NICOLÁS GÓMEZ DÁVILA: EGY JOBBOS A BALNAK! - SZÉLJEGYZETEK - KOMMENTEKKEL 4. RÉSZ

A liberalizmus évszázadokon át tiszteletre méltó, toleráns, néha kissé túlságosan naiv, de mindenképpen magának tekintélyt kivívó eszmeáramlat volt. Azonban jó három évtizede, talán a Ronald Reagan és Margaret Thatcher által véghezvitt konzervatív fordulat sikereinek hatására, hirtelen hangot váltott. Nem tudni, hogy honnan érkezett ejtőernyős alakulatok, légideszant egységek szállták meg. Ezek tagjai jelmezként magukra öltötték a liberalizmus nyelvezetét és ebben a köntösben, agresszív, arrogáns módon hirdetnek olyan tanokat, amelyeknek már semmi köze sincs a hagyományos, nemes liberalizmus egyetlen megjelenési formájához sem. Kialakulófélben van a totalitárius liberalizmus.

Gómez Dávila nagyobbrészt még a régi liberalizmust ismerte, erről tanúskodik széljegyzeteinek nagyobb része. De olykor megjelennek nála olyan gondolatok is, amelyek már a mai, hörcsöglelkűvé vált liberalizmust festik le.

A sorrend változatlan: először, idézetjelek között, Gómez Dávila széljegyzetei szerepelnek, s ezeket követik a kommentek.

• „A liberalizmusnak az az eredendő bűne, hogy minden egyes egyénről azt feltételezi, hogy rendelkezik az emberhez tartozó összes lehetséges tulajdonsággal.”

Ez pedig az emberarcú idealizmus legrosszabb formája, hiszen itt, földi viszonyok között próbálja megvalósítani azt, ami még az égben sem lehetséges. Aztán persze csodálkozik, hogy minduntalan kudarcot vall; s mindezért a világot okolja mindig, sohasem a maga torz agyszüleményeit.

• „A liberális minden kritikus helyzetben rohan a konzervatívhoz, hogy mentse meg a liberális eszmék következményeitől.”*

A konzervatív pedig van olyan ostoba, hogy ezt gyakran meg is teszi. Vajon így tesz majd a közeljövő Európájában is?

• „Hierarchikus struktúra nélkül nem lehetséges a szabadságot meséből valósággá tenni. A liberális mindig túlságosan későn fedezi fel, hogy az egyenlőségnek ára van, ez a mindenható állam.”

Ugyan mit törődik a mai libernyák akár a szabadsággal, akár az egyenlőséggel! Számára manapság már csak egy a fontos: hogy ama mindenható állam irányítása az ő kezében legyen!

• „A liberalizmus azért káros a szabadságra nézve, mert nem veszi figyelembe azokat a megszorításokat, amelyekre azért van szükség, hogy a szabadság ne tegye tönkre magát.”*

Ezért a liberális szabadság fennmaradásának legfőbb feltétele a szabadságolt liberalizmus. 

• „Liberálisnak azt nevezzük, aki csak akkor érti meg, hogy a szabadságot áldozza fel, amikor már túl késő van ahhoz, hogy megmentse.”

Mondhatnánk akár azt is, hogy lassú az észjárása; de nem, esetében a szellemi vakfutáshoz jó adag cinizmus is társul.

• „A liberális eszmék rokonszenvesek. Következményeik viszont gyászosak.”

Miért is van ez? Talán azért, mert e rokonszenves eszmék álmodozásra valók, a vasárnapi ebéd utáni ejtőzés idejére; gyakorlati megvalósításuk puszta gondolata is olyasvalami, mintha valaki „a csillagokat is le akarná hozni az égből”. A megvalósítás során aztán olyat kap az ember – sajnos, nem azok, akik az egészet kigondolták –, hogy csillagokat hány, szikrázik tőle a szeme is.

• „A liberális pártok néppártként tesznek ígéreteket, és polgári pártként teljesítik azokat.”

Ez volt régebben: mára ez úgy módosult, hogy polgári pártként tesznek ígéreteket, hogy aztán kripto-kommunista pártként teljesítsék azokat. Kérdés az, hogy melyik esetben nagyobb az átverés. 

• „A megijedt liberális vérengző vadállat.”

