- Bár eddig nem számoltunk be róla, a Facebook hónapok óta erősen korlátozza az elérésünket.
- A közösségi oldal azután csavart le minket, hogy kellemetlen témákat kezdtünk el feszegetni: egész pontosan a titkosszolgálati világ érzékeny terepére tévedtünk.
- Azóta sorra kapjuk a büntetéseket, a figyelmeztetéseket. Ez pedig jelentősen megnehezíti a munkánkat, hiszen folyamatos nyomás alatt kell dolgoznunk.
- A magyar médiában a legrészletesebben tártuk fel, milyen összefonódások vannak a hazai baloldal és a washingtoni körök képviselői között.
- Elsőként írtunk Szabó Tímea és Barack Obama egykori szóvivőjének kapcsolatáról, illetve Korányi Dávidék választás előtti szervezkedéséről, az Action for Democracy magyar választásokba történő beavatkozási kísérletéről.
- Két héttel ezelőtt szintén kényes témát feszegettünk: Szabó Tímea mentorának feleségét váratlanul elgázolta egy teherautó.
- Az írásban kiemeltük, hogy a körülmények titkosszolgálati akcióra utalnak, hiszen a nő közvetlenül a halála előtt az ukránoknak osztogatott fegyvert.
- Szerettünk volna hirdetést tenni a cikkre, a Facebook azonban többször is elutasította kérésünket.
- Már ez is erős volt, de aztán pár nappal később, hétfőn az amerikai nagykövetség közzétett egy videót, amelyben fenyegetőleg azt hazudta: politikai céllal járattuk le a feleségét gyászoló amerikai diplomatát.
- Ez teljesen új szint: a Facebook és az amerikai kormány összjátéka rajzolódik ki a történetből.

Egy ideje komoly harcban állunk a Facebookkal, és hát nem lehet azt mondani, hogy győzelemre állunk.
A kampányban és az azt követő pár hónapban kimagaslóan jók voltak a számaink, 25 ezres oldalunk havonta több mint 2 millió emberhez jutott el, és szerkesztőségünk méretéhez képest rengetegen osztották meg a tartalmainkat.
Bár kívülről úgy tűnhetett, minden rendben van, valójában már ekkor gyülekeztek felettünk a sötét felhők. A Kontra provokatív hangvételű és eddig fel nem tárt titkokat feszegető, jobboldali blog lévén világnézetileg nem összeegyeztethető a Facebook globalista értékrendjével. És mivel Zuckerbergék vannak hazai pályán, ezért várható volt, hogy előbb-utóbb feléjük fog lejteni a terep. Így is lett: miután egyre nagyobb lett a követői táborunk, a közösségi oldal megpróbált visszafogni minket.
Előbb jöttek a figyelmeztetések, a büntetések, a fenyegetések, a Facebook folyamatosan érzékeltette az erőfölényét. Nyomásgyakorlással próbáltak terelgetni minket, milyen tartalmakat tegyünk közzé.
Ebben nem voltunk partnerek, így június elején jött a végső csapás: a Burger King Pride-napi akciójával foglalkozó posztunkra hivatkozva súlyosan lekorlátozták oldalunkat. Azóta folyamatosan szorítanak minket, és egyre lejjebb csavarják az elérésünket. Ma már ott tartunk, hogy alig több mint tizedannyi felhasználóhoz jutunk el havonta, ami a korábbi számokhoz képest röhejes.
De mégis mi a magyarázat erre?
A Kontra alapításától kezdve határtémákat feszeget, ami talán leginkább az oknyomozó cikkeinkre igaz. A kampányban és azt követően többször foglalkoztunk a magyar baloldal amerikai összeköttetéseivel. Eléggé mélyre ástunk, annyira, hogy nem egyszer meglehetősen érzékeny terepre tévedtünk:
a külföldi ágensjelöltek és a titkosszolgálati munka rejtélyes világába.
Mi derítettük ki, hogy Szabó Tímea, a hazai baloldal emblematikus arca hogyan került be a nemzetközi politika boszorkánykonyhájába, hogyan lett Washington érdekeinek kiszolgálója, és hogyan hazudott külföldi megbízásával kapcsolatban. Egyúttal bemutattuk a magyar nyilvánosságnak Daniel Langenkampot, a globalista összekötőt, aki Budapestről egyenesen a Harvardra és Washingtonba repítette a magyar politikust. Az amerikai diplomata pályafutása csúcsán Barack Obama elnök külügyi szóvivője volt. A Langenkamp–Szabó kapcsolat komoly nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel, főleg hogy információink szerint egy időben a páros házas volt.
Szintén elsőként mutattunk rá a választás után, hogy a komplett hazai baloldal amerikai befolyás alatt áll, és arra, hogy a hazai ellenzék legbefolyásosabb politikusai jól lekövethetően Washington érdekei mentén tevékenykednek.
Erre nem kisebb bizonyítékot hoztunk, mint hogy a – Karácsony Gergely volt városdiplomáciai főtanácsadója – Korányi Dávid által alapított Action for Democracy (AfD) közel kétmilliárd forintnyi támogatást küldött Márki-Zay Péter mozgalmának. Ez azért is problémás, mert a politikus volt a baloldal közös kormányfőjelöltje, és a pénzek jó eséllyel az ellenzék, vagyis saját, személyes kampányában kötöttek ki.
Bár ekkor már erősen korlátozott minket a Facebook, tovább feszítettük a húrt, és egy háromrészes oknyomozó cikksorozatban számoltunk be arról, kik alkotják a globalista célokat képviselő AfD-t. Sőt, azt is nyilvánosságra hoztuk, hogy a Karácsony-féle Kilencvenkilenc Mozgalom is szerepelt az amerikai szervezet támogatott listáján, amivel lelepleződött az a nemzetközi hálózat, amely rátelepedett a magyar baloldalra.
Komoly érdekeket sértettünk, és ez nem is maradt következmények nélkül.
Főleg, hogy két hete olyasmiről írtunk, amiről a jelek szerint nem szabadott volna: augusztus végén rejtélyes módon elcsapta egy teherautó Szabó Tímea nemzetközi mentorának feleségét. Nem mellékes, hogy Sarah Langenkamp a halála előtt meglehetősen forró pályán mozgott: az orosz támadást követő napokban az ukránoknak szánt kulcsfontosságú katonai fegyverek szétosztását koordinálta. A tettest a mai napig nem kapták el, sőt, még csak azonosítani sem sikerült. Ebből pedig azt a következtetést vontuk le, hogy erősen titkosszolgálatiakció-szaga van a történetnek. Tegyük hozzá, ehhez minden jogunk megvan.
Mivel úgy gondoltuk, hogy a történet sokakat érdekelhet, ezért szerettünk volna hirdetést tenni a cikkre. Csakhogy a Facebook többször is elutasította a kérelmünket. Egész pontosan kétszer. Erre még nem volt példa lapunk történetében,
Először október hetedikén kaptunk piros lámpát – bármiféle indoklás nélkül.

Nem adtuk fel, és négy nappal később megint megpróbáltuk. Az eredmény ugyanaz volt.

Teljes érthetetlen, hogy miért nem mentek át a hirdetéseink a Facebook szűrőjén. Főleg, hogy a cikkért még csak figyelmeztetést sem kaptunk. Mindenesetre ez előszele volt annak, ami ezután következett.
Tegnap az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége közzétett egy videót, amelyben listázta azokat a közszereplőket és sajtótermékeket, amelyek „durva Nyugat- és Amerika-ellenes nyilatkozatokat tettek”. Közöttük volt a Kontra is.
A vád az velünk szemben, hogy „politikai céllal lejárattuk egy feleségét gyászoló amerikai diplomatát”. Erősen kérdéses, hogy mire gondolhattak a felvétel készítői:
mi csupán arról írtunk, hogy egy amerikai diplomata furcsa módon vesztette életét, és a történet középpontjában egy olyan család áll, amelyik közvetve kapcsolódik a magyar belpolitikához, és a térségben dolgozott.
Az amerikai nagykövetség hozzáállását jól mutatja, hogy lapunkat kormányzati propagandalapnak minősítette a lejárató anyagában.

A hatásvadász videót itt lehet teljes egészében megnézni.
Tehát a helyzet a következő :
A Facebook előbb megtiltotta, hogy hirdessük náluk a cikkünket, majd az amerikai nagykövetség rátette a Kontrát az Amerikával ellenséges szereplők listájára.
Az üzenet elég erős, és nem csak ránk nézve: a Facebook és az amerikai kormány összjátéka rajzolódik ki a történetből.
David Pressman amerikai nagykövetről egyébként ebben a cikkünkben írtunk részletesen.