Kontra: Amerika leplezetlenül aktív résztvevőjévé vált az orosz–ukrán háborúnak. A fegyvereken kívül nemrég 40 milliárd dolláros segélyt irányoztak elő Ukrajna számára. Mi az amerikai buzgalom oka?
Kosztur András: Amerika deklarált célja, hogy Oroszország vereséget szenvedjen Ukrajnában, és végletesen legyengüljön. Az persze nem világos, hogy mit jelent pontosan a vereség, így a háború kimenetele is megjósolhatatlan. A célokat mindkét oldalon nagyban befolyásolhatja, hogy meddig tartanak ki az ukránok.
Kontra: A Nyugat a háború elhúzódásában érdekelt, és lassan kivéreztetik az oroszokat? Ez az indoka annak, hogy számolatlanul ömlik a pénz és a fegyver Ukrajnába?
Kosztur András: A háború elhúzódása nem feltétlenül kedvez a nyugati szövetségnek, sokkal inkább Oroszországot hozná helyzetbe.
Már ha elfogadjuk azt az alaptézist, hogy az orosz társadalom tűrőképessége alapvetően magasabb a nyugatiénál.
Sokan mondják, hogy Amerika üzleti megfontolásból támogatja fegyverrel Ukrajnát, hogy bevételt hajtson a fegyveriparnak. Ebben lehet némi igazság, azonban már most akkora mennyiségű hadianyag került Ukrajnába, ami önmagában is kielégítő profitot jelenthetne a hadiipar számára.
Németország is újra fegyverkezik, a lengyelek is amerikai tankokkal pótolják majd az ukránoknak felajánlott eszközeiket. A jelenlegi feszült helyzetben pedig az amerikaiak otthon is megtalálják az indokot arra, hogy a védelmi szektort kitömjék pénzzel.
Kontra: Az amerikaiak meddig hajlandóak elmenni az ukránok támogatásában? Biden megengedhet magának egy kudarcot az oroszokkal szemben?
Kosztur András: A Biden-adminisztráció számára létkérdés a siker, ez az ügy azonban nem csak az amerikai belpolitikáról szól.
Amerika Afganisztán után még egy geopolitikai pofont nem viselne el. Érezhetővé vált Amerika gyengülése, ezért vállalták fel Ukrajna támogatását.
Széles körben ismert narratíva, hogy az egész világ összefogott Oroszország ellen. A gyakorlatban azonban „az egész világ” Amerikát és a legszorosabb szövetségeseit jelenti. A világ nagy része érdeklődve figyeli az eseményeket. India, Kína, Törökország, Irán, Észak-Korea, Venezuela, Pakisztán, az afrikai országok vagy Latin-Amerika államai csendben kivárnak.
Nem állnak az oroszok mellé, de ha Amerika kudarcot vall, akkor mindenki számára világossá válik, hogy az Egyesült Államok globális egyeduralma véget ért.
Kontra: Akkor az amerikaiak már nem hátrálhatnak ki, muszáj elmenniük a falig?
Kosztur András: Az első napokban még kihátrálhattak volna, és az afgán kivonuláshoz hasonlóan otthagyhatták volna Ukrajnát. Ma már nem tehetik meg arcvesztés nélkül.
Ez pedig növeli a kockázatát annak, hogy a NATO és Oroszország közvetlen összeütközésbe keveredjen.
Sokan mondják azt, hogy Oroszország mindent egy lapra tett fel, és hogy a háború egy hanyatló birodalom utolsó kétségbeesett kísérlete arra, hogy visszatérjen a nagyok közé. Azt várják, hogy el fog bukni, és akkor nagyhatalomként vége lesz, kiírja magát a történelemből. Ez azonban éppúgy igaz Amerikára is.
A háborút nem fejezhetik be kudarccal. Ez pedig a lehető legrosszabb kilátásokat vetíti előre a konfliktus folytatását illetően.
Kontra: Feltételezem, hogy egyik fél sem szeretné, ha kiszélesedne a háború.
Kosztur András: Amerika arra játszik, hogy Ukrajna minél tovább kitartson Oroszországgal szemben. Türelemjáték zajlik azzal kapcsolatban, hogy ki mondja ki előbb, hogy többet már nem vagyok hajlandó áldozni.
Ettől függetlenül az amerikaiak is félnek attól, hogy közvetlenül szembekerülnek az oroszokkal. A diadalittas szólamok mögött vélhetően pontos információk állnak rendelkezésükre arról, hogy Oroszországnak milyen tartalékai vannak.
Persze a NATO jóval erősebb Oroszországnál, ez soha nem volt titok. Fel kell tenni azonban a kérdést, hogy egy NATO–Oroszország háború esetén – amit a NATO megnyerne – milyen árat fizetnének a győzelemért a közép-kelet-európai népek. Senki nem hiheti, hogy a front azonnal átkerülne Oroszország területére.