Ilyenkor az ijedelemmel vegyes düh tüze lövell ki máskor oly szelíd bociszeméből, és elengedi a pórázról azt a bolsevikot, aki ott sínylődik lelke kazamatái mélyén. 

• „Liberális érának azt a négy évszázadot nevezzük, mely alatt felszámolták azokat a szabadságjogokat, amelyeket a középkorban gyakoroltak.”

A liberális éra – álszent és szemforgató módon – azt hirdette magáról, hogy majd ő vezeti be az igazi szabadságot hozza el, holott létre sem jöhetett volna a szabadságjogok középkori előzményei nélkül, ám ezt bölcsen elhallgatta. Újfent bebizonyosodik, hogy olykor az elhallgatás az igazi hazugság. 

• „Ez a ’feudális anarchia’, melyet a közönséges liberális kiátkoz, a tőről metszett liberálist megörvendezteti.”

Igen, mert a közönséges libernyákkal szemben ő még tudja, hogy a középkori eredetű liberalizmus első támpontjai azok a zord várkastélyok voltak, amelyek komisz urai saját szabadságjogaik védelmében állandóan királyaik ellen fenekedtek. De miután a szabadság a rablóvárakba már befészkelte magát, onnan többé már nem lehetett kifüstölni. A modern szabadság elődjének fogantatása sem volt tehát szeplőtelen. Minderről Ortega y Gasset írt gyönyörű esszét (Feljegyzések a homályló nyárból).

• „A liberális csakis a puha igazságokat viseli el.”

Igen, az igazság számára akkor jó, ha puha, képlékeny, kenhető és elkenhető, olyan, ami az ő akaratához simul. Az igazság hűséges szolgájának lenni akkor igazán könnyű, ha előtte az igazságot az én hűséges szolgámmá teszem. „Az én igazságom (értsd: az igazság) az én váram”; ebből aztán könnyű nyilakat – akár mérgezett hegyűeket – lődözni másokra.

• „A liberális mentalitás sohasem érti meg, hogy azok a rémségek, melyek megijesztik, a visszáját képezik azoknak a csalfa képeknek, melyeket csodál.”

Hideglelős példája ennek az értetlenségnek, hogy nem veszi észre: a terrorista merényletek szerte Európában csupán visszáját képezik a liberális által csodált Willkommenskultur csalfa képének.

• „Az intelligens liberális ártatlan együgyűsége kihozza a sodrából a szemlélőt.”

Hát hogyne hozná ki, amikor látja, hogy az intelligens liberális, mint valami hatalmas dinoszaurusz, még akkor is jámboran és bárgyún tekint hátra, amikor a kardfogú tigris már a tomporába mélyesztette az agyarait!

„Vagy az embernek vannak jogai, vagy a nép szuverén. Két, egymást kölcsönösen kizáró tétel egyidejű állítása az, amit liberalizmusnak neveztek.”

Erre az ellentmondásra a későbbi liberalizmus is felfigyelt; s a dilemmát úgy oldotta meg, hogy a kettő közül csak az egyiket tartotta meg, mégpedig az embert a maga jogaival, a másikat sutba dobta, szintúgy a maga jogaival. A mai libernyák a népet vagy a populizmus, vagy pedig az etnicitás káros hordozójának tekinti; úgy véli, valamilyen hasznot legfeljebb akkor hajt, ha engedelmes szavazóbarom.

• „A demokrácia csalétekként használja a liberalizmust.”

Ez kétirányú folyamat; korábban a demokrácia azzal édesgette magához a tömegeket, hogy győzelme esetén biztosítja az egyén védelmét, a korlátlan szabadságjogokat stb. Napjainkban pedig a liberalizmus azzal édesgeti magához a tömegeket, hogy győzelme esetén biztosítja a szolidaritást, a kisebbségek egyenlőségét stb. Aztán az előbbiből a többség zsarnoksága, az utóbbiból pedig a kisebbség zsarnoksága lett. De a tömeg mindkét csalira harapott.

• „A liberális politikus élete második felét azzal tölti, hogy próbálja begyógyítani azokat a sebeket, melyeket élete első felében ejtett a társadalmon.”

E tétel igazsága soha nem volt annyira aktuális, mint napjainkban. Ma ugyanis nemhogy egy fél élet, de még egy egész sem lenne elég ahhoz, hogy e károkat orvosolják; így aztán az elfuserált liberális politikusok félszeg mosollyal szállnak sírba, nem tudják, hogy a következő nemzedékben meglesz-e a képesség arra, hogy rendbe tegye azt a társadalmat, melyet ők gyakorlatilag totálkárossá tettek. 

