A sorrend változatlan: először, idézőjelek között és dőlt betűkkel Gómez Dávila széljegyzetei szerepelnek, s ezeket követik a kommentek.
„A szabadság az Istentől való függetlenség szimbólumaként részegíti meg az embert.”*
- Egy napig, ameddig a megittasultság hatása tart, akár még el is fogadható ez; de másnap, másnaposan, kóválygó fejjel már derengeni kezd, hogy nem is olyan könnyű dolog élni vele. A jobbak ekkor szoktak rátölteni, de ezzel csak elodázzák a megoldást.
„A szabadság védelmében hozott aprólékos szabályok szolgaságot szülnek. A szabadság, kiirthatatlan dudvaként, jobban virágzik az elhanyagolt zugokban.”
- Vagyis túl az Óperenciás-tengeren és az Üveghegyeken, mindenkitől távol, ott, ahol már a térerő is megszűnik, és minden kütyü használhatatlan kacattá változik, de még ott is csak a tudat legmélyén, annak elhanyagolt zugaiban.
„A szabadság az a fém, melyből a bilincseket kovácsolják.”
- S a történelem tanúsága szerint e „nemes” fém bányái kimeríthetetlenek; a nagyipari méretű bilincsgyártás napjaink talán legjövedelmezőbb iparága, mely mellett eltörpül a fegyvergyártás és a kábítószeripar, a prostitúció és az emberkereskedelem.
„Az arisztokrata nem azért védelmezi a szabadságot, hogy saját akaratának önállóságát biztosítsa, hanem azért, hogy a minden egyes egyén személyes tökéletességét megillető normák önállóságát biztosítsa.”
- Mint minden társadalmi csoportban, az arisztokráciában is van alja arisztokrata és java arisztokrata. Gómez Dávila itt természetesen az utóbbira gondol, arra, aki a kiválóság erejével, hatalmával rendelkezik, aki különb másoknál. Az igazi szabadság védelmezése is az ő tiszte.
„A világ történelme nem a szabadság haladásának, hanem megszámlálhatatlan elvetélésének történelme.”
- Nem úgy áll a dolog, hogy először is adva van a történelem széles országútja, melyet mindkét oldalon elvetélt lehetőségek – abortuszok – szegélyeznek, hanem úgy, hogy a történelem mindig is számtalan lehetőséggel volt terhes, amelyek közül aztán egy – esetleg több – lehetőség valóságossá is lett. Aki a szabadságnak a történelemben uralkodó lehetőség-természetével nincs tisztában, az még a valóságos történelmet sem ismeri. Épp ezért a „mi lett volna, ha…?” kérdése a történelem világában nemhogy terméketlen kérdés, hanem minden igazi kérdésfeltevés alapja.
„Ha a szabadság lenne a történelem ’értelme’, akkor értelem híján levő puszta felhasználhatóság lenne a történelem.”
- Ehhez azt az édesbús kommentet lehetne hozzáfűzni, hogy a történelem akkor is értelem híján levő puszta felhasználhatóság lenne, ha nem a szabadság lenne a történelem „értelme”, hanem valami más. A történelemtől, legalábbis attól, ami ezen a címen mindeddig megvalósult, nem érdemes túl sokat várni.
„Igen, a történelem a szabadság története, de nem a „Szabadság” mint esszencia, hanem a szabad emberi cselekedetek, illetve azok kiszámíthatatlan következményeinek a története.”*
- Vagyis a metalogikai szinten előírt Szabadság története nem igazi szabadság, mert a szabadságnak épp az a döntő eleme hiányzik belőle, hogy minden éppenséggel másként is történhetett volna.
„A szabadság a sors fonalával szövi az idő etaminját. A választás előreláthatatlan, következményei pedig elkerülhetetlenek.”
- Az elkészült szövetet történelemnek nevezzük. S a szabadságból adódóan fogalmunk sincs arról, mi sül ki belőle. Érdemes lenne utánanézni, hogy mi vált valóra a múlt század 70-es éveiben művelt tudomány, a futurológia előrejelzéseiből. Viszont a prognosztikával szemben a próféciának igenis „van jövője”.
