Tiszta szívből kötözködik a keresztényekkel? Az önkormányzat kasszájából lelkiismeretfurdalás nélkül kipakolja egy kisebb afrikai banánköztársaság éves költségvetését a legjobb haverjának? Páros lábbal rúgja ki Európa egyetlen zsidó tévéjét, és még utánuk is csulázik? Szemrebbenés nélkül küldi el az ország leghíresebb cigány bandáját? Begyűjti a közterülethasználati díj egy részét a vendéglátósoktól, akik jó nagy szarban vannak?

Ha polgármesteri pályafutását nézzük, akkor eléggé úgy tűnhet, hogy Niedermüller Péter egy szívtelen rohadék, egy gátlástalan karrierista, akivel még akkor sem ül le szívesen sörözni az ember, ha fizetik helyette a cechet. Csakhogy, mint a legtöbb esetben, a kegyetlen külső mögött értékes belső lapul.
Az előzmények ismeretében akármennyire hihetetlennek tűnik, de Niedermüller Péter valójában egy kiváló ember, egy nagyszerű családapa, és ami legalább ilyen fontos, egy fergeteges, abszolút A-kategóriás művész.
A tehetség ugye nem ismer határokat, és előbb-utóbb úgyis utat tör magának. Niedermüller művész úr esetében 2021 februárjában az éves költségvetés beszkennelésekor jött el a pillanat: a kötözködő kispolgármester besétált a legnagyobbak klubjába.
Amikor a hivatalnokok hetek óta álmatlanul forgolódnak az ágyukban, az önkormányzati vezérkar, az osztályvezetőtől a főosztályvezetőig Xanaxon él, a takarítónő levegőt venni sem mer, akkor meglépte azt, amit csak a legnagyobbak tudnak: teljességgel telibesz**rta az egészet.
Fasznak bíbelődni ennyi papírral – szól bátor, formabontó művészetének alapelve.
Az éves költségvetés összeállítása normális esetben egy valóságos rémálom, hiszen amellett, hogy osztani, szorozni, összeadni, és kivonni kell, a végeredményt sem árt közzé tenni, méghozzá ellenőrizhető formában.
kapcsolódó
-
Így gazdálkodnak az ellenzéki önkormányzatok - 1. rész
Az ellenzéki vezetők folyton pénzhiányra panaszkodnak, mégis jutott propagandára, a helyi civilekre vagy épp a haverok kistafírozására.
Ez utóbbit Niedermüller művész úr olyan elegánsan oldotta meg, mint részeg kisinas a csurrantást a Hilton mellékhelyiségében. De éppen ebben rejlik az izgalom, ez maga a nagybetűs Szkenner Művészet: kiszámíthatatlanság, összevisszaság, fordított nézőpont, és
persze zéró átláthatóság.
Az unalmas, szürke önkormányzatoknál a költségvetés főösszegei, és a melléktételek katonás rendben sorakoznak egymás mellett-alatt, és a számrengetegben pedig még keresgélni is lehet.
Niedermüller művész úr azonban rögtön az elején jelezte: márpedig ő nem fog behódolni semmilyen felülről diktált avítt irányvonalnak.
A formabontó zseni jelzésértékűen már az első oldalt úgy töltötte fel az erzsebetvaros.hu-ra, hogy attól az összes átlagos kispolgárnak azonnal jojózni kezd a szeme.
De, mint minden nagy művész, így Niedermüller művész úr alkotása mögött is komoly üzenet húzódik meg. Egyetlen oldalban képes volt meghatározni politikai alapállását: a költségvetés főösszegei ugyanis balról jobbra dőlnek, nem is lehet kérdés, mit akart tudatosítani a korszakos alkotó. „Anyázhattok, gennyládák, de én akkor is baloldali vagyok, és az is maradok!”
Dac, szenvedély, eltökéltség – mindez egy oldalban, és ez még csak a kezdet.

Az idei év szuperfelfedezettjét senki, és semmi nem állíthatta meg, még az idejétmúlt fizikai, mechanikai, és természeti törvények sem: nem kis bravúrral öt oldallal később megfordította a költségvetési adatok dőlési szögét, így azok már jobbról balra leejtenek. Bár elsőre hülyén nézel, hiába, hiszen ebből is kicseng az értelem. „Ha kell, akkor még a jobboldallal is kész vagyok a kompromisszumra” – tette világossá újabb alaptételét a mester, aki úgy játszik a milliárdokkal, mint Jancsika a libikókával.

Mindezidáig rejtett érzelmei a 2021-es költségvetési rendelet huszonnyolcadik oldalán törtek felszínre: a záradék hitelesítésekor megdöntötte Laza Margit jegyző asszonyságot, mégpedig furcsa módon jobbról-balról. Na erre varrjanak gombot a kutakodó kispolgárok!

Mindezek után teljesen magától értetődő volt, hogy alkotásában kifejezte csodálatát az emberiség nagy építményei iránt.
A harminchatodik oldalon található „Táblázatok jegyzéke” című fejezet színtiszta tisztelgés a Torre pendente di Pisa, azaz a Pisai ferde torony előtt. Szerkezet, dőlési szög, megjelenés – minden maximálisan passzol.
Aki tisztában van a torony történetével, az pontosan tudja, hogy a híresen antirasszista művész úr ezzel Benito Mussolininek üzent. Ugyanis a fasiszta diktátor annak idején elrendelte, ha törik, ha szakad, a megdőlt építményt ki kell egyenesíteni.
Persze, teljesen balul sült el a művelet: a torony még jobban megdőlt, jó nagy bajba keverve a pisaiakat. Niedermüller művész úr mondanivalója teljesen világos: a fasisztákkal nincs semmiféle egyezkedés, mert analfabéták, és hozzá nem értőek! Az abszolút csúcsteljesítmény azonban még hátra maradt.

Az egy dolog, hogy hiába nagyítasz rá az apróbetűs költségvetési előirányzatokra, szart sem látsz, a biztonság kedvéért még kilencven fokban el is vannak fordítva a táblázatok.
Dühöngeni lehet, de nem érdemes, hiszen Niedermüller művész úr zsenialitása mindent és mindenkit elhomályosít. „Ne kutakodjál annyit!” – jelzett egyedi módszereivel a kritikusoknak az öntörvényű művész, aki természetesen nem kereshető formában töltötte fel a költségvetés mind a száztizenhat oldalát a kerület honlapjára.
Mint minden nagy alkotónak, neki is vannak ellenfelei, akikkel jó, hogy nem oszt meg minden kulisszatitkot olyan könnyen!

Bár elsőre meghökkentőnek tűnhet, de négy teljesen üres oldal is el van rejtve a nagy alkotásba. Jegyzetelési lehetőség? Hely a pótköltségvetésnek? Kihagyott a szkenner? Találgatni lehet, de a megoldás itt van: Niedermüller művész úr szerényen csak annyit akart mondani, hogy nála mindenkinek lehetősége van az újrakezdésre, bárki tiszta lappal indulhat.

Ezt már be is mutatta a gyakorlatban: jó barátját meghurcolta a bíróság, még börtönben is kellett ülnie, azonban szabadulása után jó szívvel segített rajta.

Ha valaki nagyon ki akar szúrni az emberiséggel, a magyar kultúrával, és úgy általában véve a művészvilággal, akkor vesz egy jól használható, és működő szkennert ennek az embernek.