Jött a nagy ötlet tavasszal, a karantén után a Pikó-féle önkormányzattól, boruljon virágba az Üllői út. Baranyi Krisztina is ráugrott a témára, érezte, lesznek ebből lájkok,
Jámbor András meg mindenhol ott van, ahol a fővárosi baloldal önáltató pótcselekvésbe kezd.
Mentek az önkéntesek egy április napon, születtek nagy fogadkozások, készültek a fotók, és felkerültek az Üllői úti fákra a névtáblák, kik vállalják a beültetett kazetták gondozását.
De ehhez valahogy nem fűlött a foga a kamuzöld aktivistáknak. Ezt már áprilisban is megmondta volna bárki, akinek a kamuzöld kamukertészeknél egy hajszállal több esze van. Megmondta volna, hogy úgysem lesz gazdája a kiskerteknek, nem fog odajárni Baranyi meg Jámbor a kannával, sőt az égvilágon senki sem fogja öntözni naponta kétszer a növényeket, a kutyák le fogják hugyozni, az egész projekt ostoba, felesleges, kár a pénzt kidobni a virágokra.
Ahogy a friss fotókon látszik, Jámbor nyilván soha többet nem ment oda, pont elég volt az a pár kép a facebookra.
Szimbolikus történet ám ez, ahogy a méhlegelő is. Rengeteget elmond arról, miféle elképzelései vannak a zöld jövőről a budapesti baloldalnak. Sőt mindent elmond a cselekvőképességükről, mire képesek és milyen minőségben, amikor valóra akarják váltani az eleve értelmetlen, életképtelen elképzeléseiket.
Mert a baloldali élcsapatot soha nem a hétköznapi élet nélkülözhetetlen dolgai érdeklik, ők mindig nagyot akarnak. Agysebészeket az analfabéta migránsokból, gyereket a homoszexuálisoknak, gazdag szegényeket, ingyen pénzt, na meg virágot a betonba.