„A szabadság nem cél, hanem eszköz. Aki célnak veszi, nem tudja, mitévő legyen, midőn megkapja.”
- Ez a kitétel szorosan összefügg azzal az ismert tétellel, hogy a szabadság kitüntetett értelemben nem valamitől való szabadság, hanem valamire való (eltekintve a szabadság metafizikai dimenzióitól). A baj ott kezdődik, hogy a különféle mozgalmak mégis önmagáért való célnak tekintik, és amikor állítólag elérik, nem veszik észre, hogy csak az üres semmit markolásszák.
„A szenvedélyes szabadságvágy az üres lelkeket keríti hatalmába.”*
- És minden korok forradalmi demagógjai pontosan erre játszottak rá, mert tisztában voltak azzal, hogy a szabadság önmagában kongó üresség, meghatározatlanság, mindenki azt értheti bele, amit csak akar.
„A XVIII. századi propaganda arra használta a ’Filozófia’ presztízsét, hogy egy meghatározott filozófiát hirdessen, és a ’Szabadság’, a ’Társadalom’ vagy a ’Jó’ nevében egy titkos krédót terjesszen el.”
- Mindebben az a legszomorúbb, hogy e nagy átverésben, amelynek megvalósulásáért Filozófia és Szabadság vállvetve küzdött, e „titkos krédó” tartalma tkp. mindmáig nem derült ki. Na ja, azért titkos…
„A szabadság presztízse ebben a társadalomban, melynek hitvallása a tudományos determinizmus, keresztény maradvány.”
- Ezért követ el mindent, hogy még az írmagját is kiirtsa, bármennyit papoljon is egyébként annak fenntartásáról.
„A kommunista kísértése a szellem szabadsága.”
- A kísértés a legtöbb esetben konkrét kísértet alakját ölti, ezért aztán kíméletlen harcot indít ellene.
„A szabadság jobban virágzik rossz, mint új törvények között.”
- Még akkor is, ha az új törvények jobbak a régieknél. Eleve gyengíti őket az, hogy újak.
„A köznépnek nem az fontos, hogy szabad-e, hanem az, hogy szabadnak higgye magát. Nem nyugtalanítja az, ami megcsonkítja a szabadságát, ha nem mondják meg neki.”
- Ahhoz pedig, hogy ezt elhiggye, elegendő, ha elhitetik vele. Minden politikai demagógiának – és persze a szabadságnak is – ez az egyik legfélelmetesebb vonása.
„A modern kor aggodalma a szabadság lett, mert az egészség csak a beteget zavarja.”
- De a haladárok még akkor is vígan aggódnak a szabadságért, ha közben a fél világot lebetegíti egy vírusjárvány. Mert ők „a jók és igazak”…
„Szabadságunknak nincs más garanciája, mint azok a barikádok, melyeket a világ anarchikus oldala emel az ész imperializmusával szemben.”
- Napjainkra ez már így sem működik; az ész imperializmusa ugyanis oly mértékben megerősödött, hogy már a világanarchiát is megengedheti magának; a barikádok leomlottak, szabadságunknak nincs semmiféle garanciája.
„A jelenlegi világ oly nagylelkű toleranciával fogad minden újdonságot, hogy pillanatokon belül közönségessé teszi. S ki fog írni a fojtogató szabadságról?”
- Senki. Mire szóra nyitná a száját, már belefojtják a szót.
„Nem tőlünk függ, mit tehetünk, de tőlünk függ, hogy megtesszük-e. A szabadság csak a kudarcot magyarázza.”
- Talán már az sem tőlünk függ, hogy megtesszük-e. A szabadság nem csupán a kudarcot magyarázza.
„A korlátlan véleményszabadság nem egyenlíti ki a tehetség hiányát.”
- Igen, ész és szabadság többnyire csak metafizikai szinten – pl. Hegel történetfilozófiájában – fejlődik egymással párhuzamosan. Benyomásunk szerint egyedi szinten – többek között a korlátlan véleményszabadságot követelő véleményvezéreknél – fordított arányról kellene beszélni inkább. Ők megannyi látleletét jelentik annak, hogyan züllik a szabad vélemény szabadszájúsággá.
