egy kortyot a vacsoránál, ő is ráhúz a szopipohárra. Ha az idősebbek fociznak, ő juszt is oda akar menni a labdáért. Ha a felnőttek népszavazást hirdetnek, ő pár perc múlva szintén kihirdeti a maga hülyeségeit.
Ezúttal nem egy akaratos 16 hónapos, hanem Budapest főpolgármestere kezdte el kergetni a nagyobbakat. Ahogy Orbán Viktor bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez a gyermekvédelmi törvény főbb kérdéseiben, Karácsony Gergely is klaviatúrát ragadott, és a maga öt témáját is kiposztolta a Facebookra! Nesze nektek, felnőttek! Én is tudok népszavazást kezdeményezni!
Mint ismeretes, a Fidesz a választókat kérdezné meg arról, hogy mit gondolnak a gyermekvédelmi törvényben lefektetettekről és Brüsszel befolyásáról.
Ennek örömére Karácsony a Diákvárosról (és közvetve a Fudan Egyetemről), az autópályák ELADÁSÁRÓL(!!), az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, a 60 év felettiek ingyenes antitest-szűréséről és az álláskeresési járadék meghosszabbításáról szavaztatna.
Érdemes is néhány percig elidőzni ezeken a nevetségesen kisstílű pontokon:
- Diákváros vs Fudan: lejárt lemez. Még a tárgyalások sem kezdődtek el a kínai egyetem idehozásának részleteiről. Teljesen feleslegesen tartják a témát felszínen
- Autópályák eladása: a kormány nem eladni akarja az autópályákat, hanem koncesszióba adni. A magyar jogrend szerint az erről szóló pályáztatás nyilvános és visszterhes kell, hogy legyen. Jó lenne, ha a negyvenvalahány tanácsadó közül legalább az egyik mikiegér jogász lenne és tisztában lenne a koncesszió fogalmával.
- Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás erőltetésével pedig nem is lőhetnének nagyobb bakot. Vajon melyik magyar ember szeretné rajtuk kívül, hogy egy román főügyész kutakodjon az ország belügyeiben? Na, ugye!
- A 60 év felettiek ingyenes antitest-szűrése mondjuk nem is tűnik akkora őrültségnek. Főleg, ha azt nézzük, hogy mire ebből népszavazás lesz, valószínűleg már rég be lesz vezetve. Csak jó lenne, ha nem a haveri cégek helyzetbe hozása lenne a cél, hanem valóban az idősek egészsége.
kapcsolódó
-
A Fővárosi Önkormányzat az ingyenes antitest-vizsgálattal megint csak hergelni akar?
A tízmilliókért tesztelő cég mögött Gyurcsány és Bajnai volt minisztere
Ráadásul a kormány már a harmadik oltásról is döntött néhány hete.
- Az álláskeresési járadék meghosszabbítása pedig tipikus balos marhaság. Az Európai Unió egyik legalacsonyabb munkanélküliségi rátájával rendelkező országában nem is blöffölhetnének nagyobbat.
És ha nem lenne elég ez a szokásos balfaszkodás, külön sajtótájékoztatót hirdettek meg Kocsis-Cake Olivióval, amitől aztán visszatáncoltak, majd egy óra múlva mégis megtartották, ám ezúttal csak a baráti sajtót hívták meg rá. Pitiáner.

Hát ennyire vehető komolyan ez az 5 téma. Pont, mint a kitalálója. Apropó, azon elgondolkozott már valaki, hogy a Főpolgármester mit akar itt egy országos népszavazással? Ilyen jól működik Budapest?