E témát oly gazdagon tárgyalja a szerző, s erről oly sok széljegyzetet készített, hogy a hozzájuk írt kommentekkel együtt egy részben már nem is fér el, ezért kivételesen két részletben közöljük.
Egyetlen előzetes megjegyzés. Ahogy a széljegyzetekből látható, Gómez Dávila a legenyhébben fogalmazva sem rokonszenvezett sem a forradalommal, sem pedig a forradalmárokkal. De nekünk, magyaroknak olyan forradalmaink vannak (1848-1849, 1956), melyek szent emlékét máig féltve őrizzük. Akkor rájuk is vonatkoztatható Gómez Dávila negatív megítélése? Semmiképpen sem, mégpedig a következő két okból:
1. Saját forradalmainkat soha nem tekintettük világforradalomnak, mint amilyennek a francia és az orosz forradalom tekintette magát 1789-ben és 1917-ben. A mi forradalmaink, még ha bőségesen voltak nemzetközi vonatkozásaik is, mindvégig nemzeti horizonton maradtak, nem irányultak az „emberiség” felszabadítására.
2. A mi két dicsőséges forradalmunk a legszorosabban összefüggött a haza védelmével, a nemzeti önállóság, függetlenség kivívásával, illetve biztosításával.
S már ez a két körülmény is kivonja őket a Gómez Dávila által képviselt megítélés alól. Elmarasztaló ítéletei sokkal inkább vonatkoztathatók arra, ami 1918-1919-ben, valamint 1945 után történt Magyarországon.
A sorrend változatlan: először, idézőjelek között és dőlt betűkkel Gómez Dávila széljegyzetei szerepelnek, s ezeket követik a kommentek.
- „A francia forradalom csodálatos annak, aki rosszul ismeri, rettenetes annak, aki jobban ismeri és groteszk annak, aki jól ismeri.”
Bármennyire is igyekszem, nem tudok huzamosabb időre túllépni a retteneten, hogy eljussak a groteszkhez, legfeljebb csak néhány pillanatra, de ezek a pillanatok mindent megérnek.
- „A forradalmár nem azért gyűlöl, mert szeret, hanem azért szeret, mert gyűlöl.”
Hogy is mondja Catullus? „Gyűlölök és szeretek. Hogy mért teszem ezt, ugye kérded. Mit tudom én. Így van: érezem és öl e kín.” (Kerényi Károly fordítása)
Ennek alapján a forradalmárt Catullustól csak egy tyúklépés választja el; a kettejük közötti különbség abban rejlik, hogy „a kín, amely öl”, a forradalmár esetében nem saját magára irányul, hanem másokra.
- „A lázadás reakció valamely elviselhetetlen állapotra; a forradalom egy burzsoá-projektum technikája.”
A dolog ennél összetettebb; épp az az igazi művészet, amikor a burzsoá-projektumot úgy szervezik meg, hogy az egy elviselhetetlen állapottal szembeni spontán lázadásnak tessék. S meg kell hagyni, 1789-ben ezt mesteri módon kivitelezték. Úgy látszik, annak a kornak is megvoltak a maga Saul Alinsky-ei.
- „Az az energia, amellyel a polgári értelmiségiek titkos összejövetelének forradalmi retorikája van tele, felülmúlja a történelem valamennyi forradalmának energiáját.”
Ilyenkor aztán röpködnek a levegőben a tökéletes megoldások, az „így legyenek”, a kategorikus imperatívuszok és imperátorok (köszönet Nietzschének), mintha csak egy rakás krónikus agygörcsben és kólikában szenvedő kantiánust zsúfoltak volna össze egy alacsony belmagasságú belvárosi szuterénben.
- „Azt, hogy a francia forradalom lényegileg vallási jelenség volt, csak Joseph de Maistre és Michelet látta világosan.”
Ugyan miért vették ezt észre oly kevesen? Azért, mert a francia forradalom legmélyén olyan titkok rejteznek, melyekhez eddig még alig ért le ember (minél többet tudunk róla, annál kevésbé értjük). S miért pont ők ketten látták ezt meg? Maradjon ez egy kisebb titok a nagyobb titkon belül!
- „A forradalmár pittoreszk öltözete észrevétlenül szigorú rendőregyenruhává fakul.”
Az mégiscsak kényelmesebb, ha maga a ruházat változik; így még átöltözni sem kell, mint az Andrássy út 60. szám alatti mérték utáni szabóság egyik helyiségében, ahol a kisnyilas hacukáját, enyhe fazonigazítással, átszabták kommunistává.
