A szocializmus olyan elméleti képződmény, amely története során több irányzatra szakadt: ilyen először is az utópikus szocializmus, amely hagymázos elképzelések tárháza az emberiség jobbá tételére, aztán a tudományos szocializmus, amely néhány bátortalan kísérletet is tett a hagymázos elképzelések megvalósítására (eredmény: 100 millió halott), továbbá a nemzetiszocializmus, amely másfajta hagymázos elképzelések megvalósításával próbálkozott (eredmény: több tízmillió halott), végül a keresztényszocializmus, ez megpróbálta a főbb szocialista tanokat egyesíteni a keresztény alapelvekkel.
Személyes döntés kérdése, hogy ki melyiket érzi magához közelebb állónak (ha egyáltalán van erre ingerenciája). S a széljegyzetek kommentelése során talán az is kiderül, hogy Gómez Dávila szíve hová húz.
A sorrend változatlan: először, idézőjelek között és dőlt betűkkel Gómez Dávila széljegyzetei szerepelnek, s ezeket követik a kommentek.
„’Wir wollen hier auf Erden schon das Himmelreich errichten.’
(Már itt, a Földön meg akarjuk teremteni a mennyországot.)
De melyiket, Heine?
A szocialista Paradicsomot, melyről a fogyasztói társadalomban álmodnak, vagy a fogyasztói társadalmat, melyről a szocialista Paradicsomban álmodnak?”
- Éhes disznó makkal álmodik – ezek voltunk mi, nyomorgó kelet-európaiak, akik a drótkerítéssel övezett szocialista Paradicsomban álmodoztunk –, a jóllakott disznó pedig vadakat álmodik – ezek pedig ők lennének, az idióta nyugat-európaiak, akikre igazán ráférne már néhány évtizednyi szocialista Paradicsom.
A szocializmus törpeszerű visszfénye a középkori társadalomnak. Mint ahogy az ördögi hierarchiák az angyali hierarchiáknak.
- Ez talán azért van így, mert az utóbbi, vagyis a középkori társadalom nem akarta a Siralom Völgyét mindenáron átváltoztatni a Gyönyörök Kertjévé. Ebbe a kertészkedésbe ugyanis sokan belepusztultak, még főkertészek is, akik nem tanultak Tarquinius Superbus etruszk király példázatából; ő ugyanis – fiát okítandó – szótlanul lecsapdosta a kertjében túl magasra nőtt mákfejeket.
„Az e századi szocializmus [e sorok a XX. században születtek – Cs.D.] a polgári társadalomtól, melyet most eltemet, csak azokat a torzulásokat örökölte, melyeket a megelőző évszázad szocializmusa megbélyegezett.”
- Akkor mit mondjunk a jelenlegi, XXI. századi szocializmusról? Ez mit örökölt? Azokat a torzulásokat, amelyeket a múlt századi polgári társadalom és a múlt századi szocializmus együttesen követett el? Nem emlékeztet ez bennünket a cunami keletkezésére? Szegény XXII. század!
„A nemzeti szocializmus a nemzetiszocializmus pontos meghatározása.”
- Hasonló meghatározást a tudományos szocializmusról is lehetne adni. De a definíció azt már nem foglalja magában, hogy melyikbe pusztultak bele többen: a szocializmus nemzeti vagy tudományos válfajába. Kár, hogy a jelzők maguk jobban beivódtak az emlékezetbe, mint a másik összetevő, a szocializmus, amely, ha valami balul sül el, mindig harsányan hirdeti a maga vétlenségét és a borzalmaktól való különállóságát.
„A saját cimborái által akasztófára ítélt szocialista mindig a rendszer hű végrehajtóit illeti ’a szocializmus elárulása’ vádjával.”
- Ha nem lenne véresen komoly dologról szó, akkor a marxista szocializmus egyik legszörnyűbb agyszüleményével élve azt mondhatnánk róla, hogy „hamis tudata” van. Azoknak viszont, akik bitófára küldik, nem hamis, hanem csak hamiskás tudatuk van.
A választási piacon a szocializmus az államkapitalizmus márkaneve.
