Az egalitarizmus látszólag könnyen érvényesíthető alapelv; igazi megvalósítása azonban a legnehezebb feladatok egyike. A nehézséget egy hétköznapi példával lehet illusztrálni; belépünk egy szobába, ahol egy társaság focimeccset néz. „Mennyi az eredmény?” – kérdezzük. „Kettő egál!” – hangzik a válasz. Tehát az állás egyenlő – formálisan nézve. Valójában azonban nem, mert csaknem mindig az a helyzet, hogy a két szembenálló csapat ténylegesen nem egyenlő nagyságú erőt vetett be a döntetlen eléréséért. S mégis ez az egyenlőség kerül bele a krónikákba, amennyiben a végeredmény ez marad, nem pedig a különböző nagyságú erőfeszítés.
S mindez mennyivel komorabb, rémségesebb színezetet öltött, amikor egész társadalmakat próbáltak meg az egyenlőség alapelve szerint berendezni! Hát ezen a ponton adom át a szót Gómez Dávilának.
Az elrendezés változatlan: először, idézőjelek között és dőlt betűkkel Gómez Dávila széljegyzetei szerepelnek, s ezeket követik a kommentek.
„ A testvéreim? Igen. – A velem egyenlők? Nem. Mert vannak kisebbek és nagyobbak.”
- Igen, ez az örök kérdés: hogyan osszam el a tortát? Egyenlően vagy testvériesen? A testvéries elosztás olyan instancia, amelybe a közönséges egyenlőségnek mindig beletörik a foga.
„A hierarchiák mennyeiek. A pokolban mindenki egyenlő.”
- Apró, ám egyúttal transzcendens adalék ahhoz, hogy melyik hová vezet.
„Az egalitárius társadalom hívei mindig aprócskák szoktak lenni.”
- És ez nem a testméretükre vonatkozik.
„Liberté, égalité, fraternité. A demokratikus program három szakaszban teljesül; az első a liberális szakasz, mely megalapította a polgári társadalmat; ennek lényegét a szocialisták közvetítik számunkra; a második az egyenlőség szakasza, mely megalapítja a szovjet társadalmat; ennek lényegét illetően az újbaloldalra hivatkozhatunk; a harmadik a testvériség szakasza: ennek előjátékát a közös halomban párosodó drogosok prezentálják.”
- Ehhez a széljegyzethez más vonatkozásban már fűztem kommentet; most csak azt tenném hozzá, hogy a szovjet társadalom az egyenlőség szakaszának nem annyira megalapozója, mint inkább előfutára volt; kiteljesítése azóta is folyik s jelenleg rohamléptekben halad.
„Az egyenlőség az igazságosságnak nem empirikus kifejeződése, hanem annak ördögi válfaja. Fennhéjázás, mely a tiszteletadással száll szembe.”
- Másként fogalmazva az egyenlőség az a retorikai kotyvalék, melyet a belvárosi lumpenek (selejtes értelmiség, zugfirkászok) löttyintenek a külvárosi lumpenek nyakába, hogy az utóbbiak segítségével verjék szét a régi hierarchiát, mégpedig azért, hogy annak helyébe a maguk saját, egyenlőségnek hazudott, álnevesített, új hierarchiáját állíthassák.
„A demokrata, az egyenlőség keresése során, ráereszti a simítófát az emberiségre, hogy lecsapja azt, ami kiáll: a fejet. A lefejezés a demokratikus mise központi szertartása.”
- Ilyen szempontból Tarquinius Superbus római király örök példáját adta a következetes egalitarizmusnak, amikor – tanácsokat adván fiának – lecsapdosta a kertjében túl magasra nőtt mákfejeket. A kertészkedésnek ezt a vonzó válfaját később sokan művelték. A szent guillotine már az ipari méretű alkalmazást jelentette.
„A kereszténység demokratizálása végett meg kell hamisítani a szövegeket, amennyiben azt a szót, hogy ’testvér’, úgy értelmezik át, hogy 'egyenlő.”
- Apró adalék ahhoz, hogy mennyire félrevezető az az elképzelés, mely szerint a modern egyenlőség-gondolat egyenesági leszármazottja a keresztény értelemben vett egyenlőségnek. Az egyenlőség keresztény gondolata sokkal magasabb rendű, mint a modern kori, silány változat.
„A szabadság védelméhez elegendő egyetlen katona; az egyenlőségnek viszont egy lovasszázadnyi rendőrre van szüksége ahhoz, hogy érvényesüljön.”
- Ennek feltehetően az az oka, hogy az emberek a szabadságról szóló hazudozásoknak könnyebben felülnek, mint az egyenlőségről szólóknak.
„Az antropológusoknak – ahelyett, hogy magyarázatokat keresnek az egyenlőtlenség tényére – inkább az egyenlőség fogalmának meglétére kellene magyarázatot keresniük.”
- Mindhiába; az embereknek kitörölhetetlenül az van a fejébe verve, hogy az egyenlőség az, ami eredendő, az egyenlőtlenség pedig a későbbi elfajzás következménye. E vonatkozásban Rousseau műve csak egy a sok közül: Értekezés az egyenlőtlenség eredetéről.
„Az egyenlőségnek még akkor sem lenne szabad eszménynek lennie, ha valóban egyenlők lennénk”.
- Az egyenlőség eszményének evilági, földi megvalósítása a legvadabb fantazmagóriák egyike. Ahhoz hasonlatos – Platón híres barlanghasonlatánál maradva –, mintha a barlang hátsó falán vonuló árnyképek azt tartanák magukról, hogy egyenlők, csak azért, mert mindegyikük egyformán árnykép.
„Minél egyenlőbbnek érzik magukat az emberek, annál könnyebben viselik el, hogy kicserélhető, helyettesíthető és felesleges alkatrészekként bánjanak velük. Az egyenlőség előzetes pszichológiai feltétele a tudományos és hideg mészárlásoknak.”
- Ez a széljegyzet két szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt azért, mert az egyenlőség modern követelése időben nagyjából egybeesik az ipari forradalommal; a modern gyáripar megszületése és története, az ember elgépiesedése, automatizálódása a termelési folyamatban tkp. nem más, mint az egyenlőségeszme gazdasági alkalmazása.
- Az egyenlőség eszméjének másik fattya viszont katonai természetű: ez hívta ugyanis életre a totális háború jelenségét – első ízben a francia forradalomban (népfelkelés, „fegyverben a nemzet”). Innen egyenes út vezet a világháborúk poklához és a polgári lakosság katonai célzatú irtásához.
„Az ipari és egalitárius társadalom az entellektüel álma és a művész rémálma.”
- Korunkban mintha oszladozna már ez a rémálom is; nos, hát épp ez az igazi rémálom.
„Az egalitárius szenvedély a kritikai érzék perverziója: a különbségtétel képességének elsorvadása.”
- Korunkban ez a kór rohamosan terjed, gyorsabban, mint a Covid-19, és nincsenek vakcinák sem ellene. Annak eldöntését, hogy a kettő közül melyik a károsabb, az olvasóra bízom.
„Az egalitárius társadalomban nincs hely sem a nagylelkűek, sem az alázatosak számára, csak a kirakat-erényeknek van tere.”
- A tétel megfordítása legalább ennyire fontos: ahol a kirakat-erények nagy teret kapnak, ott jó esély van arra, hogy megfoganjon az egalitárius társadalom agyréme.
„Az egalitárius eszmék eltorzítják a kortárs világról alkotott észleletünket, másrészt megcsonkítják történeti látásmódunkat.”
- Az egalitarizmus ugyanis észrevétlenül azt plántálta belénk, hogy csak tömegméretekben, átlagolva, az egyenlőség szemüvegén át lássuk a legtöbb dolgot. A régi korok szerzőinek, akiket még nem vakított el a modern egalitarizmus, sokkal kifinomultabb látása volt ahhoz, hogy felfedezzék a kivételest, a kiemelkedőt, a páratlant. Korántsem véletlen, hogy a statisztika tudománya, az egalitárius szemlélet távoli rokona, épp a modernitás terméke.
