A figyelmes olvasó talán észreveszi, hogy az első részhez képest csekély változás van az alcímben: a „kommentár” szót a „komment”-re változtattam, nem véletlenül. A filozófiai kommentár több évezredes, tiszteletre méltó műfaj, a komment viszont minden ízében a mai elektronikus kultúra szülötte. Sok mindent kommenttel látunk el – miért ne lehetne rövid filozófiai szövegekkel ugyanezt tenni? Miért ne lehetne a filozófiai kommentár mellett a filozófiai komment műfaját is meghonosítani? Arra kérem a tisztelt olvasót, hogy e részeket tekintse erre irányuló bátortalan próbálkozásnak.
A kommentár szó, csakúgy, mint rövidebb kisöccse, a komment, eredetét tekintve a latin nyelvre nyúlik vissza. Igei alakja, a comminiscor 3 mentus sum olyasmit jelent, mint kitalál, kigondol, költ, kohol, hazudik. De ennek az igének a mélyén egy másik lappang (memini = emlékszik, gondol valamire), főnévi származékuk pedig a mens, mentis: gondolkodás, értelem, ész, érzület, lelkület stb. Ennek alapján a komment – csakúgy, mint hosszabb alakja, a kommentár – tkp. com-mens, vagyis együtt-gondolkodás, együttes gondolkodás az aforizma szerzőjével.
A komment, mai formájában, legtöbbször, sajnos, nem „hozzászólás”, hanem igen gyakran az anyázás, a fröcsögő gyűlölet kifejezésmódja. Miért ne lehetne viszont – ironikus hangéllel – az együtt-gondolkodás műfajává emelni? Jelen kommentek is erre törekednek – minden hibájukkal együtt.
Elöl dőlt betűvel továbbra is Gómez Dávila aforizmája szerepel, utána következik a komment.
- „Kétszáz éve nem halad előre intellektuálisan a progresszió. A XVIII. század óta nem ötöltek ki egyetlen eszmét sem.”
Akkor viszont annál többet! Azok levét isszuk még ma is!
- „Burke jó okkal volt konzervatív. A ’haladás’ vívmányai reakciósságra köteleznek.”*
Nagy szerencséje volt, hogy a Csatorna túloldalán élt; holtbiztos, hogy a haladárok ideát megrövidítették volna egy fejjel– természetesen a haladás nevében.
- „A haladás annyira elhülyíti a haladárt, hogy képtelenné válik a haladás elhülyülésének meglátására.”
Nem is csoda, hiszen már 250 éve annak, hogy a fejébe vette, mindenáron megjavítja a világot; ez az eszme idővel rögeszméjévé, mániájává vált, betegesen fixálódott, így nem csoda, hogy negyedfél évezred alatt elhülyülést idézett elő a haladárban – szubjektíve. S ezt a szubjektív elhülyülést objektíve csak megerősíti az, hogy ez idő alatt a külvilág sem vált a haladás lenyomatává, sőt. S a szubjektív elhülyülés e ponton egyesül az objektív hülyeséggel.
- „A múlt század közepétől, Baudelaire, Flaubert, Kierkegaard, Dosztojevszkij, Ruskin és Burckhardt óta tudott dolog, hogy a haladásba vetett hit a bugyutát jellemzi.”
Ez viszont azt jelenti, hogy a haladár nemcsak bugyuta, hanem buta is, műveletlen tuskó, aki – már ha megteszi – e szerzők műveit azért veszi kézbe, hogy kiirtsa belőlük mindazt, ami esetleg „rasszista”, „homofób”, „machoista”, „antifeminista”, egyszóval „fehér”.
- „A haladáspárti nem veszi észre, hogy a történelemben semmit sem adnak ingyen. Hogy mindenért fizetni kell.”*
Még hogy nem veszi észre? A haladárnak máson sem jár az esze kétszázötven éve, minthogy haladáspártisága kellően kifizetődjön. Tehát soha nem arról volt szó, hogy ő fizessen, hanem arról, hogy neki fizessenek. Bő kétszáz évnyi kuncsorgás után anyagi helyzete most, a világtársadalom küszöbén kezd rendeződni, hála a nemzetközi háttérhatalomnak és a „filantróp” alapítványoknak.
