A kolumbiai gondolkodó a modernség, a modern világ engesztelhetetlen ellensége és csípős nyelvű kritikusa volt; a témával összefüggő, hol kíméletlenül éles, hol pedig mélyen ironikus széljegyzeteinek száma bőven meghaladja az ötszázat.
Hangsúlyosan antimodern világlátása a legkülönbözőbb pozíciókból kiindulva próbál fogást keresni a modernség lomha testén. S a legtöbbször ez sikerül is neki.
Széljegyzeteinek sokasága megannyi akupunktúrás tű, melyek rezegve állnak meg e behemót testen. S olvasva ezeket észlelhetjük, hogy mi magunk is sokkal összetettebbnek látjuk azt a világot, amely korábban oly egyöntetűnek tűnt.
A széljegyzetek bősége miatt ezt a témakört három részre bontottuk. De az eljárásmód ugyanaz; először, idézőjelek között és dőlt betűkkel Gómez Dávila széljegyzetei szerepelnek, s ezeket követik a kommentek.
„A modern világ nem korszak, hanem program.
S aki váddal illeti, az nem egy történeti alakzatot, hanem egy eszmét vádol.”
Innen van a modern világ a felsőbbrendűségi tudata. Hiszen hajlamos arra, hogy önmagát ne történetileg szemlélje, hanem egy eszme megtestesüléseként tekintsen magára. Eközben persze meg sem fordul a fejében, hogy eszméjének utánzata milyen silány.
„Ne azzal vádoljuk a modernitást, hogy megölte Istent. Ez a bűntett túl van az ő hatókörén.
Hanem azzal, hogy megölte az isteneket.
Isten továbbra is érintetlen, de a világegyetem elfonnyad és szétrothad, mert elenyésztek az alsóbb rendű istenek.”
Lám, idevezetett a világ varázstalanításának nagyszabású weberi programja.
A modern ember soha nem érzi magát olyan személyesnek, mint amikor ugyanazt csinálja, mint mindenki más.
Ez a modernitás számos bűvészmutatványának egyike; s oly tökéletesen hajtja végre, hogy alig vannak, akik észreveszik a mélyén meghúzódó trükköt.
„A modern nagyváros névtelensége olyan elviselhetetlen, mint a jelenlegi szokások családiassága.
Az életnek jól nevelt emberek szalonjának kell lennie, ahol mindenki ismer mindenkit, de senki sem öleli meg a másikat.”
Valóban, a modern világvárosi életet egyszerre jellemzi a jeges távolságtartás és az impertinens bizalmaskodás. A helyes távolság megtartására lenne szükség, valahogy úgy, ahogyan az Schopenhauer ismert történetében szerepel, amikor a hidegben a sündisznók egymáshoz bújva próbáltak melegedni.
A modern ember felebaráti szeretete nem abban van, hogy úgy szereti felebarátját, mint önmagát, hanem abban, hogy a felebarátban önmagát szereti.
A modern ember sok minden más mellett azért is torz lény, mert egyensúlytalan: hol alá-, hol pedig túlbecsüli az egóját. Ebben az esetben az utóbbiról van szó. De mindkettő egyformán ízléstelen.
„A modern ember elveszítette lelkét; mára már viselkedésmódjainak összessége csupán.”*
Úgy kell neki! Ezért már a lélek halhatatlanságának kegyében sem részesülhet; hisz nincs, ami halhatatlan lehetne benne.
„A modern ember egészen addig ’természetesnek’ tekinti a halált, amíg nem a saját haláláról van szó.”*
Mivel azonban a „saját halál” felfogásához többnyire nincs meg a kellő esze – pedig Rilke épp azért fohászkodik Istenhez, hogy a saját halálát adja meg neki, mint a lehető legnagyobb kegyet –, ezért marad számára a halál természetes, mondhatni halovány, felületes felfogása.
„Az angyalok és a démonok pórul járnak egy haláltusáját vívó, talpig modern ember halálos ágya előtt; alig találják nyomát a már évekkel ezelőtt elpárolgott léleknek.”
A helyzet nem lehet minden komikum nélküli; angyalok és démonok tolonganak az ágy előtt, a jussukért jöttek, talán még birokra is kelnek egymással. Ám a lélek nincs sehol: lehet, hogy egy szezonvégi kiárusítás alkalmával porciózták ki az utolsó részeket. Így aztán dolguk végezetlenül, üres kézzel kénytelenek elkullogni.