„Jó nevelésnek a kiválóság iránti tiszteletből fakadó és ily módon az egyenlők közötti érintkezésbe átültetett szokásokat nevezik.”
- Ama ritka esetek egyike ez, amikor az egyenlőség nem lefelé húz, hanem felemel. De ennek oka sem az egyenlőségben rejlik.
„Aki azért tiszteletlen, hogy az egyenlőségét demonstrálja ezzel, valójában az alsóbbrendűségét teszi nyilvánvalóvá.”
- Ez is azt illusztrálja, hogy az egyenlőség a legtöbb esetben nem felemel, hanem inkább a pocsolyába húz le.
„A filozófiai olvasmányok sora – mind megannyi társalgás kiváló szellemekkel; eszméink ezek melegétől indulnak fejlődésnek. Platón, Descartes, Kant napja alatt a rózsák és a karórépák – magja válogatja – egyenlően szökkennek szárba.”
- Azért nem lennék olyan biztos abban, hogy annak oka, hogy valakiben rózsa terem vagy karórépa, kizárólag magában az egyénben rejlik.
„Aki az egyenlőség híve anélkül, hogy irigy lenne, csak azért lehet az, mert gyagya.”
- Ezek szerint az egyenlőtlenség táplálja az irigységet is, csak épp a fonákjáról.
„Az egalitárius társadalmak a képzeletet megfojtják, így még az irigységet sem elégítik ki".
- Ha az egalitarizmus a maga végső mentsvárát, a képzeletet is megsemmisíti, akkor elsorvad maga az irigység is. Így pedig egy fontos emberi vonás megy veszendőbe, hiszen irigykedni csakis az ember tud; az állat legfeljebb féltékeny.
„Ha az emberek egyenlőnek születnének, akkor unaloműzőnek feltalálnák az egyenlőtlenséget.”
- De mivel egyenlőtlennek születnek, garantáltan nem unatkoznak; legfeljebb az az egyformaság torkollik unalomba, hogy szakadatlanul az unalmas egyenlőség létrehozására törekszenek.
„A rasszistát az dühíti fel, hogy titkon azt gyanítja: a rasszok egyenlők; az antirasszistából pedig az vált ki dühöt, hogy titkon azt gyanítja: nem azok.”
- Ha másban nem is, legalább a dühösségben egyek és egyenlők.
„A kietlen pusztaságban az egyén nem lel menedékre a természet könyörtelenségével szemben, és az egalitárius társadalomban sem az ember könyörtelenségével szemben.”
- Akkor százszor inkább legyen a természet könyörtelensége a kietlen pusztaságban, mint az emberé az egalitárius táradalomban! Mert még a könyörtelenségek sem egyenlők!
„Hierarchikus struktúra nélkül nem lehetséges a szabadságot mesebeszédből ténnyé változtatni. A liberális mindig túl későn fedezi fel, hogy az egyenlőség ára a mindenható állam.”
- Legalább Tocqueville óta tudjuk, hogy az egyenlőség a szabadságnak nem édestestvére, hanem gyilkos ellensége, s mégis újból és újból pároztatni akarják őket. Gómez Dávila korához képest a változás annyi, hogy az egyenlőség biztosításához már nem szükséges a mindenható állam, ma már elég ehhez a mindenható média.
„A szabadság jog arra, hogy különbözők legyünk; az egyenlőség pedig épp ennek tilalma.”
- E kitétel is kiválóan tanúsítja azt, hogy annak idején a forradalmi jelszavakat milyen meggondolatlanul tették egymás mellé.
„Ahol az egyenlőség beengedi a szabadságot, ott az egyenlőtlenség is besurran.”*
- Hát persze! Azzal a cinikus megkötéssel, hogy gyakran ezek az egyenlőtlenek tartják magukat a legegyenlőbbeknek.
