A kolumbiai szerző ilyen jellegű széljegyzetei egy részén már túlhaladt az idő, mivel azok még a múlt század 60-as, 70-es éveiben íródtak. Bőségesen vannak azonban köztük olyanok is, amelyek maradandó érvényűek, sőt, nemhogy kiállták az idők próbáját, hanem napjainkban még találóbbak, mint megfogalmazásuk idején. Hát ezekből következik most egy csokorra való – kommentekkel.
Akárcsak korábban, először most is Gómez Dávila széljegyzetei jönnek idézőjelben, utána pedig a komment.
- „A marxizmusban olyan a német romantika visszhangja, mint amilyen a szalonbéli társalgások visszhangja a konyhában.”
Csak foszlányok szűrődnek ki, melyeket odakinn értetlenül próbálnak egymáshoz illeszteni; közben a szalonba beszivárog az égett zsírszag, ami az egész társalgást tönkreteszi, mindenki fejvesztve menekül.
- „Marx a proletariátus szolgálatába állítja azokat a polgári társadalmat illető vádakat, amelyeket reakciós írók fogalmaztak meg.”
Igen, főleg fiatalkori írásai tanúskodnak erről. Itt elsősorban a konzervatív romantikusok (Tieck, a Schlegel-fivérek stb.) jönnek szóba, akik bölcsebbek voltak annál, semhogy a pusztítás szolgálatába állítsák ezt a kritikát. Az eredeti marxizmusban sohasem az volt a lényeges, hogy milyen lesz a jövő – ez legfeljebb porhintés volt –, a fő célkitűzés mindig a fennálló világ szétzúzása volt.
- „Helvétius, Holbach, Sade, Bentham, Marx, Freud, Sartre – komor arkangyalok plejádja, abszolút lehetetlenségeim klasszikus kánonja.”
Nem csodálom Gómez Dávila kedvetlenségét; ha az ember végignéz ezen a névsoron, a legtöbbjüktől még az étel is kifordul a szájából, és az élettől is elmegy a kedve.
- „Marx jövendölései kudarcot vallottak, Burke jövendölései teljesültek. Ezért csak néhányan olvassák Burke-öt, s a fél emberiség tiszteli Marxot.”
Ebből is látszik, hogy népszerűség és igazság nem mindig járnak jegyben egymással. De ha, Isten ne adja, Marx prognózisai teljesülnének, attól még nem olvasnák többen.
- „A marxista skolasztika egyetlen lépéssel jutott el a XV. századba.”
Vagyis úgy jutott el hanyatló korszakába, hogy nem is volt virágzó skolasztikája. Más szóval úgy jutott el hervatag korszakába, hogy nem is virágzott. Gyorsan elvirágzott, ennek ellenére – s az emberiség kárára – bőséges termést hozott.
- „A modern társadalom olyan gyorsan züllik le, hogy minden új reggel nosztalgiával gondolunk vissza az előző napi ellenfélre. A marxisták már a Nyugat utolsó arisztokratáira kezdenek emlékeztetni.”
Minden kornak olyan arisztokráciája van, amilyet megérdemel. A XVIII. századi Franciaország arisztokratái, akiknek Guillotin doktor volt a fodrásza, még méltósággal tudtak meghalni. A XX. századi orosz arisztokratáktól a bolsevikok már ezt a kiváltságot is megtagadták, jobb esetben a GULAG-szigetekre kaptak beutalót. A mai marxista „arisztokraták” valóban minden tekintetben utolsók; csak az érdekli őket, hogy biztos kezekben maradjon az, amit életük során lenyúltak.
- „Egy tíz szóból álló szótár elegendő a marxistának ahhoz, hogy megmagyarázza a történelmet.”
Tegyünk próbát! „Világ proletárjai, egyesüljetek!” Ezzel a tíz szóból már el is ment három! „Ez a harc lesz a végső!” Úristen, további öt is odavan, ha a névelőt csak egyszer számolom! Mi lesz a maradék kettő? „Minden hatalmat!” Ezzel megvan a tíz szó, többre tényleg nincs szükség.
- „A marxizmus kővé merevíti az értelmet, ha megérinti azt.”
Kérdés, hogy milyen kővé; mérföldkővé vagy botránykővé. Vagy sírkővé – Európának ezen a fertályán ez volt a leggyakoribb.