A modern emberek közötti társalgás nem felháborít; émelygést kelt.
Épp ezért egy ilyen társalgás lefolytatása előtt ajánlatos bevenni egy-két szem Daedalont.
„A modern ember akkor érzi magát szabadnak, ha az anonim törvény zsarnokoskodik.”*
Ez azért van így, mert a zsarnoknak nem lehet visszapofázni, az anonim törvénynek viszont annál inkább; s ez nagy szabadságtudatot kölcsönöz a modern embernek.
„A modern ember sáros iszap, melyet semmilyen kéz nem képes megmintázni.”
Először Isten próbálkozott ilyesmivel, még a teremtés kezdetén: „és formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét.” Lehet, hogy a por volt silány minőségű, vagy Ő hagyta abba a formálást időnek előtte. Később az ember magamagát próbálta megmintázni, de lehet, hogy túl sok vizet tett a keverékbe; ezért lett belőle sáros iszap. Az újabb megformálásokat kéretik mellőzni; még rosszabbul is járhatunk.
„A pokol úgy rendelkezett, hogy két különböző ördög felváltva kísértse meg a modern embert: egy gonosz ördög és egy együgyű ördög.”
A pokolban persze minden világos egyértelmű; de itt a Földön korántsem dönthető el olyan egyszerűen, hogy melyik kísértés a gonosz, és melyik az együgyű ördög műve. Az emberi cselekedetek erre nem adnak egyértelmű választ; gonoszság és ostobaság gyakran kéz a kézben jár. Avagy a két ördög titkon együttműködik?
A modern ember keze elhervasztja azt, amit megtapint.
Mintha előzőleg tömény hypóban áztatta volna sokáig. Nem is marad el az eredmény.
„Az Olümposz a modern ember számára egyszerű hegycsúcs a felhők között.”
Persze, meg lehet vizsgálni földrajzi kialakulását, geológiai összetételét, kőzetrendszerét, csak épp ahhoz nem férünk hozzá mindezzel, ami az Olümposzt azzá teszi, ami. A focit is tökéletesen le lehet írni úgy, mint 22 ember törekvését arra, hogy meghatározott időn belül három liter bőrbe zárt levegőt lábbal három fehérre festett léc közé juttasson. Ez stimmel; de hol van ehhez képest egy Ronaldo-ollózás vagy egy Messi-szóló?
A modern ember elviselhetetlennek tartja azt, ami tovább tart egy ötéves időszaknál.
A még modernebb ember pedig elviselhetetlenül unalmas tartja azt, ami tovább tart öt percnél. A klasszikus előkép George Best: „Egyszer elhatároztam, hogy pia és nők nélkül élek. Nehéz idők voltak. Életem legelviselhetetlenebb korszaka volt az a húsz perc.”
„A modern ember számára még a legvisszafogottabb igazság is elviselhetetlen arcátlanságnak tűnik."
Ez azért van így, mert életét többnyire nem az igazságok, hanem a vélekedések, köz-vélekedések alapján rendezi be; ezért aztán fáj neki, amikor arcul csapja valamilyen orcátlan igazság.
„Krisztus orcáját felfedezni a modern ember ábrázatán többet követel egy hitaktusnál: a hiszékenység aktusát követeli meg.”
De talán még sincs minden elveszve, ha hiszünk az ember végtelen hiszékenységében.
„A modern ember felváltva nyúlós és kőkemény.
Amikor megszűnik szentimentálisnak lenni, könyörtelenné válik.”
Ez a kettősség érdekesen alakult az utóbbi időkben. A modern napnyugati ember a saját fajtájával szemben kőkemény és könyörtelen, ellenben nyúlós és szentimentális mindaz iránt, ami idegen. Kaméleontermészetében olyan antirasszizmus honol, ami visszájára fordított rasszizmus.
„A modern világ már csak köz-, vagy magánepizódjaiban érdekes, melyekben mítoszai szertefoszlanak.”
Ilyen esetekben roppan meg az az értelmezési keret, melyben életét tölti; s ilyenkor néz, mint Julcsi a moziban, hogy túl a mítoszokon van még valami, amit szerény szóval valóságnak nevezünk. De arra már többnyire nem képes, hogy ebből levonja a megfelelő következtetéseket; inkább újrastoppolja részekre foszlott mítoszait.