Ha mégis, akkor a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen kalandok drámai véget érnek az európaiak számára. Senki nem akar fejjel a falnak rohanni, de most valamelyest megérezték Oroszország gyengeségét, és ezt megpróbálják kihasználni.
Kontra: Ha Oroszország eléri a céljait, azaz megszerzi az ipari régiókat és az altalaji kincsekben gazdag területeket, illetve sikerül neki elvágni Ukrajnát a tengertől, akkor elképzelhető, hogy a Nyugat egyik napról a másikra hátat fordít Ukrajnának?
Kosztur András: Donbász megszerzése döntő ebben a tekintetben. Ha ott felül tudnak kerekedni az oroszok, akkor az amerikaiak már nem tudnak fordítani a helyzeten. Ezért az amerikaiak és az ukránok arra játszanak majd, hogy Donbászért olyan árat fizessenek az oroszok, hogy már ne tudjanak újabb offenzívát indítani.
Egy cserbenhagyásos forgatókönyv hosszabb távon azonban így is benne van a pakliban. Gondoljunk csak Vietnámra vagy a már említett afganisztáni kivonulásra. Jó ütemérzékük van az amerikaiaknak ahhoz, hogy ha nagy a baj, gyorsan (le)lépjenek.
Ahogy nem zárható ki az sem, hogy Biden elveszti a választásokat, jönnek a republikánusok, és azt mondják, nem is olyan fontos Ukrajna. A republikánusok jelenleg megosztottak a kérdésben, a legnagyobb héják is köztük vannak, mások azonban bírálják az Ukrajnának nyújtott komoly támogatásokat.
Kontra: A szankciók nem fektetik közben két vállra Oroszországot?
Kosztur András: A szankciós politika eredményessége egyre kétségesebb. A nyugati vezetők eredetileg azt remélték, hogy olyan mértékű terheket rónak az orosz lakosságra, amely a rendszer ellen fordítja majd őket. Nem biztos, hogy ez működni fog. A szankciók hatása felemás, ugyanis jelentős károkat okoznak az európai gazdaságnak is. Ezzel azoknak a nyersanyagoknak az ára nő, amelyeket Oroszország exportál. Tehát nekünk drágábban kell vásárolnunk, miközben Oroszország extra bevételekhez jut.
A háború folytatásához szükséges legelemibb alapanyagok tekintetében – élelem, üzemanyag, bármilyen fém vagy élő erő – Oroszország lehetőségei felülmúlják Ukrajnáét, és az sem mellékes szempont, hogy nem Oroszország, hanem Ukrajna területén zajlik a háború.
A háború tehát minél tovább tart, annál nagyobb áldozatokat követel majd a nyugati országoktól. Nemcsak a menekültek, hanem az Ukrajnában maradt lakosság ellátását is meg kell oldaniuk. Máskülönben újabb százezrek kelnek útra, akiket szintén Európában kell majd ellátni. Az európai közhangulat ma még alapvetően ukránbarát, ez azonban könnyen átfordulhat.
Nyilván nem oroszbarátságba, hanem egy erősebben békepárti irányba, amelyben önmagában a béke, és nem a minél kedvezőbb béke lehet a cél. Már most is látni lehet, hogy a nehézfegyverek vagy a szankciók kérdésében megosztottá váltak a nyugati társadalmak.
Kontra: Ezek szerint kár abban reménykedni, hogy a társadalmi elégedetlenség elsöpri az orosz vezetést?
Kosztur András: Annak ellenére, hogy sokan elégedetlenek a rendszerrel, sokatmondó, hogy még a rendszerkritikusok, a rendszerellenzékiek egy része is a kommunista párt irányába fordult. A kommunisták pedig a Kremlhez lojálisak, azt sem nehéz kitalálni, hogy ők mit gondolnak a Szovjetunió helyreállításáról. Váltás esetén csöbörből vödörbe kerülnénk.
Tehát ha sikerülne is leváltani Putyint, akkor sem valószínű, hogy a Nyugat számára kedvező változásokra kerülne sor. A '90-es évek olyan mély traumát jelentett az orosz társadalomnak – amely időszakot a Nyugat árulásaként értelmezik –, hogy nem valószínű, hogy a közeljövőben még egyszer belesétálnának ugyanabba a csapdába.
Pedig egy rezsimváltástól éppen azt várják a nyugatiak, hogy Oroszország visszatér a ’90-es évekbeli állapotokhoz. Ez azonban valószínűleg nem fog bekövetkezni. Az orosz társadalom teljesen megváltozott ahhoz képest, mint amilyen a ’80-as években volt.