• „A radikális konzervativizmus, például Gogolé, épp annyira utópikus, mint a radikális liberalizmus, viszont kevésbé bárgyú.”

Ez igaz. S tegyük hozzá, ha a liberalizmus bárgyúságába belefecskendeznek még egy adag bolsevik szérumot is (vagy akárcsak annak gyengített válfaját a mai kultúrmarxizmus formájában), akkor már csúnya dolgokra lehet képes, anélkül persze, hogy bármit is veszítene utópizmusából és bárgyúságából. S efelé haladunk ma, egy utópikus és bárgyú világ felé. 

• „Manapság a földteke egyik fele arra vállalkozik, hogy a despotikus demokrácia hibáit, a másik fele pedig arra, hogy a liberális demokrácia hibáit fedje fel.” 

Ez volt a helyzet ötven éve; ehhez képest e jelenlegi helyzetre egyrészt az jellemző, hogy a földteke két fele mára egybeolvadt, másrészt az, hogy kiderült, a despotikus és a liberális demokrácia nem is különbözik olyan nagyon egymástól, harmadrészt pedig az, hogy mivel itt már nincs kinek felfedni a hibákat, igyekszenek eltüntetni azokat.

„A liberális pártok sohasem értik meg, hogy a despotizmusnak nem az ostobaság az ellentéte, hanem az autoritás.”

Tehát valami, ami minden híresztelés és torzító beállítás ellenére, a maga történelmi funkcióját tekintve, olykor akár értékes lehet!

• „A tolerancia abban a szilárd elhatározásban rejlik, hogy megengedjük azt, hogy mindent megsértsenek, aminek a szeretetére és tiszteletére igényt tartunk, feltéve, hogy anyagi kényelmünket nem fenyegetik. A modern, liberális, demokrata, haladár ember eltűri, hogy a lelkét bepiszkítsák, feltéve, hogy nem lépnek a tyúkszemére.”

Kíváncsi vagyok, hogy milyen toleráns lesz majd akkor, ha nem csupán a tyúkszemére lépnek, hanem már a nyakára is! Évek kérdése, és ez is be fog következni. S ennek nyomán nem a lelke lesz elviselhetetlenül bepiszkítva, hanem valami egészen más. 

• „A jelenlegi konzervatívok nem mások, mint a demokrácia által megbántott liberálisok.”

Gómez Dávila szavai a jelenlegi Európai Parlamentre is illenek. Találó szavai annyiban szorulnak korrekcióra, hogy a konzervatív oldalon tülekedő liberálisok tekintélyes része nem valamiféle sérelem, hanem folyószámlájuk egyenlegének jelentős gyarapodása okán került oda, bizonyos filantróp szervezetek áldásos tevékenységének jóvoltából.

• „Azoknál, akiket csak a tapasztalat tett konzervatívvá, bizony könnyedén kikandikál a liberális szamárfül.”

Ajjaj, akkor a mai Európai Parlament tanácstermében csak úgy hemzsegnek a szamárfülek!

• „Ahol felvirágzik a terrorizmus és a pornográfia, ott a libernyák – a lelkiismereti szabadság nevében – hódolattal illeti.” 

Ha ez a helyzet, akkor az Európai Unió világelső a lelkiismereti szabadságra való hivatkozás tekintetében. Kár, hogy ugyanezt nem lehet elmondani a gondolat- és szólásszabadság vonatkozásában.

• „A jelenlegi világ két fő problémája, nevezetesen a demográfiai növekedés és a genetikai állomány károsodása, ma megoldhatatlan. A liberális alapelvek az első, az egalitárius alapelvek a második probléma megoldását akadályozzák.”

A liberalizmus időközben mindkét problémát megoldotta egy huszárvágással; egyrészt azzal, hogy bevándorlók tízmillióit zúdítja rá az elnéptelenedő fejlett világra, így lecsapolja a népfölösleget, másrészt a beözönlő milliók jótékonyan hatnak a genetikai állomány minőségére is. Az a csekély mellékhatás, hogy a világ mindettől élhetetlenné válik, nem számít. 

• „A liberális demokráciák egalitarizmusa nem a gazdagokat irtotta ki, hanem pusztán csak a tisztességes gazdagokat.”