A modern ember kötelességnek nevezi a becsvágyát.
Lehet, hogy ebben lappang a kanti kötelességetika egyik titka?
„A modern ember már tudja, hogy a politikai megoldások nevetségesek, és azt is sejti, hogy a gazdaságiak is azok.”
Ennek ellenére csökönyösen hisz bennük, mert hiszen a modern embert már Marx visszaállította a feje tetejéről a talpára, mondván, a lét határozza meg a tudatot. Csak arról feledkeznek meg, a modern ember is és Marx is, hogy e tétel kimondása maga is a tudatból kiinduló aktus, tudati elhatározás, ha úgy tetszik, tudattény.
„A modern, haladáspárti és demokrata ember vállalja, hogy saját magán ő maga hajtja végre a bosszúnkat.”
Persze ez a bosszú is édes, de korántsem annyira, mintha mi magunk hajtanánk azt végre. Néha be kell érnünk ennyivel.
Isten a modern ember bosszúsága.
Olyan, mint egy szemtelen légy, ami állandóan rászáll a kerti asztalon roskadozó süteményekre, hiába próbálják minduntalan elhessegetni. De agyonütni nem tudják, olyan légycsapót még nem gyártottak széles e világon. Így hát továbbra is bosszantani fogja a modern embert, egészen az idők végezetéig.
„A modern ember légióinak még mindig nincs tudomása arról, hogy a birodalmi gyaloghintóban, melyet kísérnek, egy halott imperátor utazik."
Pedig a terjengő kellemetlen szagok miatt már igazán gondolhatnának rá. Biztosan ellenszélben viszik. De az is lehet, hogy már tudják, csak még mindig úgy tesznek, mintha… Ez a „mintha”, Vaihinger nyomán, sok mindenre jó.
„A modern ember mindig azt csodálja a modernitásban, ami a legjobban bepiszkolja.”
Similis simili gaudet. (Hasonló a hasonlónak örül.) Esetünkben: piszkos a piszkosnak.
„A tegnapi modern ember csak hitt az ember naturalista meghatározásának alkalmasságában.
A mai modern ember már alkalmasnak érzi magát erre.”
S jól érzi, ha így érzi. A mai modern férfiembert már szinte tökéletesen leírják testének gömbölyded formái: az agyféltekék, a heregolyók és a gyomor. A nők gömbölyded formái pedig maguktól adottak. Ennél többre tulajdonképp még akkor sincs szükség, ha az ember nem naturalista, hanem egyáltalában vett meghatározásán agyalunk.
A modern ember azt gondolja, hogy az ördög eltűnt, miközben csak kifinomultabbá vált.
Nemcsak hogy kifinomultabbá vált, hanem minden korábbi korszaknál jobban képes magára ölteni a jó álarcát. Ezt számos konzervatív gondolkodó felismerte, Donoso Cortéstől Bergyajevig. A modern ember azonban nem, innen a tévhite.
„A legnagyobb modern tévedés nem annak hirdetése, hogy Isten halott; hanem az abban való hit, hogy az ördög meghalt.”
„Az ördög sohasem alszik”, mondják, vagyis soha nem halt meg; de amióta Isten halott – tegyünk ennyi engedményt a tételt kimondó, de ma már a sírjában kacarászó Nietzschének –, az ördög elevenebb, mint valaha, majd kicsattan az egészségtől. S ez leginkább épp azon a modern világon látszik, amelyik azt hitte róla, hogy meghalt.
„A modern állampolgár libertárius követelései arra korlátozódnak, hogy követeli a bilincs nélküli közösülés jogát az ergasztulumban, vagyis a rabszolgák földalatti börtönében, ahová bezárják.”
A bilincs, a szöges ostorral és más kéjeszközökkel együtt megmarad azok számára, akik kifejezetten dominát szeretnének játszani az ergasztulumban. Számukra igazi kínszenvedés lenne a bilincs nélküli közösülés joga! Nemcsak a kisebbségek jogait kell respektálni, hanem a kisebbségen belüli kisebbségek jogait is!
A modern élet két pólus között mozog: üzlet és coitus.
A kettő közötti összekötő kapocs a prostitúció, ami üzlet és coitus egyszerre. A modern élet két pólusa itt egymásra talál.
A pornográf író a modern lélek szócsöve.
Mivel lélek sokak szerint nincs is, ezért a pornográf író legfeljebb a modern altestnek lehet a szócsöve. De annak annál inkább!
A modern ember legfőbb hitvallása, hogy minél többet vásároljon, minél többet utazzon, minél többet közösüljön.*
Épp ezért furcsa, hogy ezekhez a modern embert megillető alapvágyakhoz még nem kapcsolódtak jogok: a minél többet vásárlás, utazás és közösülés joga. Ami azt mutatja, hogy még a folyamat elején tartunk. Kis türelmet kérünk, és megjelennek a jogalkotók.
„A modern ember csak a bujálkodáshoz való jogát védi nagy vehemenciával.”*
S mivel a bujálkodáshoz való jog alapvető emberi jog, ezért érthető is védelmének vehemenciája. Főleg a jogállamiság keretei között. E jog feltétlen gyakorlásáról különösen a modern nyugati ember fejlett jogtudatának áldásos hatását közelről megtapasztaló thaiföldi táncoslányok, prostituáltak tudnának sokat mesélni.
„A modern érzékenység, ahelyett, hogy a mohóság háttérbe szorítását követelné, azt követeli, hogy az azt felkeltő tárgyat számoljuk fel.”
Igen körmönfont okoskodás ez. Hiszen ha csupán a mohóságot felkeltő tárgyat számoljuk fel, akkor rögvest egy másik tárgy kerül a helyébe, de a mohóság megmarad. Így ez az okoskodás nemhogy háttérbe szorítja, hanem egyenesen gerjeszti a mohóságot. Már Buddha tisztában volt ezzel, a nyomában pedig Schopenhauer is.
„Senki sem tudja megénekelni a modern mezőgazdaságot egy új Georgicában.”
Kinek is szólnának az alábbi vergiliusi szavak akkor, amikor Heidegger szürke szavai szerint „a földművelés jelenleg gépesített élelmiszeripar?”
„Friss tavaszon, ha lecsordul a hó szürkén a hegyekből,
és a lapály a meleg zephyrek csókjára fölenged,
akkor a földbe-merült eke súlya nyögesse meg ökröd,
és a rögök szántó-vasadat ragyogóra csiszolják.”
(Lakatos István fordítása)
„Úgy tűnik, hogy a valóság észlelése napjainkban be van szorítva a modern munka és a modern szórakozások közé.”
Panem et circenses! – hangzik az ókori mondás. De azt nem lehet elvárni, hogy a kenyér és a cirkuszi játék is ugyanaz maradjon. Elvileg ezek is fejlődhetnek; bár a mai munkát és szórakozást elnézve azt mondhatjuk, hogy akár vissza is fejlődhetnek.
Az újságtudósítások a tapasztalat modern pótlékai.
Ez volt a helyzet úgy hatvan évvel ezelőtt. És ma mi a helyzet? Mondjuk azt, hogy bárcsak maradt volna valami az újságtudósítások tapasztalatpótlékából? Ma az emberek úgy követik a közösségi oldalakat, mint hajdanán a gyermekek a hamelni patkányfogót. Abból sem sült ki sok jó, ebből sem fog.
„A modern civilizáció automatikusan mindenkit besoroz, aki él és mozog.”
Ó, erről Ernst Jünger tudna sokat mesélni! 102 éven át tanúja volt ennek!
„Alighogy kiűzték a démont a disznókondából, a modern ördögűzők a lélekben szállásolták el azt.”
De ha már lélek sincs, akkor hol az ördögben lakozik a démon? Mert valahol mégiscsak léteznie kell, ezzel minden jóérzésű ember tisztában van.
„A modernitás minden nemes eszmén rajta tudta hagyni gyalázkodásának ujjlenyomatát.”
Ezen nincs mit csodálkozni; soha nem bánt kesztyűs kézzel a dolgokkal és a világgal.
Modern apa az, aki kész anyagi áldozatot hozni azért, hogy ne éljen tovább a gyermekeiben, azok ne lépjenek a helyébe, és hogy ő ne váljon azok példaképévé.
A még modernebb apa már ezen is továbblépett: ha biztosítani tudja a fenti körülmények fennállását, akkor minek a gyerek? Így lesz a „modern” apából „modern” ember, minden apaság nélkül.
„A modern disznóarcok a bűn áttetsző kriptogramjai.”
