Barack Obama korábbi amerikai elnök Trevor Noah Dél-afrikai humorista műsorában azt találta mondani, hogy kétfajta ember létezik hatalomgyakorlási szempontból.
Az egyik, aki hatalomra jutása után is csak a jó ügyekért küzd, a másik pedig az, aki azután „erős emberként” fentről lefele, autoriter módon kormányoz.
Példaként az utóbbira a Fülöp-szigeteket illetve Magyarországot hozta. Így szerinte Orbán Viktor autoriter és elnyomó, valamint Rodrigo Dutertével egy lapon említhető diktátor.
Hát, nem Orbán Viktor, helyesen tippeltek!
A közismert, Edward Snowden által kiszivárogtatott NSA-archívumból származó bizonyítékok alapján ki volt az, aki lehallgatta gyakorlatilag egész Európát, beleértve Angela Merkel mobiltelefonját? Ki volt az, aki lehallgató állomást telepíttetett a berlini amerikai nagykövetségre? Tudják, hogy ki hallgatott le közel 60 millió (!) magánbeszélgetést közel 1 hónap alatt Spanyolországban?
Ez sem Orbán Viktor volt!
Ha tippelniük kellene, hogy ki hívta találkozóra az összes jelenleg is regnáló véreskezű afrikai diktátort a saját rezidenciájára? Ki pózolt fültől-fülig érő vigyorral, jattolva többek között Egyenlítő-Guinea diktátorával, Teodoro Obiang Nguema Mbasogo-val, Burkina Faso elnökével, Blaise Compaore-val? Vagy látta vendégül 2016-ban az egykori Vörös Khmerek tag Hun Sent, Kambodzsa jelenlegi miniszterelnökét, a Brunei Szultánt, esetleg a maláj miniszterelnököt, Najib Razakot?

A helyes válasz most sem Orbán Viktor!
És ki kapott mindezek mellett Nobel-békedíjat? Hát, megint csak nem Orbán Viktor!
És hogy mit tanított meg nekünk Barack Obama 8 éve az elnöki székben? Azt, hogy hogyan is kell elképzelni az Amerikai Egyesült Államok elnökét, mint a világ elnyomó önkényurát, aki kedvére exportálgatott demokráciát mindenhova, ahol csak olaj bukkant fel a föld alól, hogyan használhatta a hatalmát a médiában személyi kultuszépítésre, és hogyan hitethette el a világgal azt, hogy egy amerikai elnök is lehet popsztár.
És akkor már csak egy kérdésem maradt: ki is volt az „autoriter erős ember”?
A lenti videóban a Magyarországot is érintő mondat 5:25-től: