Röviden:
Márki-Zay villámgyorsan összeszedte magát, és onnan folytatja, ahol vasárnap délután abbahagyta.
Nemrég még arról volt szó, hogy pihen – erre tessék.
De, biztosan. Pihenni fogok április 3. után. (Márki-Zay Péter, 2022. február 15.)
Ehhez képest felsorolni is nehéz lenne, hogy milyen fordulatszámon nyomja tovább az utókampányt. Már a választás másnapján láthattuk-hallhattuk az ATV-ben, aztán ment a Partizánba magyarázni a vereséget, a hétvégén pedig egy hódmezővásárhelyi étteremben folytatta az értékelést – és egyben a kampányolást kisebb közönség előtt. Azt még nem tudjuk pontosan, hogy miért és mi célból. Illetve...
De előbb foglaljuk össze, mit is hozott össze az imádott vasárnap esti élő bejelentkezésben!
[Kész szerencse, hogy ezt a bölcsességet egy jól sikerült portréval, „egy kurva erős képpel” is alá tudta támasztani.]
Már eleve a videó másfél órás hossza is vészjósló, de a szöveges, előzetes összefoglaló se semmi. Mi bizony végignéztük, és még reagálni is volt időnk:
- „Miért veszítettünk, és hogyan nyert a Fidesz?” Az összefogás alapfeltételezése az volt, hogy a centrális erőtér felszámolásával sikerül majd legyőzni Orbánt... Hát, pont most sikerült újra megalkotniuk (azaz helyreállítaniuk) a centrális erőteret, azt hiszem. Márki-Zay továbbá rájött arra, hogy Gyurcsánnyal bizony nem lehet nyerni. A Fidesz meg túl jól kampányolt, erre se készültek föl. Mindenképpen érdekes, hogy minderre a választások után jöttek csak rá – mi végig mondtuk. Rájöttek, hogy jobb volt az ellenfél!
- „Vásárhely városa meglett, a legjobb vidéki teljesítménnyel”: ráadásul meggyőző többséggel, tulajdonképpen a szívek világbajnoka! Sőt, még gyengült is a Fidesz Csongrádban, és Lázár János hülyeséget beszél – persze szinte mindenhol máshol az ellenzék gyengült, bezzeg itt nem. Na, ennek inkább már utána se számolunk: a lényeg, hogy nem a három pont meg a bajnokság a lényeg, hanem mondjuk a labdabirtoklás. Vagy a fair play-díj. Bár ez se jó hasonlat, mindegy is.
- „Felelősség és kiállás – reakciók a vereség után”: Gyurcsányról előre lehetett tudni, hogy mit fog mondani a vesztes éjszakán. Ez is érdekes, hogy ezek szerint ennek tudatában kellett végignyomni az egész kampányt? Szar lehetett. És rátok kellett volna szavazni? Márki-Zay szerint ugyanakkor egy baloldali jelölttel még rosszabb lett volna az eredmény! Hát, ezt lehet, hogy már sose tudjuk meg. Majd legközelebb lehet újra kísérletezni, hátha egyszer bejön.
- Hol a hiba? Kommunikáció, szervezet, stratégia? „Az én nyelvezetem egy egyetemi oktatónak megfelelő, de politikusnak talán túl terjengős”. Orbán meg fogja szüntetni a rezsicsökkentést! Orbán szállít fegyvereket, nem mi. Goebbelsi, hazug propagandagépezet. Nem lehet ez ellen védekezni. Érdekes, MZP állításai a fideszes melegekről meg pedofilokról azok micsodák? Azok bizonyára igazoltak, vagy nagyon megbízható forrásból tudja. A szavazatszámlálók is mondják, hogy nem lett elcsalva, illetve igen, csak nem úgy. A faluban házról házra jártak, és előre megmondták nekik, hogy hogyan kell szavazni, mert a fideszesek ismerik az embereket! Ez figyelemreméltó észrevétel. Tehát a Fidesz vidéken is kampányolt? Akkor Budapesten így győzött az ellenzék ezek szerint? Az érvénytelen népszavazásra buzdító hülyebiztos kampány az mi volt?