- „Az az egyedüli haladás, ha kételkedünk a haladásban.”
Ez a széljegyzet még Descartes-ot is elkápráztatná. De élnünk is kell a kételkedés lehetőségével, különben belepusztulunk a haladásba. Ha korábban „haladás a haladásért” volt a jelszó, manapság már a „haladás a haladásnélküliségért” jelszó hangoztatása lenne jogosultabb.
- „A haladás az a korbács, melyet Isten választott ki nekünk.”
Túl azon, hogy különösen zord korszakokban a korbács olykor kancsuka volt, leszögezhető, hogy a haladást nem a fej, hanem az ülep felől kell értelmezni. Így elejét vehetjük minden idealista szédelgésnek.
- „Korunkban már senki sem lázadhat fel a győzelem reményével a haladó és a demokratikus obskurantizmus ellen. Hacsak azért nem, mert érzi a tanúságtétel kötelességét.”
Hát ezen a ponton kezdődik a quijotizmus; a lázadás éle pedig a Sancho Panzák ellen irányul, akik napjainkra mindent elözönlöttek már, menthetetlenül.
- „Mivel a ’haladásnak’ nem sikerül megvalósítania azt, amire vágyik, megkereszteli helyette azt a vágyat, amit megvalósít.”
Érdekes, mintha Leonardo is mondott volna már ilyesmit: „aki nem képes arra, amit akar, akarja azt, amire képes.” Ehhez azt tenném hozzá, hogy a vágyak teljesítésének folytonos kudarca a megkeresztelést folyamatosan zajló átkereszteléssé alakítja át. Hiába, az érzelmek tőzsdéjén a vágyak árfolyama is ki van téve a folytonos mozgásnak, a gyakori leértékelődésnek. Tanulhatna belőle a haladás; de nem, köti az ebet a fennkölt normákhoz.
- „A Haladás nehezen lélegzik a Parnasszuson.”
Kérdés, hogy miért: azért-e, mert – lévén haladás – túl gyorsan kapaszkodott fel oda és kifulladt, vagy pedig azért, mert még a lélegzete is elállt attól, ami ott elébe tárult. De aztán hamar erőt vett magán, a túloldalon leereszkedett és azóta feléje sem néz, csak halad tovább.
- „Az ember, hogy elkerülje a semmivel való férfias összeütközést, oltárokat emel a haladásnak.”
Csakhogy a haladás oltárainak felállítása előtti semmit semmi esetre sem szabad összekeverni a haladás beteljesítése utáni semmivel. A haladást megelőző semmi a haladást követő semmihez képest semmi, épp ezért a nyugati ember mindent megtesz azért, hogy e második semmihez jusson el.
- „A haladár gondolkodót nem érdekli sem az út, sem a cél, hanem csakis az utazás sebessége.”
Ezért van az, hogy a haladár gondolkodó leginkább a rajzfilmekből ismert amerikai futókakukkra hasonlít.
- „A haladár azt hiszi, hogy az ő gondolatait kivéve rövid időn belül minden idejétmúlttá válik.”
Mikor pedig a haladár oly sebesen halad, hogy már nemcsak mások, hanem saját maga gondolatait is lehagyja, akkor a tétel már önmagára is vonatkozik; haladni kell, nincs idő a gondolkodásra!
- „Amikor a haladár elmarasztal, minden művelt embernek találva kell éreznie magát.”
Napjainkban sehol nem történik meg ez oly gyakran, mint az amerikai egyetemi campusokon, ahol fehér, hetero férfiaknak már nem életbiztosítás az oktatás. De rászolgáltak erre maguk is, mert „műveltségükkel” ők melengették, ők költötték ki a haladárok baziliszkusz-tojásait.
- „A ’szexuális élet’ olyan fogalom, amellyel szerelmeit egyetlen, akárcsak átlagosan finom érzésű ember sem jellemzi. Ezt csak a bárgyú szemlélő és a haladár teszi magáévá.”
