A széljegyzetek száma egyik esetben sem túl sok. Összekapcsolásukat nem is annyira ez indokolja, mint inkább az, hogy felvilágosodás és totalitarizmus szegről-végről rokonok, főleg ami a koporsószeget és az akasztófakötél végét illeti. E szoros kapcsolatra először Adorno és Horkheimer mutatott rá hangsúlyosan, mégpedig bölcseletének korai fázisában.
A XX. század nagy része a különféle totalitarizmusok jegyében telt Európában (és nem csupán itt). Napjainkra a múlt századi, elsősorban politikai-ideológiai megalapozottságú totalitarizmus meghaladottá lett. Helyébe – megőrizve annak korábbi kezdeményeit – a totalitarizmus olyan új formái léptek, mint pl. a nyelvi és informatikai totalitarizmus, valamint a médiatotalitarizmus által kiépített és közvetített szenzus-totalitarizmus, közelebbről az akusztikai, de még inkább a vizuális (képi és mozgóképi) látványtotalitarizmus. Érdemes tanulmányozni, mielőtt hatalmas cethalként elnyelnek bennünket.
A sorrend változatlan: először, idézőjelek között és dőlt betűkkel Gómez Dávila széljegyzetei szerepelnek, s ezeket követik a kommentek. A filozófus a felvilágosodással kapcsolatban mindig a terminus német nyelvű változatát használta (Aufklärung), a fordításokban mi is ezt tesszük
A jelenlegi embrió lehetővé teszi, hogy előrelássuk a kifejlett állat vadságát.”
Az a baj, hogy fogalmunk sincs arról, hogy e folyamatban hol tartunk. A jelenlegi vadság akár már a kifejlett állaté is lehet, de ha a tágabb perspektívákat nézzük, meglehet, hogy ez még mindig csak az embrió szertelensége. Hol vagyunk még amattól! Annyi biztos, hogy nem fog unatkozni a következő néhány nemzedék. S néhai Makláry Zoltán szavai ötlenek fel bennem: „sajnálom a fiatalokat – övék a jövő.”
„A modern társadalomban egyedül a kapitalizmus állhatja útját az ipari rendszer spontán totalitarizmusának.”*
Valaha a klasszikus magántulajdonon nyugvó kapitalizmus teremtette meg az ipari rendszert; napjainkra ez az önjáróvá váló ipari rendszer, melyet Heidegger „állványzatnak” (Gestell) nevezett, olyan apparátussá alakult át, amely már a saját szülőanyját is felzabálta. S ehhez képest kismiska minden korábbi politikai indíttatású totalitarizmus.
A totalitarizmust a demokrácia hozza létre, liberális kéziszerszámokkal.
Ezt a széljegyzetet más vonatkozásban korábban már kétszer elláttam kommenttel. Nem vesz rá a jólélek, hogy harmadszorra is megtegyem, bár ismétlés a tudás anyja, sok ismétlés pedig a nagyanyja. Tudta ezt már Goebbels doktor is, nyomában pedig sokan mások. Így marad a széljegyzet önmagában: oly kellemes minden egyes szavának ízlelgetése, szemantikájuk élvezete. Mély értelmű igazságbonbon!
„A társadalmi szervezet totalitárius megmerevedése az állam nyomása alatt csak egy csodálatos tavasz idején torpant meg azon akadályok előtt, melyeket az imperium-sacerdotium dualizmusa és a feudális pluralizmus emelt.”
És még van, aki a mai totalitarizmus gyökereit a középkorba vezeti vissza! Épp a középkor sok küzdelem árán létrejött, finommívű dualizmusa volt az, ami eleve kizárta a totalitarizmus létrejöttét! Kezdek más szemmel nézni a pokolra – legalábbis elméleti vonatkozásban.
