Ez az új tudományág épp most van születőben, atyja a szakma neves doktora, Kurtz ezredes.
A politikai elit elszakadása a magyar rögvalóságtól – oldaltól függetlenül – létező jelenség. Nagyon erős jellem kell ahhoz, hogy a 4-es, 6-os villamos mindennapos közönségétől ne távolodjon el az, aki milliós fizetéssel, autóval, jákobiánus módon is felhasználható szolgálati lakásban tengeti mindennapjait. Nem csoda, hogy a három villamos „körpálya” egyfajta határként korlátolja elméjüket a vágyvezérelt politika felé.
Persze ha ezek a minták nem működnek, az mindenkor a befogadó közeg hibája, és sosem a közlőé. Hogy mikkel indokolják a kommunikációs csatornák zárványát a körutakon kívül? A teljesség igénye nélkül szemezgetünk az érvekből.
Essünk túl gyorsan az egész körúti kampány első emberén, az elmúlt hónapok legtöbbet ismételt nevén, Márki-Zay Péteren. Ő különösen érdekes abból a szempontból, hogy egyáltalán nem a belpesti archetípushoz tartozik, mégis ő fogalmazott a leghangosabban és a legsarkosabban az ún. vidékiekkel kapcsolatban. Gombák, sötétben tartottak, s amivel tápláltatnak, az a trágya (köztelevízió) – szól a nem túl hízelgő metafora. Rendkívül érdekes változata az ellenzéki politikai aktoroknak az, aki maga sem fővárosiként értekezik így a saját környezetéről, ami őt magát is szocializálta.
A másik érdekes típus a bűnbánó, a hibát felismerő. Ami nála igazán érdekes, az a mód, ahogy belelátást enged abba a környezetbe, amely az önreflexiót megelőző tudatállapotot eredményezte. Mérő László esetéről van itt szó, aki így fogalmaz: „Legalább húszezer emberben dőlt meg az a mese, amivel a mi pesti agyunk át lett mosva, hogy vidéken sötétség, tudatlanság, agymosás és csalás honol”.
Gondoljunk bele, hogy a baloldali és liberális értelmiség egy olyan közeg, ahol a kerületeken kívül élőkről tényleg azt hitték, hogy intravénásan van hozzájuk bekötve a Karmelita legsötétebb bugyraiban kotyvasztott orbánium!
Hogy ezek az emberek szakadt rongyokban szenvednek Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor rabigái alatt a földeken, és másra sem vágynak, mint a Kazinczy és Dob utcai tengelyhatalom felszabadítsa őket. És ezen axisnak egy katonája elborzadt, mint egyszeri német parasztgyerek a ’40-es évek elején Szentpétervárnál: nini, ez mégis Európa!
Egy másik alfaj a Homo belvárosiensis organizae, aki azt hiszi, hogy a széles magyar vidéken élő ember csak azért nem tudja mi baja, mert nem kérdezték meg tőle, de ha tudja is, akkor meg kell szervezni, mert erre önmaguktól képtelen. Ugyan 8 millió ember vígan éli az életét a belpest politikai struktúrái nélkül, a Momentumnak mégis volt egy olyan ötlete, hogy lemennek, s végre összekapják ezt az elmaradott bagázst.
Ebből az lett, hogy a végén tényleg lementek falura, ahol aztán csak olyan gondokkal találták szemben magukat, amihez nem értettek, hiszen vagy munkát kíván, vagy pénzt, de előbbit nem ismerik, utóbbit magukra költik.
Ennél a típusnál azonban az mégiscsak látszik, hogy még ha fogalma kevés is van, mit kell tenni a körúton kívül, azért azt sejti, hogy lehetnek ott is akár még számukra is értelmesnek mondott emberek, akiknek az élete több, mint „Orbán”.
Aztán hazakullogtak, s a hiba ezúttal sem bennük volt. Ha valamit ugyanis nem tudnak elérni, az sosem önnön maguk képtelensége, hanem a túlzott kormánypropaganda. Hogy erre mégis rácáfolt az, hogy azért vidéken sem 99 százalék volt a kormánypártok győzelme, az mindegy! A saját szavazójuk is büdös nekik a valós cselekvésre.
A lista a végtelenségig folytatódhatna, de sajnos nincs annyi tárhely a Kontra szerverein, ami elbírná azt az elképesztő méreteket öltő tudatlanságot, amivel a baloldal úgy általában áll mindenhez, ami kívül esik a budapesti körúton.
Az urbográfia ellenben folytatódni fog.