„A modern hitetlenség oka nem a gondolatszabadság. Hanem az érdemtelen bizalom annak alapjaiban.”
- Telitalálat! Korábban ezt a gondolatot pendítette meg már Scheler is. A gondolatszabadság lehet sírásója a vallásos hitnek, de nem oka e hit elenyészésének.
„A törvények túlzott bősége annak jele, hogy már senki sem tud értelmesen parancsolni. Vagy hogy már senki sem tud szabadon engedelmeskedni.”
- Komoly értékmérője a szabadságnak, hogy ki mennyire képes a szabadságot – nem alárendelni, hanem – kiteljesíteni az engedelmességben. Nem kevés fejtörést okozva ezzel napjaink ultraegoista-szélsőliberális szabadságfelfogásának.
„A politika tudománya annak művészete, hogyan adagolja a szabadságnak azt a mennyiségét, amennyit az ember elvisel, valamint a szolgaságnak azt a mennyiségét, amennyire szüksége van.”
- Ellenben az, hogy korunk politikája elviselhetetlen mennyiségben adagolja a látszatszabadságként eladott szolgaságot, mindennél jobban mutatja, hogy a politika tudománya napjainkban többnyire már nem művészet, hanem míves sarlatánság.
„Jónéhány civilizációt fosztottak ki azért, mert a szabadság meggondolatlanul ajtót nyitott az ellenségnek.”
- Ennek legkitűnőbb példája a jelenlegi nyugati civilizáció, amely mit sem tanult a korábbi civilizációk kifosztásának példájából. Rövidesen beköszöntenek a bájosan kellemetlen következmények.
„Ha megfeledkezünk arról, hogy szabadnak lenni annyi, mint megkeresni azt az urat, akit szolgálnunk kell, akkor a szabadság a legvégül nem egyéb, mint pusztán végső esély arra, hogy a leggonoszabb úr parancsoljon nekünk.”
- Csak ismételni lehet, hogy a szolgálat – nem a szolgaság, hanem az igazi szolgálat – nem elfojtja a szabadságot, hanem éppen hogy kiteljesíti azt. A középkorban ezt még pontosan tudták, mára azonban már elfeledték. Épp ezért kerül manapság oly sok fanatikus szabadsághívő „gonosz urak” uralma alá. Siralmas szabadságtalanságukat maguknak köszönhetik.
„A szabadság hozzájárulása műveinkhez keveset számít, ha azt a szükségszerűség és a kegyelem hozzájárulásával vetjük egybe.”
- Ha e tételt rávetítjük olyan haladárok történelemfelfogására, mint amilyen Hegel, Marx, Comte stb., akkor az eredmény, gondolataik hozadékát illetően, meglehetősen ösztövér és gyászos.
„A szabadságból a modern ember kiváltképp azt az enyhe és nedves klímát értékeli, melyben minden elpuhul és szétrothad.”
- Apró adalék ez a szabadság előző széljegyzetben említett korrumpáló erejéhez. A mérsékelt égöviekhez pedig emiatt már Nietzsche is ellenszenvvel viszonyult. (Túl jón és rosszon, 197.)
„A szabadság a demokrata kezében nem egyéb, mint álkulcs, hogy még a legvégső zárszerkezeteket is feltörje.”
- Ezért eleve nem árt némi elővigyázatosság már akkor is, ha a demokrata pusztán csak szájára veszi a szabadság szót. S persze a biztonsági zárat is érdemes aktiválni.
„Minden történeti helyzetben és mindig felbukkan valaki, aki a szabadság, az emberiség vagy a jog nevében a bárgyú vélemény védelmezője.”
- Hát ennek a valakinek napjainkban széles faunáját nyújtják az EU véleményvezérei, szószólói, ballib hitszónokai és persze jogvédői.
„A hiteles szabadság abban áll, hogy képesek legyünk arra, hogy egy igazi urat fogadjunk el.”