„Ahol a feudális viszonyrendszerek már nyomokban sem léteznek, ott az egyén – egyre nagyobb magánya és kiszolgáltatottsága miatt – hamar a totalitárius tömeg részévé olvad.”*
S ez azért van így, mert a feudalizmus volt az utolsó olyan társadalmi berendezkedés, melyben még elevenen hatottak a közösségek, a faluközösségtől kezdve a céhen és a rendeken át egészen az anyaszentegyházig. Attól kezdve pedig a közösségek fikciókká alakultak; a legutóbbi ezek közül a sejtelmes nevű TikTok.
„A reneszánsz, az Aufklärung és a technokrácia a kereszténység vitathatatlan ivadékai.
Egyre vészterhesebb ivadékok, ami a keresztény reménységben az eredendő bűn elfeledését idézi elő.”
A három ivadék közül is a középső volt a legvásottabb; már nem olyan naivan hamvas, mint a reneszánsz, de először ő fújta meg istenigazából az észtotalitarizmus harsonáját, mely totalitarizmus beteljesítője napjainkban a harmadik ivadék, a behemót technokrácia.
„Burke konzervativizmusa nem ’irracionalizmus’, ami szembenáll a kortárs ’racionalizmussal’; hanem az Aufklärunggal áll szemben, amely alapelveknek nevezi az előítéleteit, a kísérleti ész függetlenségi okiratát.”
Ennek alapján Burke sokkal mérsékeltebb volt annál, mint amilyen bélyeget alkalmasint rásütnek, főleg a baloldal részéről. S volt olyan bölcs, hogy – a szeleburdi Aufklärung totalitárius mohóságával szemben – ne nevezze alapelveknek saját előítéleteit.
„A német idealizmus arkangyalai a Tartaroszba vetették az Aufklärung démonát, de elfelejtették lepecsételni annak bronzkapuit. Napjainkban az Aufklärung újból a világ trónját bitorolja.
Túlhatalma dacára az Aufklärungnak mégis el kell rejtenie törött szárnyait. Szakértők között már nem teszi közszemlére titulusait, melyekkel igazolni próbálta rablótámadásait.
Már csak a tudatlan tömegek előtt kockáztatja meg, hogy a legitim monarcha gesztusait színlelje.”
Gómez Dávila megfogalmazása óta annyi történt, hogy egyrészt megreparálták az Aufklärung szárnyait, ezért jobban szárnyal, mint valaha, másrészt a szakértők is eltűntek már, akik előtt rejtegetnie kellene titulusait, így semmi akadálya sincs annak, hogy – harmadrészt – a tudatlan tömegek előtt nemhogy legitim, hanem abszolút (totalitárius) monarchaként illegethesse magát.
„Amíg az Aufklärung ki nem múlik – s csak mostanság terjeszkedik ki a teljes földkerekségre, és hatja át a legutolsó társadalmi rétegeket is –, addig az 1770 és 1830 közötti német gondolkodás lesz a legmodernebb szellemi magatartás.”
Ez a kitétel csak azzal a szigorú megkötéssel fogadható el, hogy a klasszikus német idealizmus e vonatkozásban számon tartott képviselői (Kant, Fichte, Schelling, Hegel) mellett olyan gondolkodókat is ideszámítunk, mint Hamann, Baader, a Schlegel fivérek vagy Schopenhauer. Az utóbbiak voltak azok, akik – szemben a másik csoport észidealistáival – már annak idején megpróbálták feltartóztatni az Aufklärung pelyhedző totalitarizmus igényét.
Egy istent csak leláncol a tudatlanság. Egy isten bukott marad addig, ameddig nincs tudomása arról, hogy isten. Az Aufklärung a gnózis mértéktartó lefordítása.
Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi lenne a gnózis nem mértéktartó lefordítása, ha az Aufklärungot mértéktartónak tekintjük. Nevével ellentétben azért a totalitarizmusnak is vannak határai
„Dionüszizmus, gnoszticizmus, Aufklärung – a legmagasabb hullámok tajtékjai.”
Én inkább kultúrcunamiknak nevezném ezeket, ha hatásaik alapján kellene nevet adni nekik. Ekként totalitáriusok is egyúttal. Ennek ellenére sokan bálványként tekintenek rájuk mind a mai napig, főleg a legutóbbira.
„A reakciós nem az Aufklärung azon tézisét tagadja, mely szerint léteznek egyetemleges érvényű elvek, hanem azt, hogy az Aufklärung elvei közéjük tartoznának.”*
Minden tisztelet a reakciósnak! Egyszerre pikáns és kéjesen borzongtató belegondolni abba, hogy az Aufklärung tiszta észelvei nem egyetemlegesek! Ha valahol, akkor itt lehet tetten érni a modernitás kori totalitarizmus gyökerét.
„Nincs vészterhesebb, mint a XIX. század lelkesedése az emberi faj ’egységéért’, ’szolidaritásáért’ és ’egyöntetűségéért’.
A kortárs totalitarizmus szentimentális vázlatai.”
Mintha Gómez Dávila az Európai Unió vezetőinek gondolataiban kutakodott volna, amikor ezt a széljegyzetet megfogalmazta. Hiszen ők ma ugyanezeket a szavakat mantrázzák, jóléttől és jólakottságtól immár elhülyülve, akárcsak XIX. századi, lázálmoktól gyötört, éhenkórász elődeik. Csakhogy ezek a mai elhülyültek tévednek abban, hogy az Európai Unió lesz majd az igazi letéteményese ezeknek az üres lózungoknak; nem, az Unió legfeljebb csak fiókintézménye lesz annak a globális totalitarizmusnak, amely – nem lévén kívüle semmi más – magamaga lesz szekrény és fiók.
„Kant megnyitotta az Aufklärung börtönét, de a foglyot a börtönudvaron hagyta.”*
Kantot – nem ismervén a felvilágosodásra jellemző instrumentális ész totalitarizmusának hörcsögtermészetét – már a börtönkapu puszta kinyitása miatt is örök, soha el nem évülő felelősség terheli. Nem volt tisztában azzal, hogy ez az önnön határait nem ismerő ész mire képes akkor, ha a rabruhát levetve a politikai ész gúnyáját ölti magára, és szabadlábra kerül. Az ember csak a fejét vakarja – már amíg azt a nyakán hordja –, és némileg módosítva újfent felteszi a ravasz königsbergi lókötő egyszer már feltett kérdését: „Atyavilág, mi is hát a felvilágosodás?” – Fing an sich.
A totalitárius állam az a struktúra, melyben a társadalmak a demográfiai nyomás alatt kristályosodnak ki.
Úgy tűnik, hogy Gómez Dávila e ponton tudtán kívül alaposan beletrafált a dolgok közepébe. De lehet, hogy odaát, az Andok tövében már korábban megjelentek ezek a tendenciák. A nyugati világban – köszönhetően a katasztrofális demográfiai viszonyoknak – a totalitárius kikristályosodás most megy végbe, mindenütt hallható az ezt kísérő csikorgás, recsegés-ropogás.
„A totalitarizmus a vallás és az állam gyászos összefonódása.”
Gómez Dávila itt korrekcióra szorul. Tétele csak a „hardcore” totalitarizmusra vonatkozik. A mai, „soft” változatra inkább ez illene: „A totalitarizmus a politikai korrektség és a közösségi média gyászos összefonódása.” Vagyis tort ül a nyelvi és a látványtotalitarizmus. Ma ezt szenvedjük mindannyian.
„Az individualizmus nem antitézise, hanem feltétele a totalitarizmusnak.
Totalitarizmus és hierarchia viszont ellentétes mozgások végpozíciói.”
Ami az első tételt illeti, hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megvalósulhasson. De megérte a várakozás; láthatjuk, hogy miként formálódik meg a szemünk előtt. Nem szívderítő látvány, de tanulságos.
