A sorrend változatlan: először – idézőjelek között és dőlt betűkkel – Gómez Dávila széljegyzetei szerepelnek, s ezeket követik a kommentek.
„A modern világ nem lesz megbüntetve.
Ő a büntetés.”
S ez alól, még ha szeretnénk, sem tudjuk kivonni magunkat, hiszen mi magunk is e kolosszális büntetés részei vagyunk.
„A modern ember nem tud magasztosabb célt elképzelni, mint polgártársai anonim szeszélyeinek szolgálatát.”
Emiatt lemond saját magáról, apró csavarrá stilizálja magát, hogy minél könnyebben beilleszkedhessen a Rendszerbe. S így még önmaga előtt is felmentheti magát, hiszen célja, úgymond, a többi ember, a közösség szolgálata. Már ez az önfelmentés is csavaros – és persze hasznos – észjárásra vall.
„A modern ember bármiféle igát készségesen elfogad, feltéve, hogy az a kéz, amely a nyakába teszi, személytelen.”
A személytelenség tévképzetének kialakulásához pedig távolságra is szükség van. Hogy mekkorára? Pontosan akkorára, hogy ez a távolság „egy brüsszelnyi” legyen. Ebben az esetben a „brüsszelnyi” a távolság ideális mértékegysége, legyen szó akár hollandról, akár románról.
„Ha valami fizikailag lehetségessé válik, a modern ember morálisan is rögtön elfogadhatónak találja.”*
Vajon miért? Mert a megvalósítás lehetséges haszna már minden morális skrupulust kiölt belőle.
„A modern ember azt hiszi, sokféle vélemény közepette él, holott fullasztó egyöntetűség uralkodik.”*
De ettől még egyáltalán nem alakulnak ki nála fulladási tünetek; vagyis nem úgy vergődik a sokféle vélemény közepette, mint egy partra vetett hal, hanem úgy él, mint hal a vízben.
„A mennyiség önmagában is elegendő, hogy csodálatot ébresszen a modern emberben.”*
Pontosítva: a mennyiség önmagában is elegendő, hogy csodálatot ébresszen minden történelmi korszak modern emberében. Máskülönben már a Colosseum is érthetetlen lenne számunkra.
„Minthogy a modern ember minden vallási vagy etikai kereten kívül éli meg a problémáit, teljesen érdektelenné teszi azokat.”*
Pedig tőle telhetőleg igyekszik, hogy mindazt etikai körítéssel lássa el, amit egyébként tönkretesz: így van üzleti etika, bioetika, környezetetika, állatetika, pénzügyi etika stb. Mindezt valószínűleg azért teszi, hogy könnyítsen lelkiismeretén; bár lelkiismerete ettől még tiszta, hiszen sohasem használta.
„A modern ember intelligenciája rögvest mohóságának megragadószervévé specializálódott.”
S ezt milyen tökéletes szintre fejlesztette! Ha egyszer megragadja, ki nem engedi a kezéből a koncot, kitartása a bulldog makacsságával vetekszik. Meglehet, hogy emiatt az agyból kiinduló mohó megragadásvágy miatt nevezte Heidegger kézhezállónak a modern ember világát. Még néhány száz év evolúció, és lehet, hogy az agy formája is marokká változik.
„A modern ember funkcionálisnak nevez minden aktivitást, amely lehetséges funkcióinak egyikére van csak korlátozva.”
S ez a funkcionálisan leszűkített aktivitás abban van, hogy mindent, de mindent az ember rendelkezésére állónak, kézhezállónak tekintsen, a kávéfőzőtől kezdve az égitestek mozgásával bezárólag. Másként már nem is képes gondolkodni, cselekedni.
„A modern ember azért követeli a szabadságot, hogy szabadjára engedhesse mohóságát.”Ennek fedőneve volt, még a modernitás hajnalán, a szabadkereskedelem követelése; a zabolátlan bírhatnék már akkor is sokat adott a jó modorra, legalábbis nyelvi szinten.
„Többet ér isteníteni vagy diabolizálni a világot, mint steril módon felszabdalni, ahogyan a modern ember teszi.”