Valóban, ha az utcán megyünk, néha úgy érezzük, mintha Hieronymus Bosch képei között járkálnánk. De az igazi disznóarcok nem egy hétvégi hetipiacon, vásáron találhatók – bár ott is akad belőlük –, hanem mondjuk egy Európai Uniós sajtótájékoztatón. Azok az arcok – még a gondos sminkelés ellenére is, sőt épp amiatt – valóban a bűn áttetsző kriptogramjai.
A zaj modern találmány.
E kijelentés mellett halkan, lesütött szemmel és lehajtott fejjel, szégyenkezve kell elhaladni.
„A modern nagyváros intellektuális élete a külvárosi provincializmust a hotel kozmopolitizmusával kapcsolja össze.”
A tétel dinamikájában is igaz; minél inkább törekszenek a globalisták arra, hogy az egész földkerekséget egy nagy hotellé alakítsák át, ahol az emberek legnagyobb része londinerfiúként futkos majd ide-oda, annál inkább uralja az egészet a provincializmus penetráns lábszaga.
„Napjaink városi környezete sokkal inkább a modern lélekre, semmint a kortárs urbanisztikára nézve terhelő.”*
Főleg akkor, ha egy málladozó vakolatú, egyre inkább húgyszagtól bűzlő, kutyaszarral gazdagon meghintett belső józsefvárosi sikátorba tévedünk (de ugyanígy írhatnánk manapság Erzsébetvárost vagy Ferencvárost is). Az élő szervezet heveny nedvkiválasztó képességével szemben pedig a kortárs urbanisztika is csak arra képes, hogy tehetetlenül széttárja karjait.
„Mi sem válik gyorsabban elavulttá, mint a legmerészebben modern.”*
Ezt a tényállást már felismerték néhányan; s mi az erre adott válaszuk? Még inkább észvesztő tempót diktálnak.
„A klasszikus bölcsészet azért tud tanítani, mert nem vesz tudomást a modern szellem elvárásairól.”*
És ha kényszerítik rá?
A modern társadalom megengedi magának azt a luxust, hogy eltűrje azt, hogy mindenki azt mondja, amit akar, mert manapság alapvetően mindenki egyformán gondolkodik.
E gondolatot továbbszőve azt mondhatjuk, hogy egy mai cenzor elpusztulna az unalomtól; mindenütt ugyanazt az egy gondolatot kellene csak cenzúráznia. S ha ehhez még hozzávesszük az anonim „politikai korrektség” által erőteljesen sugallt öncenzúrát is, akkor kijelenthetjük, hogy a jelenlegi nyugati világban éppúgy nincs szükség cenzorra, mint hóhérra.
„A szellemi függetlenség manapság elérhetetlen annak, aki a szabad foglalkozást választja.
A modern társadalom lezülleszti azt az intelligenciát, amely a szolgálatába lép.”
A modern nagyvárosok utcái ezért vannak teli szédelgő, magukkal mit kezdeni nem tudó, acsarkodó, ugyanakkor szolgálni is akaró, hízelgésre és ordas támadásra egyaránt hajlandó intelligenciákkal.
„A modern társadalomban az egyének pusztán csak hajlékony illeszkedési pontok a társadalmi intézmények merev darabjai között.”
S mivel a társadalmi intézmények összeillesztése, „harmonizációja” egyre gyorsabb ütemben halad előre, ilyen egyénnek nevezett hajlékony illeszkedési pontokra is egyre kevesebb szükség van.
Már nincs szükségünk kifinomult szimatra, hogy rájöjjünk: a modern világ bűzlik – elég, ha van szaglásunk.*
Ezért van az, egyfelől, hogy ma már roppant fejlett szagelszívó készülékeket használhatunk. A modern világ szagelszívó-kultúrája valóban párját ritkító. Másfelől itt a magyarázata annak is, hogy korunkban miért használunk annyi sprayt. De a fojtogató bűz mégsem oszlik.
„A modern világban egyre szaporodnak az olyan elméletek, amelyeket csak egy vállrándítással érdemes tudomásul venni.”*
Cáfolatuk pedig gyakran egy hegyes köpéssel történik.
A modern világ arra törekszik, hogy megvásárolt tárgyakkal helyettesítse azt, amit más korokban az érzések módszeres művelésétől reméltek.
Nem más ez, mint a belső üresség leplezése külső cicomákkal. Ezek a külsőségek azonban idővel úgy leolvadnak a modern emberről, mint annak idején Daidaloszról a ráragasztott szárnyak; következik a mélyre zuhanás.
