Kontra: Az ukrán–orosz szembenállás története közismert, eddig azonban úgy tűnt, hogy befagyott a konfliktus, megmerevedtek a harcállások. Mi történt az utóbbi időben, miért váltak intenzívebbé a pengeváltások?
Kosztur András: Először is a jelenlegi hírdömpinget illetően tisztázni kell, hogy
elsősorban nem orosz–ukrán, hanem orosz–amerikai konfliktusról van szó. A kiindulópontot természetesen az ukrajnai események jelentik, de lényegében Amerika és Oroszország szembenállása éleződik ki az ukrajnai események körül.
Az Egyesült Államok, illetve az amerikai sajtó már két hónapja folyamatosan fokozza a hangulatot, és folyamatosan arról beszél, hogy Oroszország támadásra készül. Az oroszok ezt természetesen tagadják, de megpróbálják valamelyest az amerikaiak ellen fordítani a kialakult helyzetet. Az orosz vezetés azt kommunikálja, hogy a NATO lép fel fenyegetően, bekeríti Oroszországot. Nemrégiben azt javasolták, hogy a NATO vonuljon vissza az 1997-es pozícióihoz.
A helyzet tehát most éppen úgy áll, hogy mindkét fél emeli a tétet. Úgy tűnik, hogy a szavak szintjén elmennek a falig.
Kontra: A helyzet kiélezésében ezek szerint a sajtónak is hatalmas szerepe van. A közvélemény ugyanis azt érzi, amit a sajtó éreztetni akar. Most éppen a háborús fenyegetettséget.
Kosztur András: Könnyen úgy tűnhet, mintha szervezett sajtókampány folyna a nyugati médiában a háborús hangulat megteremtésére. Folyamatosan jelennek meg cikkek arról, hogy Oroszország támadni akar, miközben ezeket a híreket már az ukrán vezetés is cáfolja.
A brit sajtóban nemrég arról írtak, hogy az oroszok létrehoztak egy ukrán árnyékkormányt, már megvan a konkrét névsor, hogy megszállás esetén kik vennék át a hatalmat az ország felett.
A Bloomberg szerint Kína megkérte Oroszországot, hogy ne a téli olimpia alatt támadjon, hanem csak utána.
Ezek a cikkek mindig a nevük elhallgatását kérő magas beosztású hivatalnokokra hivatkoznak forrásként, bizonyítékokat azonban nem szolgáltatnak.
A nagy nyugati lapokban időről időre megjelennek forrásmegjelölés nélkül olyan térképek, amelyek azt ábrázolják, hogy Oroszország milyen irányokból támad majd Ukrajnára. Ezek a rajzok a szakmaiság látszatát hivatottak kelteni, miközben nem katonai anyagokról van szó, hanem tulajdonképpen csak Ukrajna-térképek nyilakkal, amiket bárki megrajzolhatott.
Mintha ezek a sajtótermékek időnként kiegészülnek néhány kormányzati szereplővel, és szándékosan alakítanának ki olyan hangulatot, amelyben folyamatos a háborús fenyegetettség érzete. Az oroszoknak pedig szüntelenül cáfolniuk kell, bár tény, hogy ők sem fukarkodnak a bújtatott fenyegetésekkel.
Kontra: Amerikának miért érdeke az, hogy kiélezze a konfliktust Oroszországgal?
Kosztur András: Talán furcsán hangzik, de az egyik lehetőség az, hogy Amerika azért élezi ki a végletekig a konfliktust Oroszországgal, mert békét akar. Ennek egyébként Kína felemelkedése lehet az oka. Persze nem tűnik logikus lépésnek, hogy a feszültség növelésével szeretnének békét teremteni. Nem kizárt azonban , hogy már született valamilyen megállapodás Moszkva és Washington között, a háborús feszültség fokozódása pedig ennek leplezésére szolgál.
Ennek belpolitikai vonzata is van, hiszen a republikánusok azzal vádolják Bident, hogy oroszbarát – korábban a demokraták vádolták ugyanezzel Trumpot –, így folyamatosan kénytelen bizonyítani ennek az ellenkezőjét. A Biden-kormányzatnak ezért szüntelenül növelnie kell a feszültséget, olyan mértékig, hogy ha megegyezésre jutnának Moszkvával, akkor az ne árulásnak tűnjön, hanem béketeremtésnek.
Elképzelhető, hogy a háttérben már régebben megkötötték a megállapodást, így a tulajdonképpeni engedményeket mindkét fél eredményként mutathatja fel.
Ne felejtsük el, hogy Biden népszerűsége az utóbbi egy évben bezuhant. Ha könnyen és sokat enged az oroszoknak, akkor az egy olyan arcvesztéssel járna, hogy az afganisztáni kudarc után már nem biztos, hogy politikai értelemben túlélné.
Kontra: A béketeremtésnek mi lehet a feltétele amerikai részről, és hogy kerül a képbe Kína?
