Orbán Viktor miniszterelnök válaszolt az azonnali képviselői kérdésekre

"A kormánynak minden élet számít, de úgy látom, hogy Önnek semmi sem drága"


Jakab Péter (Jobbik) tette fel az első kérdést Orbán Viktornak. A szélsőjobbról a balliberális térfélre átevezett képviselő a tőle megszokott durva, alpári stílusban indított, de ezt Kövér László házelnök már az elején lekezelte, így végül sikerült jelentős szélsőségek nélkül kommunikálnia.

 

Jakab Péter azt tette szóvá, hogy miközben magyarok ezrei halnak meg és százezrei maradnak megélhetés nélkül, a miniszterelnök Soros Györgyről beszél a rádióban. Szerinte nincs válságkezelés, csak annyi, hogy Soros az új Pókember. Kérdést egyébként nem igazán tett fel a képviselő.

Orbán Viktor közölte: „A magyar kormány felkészült a védekezésre. Ennek megfelelően a covidos betegek ellátására a több mint 100 kórházból 78-at vontunk be. 14785 orvosunk dolgozik, 28847 mentőtiszt és szakápoló szintén. Az intenzív szakágyakon fekszik jelenleg 582 beteg. Ezen kívül rendelkezésre áll még 1634, háromszor annyi, mint amennyit most használunk. 7236 kovidos beteg fekszik kórházakban, rajtuk kívül van még 1946 fertőzött, akik még nem igazoltan kovidos betegek. Mozgósítottuk a medikushallgatókat, ebben a pillanatban 200 diák dolgozik a műszaki egyetemről, pilóták és gépjárművezetők és 400 diákot mozgósítottunk a tesztelés érdekében. Ötödik és hatodik évfolyamos medikus hallgatókból van 2157, szükség szerint őket is mozgósítjuk, és harmad és negyedéves medikusból van 5549 diák, akiket szintén be tudunk vonni. Ami a gazdaságot illeti, megígértük, hogy ahány munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit létre fogunk hozni".

Jakab Péter természetesen nem fogadta el a választ, minden kevés neki, pontosabban minden kormányzati intézkedésre ráígért, mintha kampánybeszédet tartana. Ő nem az 50, hanem a 80 százalékát állná a kieső fizetéseknek, mindenkit tesztelne, stb. És megint Sorost emlegeti, mint a kormányzati propaganda áldozatát.

Orbán Viktor elmondta: „az összes fertőzött egymillió főre vetítve Magyarországon 14429 beteg, az európai átlag pedig 5757. Az összes elhunyt egymillió főre vetítve 317 fő, Európában pedig 481. A kormány megtett eddig mindent a védekezés érdekében, ezután is mindent megfogunk tenni. Én Önt meghallgattam, és azt tudom mondani, hogy nekünk, akik itt ülünk ezen az oldalon, minden élet számít, úgy látom, viszont Önnek semmi nem drága".

Gurmai Zita azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy tervezi-e a magyar kormány az abortusz szabályozásának szigorítását.

Orbán Viktor tömören közölte: "A magyar kormány nem készül az abortusztörvény szigorítására".

Vadai Ágnes következett kérdéssel: "Miért hazudik az országnak?" – címmel. A kérdést az összes eddig elhangzott vádakkal támasztotta alá. Vadai előtt már többen idézetként emlegették Orbán Viktor egy korábbi mondatát, amelyben szerintük azt ígérte, hogy mindenkit meg fognak gyógyítani, aki elkapja a koronavírust. Ezen kívül természetesen a statisztikák megkérdőjelezését is elismételte.

Orbán Viktor elmondta: "Van abban valami magabiztosan pikáns, hogy egy olyan párt képviselője beszél hazugságról, amelynek az elnöke miniszterelnökként azt mondta, hogy hazudtunk reggel, éjjel meg este. Azt kell mondanom, hogy hazugság ügyében Önök ténylegesen képviselnek egy mércét. Ez az a mérce, amit bármelyik kormánnyal szemben bátran felállíthatunk, mert akárhogy igyekszik, azt meghaladni aligha sikerülhet neki. De hogyha azt hitték, hogy csak a múltról beszélek, akkor tévednek, mert a hazugság bajnokai továbbra is Önök. nem csak visszamenőlegesen az egykori miniszterelnök szavai alapján mondom ezt. Bizonyára emlékeznek rá, hogy Önök azok, akik álápolónőket állítanak elő, álvideókat, kamuvideókat készítenek, és ezzel belehazudnak az emberek szemébe. Tehát ha ma Magyarországon valaki meg akarja téveszteni az embereket, az a baloldal. Ha pedig arról van szó, hogy ki mit tesz, akkor azt tudom mondani Önöknek, hogy az ország felkészült, az ország védekezik. A felkészülést nem a kormány egyedüli cselekvése okozta, hanem a kórházigazgatók, vezetőorvosok, vezetőápolónők felkészültsége. Amikor Önök kétségbe vonják az ország felkészültségét, akkor valójában az ő munkájuk minőségét vonják kétségbe. Ez védekezés idején különösen nem, de általában sem helyes dolog. Ami pedig a felkészülésnek azt a dimenzióját illeti, ami a kormányra tartozik, bizonyára össze tudják vetni, hogy milyen állapotok voltak itt tavasszal, például lélegeztető gépek, kesztyű, maszk, vagy éppen védőfelszerelés és vakcina, orvosság tekintetében".

Vadai Ágnes reakciója kimerült a következőben: „Ember, kit érdekel mi volt 14 évvel ezelőtt, vagy 14 héttel ezelőtt". Majd megismételte, hogy Orbán Viktor hazudik.