Kettejük között a különbség az, hogy a bárgyú szemlélő csak úgy átveszi e fogalmat, a haladár viszont programponttá teszi, és jaj annak, aki – szokásból vagy jóízlésből, mindegy is, miért – nem hajlandó alárendelni magát ennek. Ezzel pedig szabad az út a még közönségesebb világok felé.
- „Napjaink gyengeelméjűi, örvendetes módon, haladárok.”
Én azért nem örülnék ennek olyan nagyon. A tétel fordítottját már szívesebben venném.
- „Annál a jövőnél, melyet a haladárok akaratlanul is előkészítenek, visszataszítóbb az a jövő, melyről álmodnak.”
Sajnos, napjainkra ez a kettő nagyrészt egybecsúszott, mivel a haladárok ma már ébren álmodnak.
- „A haladárnak könnyebb megbocsájtani a haladást, mint a haladásba vetett hitét.”
Igen, ha meggondoljuk, hogy mindig a haladásba vetett töretlen hit következményei, hulladékai a haladás törmelékei. S e törmelékek között ott van sok millió ember, annyian, hogy a világ összes mentőkutyájával sem lehet megmenteni őket.
„A haladás a természet megismerésének gyermeke. A haladásba vetett hit a történelmet illető tudatlanság gyermeke.”
Az egyszerűség végett egy konkrét példa: hajdanán az ember a teremtés koronájának számított, s ennek megfelelően a fején is koronát viselt. A francia forradalom lepofozta onnan a koronát és a helyébe frígiai sapkát tett. Ezt aztán, a cilinder és a nyúlszőrkalap rövid ideig tartó uralmát követően, felváltotta a sofőr- és Lenin-sapka, a tányérsapka, a baseball-sapka, végül pedig, az egész megkoronázásaként, napjainkban a csörgősipka. Ezek változásán tökéletesen lemérhető a haladás.
- „Vajon megvan-e a Haladásnak az az egyszerű funkciója, hogy fénybe borítson mindent, amit elpusztít?”
Ajjaj, ha ez így lenne, akkor a fényszennyezés csillagászati méreteket öltene!
- „Ész, Haladás, Igazságosság az ostoba ember három teologális erénye.”
Nézzük csak, miként párosíthatók ezek a Hit, Remény, Szeretet három hagyományos teologális erényével! Az ész a hitnek az inverze, az igazságosság a szeretetnek, a haladás pedig … talán csak nem a reménynek? Hagyjunk fel minden reménnyel! Vagy még inkább: Világ haladárjai, egyesüljetek! Az erények már megvannak hozzá!
- „A ’dialektika’ a haladár ágyékkötője.”
A haladárnak szüksége is van arra, hogy viselje, amikor dialektikája révén történeti korszakok, kultúrák, birodalmak roppant súlyát emeli a magasba, miközben próbálja mindezeket egymásra helyezni. De ha vállalkozása nem sikerül és a történelmet nem sikerül belegyömöszölnie a haladás Prokrusztész-ágyába, akkor az ágyékkötőből kerékkötő, kiagyalójából, a haladárból pedig lókötő lesz.
- „A haladás árát ostobákban számolják.”
Napjainkra ez úgy módosult némiképp, hogy az ostoba a haladás bitcoin-ja. Ha ez igaz, akkor a haladás központjai (számos amerikai egyetemi campus) valóságos bitcoinbányák.
- „A világtörténelem nem a szabadságban való haladásnak, hanem számtalan elvetélésének története.”
Hát ez nem tréfadolog. A szabadságban való haladás nem akkor tárul fel előttünk, ha tekintetünk e folyamaton felületesen végigfut, hanem akkor, amikor diadalútjának stációit a maga számtalan vetélésével együtt gondoljuk el.
- „A haladár úgy siet át az irodalmi korszakokon, ahogyan a puritán a katedrálisokon: kalapáccsal a kezében.”
