- A Kontra új sorozatában utánanézünk, hogyan gazdálkodnak az ellenzéki médiumok, és milyen érdekcsoportok pénzelik a magukat függetlennek hazudó újságokat.
-
Sorozatunk második részében felidéztük az Index bűnben fogant és abban is cseperedő, kalandos történetét. Majd megnéztük azt is, hogy mit tudunk eddig a Telex gazdálkodásáról. Írtunk arról a jótékony cseh oligarcháról is, aki tavaly 200 ezer eurót adományozott "korrekt, kritikus, kíváncsi újságírás" támogatására.
A túsz, fogoly Index a Fidesz és a NER hálójában. Függetlenség-barométer (Szabadindex), a sajtószabadság tiprása és sorolhatnánk. Márpedig – ahogy már korábban az IMF-fel kapcsolatban is utaltunk a Ragyogásra:
A Fidesz sose vette át az Index.hu-t, hiszen végig – legalábbis 2005 óta – ott volt a háttérben. És amikor nem, akkor pedig a Wallis Rt. és Bajnai álltak ugyanott.
Ez persze túlzás, de az Indexben 2005 óta érdekelt Spéder Zoltán megjárta a Rajk- és a Bibó-kollégiumokat, azok nyári táborait, katonatársa pedig Németh Zsolt volt, és végig jó kapcsolatot ápolt a Fidesz-alapítókkal, köztük Orbán Viktorral is. Bajnai Gordon pedig – bár a Wallis élén állt évekig – Uj Péter hosszas beszámolója szerint sose szólt bele tartalmi-szakmai kérdésekbe (ld. később).

Mégis, kinek volt bármikor olyan érzése mondjuk 2007-ben, hogy az Indexet fideszes elhajlással lehetne vádolni?
És hogy nincs másik? Tényleg nem szerettem volna kiforgatni a szavaikat, de ezt a tündérmesét olvasva muszáj volt.
De erről később.
Időrendi áttekintés, a tények
Az Index-teleregény főbb állomásainak feltárásához a portál wikipédiás szócikke alapján indultunk el, azokat kapcsolódó, érdekes-vicces leágazásokkal kiegészítve.
- 1998: iNteRNeTTo; stratégiai ellentétek miatt Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter új céget alapítottak URL Consulting néven, amely 1999 áprilisában 15 millió forintos kivásárlási ajánlatot tett az IDG-nek (International Data Group, az akkori tulajdonos). A következő szerkesztőségi ülésen Bíró István, az IDG akkori vezérigazgatója elbocsátotta (vagy nem - a szerk.) Nyírőt, melyre válaszul az egész szerkesztőség felmondott. Az iNteRNeTTo főszerkesztője Andrassew Iván lett, aki új csapatot épített. Érdekesség, hogy az Internetto kiadói jogai két évvel később az Index.hu tulajdonába kerültek, meglehetősen nyomott áron.