„A teljesség egyenlőségét, nem pedig egyenlő teljességet.”
- Ami azt jelenti, hogy a teljesség egyenlősége, objektív mércével mérve, vaskos egyenlőtlenségeket foglalhat magában, hiszen kinek-kinek más a teljesség.
„Minden teljesített kötelességnek egyenlő etikai tökéletessége van, de a rangja nem mindegyiknek egyenlő. Még a hősi halál rangját is az az Isten állapítja meg, akiért meghalnak.”
- De ha az az Isten, akiért az életüket adják, a Párt (édes mindegy, hogy melyik, bolsevik, fasiszta, tudományos szocialista vagy nemzetiszocialista), akkor ez a teljesített kötelesség etikai tökéletességét is szétroncsolja, szúette fává teszi.
„A liberális demokráciák egalitarizmusa nem a gazdagokat számolta fel, hanem csak a tisztességes gazdagokat.”
- Van itt valami, amire Gómez Dávila nem figyel fel. Régen rossz ugyanis, ha egy liberális demokrácia egalitárius. Törekedni persze törekedhet erre, de ettől még nem lesz az.
„Egalitáriusnak lenni annyi, mint a hekatombát összekeverni az öldökléssel.”
- Lám-lám, az egalitáriust már a mészárlás során is a slamposság vezérli!
„Annak magatartása a legtisztességtelenebb, aki egyenlő tiszteletben részesít mindent.”
- Lehet, hogy ez a magatartás a legtisztességtelenebb, ugyanakkor ez a legkényelmesebb is egyúttal, nem beszélve arról, hogy az egyenlő bánásmód még jó közérzetet is biztosít. Mennyivel könnyebb a „mindenkinek ugyanazt!” elvének alkalmazása a „mindenkinek azt, ami megilleti!” elve helyett!
„Nem lehetetlenség ellenállni a kimagaslók zsarnokságának; az egyenlők zsarnoksága viszont kivédhetetlen.”
- Valószínűleg azért, mert az utóbbiak zsarnoksága nemcsak az elnyomottak ellen irányul, hanem egymás ellen is, hogy egyenlők maradjanak.
„Az ’esélyegyenlőség’ nem azt jelenti, hogy mindenki számára nyitva áll a tisztességesség lehetősége, hanem az arra való jogát jelenti mindenkinek, hogy ne legyen az.”
- Amiből kitetszik, hogy nem a tényleges egyenlőség, hanem már annak puszta esélye is becstelenségek elkövetésére sarkallhatja az embert. Legtöbb esetben hiábavalóság az emberre jogokat dobálni; lerázza magáról, mint kutya a vizet.
„Aki esélyegyenlőséget kíván, az végül azt fogja követelni, hogy azt büntessék, akinek jól megy.”*
- Ha most tekintetbe vesszük azt is, hogy az esélyegyenlőséget többnyire nem a palotákból szokták követelni, hanem inkább az egérlyukból, akkor a fenti végeredmény előre borítékolható.
„Az egyenlőtlenség és az egyenlőség két olyan elv, amelyeket – az éppen uralkodó társadalmi klíma ellenében – felváltva kell védelmeznünk.”*
- Ez becsületes kiállás Gómez Dávila részéről. Csak hát a társadalmi klíma legtöbbször olyan, hogy nem felváltva, hanem egyszerre kell mindkettőt védelmezni, mégpedig az egyenlőtlenséget jobban, mint az egyenlőséget, s ez már maga is egyenlőtlenség.
„A civilizált társadalom azt igényli, hogy – miként a régmúlt korok keresztény társadalmában – az egyenlőség és az egyenlőtlenség folyamatos kölcsönhatásban álljon egymással.”*
- Azzal a megkötéssel, hogy a kettő közül nagyobb védelemre mégis az egyenlőtlenség – az igazságos egyenlőtlenség! – szorul; éspedig pontosan azért, mert az egyenlőtlenség általában természettől fogva adott, így állandó céltáblája az egyenlőségre törekvésnek, ennek a természetben alig fellelhető, művi, mesterséges, gondolati ácsolmánynak.
