Beszélgetés mérsékelt, csak ritkán akasztani vágyó DK-s szomszédunkkal

Csak a nevében nemzeti és családbarát ez a kormány!

Mondjuk ki: ez a kormány sem nem jobboldali, sem nem nemzeti, és még csak nem is családbarát. Kivéve persze a saját családjukat, ott garantáltan mindenki jól jár, de még a szomszédjuk is.

Persze, tetszelegni meg az agyhalottakat butítani kiválóan lehet ilyen egybites üzenetekkel, azok pedig kajálják a propagandát, és közben észre sem veszik, hogy a másik zsebéből meg kétszer annyit vett ki ez a bolti tolvaj. Illetve javítanék: ez egy igazi Keresztapa, a pártja meg a NER pedig egy profi bűnszövetkezet, ahol törvényes szintre emelték a korrupciót: ez a rendszer maga. A piti bolti tolvaj az az MSZP volt, de most még ők is jobbak lennének, mint ezek…

Vegyük sorra!

CSOK: röhej. Eleve: szerény véleményem szerint több mint megalázó, hogy sima gyerekgyáraknak tekintenek bennünket, és főleg a nőket. Hadd döntsük el mi! Nem beszélve arról, hogy idén, 2020-ban (ejtsd: húsz-húszban) ilyenekhez ragaszkodnak, hogy házasság. Még jó, hogy nem egyházi (történelmi egyházi) házasság… Persze ott, ahol már az az alkotmány… bocsánat, Alaptörvényben le van fektetve, hogy a családhoz szülő és gyerek kell, a házassághoz meg nő és férfi – szóval ott már nincs is több kérdésem. Mindannyian tudjuk, hogy mennyi kiválóan szituált, csodálatos meleg embert rekesztenek ki ezzel a tollvonással az elismert magyar nemzeti családok soraiból.

Na de beszéljünk a dohányról! Szóval azt hitted, hogy ha mégis beállsz a sorba, és Vezérünk hívására több gyereket csinálsz/szülsz (válaszd, amelyik jólesik), akkor majd jól fogsz járni, és házat épít neked az állam? HAMIS! Ugyanis pont ezzel úgy felverték az árakat, hogy nincs az a mesterember, aki neked elviselhető áron bármit elvégezne – és különben is, már mind Németországban dolgozik.

Lakásfelújítási támogatás: röhej II. Hárommillió forint manapság, mindannyian tudjuk, mire elég: meleg vízre sem – ld. előző pont. És persze az állam itt is be akar kukkantani a hálószobádba, és bizony arra kötelez, hogy csak számla ellenében veheted igénybe a támogatást. Hát kurva nagy támogatás, mondhatom! Ennyiért a korábban említett mesteremberek már ki sem szállnak inkább, a számlát pedig ne is említsük a világbajnok 27%-os áfával.

Többgyerekes anyák szja-mentessége, támogatott családi autók? Mindannyian tudjuk, hogy ez mind csak szemfényvesztés, és akik igénybe tudják venni, azok is csak a NER belső kötelékeinek kedvezményezettjei. De igazából az Állambácsi itt is kétszer annyit vesz végül vissza, mint amennyit adott, tehát rosszabbul jársz, kivéve, ha NER-es vagy, érted? A valóban keményen dolgozó kisember eleve soha nem fog odáig eljutni, hogy gyereket vállalhasson. 

Hova szüljön? Ebbe a világba, ahol tönkretettük a BoJgót? Ebbe az országba, ennek a kormánynak, ennek a népnek, akik ezeket már sokadszorra választották meg (csalással persze)?

Aki ebben az országban bármire jut (jó, nekem és a környezetemnek pont jobb lett, de ez az EU-s pénzeknek, a konjunktúrának köszönhető), annak is csak Orbán ellenére sikerülhetett.

Szóval nem, ne hagyd, hogy átverjen Cipolla, a Nagy Manipulátor! Egy morzsát se nekik.

(Aki nem érti az iróniát, vásároljon magának! - a szerk.)