Miközben Brüsszel sehol sincs, addig Magyarország az óriások ligájában küzd a vakcinapiacon

Hazánk kikerülve az EU-s vízfejet, a világ élmezőnyébe kerülhet a vakcinabeszerzések tekintetében.

Az eddig sem volt kérdés, hogy a vakcinapiacon hazánk biztosan köröket fog verni Brüsszel hírhedten teszetosza hozzáállására, ám nem sokan gondolták volna, hogy a magyar előny akkora lesz, hogy az komoly irigységet fog szülni Európa-szerte.

Számtalan politikai kommentátor tavaly nyáron még úgy érvelt, hogy amikor a kínai koronavírus okozta egészségügyi, valamint gazdasági válság kellős közepén Brüsszel az uniós költségvetés és a helyreállítási alap tervezetének elfogadását bizonyos gumifeltételek kikötésével – mint jogállamiság - késleltette, az uniós intézményrendszer abban az egy esetben „melléfogott”, azaz hibázott.

Csakhogy a valóság teljesen más képet festett nemcsak a tragikus helyzetben lévő déli országok állampolgárai számára, hanem minden európainak is: ami az unió bármilyen nemű válságkezelési stratégiáját illeti, nem pillanatnyi „melléfogásról” beszélhetünk, hanem rendszerszintű alkalmatlanságról és felelősséghárításról.

Miképpen a 2008-2009-es gazdasági világválság idején, valamint a 2015-ös migrációs hullám kapcsán, úgy a koronavírus okozta pandémiával összefüggésben sem volt képes Brüsszel az átlagpolgárok életét előrébb helyezni a bürokráciánál, és az elefántcsonttoronyban tespedő politikai elit érdekeinél.

Úgy tűnik azonban, hogy félév elteltével a helyzet nemhogy stagnált volna, hanem romlott. Az elmúlt napok híradásai szerint teljesen összeomlott Brüsszel 27 tagállamot képviselő, vakcinabeszerzéssel kapcsolatos tárgyalássorozata, így az európai adófizetők zsebéből finanszírozott milliárdos befektetés egyelőre jobban hasonlít egy átveréshez, mintsem egy pandémia idején jogosan elvárható, átfogó egészségügyi stratégiához. Ennek következtében nem is oly meglepő, hogy miközben futószalagon érkeznek az afféle hírek, miszerint a brüsszeli bizalmat élvező vakcinagyártó cégek képtelenek lesznek ellátni az uniós országok igényeit, addig rohamos mértékben halmozódik az azon országok irányába táplált irigység, amelyek talpraesett és rutinos módon nem egyetlen forrásból igyekeztek bebiztosítani maguknak a jövőbeni, megfelelő mennyiségű vakcinaszállítmányokat.

Talán nem véletlen, hogy a flamand napilap, a Het Nieuwsbald már azon lamentál, hogy „vajon érdemes lenne-e Magyarország példáját követni” utalva arra, hogy hazánkba a brüsszeli vízfejet kikerülve, kétmillió adagra elegendő orosz vakcina érkezik igencsak belátható időn belül.

Az irigység tárgya érthető:

  • Hollandiában 40 éve nem látott erőszakkal társuló, brutális tömegdemonstrációk zajlanak országszerte;
  • a 67 milliós, ráadásul extrém mértékű oltásellenességgel küszködő Franciaország mindössze félmillió emberre elegendő vakcinával rendelkezik;
  • a 83 milliós Németország napi 300 ezres oltási ütemterve pedig de facto teljesíthetetlennek bizonyult;
  • miközben a folyamatos kormányválságban lévő Olaszország már olyannyira a végét járja, hogy perrel fenyegette meg az alulteljesítő, nyugati vakcinagyárakat.

S ennél a pontnál érdemes leszögezni, hogy itt nem pusztán az hátráltatja az európai válságkezelést, hogy Brüsszel csőlátásszerűen szinte kivétel nélkül csak nagy, nyugati gyógyszergyárakkal tárgyalt, amelyek ennél fogva egész egyszerűen túlvállalták magukat, hanem maga az uniós bürokrácia is kifejezetten akadályozza az európai vakcinaelosztást.

Mint ismert, az unióellenességgel aligha vádolható Wall Street Journal épp nem rég írt arról, hogy hiába szerezheti meg január végén az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár által közösen kidolgozott oltóanyag az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által kiadott engedélyt, a tagállamok közti elosztást tovább lassíthatja azon bürokratikus előírás, miszerint az ampullákra kerülő címkéket legalább 4 nyelven kell kinyomtatni. Mindemellett Brüsszelt súlyos anyagi felelősség is terheli, hogy mekkora, azt hűen érzékelteti Guntram Wolff brüsszeli közgazdász szintén napokkal ezelőtti közösségi médiában tett bejegyzése, miszerint

„az unió fajlagosan kevesebbet költ vakcinára, mint egyes ipari országok. E fukar megközelítés pedig életekbe kerül”.

Az uniós eszmerendszerhez egyébként kifejezetten lojális Wolff meglátása sajnálatos módon tűpontos: Izrael, amely a lakosságarányosan az egyik legmagasabb átoltottsággal rendelkezik a világon, értesülések szerint kétszer annyit fizetett vakcinánként, mint amennyiben Brüsszel hajlandó volt megegyezni, mivel akkori érvelése szerint „az unió el akarta kerülni az országok közötti, igazságtalan piaci verseny kibontakozását”. Attól eltekintve, hogy egy kapitalista berendezkedésű világban milyen éleslátásról tesz tanúbizonyságot egy politikai unió, amikor egy járvány idején szocialistákat megszégyenítő módon teszi kockára a saját állampolgárait, Brüsszel még abban is alkalmatlannak bizonyult, hogy időközben módosítson az álláspontján, és ha a helyzet megkívánja, nagyvonalúbb tárgyalásokba bocsátkozzon.

Pontosan erről a bénultságról, a világban zajló folyamatoknak a meg nem értéséről árulkodik Sztella Kiriákidisz, az Európai Bizottság egészségügyért felelős tagjának legfrissebb nyilatkozata annak kapcsán, hogy testülete még mindig nem kapott az AstraZeneca vakcinagyártó vállalattól kielégítő magyarázatot arra, miért késik a vakcina kiszállítása az uniós tagországokba. Mint mondta, „nem fogadhatjuk el az „aki kapja, marja” játékszabályokat. Ez a sarki hentesnél működhet, de nem az Európai Unióban”.

E masszív cselekvésképtelenséggel terhelt európai kontextus tudatában kis túlzással megállapítható, hogy csodaszámba vehető az, amint hazánk nemcsak a kelet-közép-európai térség országaihoz képest teljesít jól a vakcinapiacon, hanem, ami a Magyarországra érkező, jövőbeni vakcinák lakosságarányú mennyiségét illeti, olyan óriások mellé küzdhetjük fel magunkat, mint Nagy-Britannia, Izrael, az Egyesült Arab Emírségek, valamint az Egyesült Államok.

(A szerző Századvég Alapítvány vezető elemzője)