Orbán Viktor sálja komolyabb nemzetközi politikai tényező, mint a teljes hazai balodal

Vannak azok a politikusok, akik éveket töltenek törvényjavaslatok kidolgozásával, mégsem fog emlékezni rájuk az utókor. És vannak az államférfiak, akiknek még az öltözködésük is komolyabb hatást vált ki.

Vannak azok a politikusok, akik éveket töltenek törvényjavaslatok kidolgozásával, interpellációkkal, parlamenti performanszokkal, és nemhogy az utókor emlékezetére, de még a jelenkori közélet érdeklődésére is csak mérsékelten tarthatnak igényt.

Ezzel szemben vannak azok az államférfiak, akiknek még az öltözködésük is nagyobb hatást ér el, mint politikai ellenlábasainak teljes stábja.

Bemutatjuk Orbán Viktor futballszurkolói sálját, amely Gyurcsánnyal, Jakabbal és Karácsony Gergellyel ellentétben képes volt tematizálni a közbeszédet - Zágrábtól Bukaresten át Kijevig.

Facebook
Dzsudzsák Balázs 109. válogatott mérkőzésén – egyúttal búcsúmeccsén – utoljára játszott a válogatott színeiben, egy barátságos, tét nélküli találkozón Görögország ellen. A magyar csapat egykori kapitánya a magyar miniszterelnökkel együtt harcolt a hazai futballélet méltatlan állapotából való feltámasztásának hosszú folyamata során. Nem meglepő tehát, hogy a meccset követően Orbán személyesen gratulált a válogatottságtól búcsúzó klasszisnak. Mint minden valódi szurkolónak, a zakó fölé neki is egy hagyományos, magyar trikolorban pompázó sál került, amelyen a piros-fehér-zöld nemzeti színeken kívül a történelmi Magyarország szimbóluma is helyet kapott.

Az érzelmes, megható jelenetet a kormányfő videós stábja is megörökítette, így nem meglepő, hogy pillanatok alatt végigszáguldott az interneten a nagy-magyarországos sálat viselő miniszterelnök képe.

Facebook

Orbán semmit nem tesz véletlenül, egy vérbeli, tapasztalt, nemzetközi léptékben is jelentős súlyú politikusnak minden lépése célokat szolgál.

Ahhoz azonban igazán szomorú kisebbrendűségi komplexussal kell rendelkezni, hogy egy focimeccset követő, rajongó és sportoló találkozóját megörökítő videóból területi követelést feltételezzen bármely, a trianoni békediktátum során a mi kárunkra, országunk területéből elszakított területekkel gyarapodott szomszédunk.

A megszólalók közül legnormálisabban a horvát miniszterelnök fogalmazott:

  • „Ami a sálakat illeti, én nem láttam, és nem akarok mások sáljával foglalkozni. Ami pedig a Horvátországgal szembeni területi igényeket illeti bárki, így Magyarország részéről is, ezek abszolút elfogadhatatlanok, számunkra ez nem opció.”

(forrás: index.hu)

A románok már hisztisebben reagáltak: revizionista provokációnak minősítették a sál viselését. Daniel Freund, a liberális német románbarát politikus cinikus Twitter-bejegyzésében érzékeltette, milyen nyugtalanító a szomszédaink számára ez az aprócska ruhadarab.

Twitter

Az ukránok (akik felváltva szidalmaznak minket, illetve követelnek pénzügyi és fegyveres támogatást tőlünk) pedig úgy viselkednek, mintha nem lenne elég bajuk az oroszokkal: bekérették a magyar nagykövetet. Oleg Nikolenko külügyi szóvivő pedig alig burkolt fenyegetéssel jelezte: nem használ a kétoldalú kapcsolatoknak ez a sál.

Érdemes észben tartani: bár a magyar nemzet újraegyesítése Orbán Viktor egyik legfontosabb szívügye, a V4-szövetség, az Európai Unió és a NATO tagság melletti elkötelezettség determinálja Magyarország szándékait és mozgásterét bármilyen tényleges területi revízióval kapcsolatban.
Facebook

Fenntartva azt a véleményt, hogy a magyarok többsége érzelmileg és kulturálisan nem tud és nem is akar beletörődni az első és második világháborút követő tragikus döntésekbe, a magyar kormányfő soha nem tett és nem is mondott semmi olyat, amely akár csak távolról is megkérdőjelezte volna szomszédaink területi integritása iránti tiszteletét (bár Miniszterelnök Úr támogatói között vannak olyan, talán kissé türelmetlenebb körök, ahol igény volna az ellenkezőjére…)

A sál viseléséből hisztit kreálni is nevetséges.

Orbán egy Facebook-bejegyzésben reagált a fentiekre: nem kéne mindenbe politikát látni, a magyar válogatott győzelme minden honfitársunk öröme, mely határokon átívelő közös érték.

Facebook

Nem volna nagy baj, ha szomszédaink saját önbizalmuk megerősítésével többet foglalkoznának, mint barátjuk és szövetségesük személyének démonizálásával.

Egy azonban biztos: ha Orbán Viktor jótékonysági célból árverésre találná bocsátani a sálat – például a határon túli magyarok jogegyenlőségért fordított küzdelmére –, igen jelentős összeg folyna be, Amelyből aztán nemes ügyeket tudna támogatni!