- S az ezzel a márkanévvel elbódított választók gyakran többséget is adnak neki. Megannyi alvajáró, akik „munka (vagyis alvajárás) közben” – helyesebben az alvajárás „munkaideje alatt” – választanak.
„A Wirtschaftsgesinnung (gazdasági érzület) eszméjének kiiktatása a gazdaságtörténetből diszkrét módja annak, hogy elrejtsék kapitalizmus és szocializmus alapvető hasonlóságát.”
- Emögött az a naiv elképzelés húzódik meg, hogy egy szó eltüntetése egyszersmind eltünteti azt is, amit a szó megnevez. Épp ellenkezőleg: minél inkább igyekeznek eltüntetni egy adott szót, annál élesebben áll előttünk az általa megnevezett jelenség.
„A szocializmus a kapzsiságra és a nyomorra apellál, a kapitalizmus pedig a kapzsiságra és a bűnös szenvedélyekre.”
- Így hát a választás, ami a mai ember előtt áll, nem túl szívderítő, akár a közös elemet vesszük tekintetbe, akár a különbözőt. Ennyire futotta.
„A kapitalizmus és a szocializmus, miközben egymás karjaiban zokognak, már elkezdett megbékélni egymással.”
- Csak vigyázzunk! A zokogás látványa könnyen részvétre indít! Egy pillanatra se feledjük, hogy mindkettő kardfogú tigris!
A kapitalizmus a modern lélek közönséges, a szocializmus pedig annak unalmas oldala.
- Szegény modern lélek! Közönségesség és unalmasság között ődöngve eljut oda, hogy már a közönségességet is unalmassá, az unalmasságot pedig közönségessé teszi. Ennyit a változatosság változatlanságáról.
„Örökletes nemesség helyett először burzsoá plutokrácia, aztán pedig szocialista rendőrség.
A történelem kevéssé ízletes ételeket szolgál fel, midőn régi agyszülemények helyett valóságokat rendelünk.”
- Ezért aztán idővel még a rendelésről is leszokunk, beérjük azzal, amit az orrunk elé tolnak. A követendő példa ezúttal is Kierkegaard, a dán filozófus, aki egyszer egy vendéglőben finom, sovány sültet kért; de hiába kiáltott, egyetlen finom falatot sem talált a sültben (vö. Diapszalmata, Vagy-vagy). Ámde meglehet, hogy még az is, amit végül kapott, ízletesebb volt a szocialista rendőrség kosztjánál.
„Liberté, égalité, fraternité.
A demokratikus program három szakaszban teljesül; első a liberális szakasz, mely megalapította a polgári társadalmat; ennek lényegét a szocialisták közvetítik számunkra; a második az egyenlőség szakasza, mely megalapítja a szovjet társadalmat; ennek lényegét illetően az újbaloldalra vagyunk utalva; a harmadik a testvériség szakasza: ennek előjátékát a közös halomban párosodó drogosok jelenítik meg, prezentálják.”
E széljegyzetet korábban már kommenteltük – imígyen:
- Örömmel jelentjük, hogy a harmadik szakasz időközben a beteljesülés felé közeledik: most már nemcsak drogosok párosodnak közös halomban, hanem mindenféle transznemű mindenféle transzneművel keresztül-kasul, srégen és harántirányban, körbe-karikába, közös alomban.
- Kiegészítés: a kommunista e párosodásban is fölébe kerül a szocialistának; az ifjúkommunista kétségkívül nemcsak a barikádon, hanem az ágyban is jobb a korosodó szocialistánál, aki legfeljebb azzal vigasztalhatja magát, hogy „kanyarban a puha is jó”.
„A proletariátus elpolgárosodásának kezdetét a szocializmus által hirdetett ipari evangéliumhoz való megtérése jelenti.”
- Atyavilág, ha ez csak a kezdet, akkor mi lehet a vég? Talán csak nem a polgárság proletarizálódása? Szellemi-lelki prolivá tétele? Mi minden benne nem foglaltatik valamely „ártatlan” szocialista evangéliumban!
„A szocializmus burzsoáellenes polémiáját a nép jámbor elképzelése táplálja.
