- Bár Kész Zoltán meggyötörtnek tűnik, ne írjuk le őt, mivel komoly kapcsolatokkal rendelkezik külföldön, főként az Amerikai Egyesült Államokban. Márki-Zay Péter minden külföldi útjára magával viszi, nem véletlenül.
- Kész Zoltán több tanulmányutat követően, első magyarként végezte el a Atlas Economic Foundation nevű neoliberális alapítvány képzését, és 2012-ben megalapította a Szabad Piac alapítványt. Társa volt a projektben Somogyi Zoltán politológus, aki a Soros által bőséggel támogatott Political Capitalt is megalapította.
- Bár Kész már csak tiszteletbeli elnök az alapítványban, a befolyása még mindig érvényesül, hiszen Kész alma matere, az Atlas Economic 2020-ig az azt megelőző 5 évben több mint 22 millió forint támogatást adott a magyar egyesületnek.
- De ha végignézegetjük a beszámolókat az is kiderül, hogy a német szabaddemokrata FDP pártalapítványa, a Friedrich Naumann Alapítvány is rendszeres támogatója a szervezetnek. Egészen pontosan 19 millió forintot adott 2020-ig Készék alapítványának. Az eset különösen annak fényében aggályos, hogy mára az FDP az új német kormánykoalíció tagja lett.
- Kiderült az is, hogy bizony a holland nagykövetség is beszállt Készék finanszírozásába 2018-ban és tanácsadás, marketingtréning céljára adtak 1,6 millió forintot a magyar alapítványnak.
- Tehát érdekes módon ugyanúgy a német és holland liberális körök támogatják Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt és Kész Zoltán hátországát, mint akik a Momentum pártalapítványát is pénzelték. Micsoda furcsa egybeesés.
Márki-Zay Péter egyik legrégebbi harcostársa és jobbkeze az a Kész Zoltán, aki 2015 és 2018 között ellenzéki pártok által támogatott, független országgyűlési képviselő volt a veszprémi választókerületben.
Márki-Zay Kész Zoltánnal közösen alapította a Mindenki Magyarországa Mozgalmat, amelynek Kész továbbra is elnökségi tagja. Az egykori országgyűlési képviselő Márki-Zay fontos embere, hiszen legutóbb Varsóban is vele járt az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, de 2019 májusában az Egyesült Államokba is magával vitte őt.

Nem véletlenül tett így, hiszen Kész Zoltán komoly amerikai kapcsolatokkal rendelkezik.
Az újabban magánklinikát üzemeltető expolitikus eredetileg tanár, és ebben a minőségében többször is, hosszabb ideig élt az Egyesült Államokban.
2000 és 2001 között Fulbright-ösztöndíjasként került ki Kaliforniába, hogy egy tanárcsereprogramban amerikai történelmet tanítson ottani középiskolásoknak. Aztán 2006-ban is hosszabb időt töltött az USA-ban, ekkor ösztöndíjasként hat hónapig pedagógiát tanult Buffalóban. 2008-tól ismét nyaranta az Egyesült Államokban tanult, ahol megismerkedett több klasszikus liberális gondolkodó munkájával, valamint szabadpiaci közgazdászok elméleteivel. Így került kapcsolatba az Atlas Economic Foundation-el. 2012-ben pedig elvégezte az alapítvány vezetőképzőjét is, az Atlas Leadership Academy iskolát.
Mi ez a szervezet? Antony Fisher 1981-ben hozta az Atlas Economic Research Foundationt Egyesült Államok-beli központtal, amely 150 think-tanket alapított világszerte. Ezeket az intézményeket az Institute for Economic Affairs (IEA), az 1955-ben Fisher által alapított intézet mintájára hozták létre. Az intézeti hálózat kiterjedése jó példája annak, ahogyan a neoliberális gondolatkör el nem ismert kisebbségből a főáramba került – számolt be korábbi cikkében a Mandiner. A hálózat ma is a szellemi vállalkozók támogatását és az eszmei klíma megváltoztatásáért való harcot tartja céljának.
No de visszatérve Kész Zoltánhoz, a rejtélyes alapítvány képzésének elvégzése végén Kész megalapította Magyarországon a Szabad Piac Alapítványt, majd 2013-ban a Polgári Platform Egyesületet.
A Szabad Piac Alapítvány célja - elmondásuk szerint - elsősorban a szabadpiaci gazdasági eszmék és a klasszikus, liberális értékek hirdetése lenne.
Ehelyett azonban, kőkeményen politizálnak.