E tétel igazságát nem szükséges bizonygatni; elég körülnézni a nagyvilágban.

„A liberalizmus nem a sajtó szabadságáért, hanem a sajtó felelőtlenségéért küzdött.”

Hát ennek a küzdelemnek a gyümölcse igazán napjainkra érett be. Ma már nem „felelőtlenségről” kellene beszélni – ez eufémizmus –, hanem arról, hogy a sajtó szinte teljesen kifordult önmagából, elaljasodott. Ezért napjainkban már nem a sajtószabadságért kell küzdeni, hanem a sajtótól való szabadságért, ahogy egykor Spengler hangoztatta.

• „A liberális demokrácia az a berendezkedés, melyben a demokrácia megalázza a szabadságot, mielőtt megfojtaná.”

Napjainkra ez úgy alakult át, hogy a liberális demokrácia az a berendezkedés, melyben a liberalizmus megalázza a szabadságot, mielőtt megfojtaná – a demokráciát.

• „A liberalizmus hangoztatja az egyén jogát arra, hogy lealacsonyítsa magát, de csak azzal a feltétellel, hogy lealacsonyodása nem zavarja a szomszéd lealacsonyodását.”

Önmagunk lealacsonyításának biztosítása minden bizonnyal nemes emberi jog. Ám megvalósításának fentebb vázolt formája, az egymástól spanyolfallal elválasztott egyének lealacsonyodása, még túlságosan XIX. századi. Napjainkban, a tömegmédia korában, ez már tömegekre, egész kontinensekre is kiterjeszthető. S ez ellen védekezni még a nyájimmunitás megszerzésével sem lehet. 

• „Az emberiségnek olykor évszázadokra van szüksége ahhoz, hogy szétválasszon olyan eszméket, melyeket elhamarkodottan kapcsoltak egymáshoz. Ilyen például a demokrácia és a liberalizmus.”

Azt, hogy e kettő egybekapcsolása mennyire szűklátókörűvé, csökötté, maradivá képes tenni a gondolkodást, jól mutatja az a világméretű felhorkanás, amelyet akkor lehetett hallani, amikor egy nagyformátumú politikus – a politikusok körében elsőként – megpendítette az „illiberális demokrácia” lehetőségét. S ugyanezen szemforgató tiltakozók azok, akik ma sunyi módon ennek fordítottját, az „antidemokratikus liberalizmust” próbálják meg lenyomni az ember torkán.

• „Totalitáriusnak azt az államot nevezik, amely a liberális és demokratikus szemlélet által tönkretett társadalmi integrációt állami beavatkozás útján igyekszik helyreállítani.”* 

Meg is kapja ezért a magáét! Hogy kiktől? Természetesen a liberálisoktól és a demokratáktól! 

• „A liberális mindig téved, mert képtelen különbséget tenni a maga szándékainak tulajdonított, illetve a valóban a saját szándékaiból fakadó következmények között.”*

Ezen nincs mit csodálkozni; ha a liberális már azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány, akkor honnan lenne képes a fenti különbség megtételére?

• „Azzal kezdődött, hogy demokratikusnak neveztek liberális intézményeket, és azzal végződött, hogy liberálisnak nevezték a demokratikus szolgaság formáit.”*

Tökéletes leírása ez annak, hogyan lett a szólásszabadságból politikailag korrekt beszédmód.

• „Az általános választójognak köszönhetően a nép önkényének kiszolgáltatottnak lenni – a liberalizmus ezt nevezi a szabadság garanciájának.”

De ha a népet, ha egyáltalán van még ilyen, kellően megdolgozza mindenütt a közösségi és a fő áramú média, akkor a maga önkényeskedését a nép feladja, és ily módon a liberalizmus által használható kezesbáránnyá változik. A mai választópolgár nem „van”, hanem „csinálódik”. Az, hogy közben a szabadság semmivé foszlik, csekélység, senkit nem érdekel. 

• „A liberális mentalitás az ember veleszületett perverzitásának következményeit azoknak a műfogásoknak tulajdonítja, melyekkel az emberiség olykor korlátokat állít neki.”

Mindennek hátterében az áll, hogy ez a mentalitás az embert eredendően jónak tartja, akiben az a veleszületett ártatlanság él mind a mai napig, amivel az Édenkertben élte életét. Ha pedig azt akarjuk megjavítani, ami eleve jó, csak elrontjuk. Innen van a műfogások elutasítása. 