Ez a modern világ egyik legtébolyultabb mániája; úgy fél a nagyobb entitásoktól, mint az ördög a tömjénfüsttől, ezért mindent részekre szabdal. Ezzel önmagában még nem lenne baj, ha később össze is tudná rakni azt, amit előzőleg szétdarabolt. De erre képtelen; ezért tobzódunk a részekben, részletekben anélkül, hogy bármily csekély rálátásunk lenne az egészre.
„Minden egyes nappal könnyebb megtudni, hogy mit kell megvetni: azt, amit a modern ember csodál, és a zsurnalizmus az egekig magasztal.”
Ó, az elmúlt néhány évtized ilyen téren még könnyebbé tette a dolgunkat; elég egy pillantást vetnünk arra, amit a média magasztal, és máris képben vagyunk. Csak aztán a megvetéssel se maradjunk le!
„Az a szabadság, melyre a modern ember törekszik, nem a szabad ember szabadsága, hanem a rabszolgáé munkaszüneti napon.”
A rabszolga szabadsága, vagyis a szabadság aprópénzre váltása kimenőnapon nagyjából-egészéből elviselhető, ezért sokkal inkább javallt, mint a szabad emberé, amelynek terhe csaknem elviselhetetlen.
„A modern ember az az ember, aki elfelejti, amit az ember az emberről tud.”
Ehhez ugyanis embernek kellene maradni; manapság viszont már az ember biológiai alapzatának teljes felbontásánál tartunk: akkor mi egyebet várhatnánk?
„A modern ember már nem meri azt hirdetni, hogy az egyén fehér lappal születik.
A túlságosan is sok kalamajka megtanította arra, hogy családunk, fajtánk, vérünk megnyomorított örökösei vagyunk.
A vér nem ártatlan folyadék, hanem ragadós történeti pép.”
Ez a helyzet áll fenn akkor, ha a történelem komolyabban az ember fejére koppint. De ha ez elmarad – s napjainkra ez jellemző –, akkor ismét teret kap az a gondolat, hogy a vér ártatlan lötty csupán, s újból fehér lappal indulhatunk neki a világnak.
Lassan újból ideje lenne, hogy a történelem a fejünkre koppintson. Nem kicsit, nagyon.
„A modern ember szerint a ’racionális eszmék’ azok, melyek bármi áron megkönnyítik az élet meghosszabbítását.”
S az „irracionális eszmék akkor miben lelhetők fel?” Ezek az életet megrövidítik? S egyáltalán, vannak „irracionális eszmék”? Fura eszméi vannak a modern embernek, annyi szent. Láthatóan szeretné meghosszabbítani az életet. A sajátját is. De jobban tenné, ha ezt nem „racionális eszmék” igénybe vételével tenné; ezek ugyanis hamar kiszikkasztják az agyat.
„A modern ember számára a katasztrófák nem tanulságok, hanem a világegyetem arcátlanságai.”
Ezért legszívesebben pofán vágná a világegyetemet, de egyelőre még nincs elég ereje hozzá. Így csak magában duzzogva vagdalkozik.
„A modern ember olyan fogoly, aki szabadnak hiszi magát, mert távol tartja magát attól, hogy a tömlöc falait kitapintsa.”
Így is kell tenni, minek annyit nyúlkálni! Rosszabb esetben még nekinyomják az ujját tömlöcfalnak, ahogyan régen a forró kályhának nyomták a kisgyermek ujját, hogy így tanulja meg, a tapogatódzással fel kell hagynia. S így csorbítatlan marad a szabadság illúziója is.
„Az élet a modern ember egyedüli értéke.
Még a modern hős is csak az élet nevében hal meg.”
Igen, az élet maradt az utolsó, végső abszolútum a modern ember számára, miután ő maga volt az, aki kiirtotta az összes többi, az életet élhetővé és érdemessé tevő abszolútumot. S épp ezért nem veszi észre, hogy valamilyen abszolútum nélkül az élet élhetetlen.
Nincs olyan ostobaság, melyben a modern ember ne lenne képes hinni, csakhogy elkerülje a Krisztusban való hitet.”
Ezen ostobaságok közül megemlíthetjük a világállam létrehozásának szándékát, egy olyan világtársadalom megteremtését, melyben igazságosság uralkodik, s az emberek között szolidaritás, tolerancia, egyenlőség, testvériség áll fenn, valamint az „örök béke” megvalósítását, melyben „testvér lészen minden ember” stb. De hát Krisztus nem egy ehhez hasonló világ megteremtését hirdette? Akkor miért vannak olyannyira ellene? Lenne ötlet a válaszra.
„Ami nem együgyű, az a modern ember számára kriminálisnak vagy elavultnak tűnik.”
Biztató tendencia, hogy az együgyűség olyannyira felszaporodott ebben a kütyükkel behálózott kutyavilágban, hogy már alig hagy helyet a másik kettőnek. A mi világunkban nem a sivatag nő, ahogy azt még Nietzsche gondolta, hanem az együgyűség. Vagy együtt a kettő.
„A tipikusan modern ember feldühítése biztos jele annak, hogy az elevenébe találtunk.”
S ha ezt újból és újból el tudjuk érni, akkor már hosszan tartó dührohamot is kiválthatunk. Nagyobb léptékben már jó ideje képes erre Magyarország az Európai Unióval, mint a modernség legfőbb letéteményesével szemben. A dührohamát tehát már kiváltja, de ez még nem elegendő ahhoz, hogy rábírja együgyűségeinek belátására is.
„A modern ember megrémül, amikor belebotlik a hasonmásába.”
Minden bizonnyal azért, mert nem mert önmagáról annyi rosszat feltételezni, mint amennyit a hasonmásában észrevesz.
„A modern ember a legjobb kritériumának csak az utókort ismeri el.”
Hát akkor elég rossz kritériumot választott, mert nagy tételben mernék fogadni arra, hogy az utókor embere még kergébb lesz, mint a mostani. Csak figyelni kell a trendeket.
„’Megvan a bátorság önmagunk elfogadására’; egyike ez a sok modern megfogalmazásnak, melyek el akarják rejteni a modern ember hitványságát, amennyiben nehéznek nevezik azt, ami könnyű.
A modern ember azt bizonygatja, hogy semmi sem kerül az embernek oly sok munkájába, mint az, hogy engedjen az állatiasságának.”
Pedig mi sem könnyebb ennél; elég, ha körülnézünk valamelyik hétvégén Európa nagyvárosaiban: rituális lerészegedés, pornográfia, drogozás, üzekedés, ordítozás. Elnézést kell kérni az állatoktól, hogy mindezt elállatiasodásnak nevezik. Holott inkább a modern ember személyes adatlapja ez.
„A modern társadalom épp azon van, hogy a promiszkuitás révén szüntesse meg a prostitúciót.”
A legutóbbi fejlemények tapasztalatai alapján kijelenthetjük, hogy a legjobb úton járunk ennek megvalósításához. De azért megjegyezhető, hogy a jó öreg prostitúciót, amely az emberiség valamennyi társadalmi korszakát túlélte – s lehet, hogy már a pénz feltalálása előtt prémmel vagy friss marhafelsállal honorálták a szexuális szolgáltatást –, nem lesz olyan könnyű megszüntetni.
„A modern apostolok olyan előzékenyek a megtért hívekkel, mint a prostituáltak az ügyfeleikkel.”
Legalábbis egy darabig. De aztán olyanokat tesznek velük – a szektásság vádjától kezdve az eretnekség kimondásával és annak üldözésével bezárólag –, amire egy tisztességes, magára valamit is adó prostituált soha nem lenne hajlandó.
„A ’szexuális felszabadulás’ arra szolgál, hogy a modern ember elfeledkezhessen az életét uraló rengeteg más jellegű taburól.”*
A feledékenység minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a „szexuális felszabadulás” bűvöletében élő modern ember még ma is erektív állapotban van. Merevedés alatt pedig nehezen megy a más jellegű tabudöntögetés.
„Úgy tűnik, hogy a modern világ hedonizmusa az undor szorgos keresése.”
