Két fontos, örökérvényű igazságot kell szembeállítanunk egymással.
Egyrészt nem kell mindent elhinni, amit az interneten olvasol!
Másrészt azonban nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél!
Nem könnyű a mai világban kritikus óvatossággal tájékozottnak maradni. El kell tudnunk dönteni, mely forrásoknak hiszünk, és melyeket tartjuk komolytalannak. Ráadásul az igazi, egyértelműen minden alapot nélkülöző szamárságok is makacsul keringenek, újra és újra visszatérnek a közbeszédbe. Ilyenek például, hogy
- a COVID-19 elleni oltás mikrochipet tartalmaz,
- Epstein öngyilkos lett,
- Joe Biden szabályosan nyerte meg az amerikai választásokat,
- Hillary Clinton nő,
- a Föld gömbölyű,
-
Orbán Viktor megbukott (igen, már megint).
Facebook
A visszatérő kedvencek mellett időnként keletkeznek újak is, mint például az az állítás, mely szerint Soros György üzletember, manipulátor, a nemzetállamok és a konzervatív gondolkodás legnagyobb hatalmú ellensége és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna egykori komikus színészből lett elnöke elsőfokú unokatestvérek. A hír (?) forrásául ráadásul az Egyesült Államok hadügyminisztériumának, a Pentagonnak az egyik névtelen munkatársát jelölték meg.

Nagyon érdekes volt megfigyelni ennek a nyilvánvalóan komolytalan hoaxnak (álhírnek) az utóéletét. A közösségi média működéséről, a hírfogyasztók ingerküszöbéről és valóságigényéről is sokat elárul, hogy az eredetileg április hatodikán, a Twitteren megjelent hírrel kapcsolatban a Facebook is fontosnak látta beavatkozni és a hírt fake news-zá nyilvánítani. Sőt még
a Soros György parancsnoki központjának is tekinthető Open Society Foundation is jobbnak látta, ha közleményt ad ki, melyben teljes mértékben alaptalannak nevezték főnökük és az ukrán elnök bármiféle rokonságát.

Azt azonban meg kell jegyezni, hogy ahogy az állítás, úgy a cáfolat sem tartalmazott semmiféle perdöntő bizonyítékot!
Tehát nem jelenthető ki biztosan, hogy ők mégsem unokatestvérek!
Bár 2020-ban az ukrán elnök egy kérdésre válaszolva határozottan állította, hogy nem ismeri Soros Györgyöt, ez önmagában még nem jelenti azt, hogy rokonok sem lehetnek.
Egyikük sem sietett nemzetközi szintű sajtótájékoztatón tisztázni a velük kapcsolatban felmerült megdöbbentő állításokat. Különösen furcsa ez Zelenszkijtől, aki a háború kezdete óta minden alkalmat megragad arra, hogy a világ figyelmét magára terelje.

Véletlen volna?
Aligha!
Sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudjuk tehát, hogy közeli rokonok lennének. Így mi is csak találgatni tudunk. Kénytelenek vagyunk a nyilvánosan elérhető információkra támaszkodni.
Rokonok vagy sem?
Hasonlítanak dolgokban?
Milyen közös pontokat fedezhetünk fel a két férfi között?

-
Mindketten élvezik az amerikai Demokrata Párt támogatását, ez a rokonszenv ráadásul kölcsönös is.
-
Megpróbáltak beleavatkozni a magyar választási folyamatokba, Orbán Viktor bukásán fáradozva - mindketten sikertelenül.
-
Előszeretettel jóemberkednek, ha propagandaeszközök megválasztásáról van szó.
-
A nyugati liberális média elvakult rajongással méltatja törekvéseiket, előszeretettel figyelmen kívül hagyva előéletük kevésbé dicsőséges mozzanatait.
Odáig tehát semmiképp nem merészkednénk, hogy hitelt adjunk a híresztelésnek. Meg kell azonban állapítanunk, hogy kizárni sem tudjuk az igazságának lehetőségét. A mai világban minden lehetséges.
Lapzártáig ugyan sem Sorostól, sem az ukrán elnöki hivataltól nem érkezett közlemény, de amennyiben többet tudunk, ígérjük Olvasóinknak, hogy beszámolunk a fejleményekről!
<Cikkünk szórakoztatónak szánt, bulvár-paródia, nem kell mindent komolyan venni>