„A liberálist jobban megrendíti a gyilkos kivégzése, mint a meggyilkolt halála.”

Ó, az irgalmas – sőt, irgalmatlan – szamár!

• „A liberáldemokratikus klíma megpuhítja az agyat, és szivacsossá teszi azt.”

Talán ez az oka annak, hogy már Nietzsche is a magas hegyi levegőt ajánlotta az európai embernek.

• „A ’liberális’ mentalitás termékei oly aszeptikusak, hogy a végén ízetlennek bizonyulnak.”

Nem csoda, hiszen már kigondolói sincsenek megfertőzve a való emberi által. Ennek ellenére akadnak, akik jóízűen fogyasztják ezt az ízetlen, se szaga, se bűze, steril takarmányt.  

• „A totalitarizmust a demokrácia hozza létre, liberális kéziszerszámokkal.”

S hogy melyek ezek a szerszámok? A jelenlegi folyamatot figyelve jól beazonosíthatók. Ilyen a jogállamiság tetszés szerint forgatható furkósbotja, az újmúltírás nemrég szárba szökkent műfaja, a fékek és ellensúlyok egyszárú harapófogója, hiszen csak akkor kerül elő, amikor nem a liberálisok vannak hatalmon. De szerszámként működhet az is, hogy a szólás- és véleményszabadságot beterelik az általuk felügyelt politikai korrektség karámjába. Az ilyesfajta eljárás politikai hatékonyságáról még Goebbels doktor is elismerően nyilatkozna, mint ahogy hatékony eszköz a steril újbeszél-nyelv, a lehallgatások, elhallgattatások és letiltások gyakorlata, a karaktergyilkosság, a sajtó- és médiahadjárat, a megfélemlítés, az egzisztenciális ellehetetlenítés – hogy csak a fontosabbakat említsük. 

„A terrorista a liberális unokája.”* 

Ha „a terrorista a liberális unokája”, akkor vajon ki az édes, egyszülött gyermeke? Talán csak nem az NGO-s aktivista? 

• „A liberális azt hiszi, balról nincsenek ellenségei – holott csak onnan vannak.”*

Hogy miért? Mert ők tömegméretekben veszik maguknak a bátorságot ahhoz, hogy meg is valósítsák mindazt, amit a liberális kigondolt; ő pedig csak ámulva nézi az eredményt: ámulata jogos, hiszen nem ismer rájuk.

• „A jószándékú liberális a súlyos tévedésekre kiszemelt jelölt.”*

Akkor mit mondjunk a rossz szándékú liberálisról? Mert akad belőlük is bőven.

• „A liberális állam nem a totalitárius állam antitézise, hanem a szimmetrikus tévedése.”*

Így van; mert ha az utóbbi mindent be akar szabályozni, akkor az előbbi viszont semmit sem mer szabályozni. S még ez a különbség eltűnik akkor, ha ezt a „nem mer” beállítódást totalitárius módon akarja érvényesíteni. Vagyis totalitárius módon akar nem merni. De ez még a múlt; mára már harapósabb lett: nem akar nem merni.

• „A liberálist még a történelem rúgásai sem ébresztik fel.”

Pedig az illegálisan betörő migránsok százezrei, miközben alakítják a történelmet, viszonylag nagy zajt csapnak; ám ő csak  alszik tovább; s még az is meglehet, hogy félálomban, a dübörgést hallva, csak Vergilius szavai vernek visszhangot benne: „a négylábú állat patájának zajától dübörög a porhanyó mező”.

• „A liberális kommentárok bármely háború kapcsán feltárják azt a gondolkodástípust, mely elkerülhetetlenné teszi a következőt.”

Ha liberális körökben emberiség elleni bűntettnek számít már egy csirke nyakának elvágása is, akkor közel a nap, amikor a liberalizmus ellenségei győzelmet aratnak a libernyák társadalom fölött, ám akkor nem csupán a csirkenyak kerül majd a vágóhídra. Megtörténhet, hogy a muszlim világ a liberális nyugati világot a saját halottjának fogja tekinteni. Mint ahogy az is.

(A szerző professor emeritus, a PBK tagja)

(A *-gal jelölt aforizmákat Pávai Patak Márta, a többit Csejtei Dezső fordította.)