- „A marxizmus eredendő bűne – mint ahogy a többi modern ideológiáé is – abban az állításban rejlik, hogy nincs semmi előnyben részesítendő, hanem csak előnyben részesített.”
Nagyrészt ez magyarázza az előnyben részesítettek egymás közötti vad harcát is, mert a legtöbben még inkább előnyben szerették volna részesíteni magukat a többiek rovására. S akik lemaradtak a vetélkedésben, hamar a GULAG-szigeteken találták magukat. Vagy az Andrássy út 60. sz. alatti pincészetben.
- „Csakis marxista kategóriákkal még a marxizmus sem megmagyarázható.”
Ezért van az, hogy a marxizmus a világért sem saját önmaga megmagyarázásával kezd hozzá a világ magyarázatához; egyébként is, magyarázták azt már elegen, a fő annak megváltoztatása – többnyire minden magyarázat nélkül.
- „A marxizmus nem filozófiai hőstetteivel, hanem politikai sikereinek köszönhetően vívott ki magának helyet a filozófia történetében.”
A marxizmus valószínűleg az egyetlen ideológia az emberiség történetében, amely egy filozófusok nélküli filozófiát képviselt; kezdettől fogva rühellt minden filozófust. Politikai sikerei pedig, ha egyáltalán voltak ilyenek, inkább köszönhetők az egyszerre alkalmazott széleskörű demagógiának és a szűkkörű kamarilla-politikának, mintsem a filozófiának.
- „A marxizmus terhére van a baloldalinak, amikor azt követeli tőle, hogy vegye komolyan magát."
S ha a baloldali nem tett eleget ennek, akkor a követelésének tűzzel-vassal szerzett érvényt. Ezen már csak az tett túl, amikor a marxizmus saját híveitől is azt kezdte követelni, hogy vegyék komolyan magukat. Az eredmény: sok sírkereszt és még több tömegsír – sírkereszt nélkül.
- „A marxista történetírónál a történelem a marxizmus megszakításai idején lélegzik.”
E képnél maradva a történelem akkor lélegzik szabadon – s ez igen ritkán fordul elő –, ha kiszabadul az ökonomizmus, a dialektika és az osztályharc fojtófogásából, és zabolátlan áradatában végre azzá válik, ami: olyan egyetemes értelmezéssé, melyet az ember a világról és önmagáról állít ki.
- „Manapság két lény kelt különös szánalmat: a polgári politikus, akit a történelem türelmesen sarokba szorít, valamint a marxista filozófus, akit a történelem türelmesen megcáfol.”
Napjainkban azt látjuk, hogy a történelem által megcáfolt marxista filozófus, ha egyáltalán van még ilyen, a történelem által sarokba szorított polgári politikust, ha egyáltalán van még ilyen, arról győzködi, hogy ők tulajdonképpen egyet akarnak: egymást kézen fogva eltűnni a türelmes történelem elől. Talán ettől oly szánalmasak.
- „A marxista nem tartja lehetségesnek az ítélethozatalt anélkül, hogy meg ne hamisítaná azt, amit elítél.”
Ezen nincs mit csodálkozni, ha arra gondolunk, hogy sokszor maga a hamisítás szolgál az elítélés alapjául. Mivel azonban a marxista imád elítélni, „bizony mondom néktek, egyre csak nő az hamisítások száma!”
- „A marxistává váló intelligens ember láttán ugyanazt érezzük, amit a hitetlen érez a zárdába vonuló szépséges lány láttán.”
A párhuzam részben sántít; legfőképpen azért, mert az előbbi esetben nem mondhatjuk azt, hogy „de kár érte”, az utóbbiban viszont igen. Annak az intelligens embernek, aki marxistává válik, erősen megcsappan az intelligenciája, ellenben a szépséges lány szép marad azután is, hogy becsukódik mögötte a kolostor kapuja. A marxizmusnak a zárdával való párhuzamba állítása viszont stimmel, ami nem az utóbbira vet rossz fényt.
- „A marxista történész egyszínű lakkal mázolja be a színekben gazdag történelmet.”
Már a lakk színe is kopottas, unalmas: ez a „műtermi barna”. Ráadásul vastagon viszi fel, nehezen szárad, állandóan beleragadnak a legyek. Nem a múltat kell eltörölni, hanem ezt a mázolmányt.