- „A forradalmak csak a lelkét pusztítják el a nemzeteknek.”
A lelket már Arisztotelész is teljesültségnek – azaz valamilyen teljességnek – nevezi. Egy nemzet lelke is teljesültség, magasabb hatványon. Ezért a forradalmak, ha „csak” a lelkét pusztítják el a nemzeteknek, akkor mindenét elpusztítják.
- „A forradalmár minden forradalom után azt hirdeti, hogy majd csak a holnap forradalma lesz az igazi. A forradalmár megmagyarázza, hogy a tegnap forradalmát elárulta egy nyomorult.”
S az emberiség soha nem tanul e véres káprázatból. A vérbeli forradalmárhoz képest a délibábot elérni akaró és azt kergető kisgyermek kőkemény realista.
- „Minden forradalom arra késztet bennünket, hogy visszasirassuk az előzőt.”
Ezen a téren Trockij vetette be a legdörzsöltebb bolsevik trükköt: ha a forradalom permanens, nincs mit visszasiratni.
- „A demokratikus forradalmak azzal kezdenek hozzá a kivégzésekhez, hogy bejelentik: küszöbön áll a halálbüntetés eltörlése.”
E magatartásból súlyos ismeretelméleti önzés árad; a kivégzendőknek juszt sem engedik meg, hogy megtudják, mely naptól kezdve törlik el a halálbüntetést. Várhatnak rá mindhalálig. Még az is megeshet, hogy a halálbüntetés eltörlése végleg elmarad.
- „Békeidőkben a demokráciának nincs buzgóbb híve az ostobánál, forradalmi időkben pedig nincs aktívabb együttműködő az őrültnél.”
Ez azért van így, mert ostobának lenni demokratikus előjog, őrültnek lenni viszont személyes kiváltság. De átfedések mindig lehetnek; ilyenkor az őrült sohasem rendelődik alá az ostobának, fordítva annál inkább.
- „A valódi forradalmár azért lázad fel, hogy felszámolja azt a társadalmat, melyet gyűlöl; a mai forradalmár pedig azért lázad, hogy örököse legyen egynek, melyet irigyel.”
Az utóbbi esetben a jelszavak száma is csökken; már nem kell három – szabadság, egyenlőség, testvériség –, megteszi egy is: haszon.
- „A forradalom üzemanyaga az ostobaság.”
Ezért van az, hogy a forradalmak általában nem akkor fejeződnek be, amikor elérik céljaikat, hanem akkor, amikor elfogy a benzin.
- „A reakciósok egy forradalom szemlélőinek első sorából rekrutálódnak.”
Az előadás végeztével – s a történteken elborzadva – távozni készülnek, de távozás előtt még nagy gondot fordítanak arra, hogy ruházatukról eltüntessék a ráfreccsenő vért. (Gómez Dávila bölcseletében a reakciós egészen mást jelent, mint Nemes Dezső vagy Andics Erzsébet szóhasználatában.)
- „A forradalmár nyúlóssá válik, amikor megszűnik keménynek lenni.”
Mint mindennek, a nyúlóssá válásnak is megvan a maga rendelt ideje. Erre a forradalmárok nem mindig éreznek rá; van, aki a kelleténél korábban válik nyúlóssá, mások később. S jaj annak, aki korábban lett nyúlóssá: menten kinyuvasztják azok, akik tovább maradtak kőkemények. A tipikus példa erre Danton. Megfordítva: attól persze, hogy valaki nem válik nyúlóssá, hanem kőkemény marad, még nyugodtan lefejezhetik. Tipikus példája ennek Robespierre.
- „A forradalmak a puritanizmus és a bujálkodás között himbálódznak, anélkül, hogy súrolnák a civilizált talajt.”
Ezt is történeti dinamikájában kell nézni: ugyan hol vannak a hajdani holland és angol puritánok mai megfelelői? Napjainkra megszűnt a himbálódzás is; korunk forradalmai, ha egyáltalán vannak még ilyenek, a bujálkodás körül forognak.
- „A forradalmár csak az őt elítélő forradalmi törvényszék előtt fedezi fel ’a forradalom hiteles szellemét’.”
A forradalmi törvényszékek általában nem a hosszas meditációt szolgáló műintézmények; de a forradalmárok többsége szerencsére gyors észjárású.