A burzsoázia emancipációjában virágzanak a nép rejtett vétkei.”
- Ezek szerint a szocializmust áhító nép pusztán csak azokért a vétkekért vezekel, amelyeket a földre küldött a burzsoázia emancipációjának alakjában? Ha igen, akkor az istenadta nép – oly sok más esethez hasonlóan – ezúttal is lyukra futott; meg is érdemli, amit szocializmusként kapott.
A szocializmus a polgári atomizmus által lerombolt társadalmi integráció iránti nosztalgiából született. De nem értette meg, hogy a társadalmi integráció nem egyének totalitárius összetömörítése, hanem valamely hierarchia szisztematikus teljessége.
- S ugyan miért nem értette meg? Azért, mert a minden hierarchiát elvből elutasító, bódító egalitarizmus bűvöletében élt. De utolérte a kérlelhetetlen valóság bosszúja: az egyenlőségre hivatkozva olyan párthierarchiát épített ki, s annak élén olyan személyi kultuszt alakított ki, melynek távoli analogonja a hajdani asszír despoták birodalmában található.
„Mi sem könnyebb annál, minthogy az orosz történelmet hibáztatják a marxizmus bűneiért.
A szocializmus továbbra is az idegen bűnösség filozófiája.”
- A szocializmusnak mindig is megvolt az a jó tulajdonsága, hogy saját szennyét olyan könnyen mossa le magáról, ahogyan a kígyó levedli régi bőrét. Ezért egy tapasztalt cserzővargát már nem tudna átverni. De a fiatalok jelentős részét már igen!
Akik úgy mentegetik saját elvetemültségüket, hogy ’a körülmények áldozatainak’ állítják be magukat, a doktriner szocialisták. A szocializmus az idegen bűnösség filozófiája.
- Az előbbi kommentben, melynek széljegyzete kísértetiesen hasonlít a mostanihoz, már leírtam, hogy a szocializmus „saját szennyét olyan könnyen mossa le magáról, ahogyan a kígyó levedli régi bőrét”. Így hát most nincs más tennivalóm, minthogy újra megismételjem: a szocializmus „saját szennyét olyan könnyen mossa le magáról, ahogyan a kígyó levedli régi bőrét”. Az ismétlésnek pedig az ad fokozott aktualitást, hogy 2022-ben ismét választások elé nézünk, melyben a szocialisták újból vissza akarnak térni a hatalomba; fiatal választók, nem halljátok a levedlett bőr finom suhogását?
„A szocializmus azzal a céllal, hogy megakadályozza a gazdasági hatalom néhány részvénytársaság kezében történő koncentrációját, azt javasolja, hogy a teljes gazdasági hatalmat egyetlen részvénytársaságra bízza, melyet államnak neveznek.”
- Szegény Gómez Dávila ezen a ponton nem tapasztalatból beszél, így tévesen azonosítja az üzleti alapon működő részvénytársaságot a szocialista állam részvénytársaságával. Persze, bármely részvénytársaság elkövethet iszonyú gazságokat; a szocialista államnak nevezett részvénytársaság viszont olyan jól ért a javak elherdálásához, melyhez foghatót egyetlen valamirevaló, üzleti alapon működő részvénytársaság sem engedhet meg magának. S hogy miért? Azért, mert a szocialista államnak nevezett részvénytársaság a köztulajdon pártállami alapján működtetett részvénytársaság volt.
A kapitalizmus azért förtelmes, mert sikerült megteremtenie azt a visszataszító jólétet, melyet a kapitalizmust gyűlölő szocializmus hiába ígérget.
- Hát ezért akarta a szocializmus megdönteni a kapitalizmust! Ha már mi nem lehetünk gazdagok, legyen mindenki koldusszegény! Kétféleképpen lehet valaki a világ legjobb hegedűse: vagy úgy, hogy tehetség és szorgalom által valóban a legjobb lesz, vagy pedig úgy, hogy agyonver mindenkit, aki nála jobban tud hegedülni. A szocializmus az utóbbi megoldást választotta – szerencsére belepusztult, mielőtt sikerült volna megvalósítania.