A másik tételről: totalitarizmus és hierarchia azért áll szöges ellentétben egymással, mert ez utóbbinak semmi köze sincs az idomított bürokráciához, adminisztrációhoz, az apparátcsik-léthez, a totalitarizmus fő hordozóihoz. A hierarchia, eredeti jelentése szerint, túlmutat a földi világon, a mennyek felé vezet.
„Ha az emberi kaland beteljesül a Földön, akkor szellemi és időbeli egybeesik, megszűnik a két hatalom közötti különbség, és igazolódik a doktriner totalitarizmus.”
E kaland beteljesülésén jelenleg olyan különítmények munkálkodnak, mint az ANTIFA, a BLM, a migránstaxis NGO-k, az LMBTQ számos ága-boga stb. (Mellékesen szólva már ez a temérdek rövidítés is a totalitarizmus egyik halovány tünete.) Adja Isten, hogy e kaland még jó ideig elkerülhesse a szomorú és szörnyű véget.
„A genetika lehetővé teszi annak meghatározását, hogy mi volt az Aufklärungból levezetett ideológiák tévedése.
A legelemibb genetika-kézikönyv is elveti azokat az elméleteket, melyek megfeledkeznek a szexuális kapcsolatokról és a genetikai mutációkról, s kizárólag a környezeti hatásokra figyelnek, hogy megmagyarázzák vagy megreformálják a történelmet.”
Az Aufklärung, tágabban értelmezve, mindannak ellensége, ami adott. Számára a világ nem adott, hanem fel-adott, feladat, olyasvalami, ami megismerendő és átalakítandó összesség. Ezért is totalitariánus. S az átalakítás fortyogó üstjébe belerepült a genetika is. De ha nem ez történik, akkor a távolban feldereng Liszenko rémképe. Biztató alternatívák.
„Aki az egyének közötti ’tökéletes kommunikációt’, a közöttük levő, viszonzott ’tökéletes átláthatóságot’, egymás kölcsönös ’tökéletes birtoklását’ áhítja, mint a baloldal bizonyos főpapja, az a tökéletes totalitárius társadalmat áhítja.”
Borítsa a feledés jótékony homálya azt, hogy ki is lehet a baloldal ama bizonyos főpapja. Az viszont biztos, hogy a „tökéletes kommunikációból”, az „ideális beszédszituációból” és a többi, ehhez hasonló üres locsogásból valóban kikövezett út vezet a tökéletes totalitárius társadalomhoz. Ezen az úton nagy előrelépést jelentenek azok az andalító algoritmusok, melyek már az előtt lerabolják az ember agyát, mielőtt egyáltalán kommunikálni kezdene.
A ’totalitarizmus’ az ’általános akarat’ empirikus valósága.
Gómez Dávila jó helyen kapizsgál, valóban Rousseau a ludas a modern totalitarizmus kiötlésében. Az „általános akarat” vasakarat; az új német Reich – második e néven – „vérrel és vassal” jött létre; kudarcára aztán rásegített a Harmadik – a totalitarizmus végső tökélyre jutott benne.
De hogy a másik oldalnak – a balnak – se legyen oka az örömre, emlékeztetünk arra, hogy ők meg mindenáron a „vas és acél” országává akarták tenni hazánkat – s mi lett belőle? Kis magyar totalitarizmus.
A totalitarizmus nem teokratikus vagy demokratikus; demokratikus, mert teokratikus. Az ’általános akarat’ egy isten akarata.
Vagyis a demokratikus máz mögött itt is felsejlik a politikai teológia mélyebb valósága. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy ez a szinte isteni szintre emelt „általános akarat” soha nem tiszta önakarat, soha nem önmagából fakad, hanem ravaszul kifundált szerkezet, melyet rejtett erők mozgatnak a háttérből. Nos, hát ezek az erők jelentik az általánosnak hazudott igazi akaratot, ők hiszik magukat Istennek.
„A legrosszabb totalitarizmus nem állami, nem is nemzeti, hanem társadalmi: a társadalom mint olyan cél, amely minden más célt átfog.”