A forradalmi törvényszékek felbecsülhetetlen szolgálatot tettek a memoárirodalom radikális megkurtításával. Példának okáért, képzeljük el az öreg, potrohos Robespierre-t, amint emlékiratain dolgozik – atyaég, mi mindent nem hazudozott volna össze még? Így egyedül a forradalmárok tettei maradnak – a történészek örömére és a mi bánatunkra.
- „Jelen évszázad [a XX. – Cs.D.] forradalmi közjátékai egyszerű bohózatok, még akkor is, ha hemzsegnek bennük a hullák.”
Az, hogy a forradalmi álmok hogyan válnak rémálmokká – a biztos távolból szemlélve – akár még kacagtató is lehet; nagy kár, hogy az áldozatoknak nem áll módjában mindezt értékelni. Így számukra a bohózat még a legjobb esetben sem több egy szomorújátéknál.
- „A forradalmi tevékenység megvigasztalja az irodalmi tevékenységre képtelen írót.”
Ehhez azt kell hozzátenni, hogy az elfuserált íróból mindenesetre könnyebben lesz kiváló forradalmár, mint az elfuserált forradalmárból kiváló író. Bár az utóbbira is van példa.
- „A forradalmi kegyetlenkedéseknek az ostobaság a szülőanyja. A vadság csak a keresztanyja.”
Hiába, no: az ostobaság anyateje mindig is jobban táplálta a forradalmakat, mint a vadság keresztvize. S milyen fejlett – sőt túlfejlett – lett némelyik!
- „A jelenlegi forradalmárok csak türelmetlen örökösök. Valódi forradalomról majd csak akkor beszélhetünk, amikor a gyűlölt ’fogyasztás’ nem pusztán mások fogyasztása lesz.”
Márpedig a modern forradalmak kivétel nélkül azt célozták, hogy mások valóban gyűlöletes fogyasztását az újonnan jöttek távolról sem annyira gyűlöletes fogyasztásával váltsák fel. Kivételt képez néhány göthös, idealista forradalmár.
- „A forradalom hívei beszédeket idéznek – az ellenfelei tényeket.”*
Meglehet, nem is az az igazi misztérium, hogy az Ige miként vált testté, hanem az, hogy a forradalmi beszédek miként váltak tényekké – azok ellenfelei révén.
- „A forradalmi események pillanatfelvételein a résztvevők pillantása félig bárgyúnak, félig eszelősnek tűnik.”
Hogy miért? Azért, mert ezek a pillanatfelvételek működésében kapják el a híres „ész cselét” (Hegel); ez azt jelenti, hogy az ész – céljai elérése végett – maga helyett az indulatokat, szenvedélyeket küldi harcba. Lehet, hogy az ész csele tetszetős konstrukció, de hogy esztétikailag nem túl nyerő, az biztos.
- „Habár a történelemnek nincsenek törvényei, a forradalom lefolyása mégis könnyen előrelátható, mert az ostobaságnak és az eszelősségnek viszont vannak törvényei.”
Ha ez így van, akkor egy forradalom előreláthatóságának törvényei nem a történelem, még csak nem is a pszichológia, hanem kifejezetten az elmekórtan területére tartoznak.
- „A forradalom állandó történelmi lehetőség. A forradalomnak nincsenek okai, hanem kedvező pillanatai, melyeket kihasznál.”
Ezek szerint az „objektív forradalmi helyzetről” szóló terjedelmes értekezések fabatkát sem érnek. A forradalom állandó történelmi lehetőségként való értékelése ellenben mélyebbre hatol, az emberlét mélyén meghúzódó bestia meglétére mutat.
- „A forradalmak csak áldozataik panaszait és ellenségeik gyalázkodó írásait hagyják örökül az irodalomnak.”
Kérdés, kik járnak jobban: a panaszkodó áldozatok, a gyalázkodó ellenségek, akiknek még van alkalma panaszkodni vagy gyalázkodni, vagy a forradalmárok, kiknek (elv)társai gondoskodtak arról, hogy ne maradjon sok idejük emlékiratok készítésére.
- „A pocakos polgár az az árnyék, melyet az éhes forradalmár vetít rá a történelemre.”
Éhes forradalmár nem makkal, hanem teli hasról álmodik.
- „A forradalmak megrémítenek, de a választási kampányok undorítanak.”
Hja kérem, a modern kori ember élete már csak ilyen; állandó ingamozgás a rémítő forradalmak és az undorító választási kampányok között. Kérdés, hogy a rémület és az undor közül melyik tudja jobban közömbösíteni a másikat. Ha az undor, akkor demokrata vagy; ha pedig a rémület, akkor terrorista.