„A szocialista nem érti, hogy azok, akik előre látják a szocializmus diadalát, reakciósok.
Holott pontosan azért azok, mert azt előre látják.”
A szocialista azért értetlenkedik, mert ehhez a fajta előrelátáshoz némi műveltségre és emberismeretre lenne szükség, amivel ő nem rendelkezik.
„A kapitalista társadalom úgy gazdagodott meg, hogy az agyafúrt vállalkozó tudatlanságát, aki irányít, párosította az ostoba szakember (técnico) tudásával, aki megvalósít.
A szocializmus úgy próbál meggazdagodni, hogy az irányítással a szakembert bízza meg.”
- Gómez Dávila széljegyzete ezen a ponton is apró helyesbítésre szorul. A szocializmus alapvetően úgy próbált meggazdagodni, hogy a javakat egyszerűen elvette azoktól, akiknek volt; s ebben, más formában ugyan, de úgyszintén párosult a vállalkozói ravaszság tudatlansága az ostoba szakember tudásával. Mindehhez persze némi kegyetlenség is kellett.
Midőn a szabadság többé már nem rendelődik alá a kor legmagasabb értékeinek, és saját jelentéktelen individualitásunk kifejeződésének jogává válik, akkor többet ér a szocialista kaszárnya fegyelme.
- Mifelénk ez sajnos nem így működött. Mikor megszabadultunk a szocialista kaszárnya fegyelmétől, igen sokan boldogan elfogadták a szabadságot mint saját jelentéktelen individualitásunk kifejezésének jogát, és semmibe vették azt, hogy a szabadság kettős viszonyfogalom: nemcsak a valamitől, hanem a valamire való szabadságot is magában foglalja. Beérték az elsővel. A gyászos következmények pedig világosan láthatók.
„A szocialista azért erősítgeti, hogy véleménynyilvánításai racionális okfejtés eredményei, mert egyszerűen nem tudja, hogy azok bizony egy olyan titkos frigy leszármazottjai, melyben a pontatlan megfigyelések titkolt követelményekkel párosulnak.”
- Ezért van az, hogy a szerencsétlen már az egyszerű véleményalkotást is bonyolult konspiratív műveletnek tekinti, mely csakis az ész fényénél bizonyul helytállónak. Tipikus esete annak, amikor az embernek agyára megy az illegalitás.
„Ha valakitől azt halljuk, hogy a kereszténységnek szociális következményei vannak, az ostoba ebből sietve azt hámozza ki, hogy szocialista következményei vannak.”
- Ilyen félrehallások gyakran előfordulnak; az ismert vicc ezt úgy örökíti meg, hogy a Vörös téren Moszkvicsokat osztogatnak, miközben csak fosztogatnak. Mindez akkor fordul komolyra, amikor a félrehallásnak véres következményei vannak. S erre is találunk példákat.
A keresztény úgy él, hogy megbocsátást kér, a szocialista pedig azt kéri, hogy jutalmazzák meg.
- Bölcs intelem azoknak, akik azt hiszik, hogy kereszténység és szocializmus nem is áll olyan távol egymástól.
„A progresszív kereszténység téved, amikor azt hiszi, hogy a kereszténységnek a gazdagokkal folytatott örökös polémiája a szocialista programok implicit védelmét jelenti.”*
- A szocialista programok, tekintsük őket akár tudományos, akár pedig nemzeti formájukban, rengeteg mindent foglalnak magukban, s nagy ívben tesznek a kereszténységnek a gazdagokkal folytatott örökös polémiájára. Ezért a progresszív kereszténység ebbéli hite már alsó szinten is naivitás, felsőbb szinten pedig kifejezett ostobaság.
„Az ’emberarcú szocializmus’ alkohol nélküli pálinka.”
Amivel azért még jól be lehetett rugatni az embereket; különösen a ványadt értelmiségit, aki a pálinkának már a puszta gondolatától is képes lerészegedni.
A szerző professor emeritus, a PBK tagja
(A *-gal jelölt aforizmákat Pávai Patak Márta, a többit Csejtei Dezső fordította.)