- „A bibliai arkangyallal ellentétben a marxista arkangyalok megakadályozzák, hogy az ember megszökjön az ő Paradicsomukból.”
S vajon miért szökne meg? Talán azért, mert beleunt abba, hogy az itteni Paradicsomban fáradságos munkával, orcája verítékével nem saját maga kenyerét keresi meg, hanem másokét, saját arkangyalaiét, akik ráadásul az ő szabadságáról papolnak. S különben is, ki látott még olyan Paradicsomot, melyet aknazárral és szögesdrót-kerítéssel zárnak körül?
- „A marxista Marxba vetett hite akkora, hogy rendszerint tartózkodik Marx olvasásától.”
Ez a hit akkora, hogy nem csupán a hegyek megmozdítására, de még egy könyv kinyitására sem képes. De minek is, amikor írva vagyon, hogy „boldogok a lelki szegények”!
- „A marxista történésznek, a nagyobb megnyugvás végett, elővigyázatosan ki kell hagynia bibliográfiájából a komoly történész könyveit.”
S ezt nem is annyira félelemből, mint inkább szégyenből teszi; hogy minél kevesebben jöjjenek rá arra, mennyi mindent csent el tőle.
- „Úgy tűnik, marxistának lenni annyit tesz, hogy a kommunista társadalmakat kivonjuk a marxista értelmezés alól.”
Hogyisne, hisz a végén még fény derülne az egész színjátékra! Az igazi kommunista társadalom szigorúan véve mindig csak a jövő méhében rejtezhet; ami pedig már megvalósult belőle, az mindig magán hordja a megelőző osztálytársadalom „anyajegyét”. Mily kár, hogy olyan sok van belőle!
- „Az a hév, mellyel a marxista megidézi a jövőbeni társadalmat, akár még megindító is lehetne, ha a megidéző szertartások kevésbé véresek lennének.”
Így viszont épp a lényeg veszne el; a véráldozat a rituálé értéknövelés eszköze, nélküle a jövőbeni társadalom sokat veszítene értékéből. A marxisták ezért kezdenek hozzá azonnal az öldökléshez, bárhol jussanak is hatalomra: Európában, Ázsiában, Latin-Amerikában vagy Afrikában. Szamuely Tibor nagyon jól eltalálta szarva közt a tőgyit: „A vértől nem kell félni. (…) Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, amely megtisztít bennünket, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket.” (Győri beszéd.) Hát épp erről ír Gómez Dávila.
- „A marxizmus több mint diagnózis – tünet.”
Számos értelmiségi – jobban mondva, értelmetlenségi – viszont nemhogy diagnózisnak, hanem egyenesen terápiának tekintette, s tekinti mind a mai napig: nem csoda, hogy elhatalmasodtak a tünetek.
- „A marxizmus megerősíti az akaratot, és meggyengíti az intelligenciát.”
Ez gyakran eléri a határértéket: acélos akarat és debil intelligencia. A szerencsétlen akar ugyan, hogyne akarna, de nem tudja, hogy mit akarjon. Na, ilyenkor jön a külső, független és objektív rásegítés.
- „A marxizmus a válaszok legmegfelelőbb készletét bocsátotta azok rendelkezésére, akik nem értik a kérdéseket.”
Azoknak viszont, akik nagyon is értették a kérdéseket, a marxizmus sűrített válfajával, népszerű nevén gumibottal sulykolta a fejébe a helyes válaszokat.
- „A marxizmus elmosódik, midőn a baloldali zselatinszerű elméjében tükröződik vissza.”
Nos, sok baloldali tudna mesélni arról, hogy a recski szabadtéri erőfejlesztőben, a csillagról elnevezett ötcsillagos szegedi börtönszállóban vagy az Andrássy út 60. sz. alatti pincészetben milyen különös gondot fordítottak arra, hogy ez az elmosódott kép élesebbé váljon a baloldali elméjében.
- „A marxista elméje idővel megcsontosodik; a baloldalié elszivacsosodik, puha lesz.”*
Ez a jelenség látványosan igazolható akkor, ha egymásnak eresztjük a kétféle elme hordozóját; ilyenkor szinte mindig azt látjuk, hogy csontos elméjű marxista péppé veri amazt; nem csoda, ha annak még az agya is elvizenyősödik.