BÍRÓ ISTVÁN SZERINT UJ PÉTERÉK SIMÁN MEGPUCCSOLTÁK ŐKET, ÉS VITTÉK magukkal AZ EGÉSZ TECHNOLÓGIÁT.
Pár kapcsolódó emlék Bírótól a Magyar Online és Digitális Médiatörténetről:
Mindenképpen tanulságos a másik oldalt is hallani: pláne, hogy a módszerek azóta se változtak az öntudatos, folyton cserélődő szerkesztőségben. Ki tudja, talán a kollektív tudattalan viszi őket mindig így előre?
- 1999: Index.hu. Első lépésként az iNteRNeTTóból átemelték a fórum adatbázisát, azaz a teljes fórumot az Index oldalára. Alapító szponzorként sikerült megnyerni a Pannon GSM-et: az 50 millió forintos törzstőkével alakult Index.hu Részvénytársaság első tulajdonosai Kőrösi Ákos Zsolt és Szőllősi Gábor (75%), az iNteRNeTTós Nyírő András, Gerényi Gábor, Uj Péter és Kéki Balázs (Keki) technikai szerkesztő (10%), továbbá Braun Róbert történész, Reisz Attila, a Microsoft Magyarország korábbi ügyvezetője, valamint Kövér József és Edward Sanborn pénzügyi magánbefektetők voltak.
- 2001: Tőzsdei kísérletek. Elkezdték szervezni a tőzsdére menetelt, amit 2001 áprilisában akartak realizálni a frankfurti tőzsdén. 2001 márciusában a világban nagy internetes recesszió (a Dotkom-válság) következett be, így a tőzsdei indítás elmaradt.
- 2002. Wallis Rt. (március) A Wallis Rt. 2002 márciusában jelent meg „megmentő lovagként”, amely 31%-os részesedést szerzett az Indexben.
- 2005: Nobilis Kristóf. 2005-ben ismét megváltozott a tulajdonosi szerkezet: a vállalatot Nobilis Kristóf és érdekeltsége, a Sydinvest Kft. (2007 januárjától Közép Európai Média és Kiadó Szolgáltató Zrt., rövid nevén CEMP) vette át 100%-os tulajdonhányaddal (49% januárban és a maradék 51%-ot áprilisban). 2006-ig csak feltételezni lehetett, hogy Nobilis valójában Spéder Zoltán érdekeit képviselte (aki ekkor még az OTP Bank vezérigazgatója és a Fidesz médiaérdekeltségeinek fő kezelője volt). Vaszily Miklós, a Portfolio.hu (melyet Nobilis cége szintén megvásárolt) korábbi igazgatója (2001–2005) került a vezérigazgatói székbe.
- 2009: novemberében az Origóhoz távozott Vaszily Miklós lapigazgató.
- 2010: áprilisban távozott Bodoky Tamás tényfeltáró újságíró, 2011 augusztusában Tóta W. Árpád vezető publicista, Bede Márton újságíró, majd 2011. szeptember 30-ával Uj Péter főszerkesztő is lemondott (UP: a 444 volt a távozó indexesek mentőcsónak-projektje). A távozások hátterében a tulajdonossal – Spéder Zoltánnal – való konfliktusok álltak. Az új főszerkesztő akkor Mészáros Zsófi lett, aki aztán 2013. február 22-én mondott le. Helyére Dudás Gergely került. Gazda Albert korábbi főszerkesztő-helyettes 2011. november 1-től az Origo főszerkesztője lett, 2014 februárjától megszűnéséig a Cink munkatársa.
- 2014 februárban a kiadó tulajdonosa, Spéder Zoltán titokban opciós jogot adott el Simicska Lajosnak. A titokban lezajlott tranzakció a „sok éves médialegenda” valóságalapja volt, ahol mindenki találgatta, hogy vajon tényleg Simicska-e a valódi tulajdonos. (Ez a jog lesz később az alapja a 2017-es Simicska-vásárlásnak.)
- 2016 végére Spéder gyakorlatilag minden jelentős vagyonát értékesítette, így ez történt a CEMP-X online Zrt.-vel is. A kormányzati körök vásárlási lépésére Simicska Lajos nyilvánosságra hozta a megvásárlásra szóló, 2014-ben kötött opciós jogát, így Spédertől az Index.hu Zrt. 2017 április 19-én Simicska Lajos cégéhez, a Pro-Ráta Zrt.-hez került.
2017: Dudás Gergely: Dühösek vagyunk, de függetlenek
-
2019 februárjában 9493 magántámogató összesen 138 millió forinttal támogatta az új tulajdonosi szerkezetű Index.hu Zrt.-t. 2019. december 11-től az Index új főszerkesztője Tóth-Szenesi Attilát váltva Dull Szabolcs.
Dull Szabolcs Forrás: Facebook/Telex - 2020. március végén Vaszily Miklós 50 százalékos részesedést vásárolt az Indamedia csoportban. 2020. június 22-én Bodolai László a tulajdonos képviseletében visszahívta az Index.hu Zrt. igazgatóságából Dull Szabolcs főszerkesztőt, és felelőssé tette azért, hogy üzleti titkok kerültek ki a 24.hu-hoz az Index igazgatósági üléséről. A szerkesztőség Dull visszahelyezését kérte, de Bodolai ezt megtagadta, ezután sokan bejelentették felmondásukat, köztük Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek, valamint több mint nyolcvan munkatárs is kezdeményezte a munkaviszonya megszüntetését.
- 2020: Telex.hu. Találóan fogalmaz a Világgazdaság: Meseszerű történetbe csöppentek a volt indexesek. Az Indexből villámtávozással kiugró szerkesztőség számára az egyik legnagyobb cseh kiadóvállalat, az Economia (tulajdonosa a cseh-amerikai filantróp, Zdenek Bakala) kezdésnek 200 ezer eurót ajánlott fel támogatásként, és cserébe ők se kértek semmit, csupán a korrekt, kritikus, kíváncsi újságírást támogatják. Ezt a frissen alapított Telex tulajdonosa és ügyvezetője, Kárpáti Márton szépen meg is köszönte, bár az tényleg igaz, hogy a kb. 70 millió forint (az állomány méretét ismerve) úgy egyhavi bérre és járulékokra lehetett csak elég, de mindenképpen szép gesztus, pláne ingyen, önzetlenül!

A 2020 nyarán indult Telex pénzügyi beszámolója sajnos még nem elérhető (várjuk nagyon): a tulajdonos a már korábban említett, szintén ex-indexes Kárpáti Márton, képviseletre jogosult rajta kívül Demeter Ágnes, a főszerkesztő pedig Munk Veronika, aki a kapcsolt Ne Hallgassunk Nonprofit Kft.-ban szintén tisztségviselő (a másik kétharmad Dull Szabolcsé és Kárpáti Mártoné). Ide érkezett be amúgy az előző bekezdésben taglalt 200 ezer euró.
Csak szurkolni tudunk, hogy azóta többször 200 ezer eurót is tudtak szerezni, mert ezt már csak a 68 fős csapat személyi jellegű költségei is megkívánnák.