Kosztur András: Amerika a tavalyi év elején azzal szembesülhetett, hogy Oroszország és Kína minden eddiginél szorosabb szövetségre lépett. Ez jelentős probléma Washington számára.
Nem biztos, hogy Amerika egy ilyen kihívással szemben hosszú távon versenyképes tudna maradni. A két keleti óriás közeledésének katonai és gazdasági kockázatai egyaránt vannak.
Amerikának tehát az lehet a célja, ha a „békés” forgatókönyvet fogadjuk el, hogy Moszkvának adott engedményekért cserébe Oroszország valamilyen módon eltávolodjon Kínától, vagy legalábbis garanciát adjon Washingtonnak bizonyos esetekre.
Kontra: Mit szól ehhez az ukrán vezetés? Ők mit kommunikálnak az orosz fenyegetéssel kapcsolatban?
Kosztur András: Ukrajnában egy érdekes fordulat ment végbe a konfliktus értékelésével kapcsolatban. A 2014-es események óta számtalanszor jelentek meg az ukrán médiában a közelgő orosz támadásról szóló hírek. Egyszer kelet-ukrajnai offenzíváról, máskor Odessza megszállásáról, megint máskor Belarusz irányából történő támadásról lehetett olvasni, hallani. Ukrajna tehát gyakorlatilag a maihoz hasonló háborús hangulatban töltötte az elmúlt néhány évet.
Az ukrán média 2021 tavaszán még átvette azokat az amerikai híreket, hogy Oroszország invázióra készül, az utóbbi időben gerjesztett feszültségben azonban már nem vettek részt.
A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára, Olekszij Danyilov nemrég azt nyilatkozta, hogy folyamatos az orosz katonai jelenlét a határon, de ez évek óta így van, nem történt változás, nincs kiugró fenyegetettség. Nem történt az orosz–ukrán konfliktusban semmi olyasmi, ami indokolja azokat a lépéseket, amelyeket az amerikaiak tesznek. Több más ukrán vezető is gyakorlatilag pánikkeltéssel vádolta meg az amerikaiakat és a briteket. A diplomatacsaládok evakuálása is leginkább a hangulatkeltés részeként értelmezhető.
Kijev valószínűleg nem érdekelt a konfliktus kiélezésében, fel tudják mérni egy háború kockázatait.
Különösen elbizonytalaníthatja az ukrán vezetést Biden azon kijelentése, hogy „egy kisebb betörés” esetén legfeljebb megfontolnák az újabb szankciókat Oroszország ellen, és csak „nagyobb invázió” esetén emlegetett fájdalmas gazdasági következményeket az amerikai elnök. Kijev attól is tarthat, hogy – amennyiben a fent vázolt, megállapodásos forgatókönyv valósul meg – akkor Ukrajna megkérdezése nélkül dönthetnek az ország sorsáról.
Kontra: Fájdalmas gazdasági következmények? Működött az eddigi szankciós politika?
Kosztur András: A konfliktus jelenlegi éleződését magyarázó másik forgatókönyv az lehet, hogy
az amerikaiak háborúba akarják sodorni Oroszországot Ukrajnával, ezt követően pedig az ígért „minden eddiginél erősebb” szankciós csomaggal megpróbálják padlóra küldeni.
Ennek azonban kicsi a valószínűsége, hiszen a szankciós politika eddig sem működött. Kétségesnek tartom, hogy az amerikaiak komolyan hinnének benne, hogy újabb, erősebb szankciókkal meg lehetne roppantani Oroszországot, sőt, ez könnyen éppen ellenkező eredménnyel járhatna. Az Északi Áramlat 2 célegyenesben történő elkaszálása például csak tovább mélyítené Európa energetikai válságát. Ettől még persze ez a forgatókönyv sem zárható ki.
Oroszország SWIFT-rendszerről való lekapcsolása is szóba jöhetne, ezzel kapcsolatban azonban szintén óriási kockázatok merülnek fel. Az oroszoknak és a kínaiaknak is vannak alternatív banki rendszereik. Könnyen lehet, hogy viszonylag rövid időn belül át tudnának állni más fizetési rendszerekre, miközben az európai és orosz üzleteknek lebonyolítása jelentősen nehezebbé válna.
A lehetséges szankciós eszközökkel hosszabb távon a Nyugat befolyásolási eszközöket is veszítene. Minél jobban elszeparálják Oroszországot a világkereskedelemtől, pontosabban a Nyugattal való kereskedelemtől, annál kevesebb eszköz marad a nyugati országok kezében Oroszországgal szemben.
Az eddigi szankciók eredménye úgy foglalható össze, hogy Oroszország összeomlás helyett függetlenítette magát a Nyugattól és sokkal közelebb került Kínához. Az emlegetett szankciókkal a Nyugat kijátszaná az utolsó – nem katonai – lapjait is Moszkvával szemben. Ha pedig ezzel sem érne célt, egy gazdaságilag Kínától függő, és politikailag minden eddiginél ellenségesebb Oroszországgal kellene szembenéznie. Ez pedig semmi jóval nem kecsegtetne Amerika és Európa számára.
