Egykori vagy jelenlegi pártelnök pártváltására korábban nem nagyon volt példa, ha csak az egykoron szocialista Gyurcsány pártalapításától nem tekintünk most el. Molnár Gyula, aki korábban az MSZP pártelnöke, színeiben a párt egykoron XI.kerületi polgármestere, a DK színeiben indul a hamarosan induló ellenzéki előválasztáson.
Az anyapárt részéről nem is váratott sokáig a válasz: felfüggesztette tagságát, de cinikusan megjegyezhetnénk, hogy kivágták, mint a macskát.
Hogy mi értelme egyik pártból a másikba ülni, mikor együtt és koordináltan indulnak majd a Fidesz ellen, nem tűnik elsőre logikusnak, ám ami az ellenzéki színtéren történik, az inkább kezd hasonlítani egy huszadrangú cirkuszra. Az elmúlt hetek történései alapján kezd igazából kétszereplőssé sűrűsödni a mezőny, hiszen egyre fogy a levegő a Momentum, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd körül. A DK és a Jobbik látványos egymásra találása ugyanis felszalámizza a többi jelentéktelen csoportosulást.
Ennek egyik velejárója, hogy a Demokratikus Koalíció lassan elszipkázza az MSZP valamire való embereit, meghagyva nekik csupán a selejtet.
A Momentum prominensei médiaszerepléseivel a saját sírját ásta meg: egyszerűen annyira vállalhatatlanul felkészületlenek, amatőrök és következetlenek, hogy épeszű ember nem szavazna rájuk. Így a legerősebb két ellenzéki pártnak, a Jobbiknak és a DK-nak nem marad más választása a siker érdekében, mint menteni a menthetőt: minél messzebbre bújtatni őket a figyelem középpontjától.
Így ők talán listás helyekkel vigasztalódhatnak egyéni sikerek híján. A DK és a Jobbik ugyanis főként egymás javára visszalépve indulnak a momentumosok és a többi törpe ellen.
Az LMP-re joggal legyinthetünk is, hiszen ember legyen a talpán, aki 3 politikusukat is képes kapásból felidézni, talán még képről sem menne. Hogy ők mit akarnak, milyen céljaik vannak, még ők maguk sem tudják.
A 2018-as országgyűlési választások utáni csúfos kudarcból és az azt követő második pártszakadásból képtelenek voltak felocsúdni. Gyakorlatilag annyira súlytalanok, hogy az elnökségi tagjaikat is lasszóval fogdosták össze. Csak emlékezzünk vissza, hogy Lehet Más a Politikaként először azért jöttek létre, hogy alternatívát kínáljanak az MSZP és a Fidesz helyett. Ezután a legismertebb politikusai kiléptek, hogy Párbeszéd Magyarországért néven új pártot alapítsanak. Ők később az MSZP-vel közös listán indultak, majd a maradékuk az DK-val, az MSZP-vel, és korábbi szakadárpártjukkal, a Párbeszéddel készülnek közösen indulni a Fidesz ellen. Lehetetlen ezt már ép ésszel követni.
Az LMP első pártszakadásának okozói, a Párbeszéd még az anyapártnál is kisebb szavazóbázissal rendelkezik, azonban az MSZP ikerszarkómájaként folyamatosan életképes tudott maradni.
A szabad szemmel is alig látható pártocska előtérbe tolt politikusai viszont annyira irritálók és arrogánsak, hogy minden jóérzésű ember viszolyog tőlük.
Mivel azonban az ellenzéki összefogás hat pártjának annyira összemosódik a karaktere és a mondanivalója, hogy szinte képtelenség megkülönböztetni őket, meg kell, hogy elégedjenek szavazóik azzal, hogy O1G. A Parlamentben kekeckedő és ordítozó félkegyelműek mellett ők adják a balos bohóckodás legesélyesebb miniszterelnök-jelöltjét, a kedves arcú mamlasz személyében. Tulajdonképpen ez az egyetlen oka annak, hogy partnerként számol velük a Jobbik-DK tandem.
Szegény MSZP viszont úgy tűnik, hogy a 2010-ben indult eljelentéktelenedés végéhez ért.
Nem elég, hogy tavaly Kiss László és Szaniszló Sándor polgármesterek is elhagyták a süllyedő hajót, most a korábbi elnök, Molnár Gyula is a DK-hoz áll át.
A DK nyakában kolonc MSZP-t Gyurcsány úgy zilálja szét, mint Szoboszlai Dominik az izlandi EB-álmokat. Az a párt, ami megengedheti magának, hogy Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes vezessék, ott már rég elveszett minden.
Ezen fejlemények fényében egyre mulatságosabb időszaknak nézünk elébe, ami az ellenzéki előválasztást illeti. Orbán Viktor pedig már csak egy csésze kávét kér.