- „A történelem semmit sem hagyott érintetlenül a marxizmusban – a szótárt kivéve."
Ez a szótár pedig azért kivételes, mert itt nem arról van szó, hogy minél gazdagabb, annál értékesebb, hanem épp fordítva: annál nagyobb haszonnal lehet forgatni, minél kevesebb szó van benne. S ezzel a szótárral még ma is kiválóan lehet házalni.
- „A marxizmus volt a polgári optimizmus utolsó becsületes ideológiája.”
Az, hogy napjainkban hol tart, mivé lesz a polgári optimizmus, szemünk előtt zajló folyamat; s ez nem sok okot ad az optimizmusra, sőt. De hogy a marxizmus emiatt becsületes ideológiává avanzsáljon, egy kicsit azért sok; főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a polgári optimizmus mai megnyilvánulásait többnyire szintén a marxista ideológia színezi át.
- „A marxizmus a polgári vallás puritán teológiája.”
Az, hogy teológia, még elmegy. De hogy puritán? Gómez Dávila földrajzilag túlságosan távol élt a reális, megvalósult marxizmustól ahhoz, hogy ezt közvetlenül megtapasztalhatta volna. Volt persze puritánság is – a népnek, de ezt szegénységnek nevezték. Annak vezetői pedig vagy a puritánság látszatát öltötték magukara (Kádár), vagy pedig pazar fényűzéssel vezekeltek népük nem eléggé puritán életvezetése miatt (Ceausescu).
- „A marxista kezdi kényelmetlenül érezni magát, hiszen már több kíváncsisággal, mint félelemmel tekintenek rá.”
Kényelmetlensége teljességgel érthető; kíváncsiságon még soha nem alapult egy társadalom; félelmen viszont annál több. Főként akkor, ha az fortélyos.
- „A marxista ólmos prózája ellenállhatatlan vonzerőt gyakorol az ólmos elmékre.”
Az „ólmos” szóban levő „ó” hangot nyugodtan lehetne „á”-ra cserélni, a széljegyzet jelentése ugyanaz maradna.
- „Ha marxista beszüremkedésekre bukkanunk egy könyvben, akkor nincs más választásunk, mint becsukni, és halkan felsóhajtani: ’Jaj, nagyon unalmas!’”*
S hogy mitől ilyen végtelen unalmasak? Talán azért, mert kivétel nélkül olyanok, mint egy rossz krimi: már a kezdet kezdetén kitaláljuk a végét. A különbség mindössze annyi, hogy míg a krimiben a gyilkos a végén elnyeli méltó büntetését, a marxizmusban a gyilkosok többnyire mauzóleumokban, díszsírhelyeken pompáznak, sőt, újabban szobrokat is állítanak nekik!
- „A marxizmussal kapcsolatban két, egyformán téves hozzáállást ismerünk: amelyik megveti a tanításait, és amelyik elhiszi az ígéreteit.”*
Pontos látlelet: a legnagyobb bajt éppenséggel tanítás és ígéret egy és ugyanazon fazékban rotyogó katyvasza jelenti; ezért senki nem tudta igazán, hogy a tanításban mi az, ami megvetendő, az ígéretben pedig mi az, ami nem elhihető.
- „A marxizmus mindenekelőtt a saját történetét nem érti.”*
Ehhez két megjegyzést fűznék: 1. Nem is csoda: aki értett belőle valamit, azt rövid úton kinyuvasztották. 2. Ha még a saját történetét sem érti, akkor hogy volt mersze magát a jövő letéteményesének tekinteni!?
- „A marxista által ’megcáfolt’ tézisek érintetlenül felélednek a háta mögött.”*
Ezért van az, hogy mivel egymaga nem képes körkörös védelemre berendezkedni, állandóan forgolódnia kell; ebbe aztán beleszédül, és a végén már csak üt-vág.
- „Miután a marxista nyíltszíni csatában vereséget szenvedett, önmaga megmentése érdekében azon a kiskapun surran be a hegeli erődítménybe, amelyet Marx fiatalkori kéziratai nyitnak meg előtte.”
Ez volt a helyzet ötven évvel ezelőtt; ma viszont azt látjuk, hogy Gramsci, Badiou, Žižek és mások tápoldatain megerősödve már elhagyta ezt az erődöt, és új kihívóra várva ismét a harcmezőn grasszál.
