Kicsit foghíjas a mezőny, ugyanis a világ legéteribb divattervezője, Zoltán, valamint a legtudományosabb cuciológus-halálmadár János még itt sincs ma. Sajnos csak hárman vállalták, hogy rajthoz állnak. Meg természetesen István, aki afféle fű alatti versenyzőként elvileg műsorvezető, de sosem riad vissza attól, ha aktív szereplőként és be kell szállnia néhány körre.
A nagy hiányzók ellenére is öldöklő küzdelem várható, hiszen a mai valóságos morálderbi lesz, mert a 3+1, minden nehézségek ellenére rajthoz álló versenyző igazi krémje a saját szakmájának.

Itt lesz ugyanis Sándor, aki, bár a dalban ismert módon valóban minden sarkon állt már, az ezen sarkok elárulása közben szerzett szerény vagyonkája ellenére sem felejtette el, honnan jött, és tengermély moralitását a dunakeszi Aranka presszóban folytatott pultfilozófiai eszmecseréiből szentesíti.
Rögtön mellette áll a rajtrácsra a sokkal tudományosabb, ám ennek ellenére legalább ennyire morális posztmodern Bakunyin, aki zord külseje ellenére - a nagy előd-példaképekkel ellentétben teljesen ártalmatlan. A vonatrobbantáshoz és cárgyilkossághoz ugyanis pénz és szaktudás kell. Szerencsére mindkettőtől egy világ választja el, azonban futamnak így is titkos esélyese.
Titkos, mert az igazi favorit Lyászlyákóhalma Szent Szűz Lyézusa! A többiekkel ellentétben pályaválasztását a sokkal inkább protestánsokra jellemző puritanizmus jellemzi. A háttérben sehol egy éttermiségi könyvespolc, amit vetélytársai kínos műgonddal villogtatnak maguk mögött. Ez az egyszerűség csakis azt jelenti, hogy a versenyző minden idegszálával önmagára, a Nagy Énre koncentrál! Nemhiába igazi favoritja ő a mindjárt elrajtoló versenynek.
István már sokadszorra felvezeti, hogy 0rbán láthatóan megtört, és már közel a győzelmük. Nem is várhatunk többet a mezőny elején körözgető biztonsági autótól, ami maga se nagyon érti, hogy került ő oda. Péter és Sándor is gépies technikával rontanak neki a zsebdiktátornak, Katalin feltűnően csendben van ezekben a felvezetőkörökben, és furcsa jobbra-balra mozgásával hívja fel magára a nézők figyelmét. A többieket akarja megzavarni, vagy csak a gumikat melegíti? Mindenesetre akkor sem sok minden változik, amikor István a független sajtó nagyszerűségéről kezd szónokolni, ami akkor tölthetné be igazán funkcióját, ha végre beengednék az intenzíveken haldokló betegek közé.
Jó hívószó ez Sándornak, aki az egészségügyben megszerzett furcsa ismereteivel most élre tud állni. Ez a jól ismert "Sok a lélegeztetőgép, de kevés a személyzet, öcsém!"-technikája. Péter kénytelen is átadni neki a vezetést, amit az első kanyarban azzal vett át, hogy megkomponáltnak nevezte a kormány sajtótájékoztatóját.
Katalin továbbra is a harmadik helyen szerénykedik, viszont ebben a pillanatban begyújtja a rakétákat, Olyan felmérésre hivatkozik, mely szerint a társadalom fideszes többsége sikeresnek ítéli meg a válságkezelést. Huhú! Ez már az élen álló Csintalanból is heves ellenreakciókat vált ki. Ordítozik és mutogat maga mögé, Katalinnak. A kettejük közé szorult Konok Péter viszonylag nyugodtan tűri, de Katalin mindjárt beéri, és őt támadja.
A két szerencsétlen férfi próbál hárítani, ám Katalin most elképesztő, elviselhetetlen fejhanggal sűvít előre. Most a tudatos állampolgár Konokban élő képét kezdi ki, szegény második már nem bírja sokáig. Úristen, politikusnak nevezte önmagukat, ami az anarchokommunista Konok járműve számára hátulról érkező PIT-manővernek ér fel, és ennyi is volt! Épp a hatalmas szőrzetét próbálja kiszabadítani a bukósisakból, miközben hangosan ordibál, hogy fasza tele van már Katival, és félig a roncsba szorulva nekiáll cigarettázni. Hát, igen, a nagyobb tudás előtt bizony nehéz meghajolni…
Ezt a nyomást Sándor se bírhatja sokáig. Kétségbeesetten próbál közbeszólni, de innentől esélye sincs. Kétségbeesve próbálja lerázni magáról Katalin közvéleménykutatásait, de erre Katalin rutinosan azonnal áldozati pózba vágja magát: Ráadásul teátrálisan elhallgat, és kikéri magának az abszurd vádat, hogy ő autózik itt a legszabálytalanabbul.
Végjátékként Sándor Katalinék pártjának alacsony társadalmi támogatottságával próbál visszavágni, de ezt a kétségbeesett próbálkozást már ő se gondolja komolyan. Katalin gyönyörű hisztivel hárít, és Sándor megpördül a saját tengelye körül. Szintén a pálya szélén kezd idegnyugtató dohányzásba a rezignált Péter mellett, mialatt Katalin köröz-köröz-köröz és köröz tovább velőtrázó hangjával. Ezért csodálatos és nemes ez a sport, mert bár már biztos a győzelme, amivel semmit nem fog nyerni, mégis - jobb dolga híján - ki fogja tölteni önmagával a futam fennmaradó részét is!