Míg az október 23-i Békemeneten több százezer ember ünnepelt, és emlékezett az 1956-os és 2006-os hősökre, addig a baloldal rendezvényén még a propagandisták szerint sem voltak többen háromezernél.
Miért ez a hatalmas különbség? Miért ez az érdektelenség? Főleg abból a szempontból volt furcsa a teljes passzivitás, hogy egy héttel ezelőtt még több mint 370 ezer szavazatot kapott a baloldal aktuális messiása, aki most szintén beszédet mondott.
Az okok megértéséhez érdemes egy kicsit hátrébb lépni.
Az elmúlt tizenöt-húsz évben rengeteg politikai gyűlést, akciót, népszavazást és választási kampányt követtem figyelemmel. Ennyi idő alatt már le lehet vonni bizonyos következtetéseket. Ha a jobboldali demonstrációkra, megemlékezésekre tekintek ilyen időtávbóln, akkor azt látom, hogy nagyon szoros összekötő elem alakult ki a résztvevőkben. Ez a közös identitás már több évtizede megvan. A legegyszerűbben pedig úgy lehetne összefoglalni: kiállás a nemzeti érdekek mellett.
A baloldali demonstrációk ezzel ellentétben általában egy-egy ügy mellett vagy ellenében szerveződtek. Volt netadó elleni, tandíj elleni, a szolgálati nyugdíjazást érintő szigorítás elleni demonstráció, de a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók fizetésemelése mellett is tüntettek.
Ezeken a megmozdulásokon nem alakult ki közös identitás. Ráadásul mivel ezek nagyrészt ágazati ügyek melletti kiállások voltak, így a közönség soraiban voltak baloldaliak, bizonytalanok és igen, jobboldaliak is. Ezek a közösségek nagyon gyorsan létrejöttek, de ugyanolyan gyorsan szét is estek. Hosszú távú politikaformáló hatása egyiknek sem lett, nem is lehetett.
A baloldalon azonban mégis létezik egy, azaz egy olyan demonstráció, amely időközben identitásképző elemmé vált. Ez pedig az úgynevezett Pride. Ha a baloldali tüntetésekre gondolok az elmúlt tizenöt évből, akkor egyedül a Pride az, ahol valóban sokan voltak és vannak, és ez a létszám az elmúlt években csak nőtt. Igen, mára ez lett a baloldal legfőbb identitása.
A baloldal nem közös március 15-hez, nem augusztus 20-hoz, nem október 23-hoz kötődik. Nem lett baloldali identitásképző az 1918-as őszirózsás forradalom, és nem lett fontos szerepe 1946. február 1-nek sem, amikor kikiáltották a magyar köztársaságot. De az 1989-es rendszerváltás sem igazán fontos a számukra.
Egyetlen hazai történelmi esemény sem határozza meg tehát a hazai baloldal hovatartozását.
Míg az egyik oldalon a Békemeneten résztvevők számára alapvető identitásképző elem a magyar szabadságharcos hagyományokhoz való kötődés, a nemzeti érdekek melletti kiállás, a határon túli magyarság megmaradásának a képviselete, addig a másik oldalon csak a Pride maradt. A mai baloldalt egyedül csak a szexuális kisebbségek egyfajta fetisizálása érdekli. Erről van csak mondanivalójuk, és csak ezért tudnak lelkesedni. Ez a valódi oka annak, hogy miért csak háromezer ember kíváncsi rájuk október 23-án. A baloldali identitásnak nem része a nemzet és a haza. Nekik csak a Pride a fontos!
A szerző az Origo belpolitikai rovatának vezetője