S csak a legkitartóbbaknak sikerül a hedonizmus mocsarán átvágva az undorhoz eljutnia. A többiek is hasonló hévvel vetik magukat a keresésbe, de aztán útközben valahogyan eltévednek – akár szántszándékkal is –, és egész életüket a hedonizmus világában kénytelenek eltölteni. Minden részvétünk az övék!
„A modern rühösséget csak az antik irodalom gyógyítja meg.”
Mindenesetre nemesebb arkánum, mintha pókhálót tennének rá.
„A modern ifjúság forradalmi attitűdje csalhatatlan bizonyítéka az adminisztratív karrierre való alkalmasságnak.
A forradalmak tökéletes keltetőtelepei a bürokratáknak.”
Ó, ez régi történet! A forradalmi ifjúság a francia forradalom idején éppúgy ékes tanúbizonyságát adta bürokratikus hajlamának, mint nálunk az 1919-es szennyes puccs idején. A legelső bürokratikus tennivaló: per capita, azaz fejenként számba venni, hogy ki van velünk, és ki van ellenünk. S a második: minél többet lecsapdosni azon fejek közül, akik ellenünk vannak. S e feladat logisztikai biztosítása már eleve a bürokrácia magasiskoláját jelenti.
„Hitelesen modernnek lenni a középszerűség jele, bármely századról legyen is szó.”
Merthogy ez a két szó, hitelesség és modernség nem fér meg egymással. Mintha valaki egyszerre szeretne a Fradi és az Újpest drukkere lenni.
„A jelenlegi kommunikációs eszközök lehetővé teszik a modern állampolgár számára, hogy mindenben tájékozott legyen anélkül, hogy bármit is megértene.”
De ezzel a modern állampolgár nincs tisztában; ezért minél eszelősebben nyöszteti ezeket az eszközöket – jelenleg a sejtelmes nevű TikTok formájában –, annál kevesebbet ért meg a világból.
„A modern lélek kápolnájában szól a lélekharang.”
És a modern ember vajon hogyan védekezik ez ellen? Úgy, hogy tagadja a lélek létezését, mint pl. Harari (Homo Deus). Ha pedig nincs lélek, akkor ugyan kiért szól a harang? Micsoda lelketlenség!
„A próféták nyüzsgése valóságos istencsapása a modern társadalomtudományoknak.”
A modern próféták ugyanis nem is távoli leszármazottjai a társadalommérnököknek. S ennek megfelelően is viselkednek. Hogy a gyehenna eméssze el valamennyit!
„Higgadtság, beletörődés, szerénység; a modernitás dogmája szerint ideológiai szolgaságok.”
A modern ember itt is éppoly ostoba, mint sok minden másban. A jelzett erények ugyanis nem a szolgaság, hanem a szolgálat címszava alá tartoznak. A szolgálat pedig éppenséggel a szabadság magasrendű formáját jelenti. Szolgaság és szolgálat nemhogy nem azonos jelentésűek, hanem épp ellentétei egymásnak.
Minden tipikusan modern kifejezés álcázott istenkáromlás.
Persze, ha kiötlőjük, a modern ember Istent halottnak nyilvánította, és saját magát tekinti a mindenség urának, akkor a száját elhagyó szavak is mind-mind istenkáromlások. A modern ember nem aranyszájú, hanem mocskos szájú.
„A sajtó a modern állampolgár reggeli elbutításához járul hozzá, a rádió a délihez, a televízió pedig az estihez.”
Ó, azok a régi szép idők! Amikor még csak reggel, délben és este gondoskodtak az ember elbutításáról! Fel sem lehet sorolni, hogy manapság mennyi minden szolgálja ugyanezt a célt éjjel-nappal, a nap minden percében! Micsoda mámorító és szédítő fejlődés! Mármint az elbutulást illetően.
„A modernitás minden korban a háziasított intelligenciák öltözete.”
Ezért ezen korok emberére még inkább illik az a ki tudja kitől eredő meghatározás, mely szerint az ember nadrágos majom. A nadrág persze történetileg változhat; de aki benne van, az mindig majom marad.