Ó, ismerős a formula! Már Thomas Paine is azt írta, hogy „úgy mentem át a Biblián, mint favágó az erdőn!” De a mai haladár viselkedése ennél összetettebb: nem elég neki, hogy az irodalmon időnként végigvág – főleg akkor, ha a művek szerzői fehér, hetero férfiak, a művek pedig szerinte csak úgy fortyognak a rasszizmustól és machoizmustól –, hanem néha vissza is fordul, belerondít még a katedrálisokba is, főleg akkor, ha ott emberáldozatra kerül sor, muszlim közreműködéssel.
- „A haladárt, öregemberként, elönti a pulykaméreg, mikor azt látja, hogy a történelem ad acta teszi azt, amit fiatalkorában haladásnak nevezett.”
Annál nagyobb viszont az öröme akkor, amikor vénségére azt látja, hogy a fiatalok előveszik a levéltárból és, leporolva, újból zászlajukra tűzik azt, amit ő fiatalkorában haladásnak nevezett. Pontosan ezt történik a mai kultúrmarxizmussal, különösképp a kivénhedt, protkós 68-asok nagy örömére.
- „Megkeseríti a haladár életét annak újravirágzása, amit elavultnak nyilvánít.”
Teljesen érthető a keserűsége, ha olyasvalami virágzik újra, amit ő elavultnak nyilvánít. Ha viszont olyasvalami indul újra virágzásnak, ami elavult ugyan, ám ő nem nyilvánítja annak, igencsak virágos jókedve támad; napjainkban ezek egyike pl. a kultúrmarxizmus.
- „A politikában két pont között nem az egyenes a legrövidebb út, ahogy a haladár feltételezi, hanem a görbe.”
Ezt a magasabb politikai geometriát azért néha felismeri a haladár is, például akkor, amikor a rendőrökre szépen, ívelten kézi füstbombát dob.
- „Az emberi természet mindig meglepetésként éri a haladárt.”
A fizikai éppúgy, mint a lelki; így amikor felfedezi, hogy az egyiknek aprócska kukac van a lába között, a másiknak pedig vágás, meglepve kiált fel: jé, ezeknek ilyen is van?
- „A haladás szörnyűségét csak az tudja felmérni, aki egy tájat azt megelőzően és azt követően is ismeri, hogy a haladás átalakította."
Ha minden jól megy, akkor ez a sors vár nemcsak valamely tájra, hanem az egész földgolyóra is, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi esetben már csak egyedül Istennek lesz lehetősége arra, hogy az eredetit egybevesse a rákövetkezővel. Vajon dühöng vagy szörnyülködik majd emiatt? Isten tudja.
- „Haladásról majd csak akkor beszélhetünk, ha sikerül az embert kevésbé rúttá, kevésbé vaddá és kevésbé tolvajjá tenni.”
A randaság eltüntetésével már viszonylag jól állunk, hála a plasztikai sebészetnek, a vadsággal már kevésbé, de a legnagyobb baj kétségkívül a tolvajlás eltüntetésével van, hiszen az ember a természet ügyes kezű kifosztója, mivel annak szakadatlan, planetáris kirablásából él. És épp emiatt vad is, meg rút is, menthetetlenül.
- „A technikai haladás motorja az a sürgető szükség volt, hogy nagyobb hatékonyságra tegyünk szert az emberölésben.”
Hát ezen a téren még bőven lenne tennivaló, bár a COVID-19-cel folytatott kísérletek igen bíztatók.
- „A modernitás számára a haladás azzal azonos, hogy új szükségleteket találnak ki az embernek, melyek még inkább rabszolgaságba döntik.”
S mivel az ember ilyen tekintetben is hízékony – filozófiai nyelven szólva: nyitott a szükséglet-struktúrája –, a vályúba a legképtelenebb szükségletek mosléka beleönthető nyakló nélkül; ettől aztán úgy szaporodik rajta a rengő háj, hogy már akkor sem lenne képes felszabadulni a rabszolgaság alól, ha akarna; megérdemelten viszik a vágóhídra.
- „Valamely nagy vagyonban igazán az a rettenetes, hogy nem lehet felhalmozni a haladással való együttműködés nélkül.”
Ha például ebből a szempontból megvizsgálnánk a világ ötven leggazdagabb emberét, kötve hiszem, hogy egyet is találnánk közöttük, aki ne vallaná magát haladáspártinak. Haladárnak lenni tehát olykor kifejezetten lukratív vállalkozás. S a haladás e drága fillérjeiből bőven jut a többi haladárnak is!