- Aki nem ér fel addig, hogy az igazi úr elfogadásában megvalósuló szabadság megpróbáltatásait élvezze, legyen legalább arra érdemes, hogy magáévá tegye egy igazi úr szolgálatának szabadságát. A canaille, a közönségesek (álcivil szervezetek, NGO-k, álságos jogvédők stb.) szabadsága pedig abban áll, hogy beérik silány urak szolgálatával.
„Egyetlen területen, egyetlen alkotás sem a szabadság terméke. Valamennyi azon jármok következménye, amelyek alá a szabadság hajtja magát.”
- E tétel igazságát csak azok vonhatják kétségbe, akiknek soha nem adatott meg az alkotás fájdalmas gyönyöre.
„Az ember a szabadság neve mögé rejti szuverenitáséhségét.”
- Mint tudjuk, az éhség nagy úr; a szuverenitás éhezésének nagysága pedig pontosan lemérhető a szabadságot követelők számán.
„A teljes szabadság korszakaiban oly mértékben megnő az igazság iránti közömbösség, hogy senki sem veszi a fáradságot arra, hogy igazoljon vagy megcáfoljon egy igazságot.”
- A mi korunk is e korszakok közé tartozik; fő jellegzetessége, hogy az igazság a „felhőbe” költözött; láthatatlan, nem tudni, kik és hogyan költik, de pernyeként száll alá, megüli a lelkeket, és legtöbbünket tompa közönybe taszítja.
„Amikor más értékek védelme érdekében van szükség a szabadság korlátozására, nem szabad álszent módon a ’valódi szabadságra’ hivatkozni. Tiszta lelkiismerettel foganatosíthatunk antiliberális intézkedéseket, mert a szabadság nem a legfőbb érték.”*
- S hogy ez mennyire így van, számtalan felmérés igazolja, melyekben az emberek többre értékelik a biztonságot a szabadságnál. A szabadság a barikádokra való terminus, ott érzi igazán jól magát; a hétköznapokban már jóval kevésbé fungál.
„A szabadság nem pusztán a rendből, hanem a rend és a rendetlenség kompromisszumaiból születik.”*
- Ajjaj, ezek szerint nem csupán a szabadság szül rendet… Minden születés nehéz, kiváltképpen a szabadságé.
„Az ember méltóságát nem a szabadsága, hanem a saját akarata számára önként elfogadott korlátozások mibenléte adja.”*
- Ezt nevezzük önuralomnak, amely nem más, mint az önmagunk felett szerzett szabadság. Megszerzésénél csak a megtartása nehezebb; nem is csoda, hogy a plebs nemcsak hogy nem fogadja el, hanem még fel sem fogja.
„Az a szabadság, melyre a modern ember törekszik, nem a szabad ember szabadsága, hanem a rabszolgáé munkaszüneti napon.”
- A rabszolga szabadsága, vagyis a szabadság aprópénzre váltása kimenőnapon nagyjából-egészéből elviselhető, ezért sokkal inkább javallt, mint a szabad emberé, amelynek terhe csaknem elviselhetetlen.
„A törvényben garantált szólásszabadság párhuzamosan nőtt a gondolkodás szociológiai szolgaságával.”
- E korábbi párhuzamosság napjainkra úgy ficamodott ki, hogy a gondolkodás szociológiai szolgaságának nagyságrendje oly mérvű lett, hogy az már a törvényben garantált szólásszabadságot is szükségtelenné teszi. Mi szükség van szólásszabadságra, ha a gondolkodás maga már rég szolgaivá lett? Korunk közösségi médiájának nagy cégei csupán a következtetést vonták le.
„Manapság a zsarnokság a nyilvánvaló szolgaság állapota, a szabadság pedig a titkos szolgaságé. Ott a hatalom nyomja el az egyént, itt pedig a vélemény.”
- Napjaink nyugati világában ez is megváltozott: a vélemény már úgy elnyomja az egyént, hogy annak szabadsága már nem titkos, hanem immáron nyilvánvaló szolgaság. – „De hát ez már maga a zsarnokság!” – Az, kedves barátom, az!
(A szerző professor emeritus, a PBK tagja)
(A *-gal jelölt aforizmákat Pávai Patak Márta, a többit Csejtei Dezső fordította.)