„A modern államban nem is annyira a burzsoázia meg a proletariátus, mint inkább az adófizetők, valamint az ő adójukból élők között van osztályellentét.”*
Ez utóbbira azóta egy további ellentét is ráépült: a fifikás megvezetők és az ostoba megvezetettek ellentéte. Kialakulásában döntő szerepe van korunk médiadiktatúrájának.
„Nehéz elképzelni, hogy a modern kornak egyszer még olyan bája lehet, mint a letűnt világoknak.”*
Hát a modern kor jelenlegi állapotát elnézve ez a lehetőség akár még valósággá is változhat. Nincs olyan alacsony szint, amelynél ne lehetne még lejjebb menni. Az is megeshet még – Isten ne adja –, hogy a mai celebeket és influenszereket egyszer még polihisztornak nevezik.
„A marxizmus és a pszichoanalízis volt a modern értelmiség két kelepcéje.”*
S nem is csoda, ha a modern értelmiség mindkét esetben lépre ment; hiszen mindkettő az emberi altest fontosságáról zengedezik; a gyomorról és a genitáliákról.
„A modern társadalom névtelensége mindenkit arra kényszerít, hogy fontosnak tetesse magát.”
Épp a mindent átható névtelenség miatt törekszenek sokan arra, hogy ha törik, ha szakad, nevet szereznek maguknak. De ez a név a legtöbbször csak üres látszatnév – nevezzük egyszerűen médianévnek, celebnévnek –, mely mögött nincs igazi teljesítmény, hanem csak alantas, undort keltő bóvli.
„A modern társadalom úgy tiporja el a szabadságokat, mint egy tankhadosztály az ájtatoskodók körmenetét.”
Viszont épp az benne a legnagyobb szemfényvesztés, hogy közben a szabadság fennkölt és felkent védelmezőjének szerepében tetszeleg. Arra, hogy a zsarnokság szabadságként próbálja eladni magát, sok példát találunk a történelemben. De arra, hogy a szabadság önmagát számolja fel, miközben továbbra is szabadságként tekint önmagára, már jóval kevesebb példa hozható fel.
A modern társadalom csak két dologban előzi meg a korábbiakat: a közönségesség és a technika terén.”*
Magától értetődő, hogy ez a kettő egymást is erősíti; minél fejlettebb a technika, annál erőteljesebb a közönségesség és viszont. Ez viszont garantálja a modern társadalom korlátlan fejlődését.
„Tekintetbe véve a modern világ jelenlegi állapotát, csak a nagy legyőzöttek írásainak lehet intelligens kicsengése.”*
S hogy milyen szinten állhat a modern világ jelenlegi állapotában élők vélekedése a nagy legyőzöttek írásainak intelligens kicsengéséről, azt egy parabolával világíthatjuk meg: George Best egyszer így szólt Gascoigne-hoz: Idefigyelj Gazza, a te IQ-d kisebb, mint az a szám, amit a mezeden viselsz.” Erre Gascoigne: „mi az az IQ?”
„A modern világ földig rombolásának visszavonhatatlan ediktuma már csak azt a jogosítványt hagyta meg nekünk, hogy megválasszuk a lerombolót.
Angyal vagy démon.”
Az a helyzet, hogy eddig bármennyi angyal jelentkezett is e nemes feladat végrehajtására, előbb-utóbb mindegyikről kiderült, hogy démon. De az is lehet, hogy – „galamblábakon” – már az igazi démon közelít. Tehát a válasz nem is olyan egyszerű.
„Nem a modern világ egyszerű kudarca az, aminek napjainkban szemtanúi vagyunk, hanem sikerének a kudarca.”
Vagyis a modern világ nem úgy vall kudarcot, ahogy egyszerűen van, hanem olyasvalami vall kudarcot, amire büszke, amire felvág. Ennyivel is nagyobb a (megérdemelt) zuhanása.
„Az Egyház nevelt; a modern világ pedagógiája csak oktat.”*
S milyen gyorsan, hatékonyan oktat! A diákok – mintha az egész világ csak egy nagy Rubik-kocka lenne – másodpercek alatt kirakják!
„Az intelligens ember úgy érzi, hogy a modern világ behálózza, de nem vonja bele semmibe.”