„A modern világ felfedezte annak titkát, hogy miként alacsonyítsa le még a silányságot is.”
Ma már nem is az a kérdés, hogy a modern világ még a silányságot is lealacsonyítja, hanem az, hogy ezt milyen mértékben teszi. Közönségesen erre szokták azt mondani, hogy mindig van lejjebb. Lehet, hogy a világ igazi végtelensége nem is a messzeségben, mint inkább a mélységben honol.
„Nem úgy fogjuk legyőzni a modern világot, hogy más korokba vándorlunk.
Hanem úgy, hogy arra kényszerítjük, ismerje meg önmagát, s ezzel az intelligencia fénye eméssze el azt.”
Ez rendben is lenne; de miből csiholjuk ki azt a fényt? A modern emberből? Akkor inkább vegyük kezünkbe a vándorbotot!
A kereszténységet ’a modern világ bölcsőjének’ nevezni súlyos vád, avagy súlyos rágalom.
És képzeljék, még akad, akiben van akkora kurázsi, hogy fel meri tenni a kérdést: tessék mondani, melyik fél részéről?
„A modern világ lázadás Platón ellen.”
Pedig Whitehead, alázatot színlelve, még egészen mást mondott. Azt írta, hogy „az európai filozófia nem más, mint egy sor Platónhoz fűzött lábjegyzet.” De mindegy is; bármit követ is el a modern világ Platón ellen, lépjen fel akár erőszakkal, akár műveletlenséggel, olvasatlansággal Platónnal szemben, soha nem győzhet. S azért nem győzhet, mert a realitás soha nem fogja tudni maga alá gyűrni az idealitást.
„Ha a modern iparnak még nem is sikerült testeket gyártania, lelkeket ellenben már sikerült gyártania.”
Ehhez azt fűzhetjük hozzá, hogy már a testgyártás is előrehaladott állapotban van; ékes példái ennek az amerikai színészek és színésznők. Némelyik úgy néz ki, mintha most szállt volna le az esztergapadról. A lelkek gyalulása, egy kaptafára való gyártása sokkal könnyebb feladat, már csak az anyag kisebb ellenálló képessége okán is.
„A modern mentalitás kitart amellett, hogy az egyszerűt elemezze.”
Mégpedig úgy, hogy a bonyolultat is visszavezeti az egyszerűre; az alaphangot ehhez már Descartes megadta. Ez vezetett a filozófiában a metafizika kiirtásához, a tudományokban a kóros elméletellenességhez, minden nagyívű spekuláció elkerüléséhez, és a folyamat napjainkban abban éri el tetőpontját, amit Határ Győző – szerencsés kifejezéssel – szemiotikus nyelvtetvészkedésnek nevezett.
„Minden intézményből őrizzük meg azokat a ’hibákat’, melyeket a modern mentalitás jelez.
Ezek az utolsó légaknák.”
Ha az intézmények többségében nem léteznének ezek a légaknák, vagyis minden intézmény légmentesen zárna, akkor már régen fulladáshalált szenvedtünk volna.
„A modern civilizáció öngyilkosságot követne el, ha valóban sikerülne neki nevelnie az embert.”
Ugyanis a neveletlenség e civilizáció egyik sziklaszilárd alapja. Elég, ha egy pillantást vetünk az öltözködésre, a modorra, a beszélt és írott nyelvre, a tisztálkodásra, egyebekre. Mindez szívderítő a modern civilizáció jövőbeni szép reményeit illetően. És ugyan melyik civilizáció törekedne saját alapjainak felszámolására?
A modern világ alkonya alig tart több érdeklődésre számot, mint egy rosszul megírt regény piszkos intrikájának végkifejlete.
Az érdeklődés lanyhulásában az is szerepet játszik, hogy ez az alkony hihetetlenül elhúzódó; egyre csak alkonyodik, de soha nem alkonyul be egészen. Ez nemcsak egy rosszul megírt, hanem egy alaposan túlírt regény. Egyedül a piszkos intrika visz bele némi színt; úgy látszik, ebben még vannak tartalékok.
(Folytatása következik)
(A szerző professor emeritus, a PBK tagja)
(A *-gal jelölt aforizmákat Pávai Patak Márta, a többit Csejtei Dezső fordította.)
