Brazília idén ünnepli függetlenségének bicentenáriumát. A 2022 februárjában elsőként Budapestre látogató brazil elnök, Jair Messias Bolsonaro a karmelita kolostorban úgy fogalmazott, hogy testvéri országnak tekinti hazánkat.
A brazil—magyar kapcsolatok – de különösen az Eger városával való kapcsolat – gyakorlatilag a kezdetekre nyúlnak vissza: a világot 1493-ban spanyol és portugál félre osztó Borgia pápa pár évvel korábban egri püspök-praetedens volt. A terület felfedezésétől (1500) fogva egészen 1822-ig a portugál koronához tartozott, az évszázadok során persze magyarok is érkeztek Brazíliába – többségük főként a 20. században –, jelenleg mintegy százezres lélekszámot tesz ki az ottani magyar közösség.
Akadt azonban közülük valaki, aki történelmet csinált: Habsburg Mária Leopoldina főhercegnő, magyar- és cseh királyi hercegnő (1797–1826).
A napóleoni háborúk során a császári és királyi család két ízben is menekülni kényszerült Bécsből, 1805-ben Kassán, 1809-ben pedig Egerben töltötték a nyarat.
kapcsolódó
-
Miért tartottak ki a magyar rendek a Habsburgok mellett a napóleoni háborúk során?
Írásában erre keresi a választ a Pázmány oktatója.
A főhercegnő számára meghatározó gyerekkori „élmény” lehetett a napóleoni háborúk kora, nagyszüleit, legközelebbi rokonait Napóleon űzte el Itália különböző államaiból, Leopoldina a közvetlen környezetükben és történeteiken nőtt fel.
A napóleoni háborúk (1799–1815) után az európai udvarok jelentős része a régi rend visszaállításáért szállott síkra, és a tárgyalások helyszíne Bécs lett (1814–1815). A Habsburgok megerősödve kerültek ki a háborúból, visszakapták a Napóleon által korábban elvett országrészeiket, és a különböző dinasztiák is visszatérhettek a trónra úgy Itáliában, mint Franciaországban és Spanyolországban. Sőt,
létrehoztak egy védelmi szövetséget is (Szent Szövetség), aminek célja a régi rend és a hatalmi egyensúly fenntartása volt Európában.
A volt szent római birodalom helyébe megszervezték a Német Szövetséget (1815–1866), aminek örökös elnöke Ausztria lett, ami ugyancsak a Habsburgok hatalmi helyzetét erősítette. Magyar vonatkozásban ennek az lett a következménye, hogy az udvar már nem szorult rá a rendekkel való együttműködésre olyan mértékben, mint a háború időszakában. Ezt a korszakot (1812–1825) ismeri a hazai történetírtás kabineti vagy ferenci abszolutizmusként.
Vajon a reformkor nyitányaként tekintett alkotmányos rend helyreállításának (1825) ismert okai (gazdasági nehézségek, magyar rendi ellenállás, forradalmi törekvések Európa egyes részein, zendülések az itáliai Habsburg-birtokokon stb.) mellett közrejátszhatott-e Ferenc császár-király döntésében a brazil függetlenség kivívásában oroszlánrészt vállaló leánya, Leopoldina főhercegnő személye?
A bécsi kongresszuson (1815) merült fel az ötlet, hogy a Habsburgok és a Bragança-ház között egy dinasztikus friggyel lehetne leginkább biztosítani a szövetséget. Végül Leopoldina főhercegnő és a portugál–brazil trónörökös, Péter herceg között jött létre a házasság (1817).
A főhercegnőt Rio de Janeiroba gróf Pálffy Miklós vezetésével a magyar nemesi testőrség hat tagja is elkísérte. 1815-ben a még mindig Rióban tartózkodó János régens-herceg, később király (1816–1826) létrehozta Portugália és – az addig gyarmati sorban tartott – Brazília egyesült (egyenrangú) királyságát, ami azonban a portugál kereskedők érdekét alapvetően sértette. A portugál uralkodók a 17. század óta abszolutista módon – a rendek bevonása nélkül – kormányoztak.
Brazíliában 1817-ben már volt egy köztársaságpárti felkelés – a mintát az 1810-es években a spanyol koronától sorra elszakadó dél-amerikai új köztársaságok adták –, azt azonban még sikerült leverni. 1820-ban viszont forradalom tört ki Lisszabonban, amely idővel az abszolutizmust és az alkotmányos reformokat támogatók között komoly közdelemmé alakult.
A királyt visszakényszerítették Portugáliába, aki maga helyett fiát, Péter herceget régensként hagyta hátra Brazíliában (1821). Hamar kiderült, hogy a portugál törvényhozás (Cortes) – a portugál kereskedők érdekét szem előtt tartva – meg akarja fosztani Brazíliát a csak nemrég elnyert autonóm jogaitól, ami a brazilok számára természetesen elfogadhatatlan volt.
