Mitől szólt ekkorát Európában a Fidesz pedofil-ellenes törvénye?

A pedofil-törvény kérdésében ugyanaz történik, mint a migránskvóta esetében. Ugyanaz a játszma, ugyanazok a szereplők, ugyanaz a leosztás.

Nincs migránskvóta, emlékszünk? Kvóta annyira nem létezett, hogy évekig tartott az úgynevezett kvótaper, és évekbe telt az is, amíg a nyugati szövetségeseink megértették, hogy amíg Fidesz-KDNP kormány van hivatalban, addig Magyarországot nem kényszeríthetik arra, hogy részt vegyen a felső határ nélküli migránselosztási mókában.

Jellemző helyzet volt a 2015-ös. A magyarországi ellenzék körme szakadtáig tagadta, hogy az Unió migránselosztásra készülne, közben már javában zajlott a kormány gyomorzása annak érdekében, hogy adja meg magát és nyissa meg a határokat. Éppen ez történik LMBTQ propaganda ügyében is.

A 2015-öshöz hasonló játszma zajlik jelenleg is Európában. A független média pedig maszatol, ferdít, hazudik. Ebben az esetben nem a migránspártiak, hanem a szivárványos mozgalmak narratíváját közvetíti kritika nélkül.

Ami arról szól, hogy az nettó homofóbia, ha miniszoknyás férfiak nem mesélhetnek a szerelmi életükről óvodásoknak.

Az említett „független” sajtó egyik zászlóshajójának közben nem jut kapacitása arra, hogy világ eseményeiről tájékoztassa az olvasóit. Szinte egy betűt sem írtak arról, hogy egy szexuális bűnöző a Magyarország elleni támadás fővádlója.

Igen, a magyar pedofil-ellenes törvénnyel szembeni támadást egy szexuális visszaélésekért elítélt EP képviselő vezeti, ez azonban a 444 számára semmilyen hírértékkel nem bírt.

A lap, amely hetekig csámcsog bármilyen témán, ami alkalmas a keresztényellenes érzelmek felszítására, az most hallgatott. Azok az újságírók, akik szívesen merülnek el a legaljább mocsokban is, ha azzal kárt okozhatnak a magyaroknak, most némák maradtak.

Ez egy egészen sajátságos értelmezése a kiegyensúlyozott tájékoztatásnak.

Az egyik ballib propagandalap idézte Jan-Werner Müllert is, aki valamilyen szakértő, és ilyen minőségében pontosan meg tudta mondani, hogy mi a helyzet a pedofil-törvény ügyében. Micsoda véletlen, de az említett szakértő szerint Orbán Viktor csapdába csalta a nyugat-európai elitet, mert tudta, hogy nemet fognak mondani az LMBTQ emberek jogait csorbító jogszabályra.

Müller Werner, ahogy a szavait közvetítő liberális lapok is hazudtak. Az LMBTQ emberek jogait semmilyen kár nem érte a pedofil-törvény elfogadásával, az ugyanis nem tartozik az LMBTQ emberek és az őket képviselő mozgalmak jogai közé, hogy oktatási intézményekben népszerűsítsék a szexuális szokásaikat.

A szexuális nevelés ugyanis csak és kizárólag a szülők felelőssége és feladata, meggyőződésük és lelkiismeretük szerint dönthetnek ebben a kérdésben. A törvény így a szülői jogokról és a gyermekek védelméről szól.

Nem mellékes az sem, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája is egyértelműen kimondja, hogy a szülők joga a gyermekeik számára világnézeti, vallási vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítani.

Törvénytelen ezért, hogy a szülők megkerülésével zúdítják az LMBTQ propagandát kiskorúakra. Magyarországon pedig a törvényszegést az Európai Bizottság pénzzel támogatja.

Nemrég indult útjára a szivarvanyszakkor.hu oldal, amely kifejezetten a középiskolásoknak szól, és amely az EU egyik legfőbb kormányzati szervének támogatásából működik.

A finanszírozásból kiderül, hogy az egyes európai szervek mit gondolnak a jogállamról valójában. Ha az ideológiai érdekek úgy kívánják, áthágják a közösség törvényeit.

Az európai felhörrenés mögött tehát az áll, hogy a Fidesz-kormány megint keresztbefeküdt egy újabb nagyszerű európai tervnek, amely azt célozta volna, hogy ideológiailag formálják át a kontinenst és benne Magyarországot is. Az új generáció kinevelése a cél, hogy a fiatalok teljesen másként tekintsenek a különböző szexuális kisebbségeket érintő kérdésekre.

Teljesen másként.

Homofóbiát kiáltanak, miközben nem érte támadás a homoszexuális emberek jogait. Mármint a normális homoszexuálisokét. Azok, akik tisztességtelen szándékkal szeretnének gyerekek közelébe kerülni, azokat bizony korlátozni fogja az elfogadott jogszabály.

Az LMBTQ szervezetek mégis megszólítva érezték magukat, ez pedig annak a biztos jele, hogy kifejezett szándék volt bennük arra, hogy némi politikai változás bekövetkezése esetén bejussanak az oktatási intézményekbe. Tagadták, de az LMBTQ szervezetek a kiskorú gyerekeket vették célba.

Az óvodától a középiskoláig, éppen a leginkább sérülékeny és befolyásolható korosztályt akarják megdolgozni.

Magyarországon ezt egyelőre törvény tiltja.