„Egyenrangúnak tekinteni a szakmákat nem kevésbé ellenkezik a realitással, mint az egyének egyenlőségének hirdetése. A civilizáció azt követeli, hogy a szakmák hierarchikus rendet alkossanak a társadalomban.”*
- Igencsak szemben áll ez a kommunizmussal, amelyben – Marxék víziója szerint – tetszés szerint váltogatható, s így alapjában véve az egyenrangúságot tükrözi az, ha délelőttönként halász vagy vadász vagyok, esténként pedig kritikai filozófus. Aki ilyet állít magáról, az egyforma balfék mindegyikben. Ez is egyenlőség a javából – a nagyhangú hozzá nem értés egyenlősége.
„A sokszínűség iránti szeretet miatt az egyenlőtlenséget még akkor is előnyben kellene részesítenünk az egyenlőséggel szemben, ha az nem lenne eltörölhetetlen.”
- Márpedig napjainkban a sokszínűséget épp az egyenlőség alapján akarják megvalósítani. De azok, akik a sokszínűséget az egyenlőség alapján akarják megvalósítani, maguk is kétszínűek. Színvallásra viszont nem hajlandók.
„Az emberek kevésbé egyenlők annál, mint amit állítanak, és egyenlőbbek annál, amit gondolnak.”
- Tipikus esete ez a demagóg önbecsapásának; az, aki az egyenlőséget hangzatosan híreszteli, titkon különbnek hiszi magát a többieknél, holott amazokkal egy ütemre jár az agya.
„Még az élvezetek terén sem szabad elfogadni az egalitárius értékítéletet. A disznó élvezkedése a disznó élvezkedése.”
- Nem mindig. Ha egy kiválóság ereszkedik le a disznó élvezkedésének szintjére, hogy, úgymond, egyenlőnek mutassa magát a plebsszel, élvezkedése csak látszólagos egyenlőséget tartalmaz; valójában még a disznó élvezkedésének szintjét sem éri el.
„Ameddig nem változtatjuk dogmává az egyenlőséget, addig egyenlőkként bánhatunk egymással.”
- Ennek kimondása szép gesztus Gómez Dávila részéről, csak tényszerűen nehezen megvalósítható; a nehézség épp abban rejlik, hogy a dogmatikus egyenlőség – a „mindenkinek egyenlően” egyenlősége – eleve kitagadja és megfojtja az igazi egyenlőséget, a „mindenkinek azt, ami megilleti” egyenlőségét.
„Az igazságtalan egyenlőtlenség nem egyenlőséggel, hanem igazságos egyenlőtlenséggel orvosolható.”*
- Merthogy az egyenlőség számos esetben igazságtalanabb még az igazságtalan egyenlőtlenségnél is. Főleg akkor, amikor az egyenlők kitermelik magukból az egyenlőbbeket. E széljegyzetben rejlik egyébként Gómez Dávila üzenetének summázata.
„Az egyenlőség nem igazságos, pusztán a suum cuique (mindenkinek az őt megillető jog biztosítása) kötelező elvének egyfajta megkerülése.”*
- S épp e megkerülés miatt tetszeleghet a summa iustitia szerepében.
„Van valami végképp alantas abban, aki csak egyenlőket hajlandó elfogadni, és nem keres fáradhatatlanul kiválóbbakat.”* (a fordítást módosítottam – Cs.D.)
- Márpedig ez áll elő, amikor némelyek az egyenlőség jelszavára hivatkozva tarolnak le mindent, ami náluk különb. Ez az egyenlőség legrosszabb formája, a nivelláló egyenlőség, amelytől annak következménye, a nihilizmus sem áll távol. Az egyenlőség a nivellálással indul, és nihilizmusba torkollik.
(A szerző professor emeritus, a PBK tagja)
(A *-gal jelölt aforizmákat Pávai Patak Márta, a többit Csejtei Dezső fordította.)