- „A marxizmus csak akkor nyugszik meg, amikor a parasztokat és a munkásokat kispolgár hivatalnokokká változtatja.”
Ez volt a múlt! Ma pedig: „a kultúrmarxizmus csak akkor nyugszik meg, amikor a fiatalokat, feketéket, diákokat romboló és fosztogató automatákká változtatja.”
- „A premarxista infantilis, a marxista mamlasz, csak a posztmarxista felnőtt.”
Akkor mit mondjunk a neomarxistáról? Azt, hogy egyesül benne a marxista mamlaszsága a premarxista infantilizmusával? Nem túlságosan sok ez a dicséret?
- „A humán tudományok bővelkednek olyan problémákban, amelyek természetüknél fogva mind az észak-amerikai professzor, mind a marxista értelmiségi számára kibogozhatatlanok.”*
Lám, az idők múlása! Pár évtizede az „észak-amerikai professzor” és a „marxista értelmiségi” még külön lénynek számított Isten állatkertjében. Napjainkra nagyjából eggyé váltak. S az ember törheti a fejét, hogy a kibogozhatatlanság vajon a jólét és kényelem okozta elhülyülés vagy pedig az ideológiai dogmatika keltette vakság számlájára írható-e.
- „A marxizmus csak ott tudja leigázni az értelmet, ahol szolgálatában áll a rendőrség.”*
Időközben annyit haladt a világ előrébb, hogy korunk kultúrmarxizmusa már nemcsak az értelmet igázza le, hanem még a rendőrséget is leszereli. Hatalmához pedig elegendő a média; ez még a rendőrségen is túltesz.
- „A marxisták mindazt marxistának nevezik, amit Marx átvesz, még akkor is, ha az azonosság alapelve az.”
Marx legjobb tanítványainál viszont ez a gyakorlat kiterjedt már a tárgyakra is; a kanál, mellyel az illető evett, a vonat, melyen utazott, a toll, mellyel aláírta a halálos ítéleteket – a világ kegytárgyak színes mezejévé változott. S ha napjainkban George Floyd használati eszközei ugyanilyen ereklyévé válnak, ez csak a neomarxista hagiográfia életképességéről tanúskodik.
- „A marxizmus úgy szabadítja fel a műveletleneket a kulturális elnyomás alól, hogy egy koherens és ragacsos szótárt állít műveletlenségük szolgálatába.”
Ezzel a műveletlenség, fájdalom, nem szűnik meg, csak átalakul; a vele született műveletlenségből szerzett műveletlenség lesz. S egy pillanatra se higgyük, hogy ez csak a múltra vonatkozik: napjainkban még intenzívebb ez az átalakulás. Hiszen a jelenkori műveletlenség sokkalta nagyobb, mint száz évvel ezelőtt. S ennek a ragacsos förmedvénynek még van képe magát kultúrmarxizmusnak nevezni!
- „Az újabb történetírás ártatlan arccal bontja le a marxista épületet.”
S mikor a lebontás során eljutottak egészen az alapkőig, ott egy fémhengert találtak; kinyitották, egy papírlap volt benne, amelyen ez az egy szó állt: „újraépíteni”! Hát ez folyik most rohamléptekben, némi libernyák segítséggel.
- „A marxista történész könyvében a végén mindenki gyagyának tűnik.”
Marxista bikkfanyelven ezt úgy fejezték ki, hogy az embereknek „hamis tudata” van. Régebben ezt úgy mondták, hogy „megszállta őket az ördög”, manapság pedig úgy, hogy „nem polkorrekt módon gondolkodnak” – érzik a finommívű fejlődést? De a feladat egy és ugyanaz: fel kell számolni a „hamis tudatot”. A többi ebből következik.
- „Marx csatákat nyer, de a háborút Malthus fogja megnyerni.”
S e háború épp napjainkban kezd végső szakaszához közeledni, ennek előszele az illegális migránsinvázió. Gobineau lassan mozgolódik a sírjában, az osztályharc a rasszok harcának fiókintézményévé válik. S lassacskán a tehetős és gazdag embert már nem azért csépelik, mert elnyomó burzsuj, hanem azért, mert fehér.
(A szerző professor emeritus, a PBK tagja)
(A *-gal jelölt aforizmákat Pávai Patak Márta, a többit Csejtei Dezső fordította)