Hisz épp ez a legfőbb cél! Hadd higgye csak a modern ember, hogy bennfentes a modern világban, otthonosan mozog benne, noha még sincs belevonva semmibe. Behálózottnak lenni annyit tesz, mint aprócska légynek lenni a hatalmas pókhálóban.
„A modern világ azt követeli, hogy helyeseljük azt, aminek eltűrését még csak kérnie sem volna szabad.”
Ez a követelés pedig, általánosságban szólva, a modern világ abnormalitásának elfogadására irányul, minden normalitás elutasításával együtt. Az abnormalitást akarják normálissá tenni, ami nemcsak abnormális, hanem maga az abszurd. Másként szólva képtelenség; mégis van képük hozzá, hogy ennek követelésével álljanak elő!
„Nincs szaglása annak, aki nem érez kénszagot a modern világban.”
Tán csak nem a kénkőszagú ördög kószál a közelben? Ha igen, akkor az nem sok jót jelent. Pedig mennyi sprayt használunk! S e fojtogató bűz mégsem oszlik.
„A modern világ már jó ideje ugyanazt az unalmas dalt modulálja egyre rekedtebb hangon.”
Legalább a rekedtség erősödése visz bele némi változást… Szolidaritás, tolerancia (néha „zéró” jelzővel ellátva), jogállamiság, emberi jogok, emberi méltóság, egyenlőség – egy-két tucat ürességtől kongó szó állandó ismételgetése, hihetetlenül primitív nyelvezeten. Erre épül az Európai Unió. Állítsuk ezen üres szavak mellé most azokat a szavakat, amelyeket pl. egy karateedzés után ismételnek el a versenyzők! Jellem, becsület, akarat, önuralom, tisztelet, hűség, hála. Mennyivel frissebbek, üdébbek, a konkrét emberhez szólók!
„Ellentétben a misztérium modern eltüntetésével álljunk ki mindent átfogó jelenléte mellett.”
A misztérium eltüntetése a modern világ varázstalanítási programjának szerves része. Ez a Gabriel Marcel bölcseletében központi szerepet játszó fogalom éles ellentétben áll a mindig konkrét megoldás után ácsingózó problémával; ellenben a misztérium, melyben mi magunk is mindig benne foglaltatunk, soha nem kínál olcsó megoldásokat. Drágákat sem. De a legnagyobb misztérium épp a misztérium eltüntetni akarása.
„A primitív ember az objektumokat szubjektumokká alakítja át, a modern a szubjektumokat objektumokká. Feltételezhetjük, hogy az előbbi becsapja magát, de biztosan tudjuk, hogy az utóbbi téved.”
Nem lehetne végre egyszer az objektumokat és a szubjektumokat is annak venni, amik? Nos, hát nem; az ember vagy az alávetettség, vagy az alávethetőség kategóriáiban tud csak gondolkodni.
„Nem is annyira arról van szó, hogy a modern mentalitás tagadná Isten létezését, mint inkább arról, hogy nem sikerül értelmet adnia a szónak.”
A bökkenőt itt az jelenti, hogy az „Isten” szó esetében az értelemadás egészen máshogy működik, mint mondjuk a növénymeghatározó lexikonban a „herefojtó aranka” tétel esetében. E különbség figyelmen kívül hagyása vétkes hermeneutikai könnyelműség.
„A modern mentalitás azt hiszi, hogy csillagködök felé utazik, miközben az Enciklopédia óta Föld körüli pályán kering.”
Szakadatlan Föld körüli keringése pedig a vadállat mozgására emlékeztet, mellyel egyre szűkebb körökben cserkészi be a kiszemelt prédát. Esetünkben a Föld ez a préda. És ez már eléggé ki van zsigerelve ahhoz, hogy hamarosan összerogyjon.
„A legsúlyosabb vád a modern világgal szemben annak építészete.”
Beleértve ebbe a legvégsőt, a temetők építészetét is.
(A szerző professor emeritus, a PBK tagja)
(A *-gal jelölt aforizmákat Pávai Patak Márta, a többit Csejtei Dezső fordította.)
