- Gál J. Zoltán - Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök egykori kabinetfőnökeként - a 2010 előtti világ egyik jól ismert háttérembere.
- Ehhez képest az ellenzékváltás ígéretével fellépő Karácsony Gergely az elsők között vette be őt a stábjába.
- A Kontra birtokába került szerződések alapján Gál J. Zoltán havi 1 millió forintért adott tanácsokat a főpolgármesternek. Arról nem is beszélve, hogy ezzel egy időben közel félmillió forintért ült be az egyik fővárosi társaság igazgatóságába.
- A balul végződött előválasztási küzdelmek közepette váratlanul lemondott tanácsadói tisztségéről.
- Puhára esett azonban: jelenleg az egyik budapesti cég igazgatóságában bukkant fel a neve.
- Bár főváros komoly pénzügyi problémákkal küzd, a baloldali elitnek mindennél fontosabb saját embereinek az elhelyezése.
A napokban írtuk meg, hogy az elmúlt két évben sokat romlott Budapest anyagi helyzete.
A Karácsony Gergely-féle városvezetés ugyanis már több mint a felét felélte annak az összegnek, amit Tarlós Istvánék rájuk hagytak. A főváros tartalékai tehát vészesen fogynak, ami idővel akár megszorító intézkedéseket is vonhat maga után.
Normál logikával az ember azt gondolná, hogy egy ennyire szorult helyzetben, az érintettek magukon kezdik a spórolást, példát mutatva a választóknak. Csakhogy ez nagyon nem így van:
a főváros felső köreiben, és környezetükben mindennaposak a kimagasló fizetések, a személyre szabott szerződések, és az átlagpolgár számára elérhetetlen munkafeltételek.
kapcsolódó
-
Karácsonyék már több mint a felét felélték a Tarlós által rájuk hagyott tartaléknak
Az úr a pokolban is úr: jut miniszterelnök-jelöltként kampányolni, 21 millió tanácsadókra és ingyenes BKV-ra is - legfeljebb leállítjuk az egészet, addig meg a kiárusított ingatlanokból csak elketyegünk. A nagy "fővárosi ellehetetlenítés" közepette mégis van pénz a csókosoknak fizetésemelésére. Ismerős a receptúra.
Gál J. Zoltán régi embere a baloldalnak, komoly pozíciókat viselt a 2010 előtti kormányokban. Ez azonban egy pillanatig sem zavarta az ellenzék megújítását ígérő Karácsony Gergelyt, aki az első körben vette be tanácsadói csapatába a "rovott múltú" politikus-háttérembert.
Valamiért nagyon sietős volt a pozícióba emelése, mert a Főpolgármesteri Hivatal egy hónappal a helyhatósági választás után, 2019. november 12-én határozott időre önkormányzati főtanácsadónak, a főpolgármester stratégiai főtanácsadójának nevezte ki. A fizetése sem mellékes: a Kontra által közérdekű adatigényléssel kikért szerződés értelmében
Gál J. Zoltán havi egymillió forintot vihetett haza, amiért tippeket adott Karácsony Gergelynek.

A felek nem részletezték a megállapodásban, hogy mit kell érteni stratégiai tanácsadás alatt, és Gál J.-nek mi pontosan a munkaköre.
Úgy néz ki, az újdonsült főtanácsadónak nem volt elég az egymilliós fizetés, ugyanis négy nappal később, 2019. november 16-án a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. (későbbi nevén: Budapesti Városüzemeltetési Holding) igazgatáságába is beült, ahol többek között Walter Katalinnal, Béres Andrással, Czeglédy Gergővel és Lakos Imrével dolgozott együtt.
Anyagilag egészen biztosan nem járt rosszul: 483 ezer forintot kapott a megterhelőnek nem nevezhető pozícióért. Ez pedig azt jelenti, hogy
Gyurcsány Ferenc egykori kabinetvezetője megközelítőleg havi 1,5 millió forintos fizetést tudhatott magáénak.
Ez az állapot egészen idén március végéig tartott, amikor is megszűnt az igazgatósági tagsága. Igaz, nem maradt sokáig fizetéskiegészítés nélkül, de erről majd picit később.
Kevesebb, mint három hónappal később a megkötése után némileg váratlanul módosították a háttérember kinevezését, igaz, ez a lényegen nem változtatott. A fizetés maradt, csak a pozíció módosult: Gál J. Zoltán hivatalosan "a főpolgármester stratégiai főtanácsadója", "önkormányzati főtanácsadó" lett.
Bár nem teljesen tiszta, hogy a két kifejezés kicserélésén kívül milyen érdemi változás történt a baloldali politikus munkakörében.
A sajtó ugyanakkor tudni vélte, hogy sokszor személyesen a főtanácsadó írta Karácsony Facebook-bejegyzéseit, sőt, időközönként a beszédeit is. Nem mellesleg kulcsszerepet vállalt a városvezető kampányában is, aminek során felkészítette pártfogoltját a médiaszereplésekre. Mindebből pedig az következik, hogy
a karrierjét a baloldali kormányok alatt megalapozó kommunikációs szakember sokáig a Városháza egyik legbefolyásosabb szereplője volt.

Komoly törést jelentett a szépen ívelő karrierjében, hogy miután október 8-án Karácsony Gergely rejtélyes körülmények között visszalépett Márki-Zay Péter javára az előválasztás két fordulója között, Gál J. lemondott tanácsadói tisztségéről. Döntését nem kívánta megindokolni, csupán annyit mondott, hogy "annál többet, hogy nem kommentálja, nem tud mondani."
Feltehetően nem volt véletlen a hallgatás, hiszen nem maradt megbízás nélkül.
Fél év kihagyás után ugyanis újabb vezető pozíciót kapott az egyik fővárosi cégben: szeptember elsejétől a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. igazgatóságában találta magát. A megbízatás nem tartott sokáig, a céginformációk szerint október 27-éig volt a testület tagja. A fizetését ugyanakkor elfogadta volna bárki: havi 502 ezer forint nem rossz pénz, főleg egy ilyen kevés munkával járó pozícióért.
A fővárosi közművektől egyenesen az egyik legfontosabb budapesti cég, a vagyonkezelő központ felsővezetésébe vezetett az útja. Október végén tárgyalta a közgyűlés azt az előterjesztést, amivel a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) igazgatóságába való delegálását kezdeményezték. A javaslatot elfogadta a testület, így Gál J. Zoltánnak 2024. november 15-éig, azaz a következő önkormányzati választásokig egészen biztosan nem kell aggódnia, hogy jól fizető tisztség nélkül marad. Bár pontos adat nincs a fizetésére nézve, a baloldali politikus vélhetően félmillió forinttal gazdagodhat havonta. Nagyon úgy néz ki, hogy
Karácsony ilyen formában kárpótolta a kudarcot vallott egykori tanácsadóját-kampányfőnökét.
Bár a főváros büdzséje meglehetősen ingatag, ahogy Karácsony Gergely volt főtanácsadójának története is mutatja, a baloldal költséges játszmái továbbra is folytatódnak.
Gál J. Zoltánnal egyébként egy részletes portréban is foglalkoztunk.
kapcsolódó
-
Karácsony emberei: Gál J. Zoltán
Az apja által kikövezett úton jutott el az Apró-villa ajtajáig, majd az őszödi beszéd kiszivárogtatása után Gyurcsánynál is kegyvesztett lett, most Karácsony reaktiválta. Mi baj lehet belőle?