A széljegyzetben először is az a figyelemre méltó, hogy lehetséges „legrosszabb” totalitarizmusról beszélni. De ha lehet, akkor valóban a társadalmi totalitarizmus a legrosszabb valamennyi közül. Ehhez már állami elnyomás és terror sem szükségeltetik, a társadalom magamagát veri bilincsbe úgy, hogy közben észre sem veszi; számos tagja még jól is érzi magát benne, sőt még örül is annak, hogy jól érzi magát benne.
„Ahhoz, hogy a ’társadalmi szerződés’ eszméjét kiváltképpen demokratikus tétellé alakítsuk át, szükség van a választójog szofizmájára.
Ahol pedig azt feltételezik, hogy a többség a teljességgel egyenlő, ott a konszenzus eszméje totalitárius kényszerré torzul.”
A demokrácia ugyebár az a berendezkedés, amely lehetővé teszi, hogy a „választás” útján győztes „többség” gyakorolja a hatalmat. A demokrácia akkor kapja az első léket, amikor „választásra” építik: ehhez ugyanis szuverén választókra lenne szükség, nem pedig egy indoktrinált, agymosott embermasszára. A második léket pedig a „választáson” hatalomra jutott „többségtől” kapja; melyik szóból is ered a bolsevizmus? Csak nem a „többség”-ből? Na ugye!
„Totalitáriusnak azt az államot nevezik, amely a liberális és demokratikus szemlélet által tönkretett társadalmi integrációt állami beavatkozás útján igyekszik helyreállítani.”*
Meg is kapja ezért a magáét! Hogy kiktől? Természetesen a liberálisoktól és a demokratáktól!
„A liberális állam nem a totalitárius állam antitézise, hanem a szimmetrikus tévedése.”*
Vajon miért? Talán azért, mert mindkettő egyformán elnyomó rendszer; a különbség annyi, hogy míg az utóbbi durva kényszerzubbonyt használ, az előbbiben ezt nercbundával bélelik ki. De a nercbundával kibélelt kényszerzubbony is kényszerzubbony.
„Az emberi kaland minden ’totalizációja’, amely azzal az igénnyel lép fel, hogy az elképzelhetetlen mennyei Jeruzsálemen kívül teljesedik be, csak totalitárius tömlöc lesz.”
Mondhatni sivár kilátások. Egyik oldalon az elképzelhetetlen mennyei Jeruzsálem, a másikon a totalitárius tömlöc. Egyelőre az utóbbi felé tendál a világ, de ne zárjuk ki a csodákat.
„Az állam lényege szerint totalitárius.
A totális despotizmus az a forma, mely felé spontán módon tendál.”
A dolog ennél némileg bonyolultabb. A közelmúlt viharos fejlődése bebizonyította, hogy nem kell az államnak totalitáriusnak lennie, elegendő, ha ennek beteljesülését a társadalomra bízza, a közösségi média hathatós segítségével. A társadalom magában olyan totalitarizmust képes létrehozni, hogy öröm nézni! De ha még erre rájön a majdan megalakuló világállam totalitarizmusa, az lesz majd az igazi! Kettős totalitarizmus, holott az lényege szerint csak egy lehet! Kíváncsian várjuk!
A demokrácia a terrort tekinti eszköznek és a totalitarizmust célnak.
Feltételezve persze – s némi iróniát sem mellőzve –, hogy a demokráciát tényleg annak vesszük, amit szó szerint jelent: népuralomnak. S csak az a kérdés, hogy a mai demokráciákban még csak az eszköznél tartunk-e, vagy pedig már a célt is elértük. De lehet, hogy már a különbségtételnek sincs értelme, merthogy az eszköz a cél, a cél pedig az eszköz. Aki nem hiszi, annak utánajárunk!
(A szerző professor emeritus, a PBK tagja)
(A *-gal jelölt aforizmákat Pávai Patak Márta, a többit Csejtei Dezső fordította.)