A feszültség hónapról hónapra nőtt, Leopoldina apjával folytatott levelezéseinek tanúsága szerint ő az abszolutista eszme híve maradt, ez azonban csak a látszat volt, a főhercegnő egyre inkább a brazilok pártjára állt.
Érthető, Bécs és Ferenc császár messze volt, a befolyásos brazil nagybirtokosok pedig közel. A Rióban tartózkodó osztrák császári követ, baron von Mareschal folyamatosan tájékoztatta Metternich kancellárt a helyzet eszkalálódásáról, Bécsben tehát tisztában lehettek az eseményekkel.
Leopoldina – gyermekkori emlékei és a családi történetek (Mária Antónia kivégzése, 1793) tudatában – tartott a forradalomtól, apjának írott leveleiben ez világosan visszaköszön. 1822 januárjában Péter herceg – Leopoldina unszolására – megtagadta a visszatérést Portugáliába, és tavasszal a brazil Államtanács felállítását, nyáron pedig már alkotmányozó nemzetgyűlés választását rendelte el.
A brazilok döntő többsége eredetileg a Portugáliával való unió (1815) sértetlen fenntartását támogatta, a Cortes magatartása azonban ezt egyre inkább ellehetetlenítette.
Leopoldina a brazil ügy érdekében ugyancsak kampányba fogott, és amint az baron von Mareschal Metternichhez írott leveléből kiderül, mintegy felelevenítve a családi legendáriumot, őse, Mária Terézia magyar királynő híres pozsonyi jelenetéhez (1741) – amelyben az a hős magyarok segítségét kérte az ellenséggel szemben – hasonló aktusra került sor.
A szakítás egyre elkerülhetetlenebbé vált, Leopoldina az Államtanács ülésén szeptember másodikán kimondta a függetlenséget, amit a vidéki körútján járó Péter herceg tudomásul véve szeptember hetedikén a „függetlenség vagy halál” elhíresült szavak kíséretében ki is hirdetett.
Pétert császárrá kiáltották ki, koronázására 1822. december elsején került sor Rio de Janeiróban. A ceremónia a szent római császárok frankfurti, valamint Napóleon párizsi, illetve a magyar királyok koronázásának elemeit ötvözte. Szerepelt köztük a kizárólag a magyar hagyományokból ismert kardvágás is, ami ugyancsak Leopoldina és a környezetében lévő magyar nemesek hatását mutatja.
A szakítás katonai összecsapásokat eredményezett, Leopoldina pedig innentől fogva apját a független Brazíliával való kapcsolatfelvétel gazdasági, kereskedelmi és politikai előnyeiről próbálta meggyőzni, csakúgy, mint más európai nagyhatalmakat is. Bécs kezdetben élesen elzárkózott ettől, a precedensértékű döntés belpolitikai hatásától tartva. Leopoldina nővérét, Mária Lujzát és a család egyéb tagjait is megpróbálta rávenni arra, hogy Metternich kancellárt és apját nyerjék meg a brazil ügynek.
A brazil alkotmányozó nemzetgyűlés 1824-ben fogadta el az alkotmányt, ami egy sajátos, négy hatalmi ágat – a császári hatalmat a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói fölött egy őrködő, egyensúlyozó, közvetítő ágnak tekintette – ismerő alaptörvény lett.
Portugália – miután katonailag nem tudott felülkerekedni a szabadságukért küzdő brazilokon – 1825-ben végül elismerte Brazília függetlenségét. Bécs csak ezt követően volt hajlandó lépni és megtenni ugyanazt.
Kérdés, hogy vajon Ferenc császár-király 1825 nyarán meghozott azon döntésében, hogy tizenhárom év szünet után váratlanul szakít az addigi abszolutista kormányzattal, és összehívja a magyar országgyűlést, szerepet játszott-e Brazília függetlenné válása, amiben nem mellékesen saját leánya, Leopoldina oroszlánrészt vállalt. Nem könnyű erre választ adni, a téma a napjainkig nem esett a hazai történetírás érdeklődési körébe.
Az idén februárban Magyarországon tett első brazil államfői látogatás viszont kiváló emlékeztető és felhívás ennek a „hiánynak” a feltárására és a válasz megtalálására. Különösen is, hogy Magyarországnak elemi érdeke a portugál ajkú világgal (Lusofonia), de elsősorban Brazíliávala kulturális és gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése. Bolsonaro elnök szavainak, miszerint testvéri országnak tekinti hazánkat, egyedülálló, történelmi alapja van, és ez főként Leopoldina személyében jelenik meg.
A szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának megbízott oktatója