- „Törekedjenek arra, amire csak akarnak, a forradalom a társadalmi szennyvízcsatornák kiömlésével végződik.”
Ezért van az, hogy a forradalom utáni rendteremtés időszakának egyik legfontosabb intézménye a köztisztasági vállalat.
- „Ami legnagyobb valószínűség szerint közeledik, az nem egy forradalmi, hanem egy ellenforradalmi terror, melyet megundorodott forradalmárok hoznak működésbe.”
Ennek rosszabb változata az, amikor az ellenforradalmi terror működtetői nem a forradalomtól undorodtak meg, hanem a terrorért lelkesednek. Mindegy, hogy forradalmi vagy ellenforradalmi, csak terror legyen! Lehet, hogy Marat túl korán halt meg?
- „Annak, aki egy forradalom okait kutatja, soha nem szabad azokat a következményeiből kikövetkeztetnie. Egy forradalom okai és következményei között a véletlenek forgószelei vannak.”
Marx szerint az ember anatómiája kulcs a majom anatómiájához. Aki a forradalom okait a következményeiből próbálja levezetni, így jár el, tulajdonképpen az emberből próbálja magyarázni a majmot. Hát ezt minden öntudatos majom kikérné magának.
- „A forradalom az az időszak, amikor ’idealistának’ szokás nevezni azokat a tetteket, melyeket minden büntetőtörvénykönyv büntetni rendel.”
Általános vonása a történelemnek, hogy az idealizmushoz mindig sokkal több vér tapad, mint a realizmushoz. De a legvérengzőbb korszakok mégis az idealista materializmusok – s épp ezeknek vagyunk tanúi forradalmak idején.
- „Az utókor iróniával tekint a győztes forradalmárok művére, de még nem tanulta meg, hogy sajnálkozás nélkül idézze a legyőzött forradalmárok nevét.”
„Milyen kár, hogy oly hamar kivégezték!” – szokták mondani. „Pedig mennyi értékes dolgot hozhatott volna még létre!” – Nos, hát semennyit. Mintha a korai halál felmentést adhatna az elkövetni készült gaztettek bűne alól!
- „Az intelligens ember már a vérontás kezdete előtt is megveti a forradalmakat.”*
Akkor mit mondjunk annak az embernek az intelligenciájáról, aki épp a vérontás hatására kedveli meg a forradalmat? Mert példa erre is bőven akad. Evés közben jön meg az étvágy, vérontás közben pedig a forradalmi vágy.
- „A forradalmakat azért csinálják, hogy megváltoztassák a javak birtoklását és az utcaneveket. Azt a forradalmárt, aki az ’emberi természetet’ kívánja megváltoztatni, a végén ellenforradalmárként lövik agyon.”
Mintha Gómez Dávila huzamos magyarországi tartózkodás után fogalmazta volna meg ezt a széljegyzetet; hiszen nálunk az utóbbi bő száz évben más sem történt, mint a javak birtoklásának és az utcanévtábláknak a cserélgetése. S hogy teljes legyen a kép, néha még az „emberi természetet” megváltoztatni akarók is feltűntek a színen, de hamar kiderült, hogy lyukra futottak. Aztán eltűntek a történelem süllyesztőjében. Igazi zsánerkép.
- „Az első forradalom akkor tört ki, amikor valamelyik ostobának az jutott az eszébe, hogy a jogot ki lehet találni.”
A máig utolsó forradalom pedig akkor tört ki, amikor valamelyik ostobának az jutott az eszébe, hogy BLM. Valamennyit persze mégiscsak jutottunk előre a joggal. No de ezzel?
- „A forradalmak nem mozdonyai, hanem kisiklásai a történelemnek.”
Marx még a történelem mozdonyainak tekintette a forradalmakat, Gómez Dávila – jó száz évvel később – már kisiklásoknak. S ugyan mi volt az oka annak, hogy rendre kisiklottak? A rosszul kiválasztott sebesség? Az ügyefogyott masiniszta? A forradalmakat hajtó téveszmék tüzelőanyaga? Vagy egyszerűen az örök emberi ügyetlenség? Ki tudja? A történelem vonata mindenesetre veszélyes üzem; nem árt az óvatosság – fiatal, forrófejű forradalmárok figyelmébe ajánlva.
Folytatása következik...
(A szerző professor emeritus, a PBK tagja)
(A *-gal jelölt aforizmákat Pávai Patak Márta, a többit Csejtei Dezső fordította.)