Márki-Zay Péter is konzultációt tart!
Az egyre fogyatkozó létszámú Mindenki Magyarországa Mozgalom Civil Nemzeti Konzultációt indít, melyben az emberek elmondhatják véleményüket az elhibázott kormányzati intézkedésekről.

Nem lehet könnyű ma baloldali politikusnak lenni.
Még az utóbbi évek egyik legnagyobb támogatottságú tiltakozó akcióját szervező pedagógusok képviselői is következetesen tartják a távolságot az ellenzéki pártok tagjaitól. Ennek a bizalmatlanságnak az oka vélhetően nem egyedül a hitelességük hiánya,
hanem ennyi választási kudarc után nem alaptalan a feltételezés, hogy a parlamenti egyharmad tábora el van átkozva. Akármilyen ügyhöz nyúlnak, az eleve kudarcra van ítélve.
Pedig a politikában a figyelem a létjogosultság alapvető feltétele. Aki nem tudja magát megmutatni, annak halálra van ítélve a karrierje. Akik nem tudnak eredményeket felmutatni, azok kénytelenek a figyelmet negatív előjelű aktivitással kierőszakolni. Ha már népszerű nem tudsz lenni, legyél ostoba, naiv, ellenszenves, kártékony stb…
Ez a legéletszerűbb magyarázata a Jakab Péter-jelenségnek, na meg FeGyőr képviselői mandátumának is. A választások óta az eddigi legnagyobb lélegzetvételű „attention whore” (figyelemribanc) performansz azonban kétségtelenül Gyurcsányné Dobrev Klára árnyékkormánya, amelynek ugyan nincs értelme, de legalább saját táborán túl senkit nem érdekel. Ez az öncélú bohóckodás azt azonban mégiscsak remekül illusztrálja, hogy még a DK is a kormányt próbálja másolni, saját ötletük nincsen arra, hogy ők tematizálják a közbeszédet.

Ez pedig a pénzestáskákon tétlenül ücsörgő Márki-Zay figyelmét is megragadhatta. Mikor már épp mindenki kezdte volna elfelejteni, úgy döntött, ő is majmolja az Orbán-kormányt, és megpróbálja a közbeszédet átterelni a szankciókról a belpolitikára – erről meg ugye alig több mint fél éve a választók döntöttek újabb négy évre.
A 10 kérdés felveti a szokásos ellenzéki értetlenségből épített paneleket: Orbán Viktor hazudott, betelepítette a migránsokat, Európai Ügyészséget követelünk, miért volt béremelés a kormány tagjainak, a Fudan egyetem takarodjon, oktatás és egészségügy stb.
A meglehetősen csapongó, következetlen kérdéssorból sejteni lehet, hogy az egykori miniszterelnöknek most már nemcsak profi tanácsadói, de önkéntes jóakarói sincsenek, akik segíthetnének neki összerakni egy ilyen propagandaanyagot. Nem mintha korábban arról lett volna híres, hogy hallgat rájuk, de azért ez még tőle is gyenge.

A Kontra ismét szeretne segíteni (mi már csak ilyen vajszívű szamaritánusok vagyunk), ezért összeraktunk néhány kérdést, amivel módosítani lehetne vagy ki lehetne egészíteni a konzultációs kérdéssort. Szerintünk ugyanis az ellenzéknek – különösen a bukott miniszterelnök-jelöltnek – érdemes lenne megértenie, miért kaptak egyharmadnál is kevesebb támogatottságot, mielőtt azon gondolkodnának, hogy mit kéne a kormány tevékenységében kritizálni.
1. Egyesek úgy vélik, az ellenzéki összefogás egy elvtelen, a hatalom megszerzését célzó kényszerszövetség volt a baloldali pártok között. Mások úgy vélik, a résztvevők többsége tényleg olyan hülye, mint amilyennek látszik, és valóban hitt abban, hogy ez a moslékkoalíció képes lenne elkormányozni az országot.
Ön mit gondol?
2. Az eredetileg ellenzékváltással kampányoló hódmezővásárhelyi polgármester szövetségeseinek többsége éppen az általa lecserélni tervezett figurák közül került ki. A tisztakezűséget hirdető Márki-Zay legerősebb szövetségese maga Gyurcsány Ferenc volt. Ön szerint hiteles politikus a legutóbbi választásokon megbukott kormányfőjelölt?
3. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a magyar választások a magyar emberek belügye kell hogy legyen. Mások úgy vélik, idegen hatalmak, üzletemberek és érdekkörök befolyása a baloldalra kifejezetten jót tenne az országnak. Önnek mi a véleménye?
4. Megoszlanak a vélemények az ellenzéki összefogás létjogosultságáról. Egyes vélemények szerint nincs semmi értelme, mert a résztvevők nemcsak egyenként, de összefogva is hiteltelenek. Van azonban egy olyan álláspont is, amely szerint a három cikluson keresztül tartó bénázás csak az országot a tönk szélére kormányzó Gyurcsány ismételt megerősödésére volt jó. Ön szerint melyik állítás helytállóbb?
5. Akadnak olyan választók, aki szerint Márki-Zay Péternek nem kéne újra elindulnia a hódmezővásárhelyi polgármesteri címért.
Bizonyos választói csoportok szerint azonban mindenki jobban járna, ha visszatérne az energiacégek lobbicsapatába, hogy ismét a rezsicsökkentés megszüntetéséért küzdjön. Ön szerint melyik lenne a jobb döntés?