Tudatosan kerülöm az unalomig ismételt bölcsességek/nyelvi lelemények használatát, egy újságírónak legyenek saját gondolatai és eszközei a közölni kívánt igazság leírására.
A szállóigévé vált „Orbánnak nem igaza van, hanem igaza lesz” örökbecsű mondásnak azonban nem tudtam ellenállni, mikor az európai jobboldal erősödéséről szóló cikkhez kezdtem el gyűjteni a gondolatokat.
A magyar miniszterelnök politikai sikerének ugyanis éppen ez a titka. Nem, a sokat emlegetett „pillanat uralása” (egy hatalomgyakorlási fogás a sok közül) Orbán Viktor politikai zsenialitásának titka, hogy mindig reálisan méri fel a jelenvanót, érzi a változások dinamikájának az irányát, ezekből pedig pontosan képet fest az eljövendőről.
A jövőt illetően néha azonnal, néha kis késéssel igazolódnak be a jóslatai. Amikor a 2016-os tusványosi beszédében támogatásáról biztosította Donald Trumpot, akkor a többség még egy kifli árát sem tette volna arra, hogy az ingatlanmágnást az Egyesült Államok elnökévé választják. Orbán beszéde és Trump megválasztása között mindössze három hónap telt el. Nem is a gyors beteljesülésen van a hangsúly, hanem azon, hogy Orbán Viktornak igaza lett. A magyar miniszterelnök volt az első, aki nyilvánosan beállt Trump mögé. Igen, a világon az első.
Vannak azonban politikai előrejelzések, amelyeknek a beteljesülésére várni kellett. Ilyen az európai jobboldal megerősödése. Amikor Orbán arról beszélt, hogy Európában feljövőben vannak a szuverenista, hazafias erők, akkor a kritikusai is lapítottak, ugyanis mindenki számára úgy tűnt, hogy a 2019-es uniós választásokkal valóban megtörténik az áttörés.
Nem jött be. A klímakérdés háttérbe szorította a migráció ügyét, – miközben a két krízis szorosan összefügg – így a jobboldal mérsékelt sikereket ért el, miközben a zöld – baloldali és migrációpárti – pártok soha nem látott mértékben megerősödtek.
Egymás után születtek meg a diadalmas elemzések arról, hogy Orbán várva várt „európai fordulata” nem következett be. A szocialisták és a néppárt meggyengült, a zöldek pedig a rovásukra megerősödtek. A szuverenista jobboldal is profitált a nagy pártok népszerűségvesztéséből, azonban nem eleget ahhoz, hogy áttörés következzen be. A hazai baloldal érezhetően fellélegzett. Ha mindannyian megsülünk a klímaváltozó planétán, legalább Orbánnak nem lett igaza!
A zöld diadal azóta is rendületlenül tart. Az európai társadalom többségét sikerült meggyőzni arról, a Föld megmentése csak és kizárólag azon múlik, hogy a szennyezésért amúgy legkevésbé felelős Európát a zöld kommunisták vezetik.
Azonban a zöld forradalom nem oldotta meg azokat a problémákat, amelyek miatt korábban a populista – értsd: népérdekű – jobboldal pártjai megerősödtek. Európa folyamatos nyomás alá került, délről a migránsok, nyugatról a woke.
Satuba kerültünk, de még nem roppantunk meg. Csak egy szikra kellett. Kár, hogy ez a szikra az orosz-ukrán konfliktus volt. Mert az elhibázott európai politika újabb lendületet adott a hazafias erőknek Európában.
A háború és az arra adott európai válasz háttérbe szorította az aggodalmat, miszerint a Nap ötven éven belül megfőzi a földtányér lakóit.
Sokkal égetőbb problémává vált, hogy a fenyegetően közeledő télen nem lesz mivel felfűteni a lakásokat. Sem a pubokat, a melegbárokat, a klímagyűlések helyszínéül szolgáló konferenciatermeket, a klímaszorongók kezelésére létrehozott segélyközpontok tereit, a kutya és cicaotthonokat, a vegán vendéglőket. Megfagyunk. Világnézettől függetlenül.
Úgy tűnik betelt a pohár. A migrációs krízist is nehezen nyelte le Európa csendes többsége, azonban egy időre el lehetett őket némítani a klímafegyverrel. Most azonban karnyújtásnyi közelségbe került a valós egzisztenciális fenyegetettség:
- az energiaválság,
- a migrációsválság,
- az élelmezési válság,
- a gazdasági válság,
- a történelmi infláció.
Ez már talán a nyugati társadalmaknak is sok volt. A kereszténységükről, a nemzeti közösségről le tudtak mondani, azonban a jól fűtött lakásról, a teli bendőről már nem. Nos, ez is valami, ha másképpen nem, akkor így köszönt be a fordulat.
Az értékelvű kisebbségnek így is megfelel, a bendősoviniszta többségnek pedig tök mindegy.
Orbán Viktornak tehát igaza lesz. Európában jobboldali áttörés előtt állunk.
A sort a későn ébredő Svédország nyitotta meg. A skandináv országban időtlen idők óta nem állt fel jobboldali kormány, valódi, a szó szoros értelmében vett hazafias erők pedig valamikor a múlt század elején voltak hatalom közelében. Nos, most a szoft-jobboldal csak akkor kerülhet kormányra, pontosabban csak akkor tud kormányozni, – mert a kormányalakítási megbízást már megkapták – ha együttműködnek a Svéd Demokratákkal, amely a svéd politikában a legközelebb áll ahhoz, amit mi hazafias pártnak nevezünk.
Olaszországban szeptember 25-én tartanak választásokat, amelyen biztosra vehető, hogy a jobboldal főlényes győzelmet arat. A Fratelli d’Italia végez majd az első helyen, az a párt, amely Orbán Viktor kormányára példaképként tekint.
Nemrég a lengyelek is megtértek önfeladó kiruccanásukból, úgy tűnik tehát, hogy Magyarország visszakapta legrégebbi és legerősebb szövetségesét. A politikai mozgásokat figyelve nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy Csehországban és Szlovákiában is hamarosan kormányváltás történik, és Orbán Viktor szövetségesei visszatérnek a hatalomba.
Ez az európai terep. Orbánnak úgy tűnik igaza lesz. Az áttörés már a küszöbön van.
Jó esély van arra, hogy 2024-ben, a következő EP választásokon a szuverenisták jelentősen megerősödnek, akkor pedig véget ér a hetes cikkely szerinti görénykedésnek. Sargentini, Tavares és a többi címeres gazember többé nem árthat Magyarországnak. Ezen kívül valószínűleg Donald Trump és Benjamin Netanjáhú is újra nyeregbe kerül.
Akkor pedig a hazai baloldal jobb, ha hozzá szokik a 2060-ig tartó Orbán-éra gondolatához.