Orbán Viktor így reagált: "Látom, hogy dühös ránk, de higgye el, ha nem követték volna el mindazt, amit elkövettek, akkor most nem lenne mit előhoznunk. Inkább magukra legyenek dühösek. Itt van például Ön személy szerint. Ön, aki arról beszél, hogy az egészségügy nincs felkészülve, elfelejtkezik arról, hogy nem most kezdte a parlamenti pályafutását. Itt ült hosszú éveken keresztül, és amikor kormányon voltak, az orvosoktól és az ápolóktól elvettek egyhavi bért, és Ön ezt személy szerint megszavazta.

Ne ránk legyenek dühösek azért, mert a magyar politikában Önök azt a közösséget képviselik, amelyik amikor kormányzott, tönkretette a magyar egészségügyet. Nem mi tehetünk arról, hogy amikor Önök kormányon voltak, 6000 orvost bocsájtottak el. Nem mi tehetünk arról, hogy amikor Önök kormányon voltak, és megbuktak, akkor Magyarországon 12 százalék felett volt a munkanélküliség. Erről Önök tehetnek, és Ön személy szerint is, amikor megszavazta ezeket az intézkedéseket".

Csárdi Antal a „Pálinkát vagy ételt?” című kérdésére arra vonatkozott, hogy miért a pálinka Áfáját csökkentették 5 százalékra, miközben az alapvető élelmiszereké 27 százalékos.

Orbán Viktor válaszából kiderül, hogy Csárdinak fogalma sincs, hogy minek mennyi az Áfája. A miniszterelnök hosszan sorolja, hogy mely élelmiszerek tartoznak az 5 százalékos kategóriába. Ilyen a tej, az élősertés, a baromfihús, a tojás, a hal, viszont pont a pálinka 27 százalékos. A többi élelmiszer Áfájának csökkentése az ország gazdasági teljesítőképességével összefüggésben megléphető. Kitért arra is, hogy az ÁFA csökkentése nem elutasítandó, de megfontolandó lépés, mert vagy a jövedelmek adója kicsi, vagy az ÁFA, a kettő együtt nem megy. Ennek kapcsán megtudhattuk azt is, hogy Orbán Viktor számára a pálinka is alapvető élelmiszer.

Csárdi Antal elutasítja a miniszterelnöki választ, német és svéd példákat említ az alacsony ÁFÁról.

Orbán Viktor elmondta: „Ha csak az a különbség lenne közöttünk, hogy Ön szerint a pálinka nem fontos dolog, szerintünk pedig az, akkor még egész jól meglennénk akár egy politikai családban is. De nem lep meg engem, amit mond, hiszen Ön mégiscsak egy belvárosi képviselő, mi meg máshonnan jövünk, ezért különböző módon ítéljük meg a dolgokat. Ezt tudomásul kell venni. Ami a német és a svéd példát illeti, szerintem Ön csak az igazságnak az egyik felét mondja el. Ez nem helyes. Svédországban és Németországban a jövedelemadó 30-40-50 százalékon van. Ne kívánja ezt a magyaroknak. Örüljünk annak, hogy van most egy olyan adórendszerünk, amelyik egyértelműen támogatja azt, hogy az emberek dolgozhassanak, a vállalkozók pedig munkát adjanak. Ez a jó irány, ez a jó szerkezet, kérem, támogassa, hogy ezt megvédhessük".

Tordai Bence kérdése következett: „Folytatja, miniszterelnök úr?" A ’kérdésből’ kiderül, hogy minden helyes kormányzati intézkedést a Párbeszéd javasolta. Valamint az is, hogy a járvány okozta válságra az alapjövedelem a megoldás. A logikai kapcsolatot nem feltétlenül látjuk a történések között, de mégiscsak a Párbeszédről van szó, akik szerint az alapjövdelem egy tök jó ötlet. 

Orbán Viktor válaszában elmondta: 

"Maradjunk a tényeknél, bár úgy látom, hogy ez nem erőssége Önnek. De ha ez az ára annak, hogy visszacsempéssze a humort a politikába, akkor hajlandók vagyunk elviselni. Végül is túl sok itt az éles vita, szeretjük, ha jókedvre derít végre valaki minket, amikor azt mondja, hogy a maga 1-2 százalékos pártjának a javaslatait hajtja végre Magyarország legnagyobb politikai közössége.

Tudja mit, legyen így, csak legyenek azok jó javaslatok. Itt van például az egyik olyan javaslat, amit sajnos nem tudunk végrehajtani, pedig Önök javasoltak, hogy a nyugdíjasok csak akkor szállhassanak fel a tömegközlekedésre, ha 500 méteres körzetben nincsen bolt. Ezt például nem fogjuk végrehajtani. Nehéz eldönteni, hogy ez a komoly javaslatok, vagy a humor visszacsempészésének kísérlete. Tehát kérem a nyugdíjasokat, nyugodjanak meg, nem fogjuk Tordai Bence képviselőtársunk őket sújtó javaslatait elfogadni".

Az alapjövedelem kiváló kommunista ötletére válaszolva a kormányfő közölte: „Ami az alapjövedelmet illeti, kérem, hogy gondolják újra az álláspontjukat, mert abból a kétségkívül a józan észt nem negligáló pozícióból, ahonnan mi szemléljük a világot, mi azt látjuk, hogy az alapjövedelem arról szól, hogy vannak emberek akik dolgoznak, azoktól vegyük el a pénzt és adjuk oda azoknak akik nem dolgoznak, meg nem is akarnak dolgozni. Én ilyet nem fogok támogatni, abban biztos lehet mindenki".