- 1989 helyett 1970 – ellenzék vagy ellenállás? Visszacsúsztunk 1970-be, messzebb kerültünk a rendszerváltástól. Párttá fogunk alakulni, néppárttá! Az összefogás nem működik, csak az ellenállással fogjuk tudni Orbánt leváltani. Ésszel fogunk győzni. Mert eddig nem próbáltátok? Matricákat kell ragasztgatni! Levinni az információt vidékre! Kocsmapartizánok kellenek. Az EP-választásra a Mindenki Magyarországért Mozgalom már párt lesz, az önkormányzatira viszont újra összefogás kell. Apropó, a 99 Mozgalommal mi lesz?
- A Fidesz elzárta a gázt, katonákat toboroz, és megszünteti a rezsicsökkentést. Orbán nem is tagadja. A Fidesz pont azt csinálja, amivel az ellenzéket vádolta. Márki-Zay itt kezd újra igazán elborulni: „Szóval valami hihetetlenül gusztustalanok. Csak a Fideszen belül vannak pedofilbotrányok”.
- Fog-e velem beszélni Orbán (vagy Lázár), és miről? MZP gratulált Lázárnak, de Orbán telefonszáma nem volt meg neki, csak Kocsis Mátéé, úgyhogy őt hívta fel. De azt üzente Orbánnak: gondolkodjon el, hogy szeretne bekerülni a történelemkönyvekbe: mint az elmúlt ezer év legnagyobb tolvaja, vagy szeretne valami jót is tenni? Pedofil is lenne, ha abból is lehetne lopni. Na, hát ez már biztos a Szeretemország hangja és az új kiegyezésé.
kapcsolódó
-
Kálmán Olga és MZP: a totális elvtelenség eddigi útja az SZDSZ-től a kokárdán és az MDF-en át Gyurcsányig
A Szeretemország csodálatos könyv, és mi elolvastuk, hogy nektek már ne kelljen. 2006-ban és 2009-ben is csalódott a Fideszben, de azért 2010-ben még szívből rájuk szavazott. A családjából hozta a keresztény-konzervatív értékrendet, de mindig összevesztek az asztalnál 2002-ben. A Rákosi- meg a Kádár-rendszerek viszont tök jók voltak - Bokros, Bajnai pedig szuper munkát végeztek, Orbánnak szerencséje volt, és a muszlimoktól se kell félni.
És nem áll le, jönnek a nézői kérdésekre adott válaszok: ez nem demokrácia, ez diktatúra, féldiktatúra. De sajnos nagyon sok ember él abból a pénzből, amit a pártok kapnak, úgyhogy nem járható út az, hogy bojkottálják az Országgyűlést. És persze a fideszesek tolvajok, rablógyilkosok... és mégis rájuk szavaznak az emberek – mondja Márki-Zay.

Nem tudjuk leváltani a rendszert a Parlamentben. Máshol kell dolgoznunk.
Toroczkait továbbra is Fidesz-bérencnek tartom. Az oltásellenesség is csak ki volt nekik szervezve, mert a Fidesz nem lehetett oltásellenes.
Nem engedjük el egymás kezét, megyünk tovább!
Szüntessük meg a levélszavazatokat is? Legalább ugyanolyan jogai legyenek a keleti és a nyugati szavazóknak. Újabb bombaötlet. Ja, és a külföldön élő, de itthoni címükről kijelentkezni „elfelejtő” ellenzékiektől rendben van, hogy egyéni jelöltre is szavazhatnak? Vajda Zoltán meg a többiek esete tanulságos.
Márki-Zay továbbá szeretne beszélni Zelenszkijjel is, hogy lássa, nem csak Orbán Viktorok vannak Magyarországon. De hát Zelenszkijnek nem lesz rá ideje, és MZP is csak egy kis ország választását éppen elvesztő „miniszterelnök”.
Barátkozzunk a fideszesekkel, hátha meg tudjuk győzni őket!
Ne, inkább ne. Köszi. Hacsak nem aktivizálni akartok bennünket megint.
Szóval, ahogy az elején írtuk, Márki-Zay a hétvégén már megint valami étteremben tartott újabb összejövetelt, és egész héten stúdióról stúdióra járt nyilatkozni. Milyen lenne, ha nem pihenne?
Aki ezek után kedvet kapott, itt újranézheti: