A kormánypártiak számára szép dolog a szólás- és gyülekezési szabadság virágzását látni még akkor is, ha az októberi tanár-diák tüntetéssorozaton résztvevők erőteljesen, sokszor meglehetősen méltatlan és nem ritkán ízléstelen stílusban követelik a pedagógusok bérének fejlesztését és az oktatási rendszer átalakítását.
Azért is örvendetes ez az egész, mert az eseménysorozat az egyik leglátványosabb cáfolata lett a hazai baloldali ellenzék és a nyugati „jóenberkedő” progresszív véleményformálók kritikájának, miszerint Magyarországon diktatúra van kialakulóban.
Pedig a helyzet távolról sem ilyen egyszerű.
Az állam által finanszírozott vagy szabályozott szakmák érdekérvényesítését generációk óta szakszervezetek és a fenntartók közötti tárgyalássorozatokon szokás rendezni. Amikor a – nyilvánvalóan kiszolgáltatottabb – munkavállalói oldal úgy látja, zsákutcába jutottak a tárgyalások, vagy a munkáltató nem tud/akar tárgyalóasztalhoz ülni, akkor szokás sztrájkot, extrémebb esetben kisebb-nagyobb demonstrációkat szervezni, hogy a dolgozók demonstrálják: az ő véleményüknek is legalább akkora súlya van, mint a finanszírozókénak. Nem mellesleg igen sokat számít az is, ha a szélesebb közvéleményt a maguk oldalára tudják állítani.
Hetek óta tart a pedagógusok és a velük tömegesen szolidaritást vállaló diákok, szülők és egyéb civilek akcióinak sorozata, melyet néhány alkalommal lokális szinten tankerületi vezetők méltatlan módon emberkedve, kicsinyes fenyegetőzéssel és kirúgásokkal igyekeztek elfojtani. Ez persze csak olaj volt a tűzre: ennek eredményeképpen október közepére olyan létszámú és gyakoriságú tüntetések szerveződnek, hogy jelentősen csökkent a kormány mozgástere.
Érdemes azonban leszögezni, hogy eddig sem a jó szándék hiányzott: ennyi embernek elfogadható léptékben bért emelni abból lehet, ami a hosszú távon, megbízhatóan rendelkezésre álló forrásokból finanszírozható. Különben jöhet az államcsőd, esetleg más, hasonlóan fontos területekről való elvonás.
Bár erre garancia még most sincs, Gulyás Gergely miniszter október 13-án a Kormányinfón bejelentette, hogy amint az Európai Unió abbahagyja az amúgy nekünk alanyi jogon járó pénzekkel való ideológiai zsarolást, akkor már jövő év elejétől – tehát a lehető legrövidebb időn belül szemmel látható, 21 százalékos bérfejlesztés következhet, és 2025-re a pedagógus bérek a diplomás átlagbér 80 százalékát is elérhetik.
- Lehet arról vitatkozni, hogy ez elegendő-e, elfogadható-e vagy inkább felháborítóan kevés.
- Lehetne érvelni amellett, hogy a semminél ez is több, és hogy válsághelyzetben minden plusznak érdemes örülni.
Azt azonban biztosan nem lehet állítani, hogy a mostani javaslat a végleges állapotot tükrözi. Elhangzott a kormánytól – egészen magas szintről – egy üzenet, amely jelzi, hogy a pedagógusok követeléseit kellő komolysággal kezeli. Ebben a pillanatban a valódi kérdés, hogy mi lenne az érdekegyeztetés folytatásának észszerű koreográfiája.
Megállapítható, hogy a tüntetések, sztrájkok és egyéb akciók elérték a céljukat, itt lenne az ideje a megfelelő szereplőknek ellenjavaslattal előrukkolni. Ne adj’ Isten tárgyalásokat kezdeményezni.
Ami ehhez képest történik, felveti annak a kérdését, mennyire szól ez még mindig a tanárok érdekeinek képviseletéről. Úgy folytatódnak a tiltakozó akciók, mintha a kormány még a füle botját se mozdította volna a tanárok jogos követelésére. Október 23-ra újabb tüntetést, október 27-re pedig általános pedagógus sztrájkot hirdettek. Egyes résztvevők annyit reagáltak a Gulyás Gergely által bejelentett, többlépcsős, igen jelentős (különösen a válságot figyelembe véve) béremelésre, hogy az még az inflációt sem fedezi.