Az egyesületet Kész Zoltán mellett az a Somogyi Zoltán politológus alapította, aki a Soros által bőkezűen támogatott Political Capital nevű kutatóintézetnek is az alapítója és sokáig vezetője is volt. De erről később.
Bár már hivatalosan egyikük sem visel tisztséget a Szabad Piac Alapítványnál, Somogyi alapítóként, Kész pedig tiszteletbeli elnökként továbbra is szerepel a szervezet honlapján, és jól látható befolyást gyakorolnak az Alapítvány életére.
Hiszen egyértelműen Kész erős külföldi, így német, holland és főleg amerikai kapcsolataira utal, hogy a Szabad Piac Alapítvány évek óta külföldi finanszírozásból tartja fent magát. Nem is rosszul.
Fő támogatóik között német, holland és amerikai szervezeteket is találunk
- Kész által látogatott amerikai alapítvány, az Atlas Economic Research Foundation bőséggel támogatja a Szabad Piac alapítványt. 2016-ban 2.543.701 forint; 2017-ben 2.152.264 forint; 2018-ban 4.627.422 forint; 2019-ben 1.379.012 forint, a 2020–2021-es évben pedig 11.318.194 forint támogatással segítette az Alapítvány működését. Így az elmúlt 5 évben összesen több mint 22 millió forintot kaptak a neoliberális intézménytől kutatásra, elemzésre, workshop-ok szervezésére, de PR-kommunikációra is.
- Ami aggályosabb, hogy a most már német kormánykoalíció tagját képező szabaddemokrata FDP pártalapítványa, a Friedrich Naumann Alapítvány is rendszeres támogatója a szervezetnek. A német kormánypárti alapítvány 2016-17-ben közel 5.941.151 forintot, majd 2017-ben további 8.428.810 forintot, 2018-ban 421.282 forintot; 2019-ben 1.362.533 forintot, a 2020-as évben pedig 2.927.574 forintot adott az alapítvány működésére. A beszámolókban feltüntetett jogcímek pedig kutató- elemző tevékenység, de közvélemény-kutatás is volt. Németországból több mint 19 millió forint áramlott Kész alapítványába.

Nagyon érdekes, hogy a leírásuk szerint a liberális értékek képviseletét kívánják ellátni, sőt azt is rögzítik, hogy „A Szabad Piac Alapítvány semmilyen pártot nyilatkozataival vagy egyéb módon nem támogat, a kampányharcokban nem vesz részt, illetve maximálisan elzárkózik attól, hogy pártpolitikusoknak nyújtson támogatást".
- Mégis épp a 2018-as választási évben sok más helyről is érkeztek látványos összegek, több helyről gyanúsan kampánycélokra. Például a holland nagykövetségről 1.630.000 forintot kaptak „tanácsadás, marketingtréning” céljából vagy épp Magyarhang Nonprofit Kft.-től 1.500.000 forintot PR-kommunikációra. De a V18 nevű szervezettől kifejezetten kampánytámogatásként („a kampány lebonyolítására") érkezett adomány is szerepel a beszámolóban.

