Neil Young, ki is az..? Valahogy mindig összekevertem Neil Diamonddal, akinek a Sweet Caroline-ja már több szurkolótábor himnusza is volt. Igazán azonban csak a mostani nyáron vált közösségi élménnyé, amikor az angol válogatottnak majdnem EB-győzelmet hozott.
De nem, ez a Neil nem Diamond, hanem Young, és a Heart of Gold is jópofa szám – mást nem is nagyon ismertünk tőle eddig. Ugyanakkor mindenképpen érdemes megemlíteni egy másik nagy sikerét, az ironikusnak ható Rockin' in the Free Worldöt – mindjárt meglátjuk, mennyire nagy híve is a szabad világnak, illetve az azon belüli „rockolásnak”.

Mi volt Rogan bűne? Podcastjaiban „ellentmondásos kijelentések hangzottak el a koronavírusról, illetve a járványkezelésről”, mi több, az oltásellenes Robert Malone-nal is interjút készített. Hát igen, ez valóban felháborító. Young pedig nemcsak zenélni szeret, hanem egyfajta szereptévesztésében ultimátumot is adni: azt követelte a Spotifytól, hogy töröljék a zenéjét a platformról, ha Rogant nem cenzúrázzák.

Neil Young messiástudata se új keletű amúgy: 2020-ban beperelte Trumpot, amiért engedély nélkül használta fel pár számát a választási kampányban (köztük a már emlegetett Rockin’ in the Free Worldöt és a Devil’s Sidewalk címűt). Más kérdés, hogy a rockzenész aztán visszalépett a pertől. Érdekesség, hogy 2016-ban Young még azt nyilatkozta, hogy igazából semmi baja nincs Trumppal, és különben is, beszerezték tőle a megfelelő jogokat. Aztán rájött, nem hagyhatja, hogy szerzeményeit „egy megosztó, a tudatlanságra és a gyűlöletre építő, Amerika-ellenes kampány indulójaként használják fel”. Hát tessék, most biztos jobb.
Persze jó régen, már 1977-ben megénekelte, hogy még Richard Nixonnak is van lelke. Ehhez 2019-ben hozzátette, hogy nem szeretne politizálni, de reméli, hogy Trumpot ki fogják szavazni.
Mivel mi itt Magyarországon se Young, se Rogan munkásságát nem ismerjük igazán, viszonyításként itt van néhány száraz adat:
- Neil Young: 2,7 millió követő a Facebookon, 5,7 millió hallgató a Spotifyon havonta.
- Joe Rogan: 6,8 millió követő a Facebookon, 11 millió hallgató a Spotifyon epizódonként.
Üzleti és hallgatottsági szempontból sem könnyű döntés, de mi bizony inkább Youngról mondanánk le.
Időközben elkezdődött a gyomlálás a Spotifyon: arról lehet olvasni, hogy fokozatosan szedik le Young számait. Hát, biztosan szorgalmasan törölnek a központban, de a fent említett slágereit mindenesetre még a Spotifyon hallgattam meg (február 7-én délután).
Joe Rogan podcastjának már több mint 100 epizódját viszont már valóban leszedték (bár ezeket a hírek szerint maguk Roganék törölték). És most már mindent eltávolítanak visszamenőleg, amit csak érnek. Indok pedig bőven akad a törlésre, például:
- niggerezés
- majmok bolygójázás (Philadelphia egy feketébb városnegyedére).
Az igaz, hogy részben 12 évvel ezelőtti anyagokról van szó, amelyekben később éppen az adott városnegyedet dicséri, máshol meg éppen másokat idéz – de törölni jó, hát még eltörölni!
Rogan időközben próbált bocsánatot kérni meg védekezni, a svéd Spotify vezérigazgatója, Daniel Ek pedig Joe Rogan kijelentéseit elítélve egyben ki is állt mellette:
Nem hisszük, hogy a helyzetre Joe elhallgattatása a megoldás, bár a kiragadott részletekben valóban hihetetlenül bántó és elítélendő megjegyzéseket tett.
Persze nem csak Young fenyegetőzött, olyan világsztárok is a Spotify bojkottját lengették be azóta, mint India.Arie vagy Joni Mitchell. (Kik ezek amúgy, tudja valaki?)
És ki tudja, talán még Young is örül, hogy újra róla (is) beszélnek, őt is hallgatják végre.