Nemzetközi kampány indult a vérfertőző kapcsolatok elfogadásáért

Ausztrál aktivisták a vérfertőzés dekriminalizációja érdekében indítottak kampányt. Nekünk csak egy kérdésünk van: miért van ilyen messze ettől a fajta nyitottságtól Magyarország?

Ausztrál érdekvédők nemzetközi kampányt indítanak az incesztofílai dekriminalizálása érdekében.

Végre! Siker esetén egy újabb szexuális irányultság, párkapcsolati forma kaphatja meg azt a jogi védelmet, amely a hagyományos házasságokat megilleti.

Két szabad ember közötti szerelmi kapcsolatnak ugyanis nem lehetnek törvényi akadályai! A kezdeményezés mögött álló aktivisták szerint ezért eljött az ideje annak, hogy a családon belüli szexuális kapcsolatot legalizálják, a házasságot pedig tegyék lehetővé a polgári törvények. Mert pontosan erre irányul a kampány.

A vérfertőzés-párti küzdelem egyik kiemelt helyszíne jelenleg a Manhattan-i Szövetségi Bíróság, ahol egy férfi azért kezdeményezett pert az állam ellen, mert nem engedték, hogy elvegye a saját lányát. Ez a per azonban hosszú időre eldöntheti az ügy sorsát.

Amikor Woody Allen nevelt lányát kívánta nőül venni, akkor még hatalmas felháborodás kísérte a frigy létrejöttét, a társadalmi haladásnak azonban nem szabhat senki gátat. Ma már mérsékelt felháborodás kíséri azt, ha valaki vér szerinti rokonával, adott esetben a lányával házasodna.

Forrás: AFP

A nyugati társadalmak egyre nagyobb toleranciával és empátiával kezelik a szexualitást érintő kérdéseket. Európában is nyiladoznak a szabadság virágai, Hollandiában több pedofil szervezet is működött az utóbbi időkben, illetve egy pedofil pártot is sikeresen bejegyeztek, a német szabaddemokraták ifjúsági szervezete pedig nemrég szintén kikelt a vérfertőzés tilalma ellen.

kapcsolódó

Bizony, a nyugati értelemben vett demokráciák nem egy helyben topognak, hanem előre haladnak. Talán Magyarország is itt tartana a fejlődésben, ha a kormányunk nem keleti diktatúrákkal barátkozna!

Amikor az ausztrálok előremutató kezdeményezésről először hallottam, akkor az a gondolat futott végigfutott az agyamon: Ausztráliában is vannak Habsburgok?

Aztán megszólalt legbelül a jobbik énem: mégis ki vagyok én, hogy ítélkezzek.

Hahó, ébresztő, ez már a XXI. század, nem kezelhetjük úgy a közeli családtagok közötti szexuális viszony borzalmasan fontos ügyét, mintha a középkorban élnénk!

Lehetővé kell tenni egy apa számára, hogy feleségül vegye a lányát, illetve a fiúgyermekek feleségül vehessék az anyukájukat. Újabb jelentős lépést tehetünk a progresszió útján. Nem kell megrémülni az újtól!

Gondolkozz szabadon és pragmatikusan.

Anyád, és a testvéreid azok, akik a legjobban ismernek, mindig melletted álltak, amikor szükséged volt rájuk, anyád jó esetben még jól is főz. Közeli rokonból lesz a legjobb házastárs, nem kell egy új nő idegesítő szokásait megszoknod. Ráadásul, ha valamelyik szülőddel lépsz házasságra, akkor a nagyid lesz az anyósod, így egy sor kellemetlenségtől megóvod magad.

A kép csak illusztráció
A kép csak illusztráció Forrás: AFP

És hékás! Ki mondta, hogy aki 45 éves koráig anyaként és nőként azonosította magát, az egy nap ne gondolhatná azt, hogy előbújik a szekrényből és végre férfiként éli tovább az életét, illetve elveszi feleségül a férfi testbe született lányát. Mennyi izgalmas lehetőség!

Miért nem lehet tovább lépni ezen az úton? Örökbefogadás kérdéséhez is meglehetősen mereven áll hozzá a magyar törvényhozás. Itt most nem csak arra gondolok, hogy melegek nem fogadhatnak örökbe gyereket, hanem úgy általánosságban túl van szabályozva ez a kérdés. Miért nem fogadhatom örökbe a nővéremet vagy a bátyámat? Miért jelent akadályt az örökbefogadott személy kora, illetve az, hogy a testvéreid? Miért ostoba szabályok döntik el, hogy mit lehet és mit nem, hogy mi a helyes ebben a kérdésben?

Itt azt hiszem indokolt feltenni a progresszívek kedvenc kérdését, amely minden világnézeti vitában döntő érvként felhasználható: ki dönti el?

Amikor ez a kérdés felcsendül, akkor biztosan tudhatod, hogy egy olyan szabadgondolkodóval állsz szemben, aki bölcsészkart közepesnél gyengébb eredményekkel teljesítette, azonban képzettsége éppen elegendő ahhoz, hogy súlyos morális kérdésekben újító gondolatokat fogalmazzon meg.

És valóban, ki dönthet arról, hogy kivel házasodhatom és kivel élhetek együtt, kivel vállalhatok gyereket?

Én személy szerint annak örülnék a leginkább, ha örökbe fogadhatnám magamat és magamat egyedül nevelő férfiként állami támogatáshoz juthatnék.

Ha Orbán nem lenne az a XX. században ragadt despota, akinek kormányzása alapján mutatkozik, akkor magam után is felvehetném a CSOK-ot vagy valami egyéb támogatást.

Ha kicsit nyitottabban állnánk a család kérdéséhez, akkor a szabadság szele egy picit felfrissíthetné Magyarország áporodott levegőjét! Mert a család az család!

A vérfertőző kapcsolatokra pedig minden korábbi szokatlan együttélési formánál érvényesebb állítás, hogy a család az család. Nagyon család, többszörösen is az.

Én sokáig úgy tudtam, hogy a szoros rokoni kapcsolatban állóknak nem születhet egészséges gyermeke. Ezek szerint tévedtem, ami igazából nem lep meg.

Liberális társadalomtudósok egyre gyakrabban leplezik le azokat az áltudományos tanításokat, amelyeket „biológia” néven nem átallanak iskolai tananyagként a gyerekekre erőltetni. A biológia éppúgy képes megzavarni a gyerekek világképét, mint a hittanóra. Jobb lenne abbahagyni mindkettőt, mielőtt a szexuális másságokkal szembeni türelmetlenség bajt okoz a világban!

Forrás: AFP

Megjegyzem, a közeli családtagok közötti házasság engedélyezése nem is olyan nagy dolog, mint ahogy azt sokan gondolják. Egy már meglévő együttélési formát legalizálnának, ugyanis a legtöbben a szüleikkel élnek életük első két évtizedében. Nincs benne semmi kivetnivaló. Ha őszinte akarok lenni, én magam is együtt éltem anyámmal 20 évig, mégsem történt semmi bajom, senki nem vegzált minket miatta. Ezt a biztonságot és nyugalmat kell garantálnunk azok számára is, akik végül úgy döntenek, hogy valamelyik szülőjükkel fenntartott kapcsolatban szintet szeretnének lépni.

Ha Magyarországon előre tudnánk lépni ebben a kérdésben, azonnal sokkal kevesebb dühös Momentum szavazó lenne, tízezrek válláról gördülne le az az iszonyatos teher, hogy őket soha senki nem fogja úgy szeretni, megérteni és elfogadni, mint anyu.

Valójában nem is kell, elég, ha anyu szeret, legyen ő a feleséged! Ha meggondoljuk, Fekete-Győr András saját bevallása szerint is csak másfél évig volt kénytelen eltartani magát, a fennmaradó harminc évében anyuka tartotta el. Tehát, ha működik, akkor végül is miért ne?

Ezek után jöhet még:

  • biasztofília: nemi erőszakhoz vonzódás
  • cibofília: főleg gyümölcsök iránt érzett szexuális vonzalom
  • dorafília: szőrhöz és szőrméhez való szexuális vonzódás
  • efebofília: serdülők iránti vonzódás
  • egofília: egy adott személy önmaga iránti beteges szexuális vonzódás
  • hebefília: 11 és 14 év közötti serdülőkhöz való szexuális vonzódás.
  • flatofília: főként bélgáz és böfögés iránt érzett szexuális vonzalom
  • agalmatofília: szobrok, próbababák iránti vonzódás
  • müzofília: használt ruhák iránti vonzódás
Viccen kívül: A világ kezd megőrülni. Nem csak egyre gyorsuló ütemben sodródunk egy jó nagy háború irányába, hanem az erkölcsi és szellemi züllés is szaporábban szedi a lábát. A szexuális másság tekintetében már régen nem a melegek elfogadásáról van szó, hanem egyre betegebb és ijesztőbb megnyilvánulásokat akarnak elfogadtatni a társadalommal. A melegekkel szemben semmi kifogásom nincs, és érzésem szerint a társadalmi többség is így van vele. A magam részéről a polgári ratyilagzit is el tudom fogadni. Azt azonban őrületes problémának tartom, hogy az egyenjogúsításért vívott harcra az összes rokkant lelkű szerencsétlen rákapaszkodott, aki egy jó pszichológus helyett jogokat szeretne kiharcolni magának, és annak a másik 3 nyomorultnak, aki ugyan abban a szexuális és pszichés zavarban szenved, amiben ő.