Ez már azért komolyan elgondolkodtatja az embert, hogy a szervezet véletlenül nem az ellenzék 2018-as választási küzdelmét kívánta-e segíteni ezekkel a külföldről becsordogált pénzekkel?
Igencsak aggályos a holland nagykövetségtől és a most már kormánypártnak számító német liberálisok pártalapítványától származó támogatás, hiszen főként az utóbbi rendszeres és bőséges finanszírozója az egyértelműen Márki-Zay és Kész Zoltán hátországának számító alapítványnak.
Pontosan ennyire független a magyar ellenzék.
Ugyanonnan érkezik a pénz kész zoltán alapítványához, mint a Momentumhoz
A holland és német liberális kapcsolatok nem ismeretlenek a magyar közéletben. Hiszen ahogy arról korábban beszámoltunk, a Momentum pártalapítványa, az Indítsuk be Magyarországot Alapítvány mögött is olyan finanszírozók jelentek meg,
mint például a Mark Rutte-féle holland kormánypárt pártalapítványa, amely szervezet több millió forintot adott a pártnak még 2019-ben. De a német szabaddemokrata FDP pártalapítványától ők is kaptak több mint 2 millió forintot.
kapcsolódó
-
Mark Rutte pártalapítványa pénzelte a Momentumot
Néhány napja megtudtuk, hogy Cseh Katka családja nem vetette meg a jobboldal pénzét sem, de talán ennél is érdekesebb az a külföldi befolyás, ami a Momentum pártalapítványa körül rajzolódik ki. Holland és német liberális pénzekkel tömték ki a legújabb üdvöskéket.
Bármerre is nézünk, hamar Soros Györgyöt látjuk
Korábbi cikkünkben arról is beszámoltunk, hogy a német Friedrich Naumann Stiftung már a nyitólapján hangsúlyozza a Soros György-féle nyílt társadalom gondolatát.

A pártalapítvány hazai partnerszervezete pedig az a Political Capital, amelyet Soros alapítványa 2015-ben 60 millió forinttal támogatott.

De az FDP pártalapítványáról az is sokat elárul, hogy a Horn Gábor egykori SZDSZ-es politikushoz köthető Republikon Intézet által „Soros György és Magyarország” címmel rendezett konferenciát, amelynek fő támogatója épp a Friedrich Naumann Alapítvány volt.
Ezek után nem meglepő, hogy 2014-ben közös rendezvénye is volt a Szabad Piac Alapítványnak és a Political Capital-nak.
Ezen többek közt Hajba Máté, a Kész-féle szervezet mostani elnöke, valamint Somogyi Zoltán és Krekó Péter is felszólalt.
De beszélt egyébként az a Bruck Gábor is, aki nemrégiben szintén az amerikai CIA befolyását emlegette a magyar választásokkal kapcsolatban.

Kész Új munkahelye a jobbik zsebében
Kész Zoltán most épp a szintén rejtélyesen a semmiből jövő Civitas Intézet operatív igazgatójaként tűnik fel. A szervezet leírásából egy tanácsadó cég képe rajzolódik elénk, amely gazdasági és jogi tanácsadást is ellát. De, ha jobban megnézzük kiderül, hogy inkább kutatással és rendezvények szervezésével foglalkoznak, valamint kiadják a Central European Affairs nevű online magazint.
Hogy a rendezvényszervezés mit is jelent, az idén január elején derült ki, hiszen Ellenzéki kerekasztal néven rendezvénysorozatot szerveztek, amelyre a pártok delegálták szakpolitikusaikat, és mindezt Kész Zoltán moderálta.

Az átláthatóság élharcosai nem bízták a véletlenre, hiszen a Civitas Intézet tevékenységét egy zártkörű részvénytársaságba csomagolták.
A cég egyedüli tulajdonosa és vezetője az a Nagy-Pál Levente, aki a 2017-es vizes világbajnokság szervezőbizottságának jobbikos delegáltja volt, de azzal került előtérbe néhány éve, hogy közös offshore-cége volt a most épp a Jobbik pártalapítványát vezető Tömör-Tones Zsolttal.