„A haladár az emberiség tudományos istállózásáról álmodik.”
A legjobb úton haladunk ebbe az irányba. A takarmányozás kérdése már nagyjából megoldott, az írott és az elektronikus sajtó, a közösségi médiák naprakészen szállítják a tápot, egyedül az ember okoz némi fejtörést, mert még mindig túl kevés benne az állat. De a jövő bizakodásra adhat okot, elég, ha az emberi nyelv animalizációjának jelenleg elért szintjére gondolunk.
- „A modern kori progresszív ember szemében a múltba vágyás a legfőbb eretnekség.”*
S a haladár mindent meg is tesz azért, hogy ez ne következhessen be; jelenlegi, legkorszerűbb eszköze ehhez az újmúlt-gyártás; ezentúl nem lesz szükség arra, hogy a múltat elhallgassuk, kiforgassuk, félremagyarázzuk; a legjobb az, ha magát a múltat gyártják újra. A múltba vágyás eretnekségének ezzel lehet legjobban elejét venni; hiszen mire jó akkor, ha a múltban csak a jelent látjuk viszont?
- „Ha a haladás elleni érveket az ostoba elé tárjuk, akkor számára mindegyik a haladás mellett szóló érvnek tűnik.”
S vajon azt hisszük, hogy számára jelent ez bármit is? Hiszen dialektikus!
- „Az intelligens ember számára a szorongás egyetlen ellenszere a hit. Az ostobát ’értelemmel’, ’haladással’, alkohollal és munkával gyógyítják.”*
E négy utóbbi gyógyeszközt tkp. a haladásra lehetne visszavezetni, mint közös nevezőre, mert:
1. az ’értelem’ közmondásosan a ’haladás’ révén teljesedik ki;
2. az alkohol épp olyan kábító hatással van a ’haladásra’, mint az ’értelem’;
3. az is munka, amikor a ’haladás’ ’értelemmel’ szívja meg magát, s az is munka, amikor alkohollal teszi meg ugyanezt.
Boldogok az ostobák, kiknek ennyi gyógyító eszköz áll a rendelkezésükre!
- „A ’haladás’ története mese arról, hogy az emberiség miképpen bonyolítja feleslegesen a saját életét.”*
Az még csak hagyján, hogy a haladással az életet feleslegesen bonyolítja; az igazán elszomorító épp az, ha azt vesszük számba, hogy e felesleges bonyolításba eddig hány száz millió ember halt bele. S egy pillanatra se higgyük, hogy ez a meglátás csak a múltra vonatkozik, hiszen épp a szemünk előtt zajlik!!
- „A ’haladás’ szó csak egyre hatékonyabb technikák és elavult vélemények folytonos egymásra halmozódását takarja.”*
Vagyis a haladás elképzelhetetlen hulladék nélkül. S ezt a hulladékhegyet, mely már az egész földet befedi a Csomolungma tetejétől a Mariana árok legmélyéig, az egyre hatékonyabban elavuló technikák jobban táplálják az elavult véleményeknél is. A haladás fojtogató.
- „Nem pusztán a haladás ára túlzott: maguk a vívmányok is kellemetlenek és gyermetegek.”*
Sőt, fel lehetne állítani akár egy aránypárt is ennek kapcsán: minél inkább túlárazott a haladás, annál inkább gyermetegek a vívmányok; napjainkban ékes példája ennek a sejtelmes nevű tic toc. S a háttérben felsejlik Frank Zappa alakja: nem hidrogénből van a legtöbb a világegyetemben, hanem butaságból.
- „Az egyetlen lehetséges haladás minden egyes egyén benső haladása. Olyan folyamat ez, amely az egyes élet végével fejeződik be.”
Nyájas olvasó, ezt az üzenetet vidd magaddal, raktározd el és élj e szerint! Még nem késő!
A szerző professor emeritus, a PBK tagja
(A *-gal jelölt aforizmákat Pávai Patak Márta, a többit Csejtei Dezső fordította)