A baloldali politikusoknak és hűséges fegyverhordozó médiájuknak van egy visszatérő toposzuk, nevezhetnénk – némi malíciával – vágyhazugságnak is:
Orbán Viktor nemcsak hogy mindjárt megbukik idehaza, de szövetségesei körében nemzetközileg is magára maradt. Egykori harcostársai (akik ugye mind keményvonalas fasiszták, főleg innen, Budapestről nézve) vagy megbuktak, vagy undorodva köpnek, ha a csuti zsebdiktátor véletlenül szembejön velük az utcán. Már nekik is túl sok, amit a magyar miniszterelnök meg mer engedni magának. Nyilván csak a legsötétebb gonosztevők hajlandók megtűrni maguk mellett. Orbán legjobb barátja Kim Dzsong Un, Putyin, Lukasenka és természetesen posztumusz Adolf Hitler.
A két legutóbbi ügy, aminek kapcsán jóérzésű európai politikus már a lábát se törölné bele Orbánba:
- 1. Sorozatban negyedik alkalommal merészelte kétharmados többséggel megszerezni a magyarok bizalmát egy demokratikus választáson.
- 2. Kiáll a magyar (és nem mellesleg a szlovák, német) érdekekért az energiaügyi szankciókról, az orosz gázembargóról szóló uniós vitában.
Mivel ez a kedves kis mese majdnem olyan régóta kerül elő újra és újra, mint ahogy miniszterelnök úr elkezdte a törleszkedős, moralizálós, simulékony külpolitika helyett a pragmatikus érdekképviseletet, nem nyúltunk nagyon messzire időben, és csak az elmúlt 1-2 hónapból kerestünk idézeteket, hogy ezt illusztráljuk:
Márki-Zay Péter: „Az Orbán-kormány egyre jobban elszigetelődik nemzetközi szinten, egyre rosszabb a helyzet az országon belül, miközben egyre kevésbé válik leválthatóvá a kormány.”
(Forrás: 168.hu)
„Orbán elszigetelődött, a magyar választás új válságot hozhat az EU-ban.”
(Forrás: hvg.hu)
„Janša bukásával - és Marine Le Pen sikerének az elmaradásával - Orbán az európai politikában elszigeteltebb, mint valaha. Az Orbán-forgatókönyv Magyarországon kívül nem működik. Kárpáti János nemzetközi lapszemléje.”
(forrás: klubradio.hu)
„Orbán Viktor nemzetközileg elszigetelődött és morálisan diszkreditálódott, és az éleződő gazdasági és energiaválság következményeinek elhárításában a Nyugat részéről nem számíthat sem megértésre, sem segítségre Az Ukrajna elleni háború nyomán látható repedések támadtak még az EU elleni Varsó-Budapest tengelyben is.”
(forrás: naplo.org)
Ehhez képest ez történt a napokban:
Magyarországra látogatott az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen, akit igazán nem lehet azzal vádolni, hogy antidemokratikus, autoriter hajlamú sötét gazember lenne. Azért érkezett, mert az Unió vezetése legfelsőbb szinten is tisztában van vele: nem lehet csak úgy elvhűségből máról holnapra elzárni az orosz gázt, főleg azoknak nem, akitől száz évvel ez előtt békediktátummal elvették a tengeri kijáratot (még akkor is így történt, ha az ifjú horvát államnak ez most épp kényelmetlen). Orbán Viktor nemcsak a magyar, de a német és a szlovák érdekeket is képviseli azzal, hogy a tagállamok közül egyedül vállalja fel következetesen: szolidaritásból nem fogunk csődbe menni, sem télen fagyoskodni.
Von der Leyen asszony villámlátogatása után azt nyilatkozta, hogy bár az álláspontok közelednek, még további egyeztetésre van szükség. Ennek érdekében a frissen újraválasztott francia elnökkel, Emmanuel Macronnal is telefonon egyeztetett Orbán, hogy pont kerüljön ennek a kérdésnek a végére.
Várhatóan ismét kompromisszum születik majd. Mint ahogy minden alkalommal, mikor Magyarország „teljesen és végleg elszigetelődött”. Miért?
A nagy és a kicsi meg tud egyezni azért, mert a kicsi nem hagyta magát, még akkor sem, ha a baloldali véleményvezérek a partvonalról fröcsögtek, hogy ilyesmit nem illik.
Az energiaügyi megállapodás pedig várhatóan olyan gyorsan konszolidálja majd az állítólag megbukott V4-szövetséget és a végleg tönkrement lengyel–magyar kapcsolatokat, mintha sosem lett volna semmi feszültség.
Akik (akár fél szemmel, távolról, közepesen lassú felfogással is) nyomon követték a magyar kormány külpolitikai erőfeszítéseit, azoknak nyilván nem kell magyarázni az alábbiakat:
A nemzetközi politikában nincsenek állandó, egyetemes értékek, jók vagy rosszak. A pillanatnyi erőviszonyokhoz alkalmazkodva kell újra és újra döntéseket hozni, amelyek a színtér folyamatos átrendeződésével akár máról holnapra lehetnek tökéletesen ellentétesek a nem sokkal korábbi érdekekkel. Az orosz–ukrán konfliktus is megmutatta, hogy akkor és ott, gazdasági és geopolitikai szempontok szerint egyszerre lehetett helyes a korrekt partnerség Oroszországgal, valamint a konfliktus kirobbanása után – az euroatlanti szövetségeseinkkel összhangban – a tőlük való elhatárolódás. Mindkettő magyar érdek.
